A vállalkozások életciklusai

Semmire nem vinnénk az életben, ha nem tudnánk már kisgyerekként, hogy az életünknek vannak/lesznek bizonyos előre látható életszakaszai, és mi emberként mindig valamilyen aktuális életkori sajátossággal rendelkezünk (fogunk rendelkezni). A szüleink „megterveznek és létrehoznak” bennünket, ezt követően egészen kicsi babaként megszületünk, akit ha magára hagynának, néhány óra alatt életveszélybe kerülne; majd cseperedünk, járni, beszélni, írni-olvasni tanulunk, aztán egyszer csak elkezdünk dacoskodni és lázadni, kamaszodunk, és hirtelen felnövünk. Ekkor lépünk ki a nagybetűs életbe, megkezdjük felnőtt életünket, és hosszú éveken keresztül csak érünk, sőt, beérünk. Aztán eljön az a kor, amikor elkezdünk fáradni, egyre kevésbé van erőnk dolgozni, egyre több pihenésre vágyunk, vagyis öregszünk. Aztán, mint mindenkit, bennünket is elér a vég, és elhagyjuk ezt a világot.

Olvass tovább

Hogyan növeljük a bevételeinket?

A pénteki vállalkozónői kerekasztalon tartott kiselőadásom vázlata. Mielőtt még rávetnéd magad a listára és a feladatokra: két dolgot azonnal ki kell verned a fejedből. 1.) Az embereknek nincs pénzük… – Ez a gondolat csődbe viheti a vállalkozásodat. Ha abban hiszel, hogy az embereknek nincs pénzük, vagy ha van is, biztosan nem nálad fogják elkölteni, akkor minek vállalkozol? Akkor menj el alkalmazottnak, mert sosem fog növekedni a bevételed. Az embereknek van pénzük, és szeretnék nálad elkölteni. Pont.

Olvass tovább

Te is eladnád anyádat 2 forintért?

Tisztában vagyok vele, hogy az olvasóim 99%-ra nem vonatkoznak az alábbiak, mégis kénytelen vagyok írni róla, mert a jelenség attól függetlenül elterjedt, és hát az okost a leggyakrabban az ismeretek választják el a butától… November 27-én szemináriumot tartunk Pénz. