Six Sigma – alapok

Six Sigma

Minden cégnél vannak folyamatok. Minden cégnél emberek működtetik a folyamatokat. Munkafázisokat működtethetnek gépek, de folyamatokat csak emberek.* Abból kifolyólag, hogy a folyamatokat emberek működtetik, sőt emberek is találják ki ezeket, a folyamatok minősége nagyban függ az emberi együtthatótól. Például a boltban egy vevő kiszolgálása egy folyamat. Egy megszokott procedúra. Van, aki ennek a procedúrának az alapjait szakképző iskolában tanulja, van, aki autodidakta módon szedi magára a tudást, és van, aki lépésről-lépésre, de a mély vízbe bedobva alakítja ki a saját folyamatát. Egy cégen belül nem szerencsés, ha az egyik eladó így, a másik meg úgy szolgálja ki a vevőket. Az a szerencsés, hogy a vevő, akárkihez is kerül, ugyanazt a magas színvonalú kiszolgálást kapja. Ezeket kis cégeknél szóban egyeztetik le általában a kollégák, hogy „Te, figyi, szerintem csináljuk így, mert azt vettem észre, hogy akkor többet költenek a vevők és mosolyogva távoznak az ajtón”. Nagyobb cégeknél viszont kevés a szó, muszáj ezeket írásba foglalni, mivel a folyamatok egymás mellett párhuzamosan akár százával is tudnak futni, és egyetlen ember több tucatnyi folyamatban vesz részt. A folyamat olyan, mint egy áramlás. Zajlanak a dolgok maguktól is, de ha nem figyelünk oda rá, akkor kialakulnak a folyamatban úgynevezett szűk keresztmetszetek, amiken megrekednek, fennakadnak… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Hogyan lehetsz hiteles szakértő úgy, hogy még senki nem tudja rólad, hogy az vagy?

Hogyan lehetsz elismert szakértő?

A sajnos nagyon fiatalon elhunyt Wermer András tartott egyszer egy előadást egy marketingkonferencián, 2009 környékén, amit minden résztvevő áhítattal hallgatott, köztük persze én is. András annyira átütő személyiség volt, hogy egyszerűen nem lehetett rá nem oda figyelni, és nekem még abban a szerencsében volt részem, hogy tanulhattam tőle. Szokása volt előadás és konzultáció közben is, hogy kérdezett a közönségtől, és nem, nem válaszolta meg azonnal, hanem várta a bekiabálásokat, a válaszokat. Hagyta, hogy gondolkozz. Az egyik ilyen kérdése az volt a konferencián, hogy „Honnan fogja tudni bárki is, hogy piacvezető vagy?” – merthogy a piacvezetőség volt a téma. Gyakorlatilag senki nem volt a teremben, akiket fenyegetett volna a piacvezetőség „réme” akkoriban, de az előadás hatására igen sokak fordultak ezen cél felé! Repkedtek a válaszok: – A kimutatásokból! – A piackutatásokból! – A pénzügyi eredményekből! Stb.-stb. És András mindegyikre legyintett, hogy „á, dehogy!”: Körülbelül 20 bekiabálás után András megmondta a tutit: – Onnan fogják tudni az emberek, hogy te vagy a piacvezető, hogy egyszerűen megmondod nekik. Egyszerre nevettünk és hüledeztünk! Hogymiiii??? Mi mondjuk meg a piacunknak, hogy mi vagyunk a piacvezetők? Hát de azt tudniuk kellene maguktól, nem? Végül is igen, ha gondolatolvasók… De aztán pillanatok alatt összeállt a kép: mégis… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

3 egyszerű dolog, amitől tényleg jobb vezető leszel

A jó vezető

Milliónyi tipp kering már a neten arról, hogy hogyan lehetsz jobb vezető, de nem leszel jobb vezető 28 különböző dologtól, mert azoktól maximum mindenben középszerű leszel. A három legegyszerűbb dolgot mutatom most meg neked, amitől tényleg jobb vezető leszel. Lehet ezeken túl még bármiről beszélni hetekig, de amíg te azt tanulmányozod, hogy vajon mitől leszel majd jobb – középszerűbb, átlagosabb, unalmasabb – vezető, addig valaki más fogja magát, magáévá teszi ezt a pusztán három egyszerű gondolatot – szót –, és soha többé nem érhetsz majd a nyomába a többi kismillió készségeddel. Az igazi vezetők három pofonegyszerű ismérve Felelősség – nincs vezetés felelősség nélkül. Aki nem képes felelősséget vállalni sem a saját dolgaiért, sem a rábízott emberek dolgaiért, az nem való vezetőnek. Te vagy a felelős. Ízlelgesd: Én vagyok a felelős. Állj a tükör elé, és ismételgesd: én vagyok a felelős. Élvezed? Akkor vezető vagy. Remeg a gyomrod? Akkor még gyakorold. Betojsz ettől az egésztől? Akkor még nem neked való. Minőség – Nem érheted be semmi mással, csak a legjobbal! Egyszerűsítsd az ízlésedet és az elvárásaidat, elégedj meg egyszerűen csak a legjobbal! Soha ne add alább! A legjobb akarj lenni te magad is – de ne ezer felé darabolódva, hanem egy konkrét utat,… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Mi az eredményesség és a hatékonyság között a különbség?

Hatékonyság

Mi a különbség az eredményesség és a hatékonyság között egy vállalkozás életében, és miért fontos, hogy inkább eredményesek legyünk, mint hatékonyak? A menedzser könyvek piaca dugig van hatékonyságot növelő művekkel ezreivel, tanácsok millióival, de a marketingben is képesek ezek az elvek túlságosan nagy teret követelni maguknak. Például az online marketingben most ezek dívnak: – Legyen jobban automatizált a marketingrendszered, sőt, automatizáld az automatizálást is, mert csak akkor lesznek jó adataid. – Tesztelj mindent, ahol két adatnál több beszerezhető, és analizálj mindent patikamérlegen, mert akkor aztán tuti lesz a siker! – Köss össze minden rendszert minden applikációval, és keresztezd az ezekből kinyerhető infókat, hogy még pontosabban tudd megcélozni a látogatók fejében lévő gondolatokat! Leadgenerálás, inboundmarketing, influencermarketing – csak hogy én is dobálózzak már azokkal a szavakkal, amikkel most divatos, és tudható róluk, hogy úgysem érti senki, miről van szó, de legalább menőnek nézünk ki tőlük. Hatékonyság hatékonyság hátán, de közben a kicsit is józan vállalkozó fejében felsejlik a sanda gyanú: minek kellenek ezek? Hova vezetnek ezek? Milyen eredményt fog ez hozni a marketingszakértők és kivitelezők pénztárcájának kitömésén túl az ÉN VÁLLALKOZÁSOM számára? Persze nemcsak az ilyen misztikus dolgokban lehet besétálni a málnásba, mint például az online marketing világa, amikor a hatékonyságot… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

És akkor utoljára a Facebookról: azok a tanácsok, amit eddig csak az ügyfelek láthattak

Még 2017. áprilisában tettem közzé az alábbi szöveget a szövegírás-ügyfelek számára, és azóta minden ügyfelünk megkapta és elolvashatta ezt. 2017 áprilisa óta, mióta ez a szöveg aktív volt, gyakorlatilag 4-5 ügyfélnek kellett csak FB posztokat írni, mindenki más felismerte, hogy többé erre nincs szüksége, mert amit leírtam az sajnos rájuk is igaz. Ez volt az eredeti szöveg: (Figyelem, 2017 elején létrejött tartalom, bármilyen ötletet is használsz belőle, számolj azzal, hogy még kevésbé lesz eredményes, mint ahogy akkoriban vonatkozott.) (idézet on) Először is, szeretném megköszönni már azt a gondolatodat is, hogy velünk íratnál Facebook posztokat. Örömmel állunk a feladat elébe, akár gondolatébresztő, akár értékesítő, akár márkaépítő, rajongó-hűség növelő posztokat szeretnél. DE! És van itt egy hatalmas, és fájdalmas DE. 2015-ben indítottam először tréninget a Facebookon való posztolás rejtelmeiről, és egészen pontosan 2015 februárja óta kutatom a FB algoritmusok kívánalmait, és rejtelmeit. Nem egyszerű, azt hozzáteszem. Az ez irányú témák oktatását már befejeztem, többek között azért is, mert az az intenzitás, amit az anyagaimban és tréningjeimben alapvetően javasoltam – napi legalább három, lehetőleg más-más mondanivalójú és célú poszt a rajongói oldalon, és ha becsúszik még egy negyedik is, az már hab a tortán –, nos, az már édeskevés az érvényesüléshez és az… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Kivonulás a Facebookról – 2. rész

Majdnem két évvel ezelőtt kezdtem el tömegével törölgetni az ismerősöket, és megszabadulni azoktól a FB oldalaimtól, amik bár százezer fölötti létszámot kóstáltak, de nem termeltek semmit. Igen, jól látod, több, mint 100ezer rajongóval is iszonyú nehéz mit kezdeni a mai Facebook világban. Ha valaha is arról ábrándoztál, hogy igazából a jelenlegi 2-3ezres rajongói bázisodat ha felvihetnéd 100ezer fölé, akkor biztosan rád szakadna a bank, hát, ki kell, hogy ábrándítsalak. A helyzet arányaiban csak rosszabb lesz, ha növeled a rajongószámot. Iszonyú nehéz pénzt csinálni a rajongókból, mert a rajongók nem azért rajonganak, hogy te pénzt keress, hanem azért, mert egyszer valaha megnyomtak egy Tetszik gombot, aztán mentek Isten hírével. A Facebook algoritmusai meg majd végeznek, miközben te egészen más tervezel… De erről már annyit beszéltem, hogy lassan már én is unom ismételgetni 🙂 Az ismerősök törlése Az ismerősök törlése elég nehézkesen ment, mert mindenkit jó alaposan megnéztem még egyszer magamnak, visszaidéztem, mikor voltunk utoljára kapcsolatban, és ha régen, akkor azonnal töröltem, ha nem olyan régen, akkor még adtam egy esélyt. Aztán a végére oda jutottam, hogy 5000-ről maradt valami 280 ismerősöm (azóta visszaszivárgott kb. 50 ember). A hírfolyam végtelen elcsendesítése A Facebookot életemben egyszer használtam okostelefonon, akkor is az alkalmazás törlésével… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Variációk sok témára – avagy a habituáció folyamata

Hogyan kell úgy kommunikálni, hogy mindig ránk figyeljenek? Mit kell közölni ahhoz, hogy odavonzzuk a tekintetet és figyelmet? Hogyan kell megjelenni ahhoz, hogy döbbenetesen sok érdeklődőnk legyen? A kulcsszó: az újszerűség. De hogyan legyünk újszerűek akkor, amikor a világ tele van újdonságokkal, és nem mi találjuk fel őket? A megnyugtató jó hír: az aktuális helyzethez képest kell újszerűnek lenni, nem a világhoz képest. Létezik egy érdekes fogalom a tanulás folyamatában, amit habituációnak hívunk. Ez az a jelenség, hogy amikor számodra új dolgot észlelsz, akkor öntudatlanul is meg akarod tanulni, hogy mi az, hogy működik, miért van az ott, és automatikusan ODAFIGYELSZ rá. Ez a folyamat az életünk minden pillanatában zajlik: – Ha vidékről felmész a fővárosba, elviselhetetlennek érzed a nyüzsgést, a zajt, magát a légkört, és próbálsz benne kapaszkodókat keresni a magad számára. Egy idő után azt veszed észre, hogy már nem zavar a zaj, nem zavar más emberek közelsége. Megszoktad – gondolod. – Ha lemész a tengerpartra, azonnal feltűnik a tenger morajlása – kavicsos partokon a sistergése –, és a sirályok rikoltása, és egyfolytában erre figyelsz. Aztán az veszed észre, hogy NEM VESZED ÉSZRE a zajt, morajt, rikoltást. Megszoktad – gondolod. – Ha idegen helyen alszol, gyakorlatilag nem alszol…. itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Vidi Rita 7 leggonoszabb pillanata

Vidi Rita

Muhahaaaaa 🙂 És ezek a pillanatok folyamatosan és az örökkévalóságig tartanak: Amikor azt mondja neked, hogy ha nem akarsz hadvezér lenni, akkor örökre közlegény maradsz a lövészárokban, és te leszel az első, akit a harcban le fognak lőni. Amikor azt mondja neked, hogy buta vagy, ha állandóan felülsz a „legújabb marketing trendek” vonatra, és azt hiszed, hogy az visz is valahova. Amikor arról beszél, hogy az a fránya szöveg fog eladni, nem a csillivilli honlap, és nem a képek, amikkel a grafikusok vakítanak. Amikor hülyeségnek titulálja azt a tulajdonságodat, hogy már vagy tíz éve folyamatosan csak tanulod a vállalkozást, konferenciáról konferenciára jársz, könyvet könyv hátára halmozol, de használni még mindig nem használtál belőlük semmit, és nyilvánvalóan nem is fogsz. Amikor állandóan azt szajkózza, hogy egyszerűen csak vissza kell térni az alapokhoz – problémák és vágyak -, és nem kell túlbonyolítani a kommunikációt. Amikor a célok és a tervek fontosságát hangsúlyozza, ahelyett, hogy egyszerűen csak megmondaná, mi a bánatot írj a sales levélbe. Amikor beszól, hogy „drága életem, ezt se úgy csináltad, ahogy mondtam” – és nagyon jól tudod, hogy igaza van. Ezek a legdurvább pillanatok. De akik túlélték, azok mind erősebbek lettek. 🙂 Amúgy pedig: ki ez a Vidi Rita… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Tartalomstratégia 5 perc alatt – könyv

Tartalomstratégia 5 perc alatt

Ma reggel jelent meg a tartalomstratégiáról szóló könyvem, melynek címe: Tartalomstratégia 5 perc alatt – kézikönyv online hadvezéreknek Akik egy ideje figyelik már a munkásságomat – jesszusom, de rosszul hangzik ez a szó így 🙂 -, azok tudják, hogy a stratégia a kedvenc szavam, több cikket is írtam már a témáról – ezen a blogon is fellelhetőek ezek. De most elmesélem, hogyan született a Tartalomstratégia 5 perc alatt című könyv ötlete. 2016. telének végén skype-on beszélgettem egy nagyon kedves SEO szakértővel, Nagy Bélával, és mindenféle keresőoptimalizálási témán túl Béla azt kérdezgette: – Ugye írtok szöveget is? Mire én kissé meghökkenve: – Nem, nem írunk szövegeket, mi írókat képzünk, de mindenki magának ír szöveget, blogot, könyvet, verseket, amit csak akar. – De jó lenne, ha írnátok szöveget megrendelésre. – De mi nem írunk. – De jó lenne, ha írnátok… – Hátööö… végül is… megkérdezhetem őket, hogy akarnak-e írni… Hogy kissé butácska a párbeszéd? Az, mert az volt a valóságban is. Ott ültem, néztem a képernyőn Béla fotóját, és nem értettem, hogy miért nem érti, hogy mi nem írunk szövegeket, mi írókat képzünk… Ő meg gondolom nem értette, hogy mit nem értek azon, hogy közel ezer kreatív író közül biztosan lenne olyan, aki… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

A vevőnek mindig igaza van

A vevőnek mindig igaza van

A ’90-es évek elején, a vadkapitalizmus korai szakaszában volt szerencsém egy igazi multinál, egy autóipari beszállító cégnél megtanulni azt a kijelentő, ellentmondást nem tűrő mondatot, hogy A VEVŐNEK MINDIG IGAZA VAN. Ezt kellett fújnunk ébren és álmunkban, akkor is, ha valaki a szünetben odalépett hozzánk és minden átmenet nélkül megkérdezte, és úgy egyébként bármikor. Ennek az autóipari beszállító cégnek ez az alapfilozófiája. Meg még sok másiknak is, és persze sok-sok magyar cégnek is. Hogy miért? Mert tudták – megtanulták, megtapasztalták, elfogadták, magukévá tették -, hogy lehet egy vállalatnál milliónyi dolgozó, ezernyi  kisebb-nagyobb vezető, száz menedzser és egy főgóré, tehát lehetünk mi összességében sokan, meg nagyon okosak, de ha a vevővel állunk szemben, mindig a vevőnek van igaza. Neki kell, hogy igaza legyen. Akkor is, ha nincs igaza. Azért, mert a pénzt nem a dolgozók termelik, nem a takarítók, nem a művezetők, nem a középvezetők, nem az igazgatók, és nem a „vezér”, hanem a vevő HOZZA. Ha a vevő azt kéri, hogy fejen állva szolgáld őt ki, akkor két választásod van: Megteszed. Kirúgod a vevőt, tehát többé nem vevőd, így már nem számít a véleménye, kérése, akarata. A vevők – bármennyire is furcsa ez, kedves vállalkozótársaim – nem szokták azt kérni,… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Kivonulás a Facebookról – 1. rész

facebook-light stratégia

Ma a következő posztot tettem közzé a saját profilomban: Ez a profilom csak a rokonoknak és a szűk baráti körnek marad meg, ezért arra kérek mindenkit, hogy ha azt tapasztalná, hogy már nem az ismerősöm, azt ne vegye magára nézve minősítésnek, mert nem arról szól a megszűnt ismeretségünk. Senkit nem azért törlök, mert nem bírom a búráját, hanem azért, mert ezt a profilt csak és kizárólag magánjellegű megosztásokra fogom használni. Ügyfelekre, netes ismerősökre, sőt, személyes ismerősökre is ez vonatkozik. Majd találkozunk máshol, máshogyan… 🙂 Mint ahogyan már a Facebook-light stratégiában, és Az Utolsó Posztmesterben is írtam, változás előtt állnak azok, akik szeretnek előre gondolkodni: egyre többen fognak stratégiailag kivonulni a Facebookról, mindamellett ügyesen kihasználják majd annak – még maradék – előnyeit. Az Utolsó Posztmester kampányában a hírlevél-olvasóimnak már beszámoltam arról, hogy a rajongói oldalaimon automatizáltattam a megjelenéseket, és most már három automata rendszer posztol emberi beavatkozás nélkül, percre pontosan az előre kitalált időpontokban, változatos tartalmakat. Az automatizálás folyamata 2016. július, augusztus és szeptember hónapokban egy-egy mérföldkővel gazdagodtak, és még egy további rajongói oldal automatizálása van tervben a közeli hetekben. Az automaták vegyesen posztolnak képeket, és a saját oldalaimról cikkeket is, és a jövőben is ez lesz a fő motívumuk. Közben… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Megváltoztak a Facebook oldalak – mi lesz most?

Facebook oldal változás

Ma reggelre drasztikus változásokat eszközölt a Facebook a rajongói oldalak elrendezését, layoutját illetően. Most úgy néznek ki a rajongói oldalak, mint a csoportok, vagy események, annyi különbséggel, hogy a bal oldalsávban az oldal menüjét látjuk, nem a profilunk menürendszere töltődik be. Ez az elrendezés szellősebb, átláthatóbb lett, a cselekvésre bíztató gomb – már ha használjuk ezt -, hangsúlyosabban van megjelenítve, továbbá ergonómiailag vélhetően jobb helyre került. A Facebook már tesztelte egy ideje az új elrendezéseket, erről infót korábban – néhány héttel ezelőtt – a The Tech Portal és a SocialTimes is közöltek, de a végleges layoutról nem voltak előzetes információk, sőt a bevezetés időpontjáról sem, így mind a felhasználókat, mind a rajongói oldalak adminjait, mind a social media szakértőket váratlanul érte. A Facebook sokszor változtatott már az oldalak, a hírfolyam, a csoportok és az üzenőfal elrendezésén, ezen változások általában heves felhördülést, majd csendes belenyugvást hoztak magukkal. A mostani változások azért furcsák, mert a rajongói oldalak elrendezése mostantól pontosan úgy néz ki, mint bármelyik csoporté, vagy épp eseményé, és gyakorlatilag egyetlen gombnyomásra vagyunk attól, hogy rajongói oldalak oldalsávjában is megjelenjenek mások hirdetései, illetve konkurens oldalak, csoportok, kezdeményezések ajánlatai. Erről majd a social media marketingszakértők hosszasan elvitatkozhatnak, hogy ez mennyire jó vagy… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Facebook-light stratégia

facebook-light stratégia

Amikor én kezdtem Facebookozni – 2008. novembere – még nem nagyon voltak rajongói oldalak, merthogy még rajongók sem voltak. Emlékeim szerint a FB felhasználók száma akkoriban Magyarországon arra a 40-50ezer fős kemény magra korlátozódott, akik a Twitteren is ott nyomultak szép számmal, meg akik egyébként is a neten „lógtak” már évek óta. Tudod, a kockák. Ma a Twitter Magyarországon a futottak még kategóriába tartozik. Beszélgettünk a Facebookon, próbálgattuk mit tud a rendszer, és nagyon izgalmas hónapok voltak ezek, miközben persze kitört itthon a nagy gazdasági válság (pontosabban begyűrűzött ide is.) Nem én voltam ez első regisztráló a FB-ra, az tény, mert már akkor is visszatetsző volt számomra – vírusokkal és adatvédelemmel foglalkoztam -, ahogy a Like és Share gombjaikkal behálózták a – majdnem – teljes internetet, weboldaltulajdonosok milliót önkéntes alapon rábírva arra, hogy csatornázzák be oldalaikat az ő rendszerük alá, kiszolgálva ezzel a Facebook mérhetetlenül nagy adatigényét. 2008-ban rögtön elindult a verseny a magyar Facebook-weben, hogy kinek a posztját osztották meg a legtöbben, ki tudott nagyobb virális hatást elérni, és innentől számolva alig telt el pár év, és addig sikeres blogok adták fel a működésüket teljesen, hogy gyakorlatilag 98%-ban Facebook kommunikációra alapozzák az üzletüket. A fennmaradó 2% maradt a hírlevelezésre,… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Filmek, amiktől igazi stratéga leszel

Kedvenc témám, mint talán már tudod, a stratégiaalkotás és a stratégiai gondolkodásmód. Azt vallom, hogy bármit is teszel, az valamilyen stratégiába illeszkedik, és mindenképp üdvözítő, ha a stratégiát te alkottad, nem valaki más… Legyen szó akár az életedről, akár a vállalkozásodról, fontos, hogy te irányíts, te vezess, vagyis te legyél a STRATÉGA.

Olvass tovább

A stratégiai gondolkodásmódról – előadás vázlata

2011. augusztus 12-én, a szokások vállalkozónői kerekasztalon tartott előadásom szöveges vázlata, mindenféle magyarázat nélkül. Akik ott voltak – kb. 50-en, azok  természetesen nemcsak a vázlattal találkoztak, nem véletlen, hogy 9-en kérték el a végén a pókeres könyvemet 😀 Előrebocsátom, hogy az itt jelenlévőknek klasszisokkal jobb a marketingje, mint az átlag kisvállalkozásoknak (ha még nem indult el a vállalkozás, akkor klasszisokkal jobb lesz, erre garancia az, hogy itt vagytok, és, hogy olvastok, hallgattok bennünket :))

Olvass tovább

Bejelentetted már a honlapodat az NMHH-nál?

Vészesen közeleg június 30-a, az új médiatörvény életbelépésének előestéje, ameddig is kötelező bejelenteni azokat a honlapokat az NMHH-nál, amelyek hírportálokként, vagy internetes újságként működnek. Hónapokon keresztül ment a találgatás, hogy mely honlapok esnek bele ebbe a kategóriába, és úgy néz ki, hogy az egy szerkesztővel rendelkező blogszerű honlapok nem tartoznak bele a bejelentési kötelezettséggel bíró kategóriába,  de erre jobb, ha senki nem vesz mérget… A HősNők.hu-t bejelentettük, mert nagyon sok külső blog tartalma jelenik meg rajta a HősNők Blogok rendszeren keresztül, ezért úgy ítéltük meg, hogy ezzel az oldalunkkal mindenképpen beletartozunk az internetes újság kategóriába. Nagyon apró részletek, az NMHH oldaláról megtudhatók, a kitöltendő dokumentumok pedig  letölthetők (lásd itt alább a linket). A bejelentést postai úton kell intézni, tehát a kitöltött eredeti példányokat, aláírva kell postázni. Vigyázat, van néhány melléklet is, nézd át, melyik melléklet vonatkozik rád! Internetes sajtótermékek bejelentése aloldal az NMHH.hu-n>> (kattints ide) Az egész művelet kb. 10 percet vesz igénybe, a linken megtalálod a postázási címet is. A levelet mindenképp ajánlva add fel, főleg így az utolsó pillanatokban! Ha nem vagy benne biztos, hogy van-e az oldaladdal kapcsolatban bejelentési kötelezettséged, akkor inkább jelentsd be, mert inkább legyél túlbuzgó most, mint pár hónap múlva megbüntetve… Magánszemélyek által alapított… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Mi köze a pókernek a vállalkozáshoz? – cikksorozatom első része

Néhány nappal ezelőtt megjelent a 8 részes cikksorozatom első része a Vállalkozói Negyeden. Annak idején, mikor vállalkozni kezdtem, nagyon sokszor olvasgattam ennek az oldalnak a hasznos tanácsait, tippjeit, és nagyon szerettem a szakértőket is. Nagy álmom teljesült, hogy mostantól én is rendszeresen publikálhatok, ráadásul kedvenc témáimban: pókerezés és vállalkozás. Nem egy nőies témakör az biztos, de van egy hírem: egyelőre még mindig nem a nők mozgatják a világot, úgyhogy érdemes tanulni a férfiaktól is, és hát persze a pókeresektől. Kezeljük úgy a pénzt, mint a pókeresek? Amikor egy évvel ezelőtt, a saját vállalkozásom portfóliójának fejlesztéséhez az emberi gondolkodásmódról szóló kutatásaimat folytattam, egyszer csak elém bukkant a póker, mint a kevert játékstratégiák egyik ékes példája, kitérve a blöffölés stratégiájára is. Hirtelen eszembe jutott, hogy hányódik valahol a könyvespolcomon egy póker alapkönyv, amire anno még a pókert nem ismerve, azt mondtam, hogy a világ legértelmetlenebb könyve, de a kutatás közben felbukkant utalások és a számomra új ismeretek hirtelen más megvilágításba helyezték ezt a „játékot”. Elővettem a pókerkönyvet, elolvastam, és megvilágosodtam: ha a vállalkozások – vállalkozók – jól tudnának pókerezni, akkor versenyelőnybe kerülnének a riválisaikkal szemben, hiszen a póker klasszikus stratégiai játék, és az esetlegesen előbukkanó szerencse nem negatív megvilágításba helyezi a játékot… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

A Murdoch-lépés

Figyelem, lecke következik vállalkozó szelleműek számára. Most olvasom a hírek között, hogy a fizetőssé tett online hírportál a Times elveszítette a látogatóinak 90%-át, és most minden elemző és hozzáértő vagy kárörvendően röhög a médiamágnás, Rupert Murdoch – egyébként jó előre beharangozott és jól megtervezett lépésén -, vagy épp jóízűen röhög. Muhaha, napi 1.2 millió látogatóból maradt neki 15ezer!

Olvass tovább

A szokás buktatói

(Egy kis kitérő (1), hogy lásd, hogyan jutnak eszembe cikkötletek: a Minervába írom az aktuális cikkemet, éppen a könyvajánló rovatot pontosítom adatokkal, és emiatt a hvgkonyvek.hu oldalon böngészek. Mivel erről eszembe jut, hogy már időszerű lenne új könyveket is rendelni, ezért előveszem a jegyzeteimet, mit is akartam legutóbb megrendelni. Rákeresek a címre, újraolvasom a könyv ajánlóját, amelyben ez a mondat van: “Bebizonyosodott, hogy a tömegtermelés kevésbé hatékony módszerei, elvei és szokásai megértek a váltásra, és kibontakozóban van egy új irányzat, amely már nem pusztán új módszerek és technikák alkalmazását jelenti.” Az idézetben a szokásai szó, dőlt betűvel van szedve. Erről bekattan egy cím: A szokás buktatói, a cikk pedig most készül mögé… Így kezdődnek nálam az ötletek.) Két hete, a Minerva logójáról egyeztettünk a dizájnért felelős céggel, amikor többször elhangzott az, hogy: azt úgy nem szokták. Azt nem úgy szokás. Az úgy nem javasolt.

Olvass tovább

Miért a vevő megelégedettsége a legfontosabb?

A múltkori felmérést – szavazást – azért indítottam, hogy ráirányítsam a figyelmet arra, hogy a kisvállalkozók iszonyatosan le vannak maradva azokhoz a társadalmakhoz képest, ahol már évszázadok óta divat vállalkozni. Nálunk, az utóbbi húsz évben rengeteg mindent meg kellett – volna – tanulni, többek között a helyes vállalkozói mentalitást. 20 év nagyon rövid idő ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le a saját adatainkból, és nagyon kevés jó adatunk van ahhoz, hogy építkezni tudjunk belőle. Éppen ezért, szerintem nem szégyen ellesni a tapasztaltaktól, hogy ők hogyan csinálják, teszem azt, több mint száz éve.

Olvass tovább

Ne legyél vállalkozó… (2)

… ha nem AKARSZ szenvedélyesen vállalkozó lenni! Ugyanis van egy kis gond a vállalkozással: nem lehet alternatíva. Nem lehet menekülési útvonal. Csakis kizárólagos lehet, nem pedig mellékes lehetőség! Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi. Albert Einstein Olvasgatom a vállalkozónők kihívásairól szóló kérdőívre adott válaszaitokat – amiket saját szavaitokkal fogalmaztatok meg a motivációtokról -, és azt látom, hogy nagyon sokan az önmegvalósítás lehetőségét látjátok meg a vállalkozásban. Az önkiteljesítést, a hasznossá válást, a küldetés beteljesítését. De vállalkozni ennél kicsit többet jelent (nyugodtan hozzátehetjük, hogy “sajnos”, de attól még tény)! Amikor a kezdeti időszak izgalmas kihívásai után beáll a vállalkozás egy szinte visszafordíthatatlan növekedési pályára, egyszerűen háttérbe szorul az önmegvalósítás, az önkiteljesítés, és a küldetés, mert a vállalkozásunkkal létrehoztunk egy öntudatra ébredő rendszert, egy saját, különleges – belső – energiaforrással rendelkező ökoszisztémát, ami elkezd önálló életet élni, és olyan problémákat hoz a felszínre, ami a hobbivállalkozóknak és a kényszerből vállalkozóknak a megoldhatatlan feladattal egyenértékű. Ez az egyik legveszélyesebb időszaka a vállalkozásoknak, a legtöbben ilyenkor mennek tönkre: amikor beüt a siker! Hát akkor mi a megoldás? Hogyan lehet elkerülni a sikerből következő bukást? A válasz egyszerűbb, mint gondolnád. Képzelj magad elé egy klasszikus, hierarchikus rendszerben működő vállalatot (nem kell túl nagyra gondolni,… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább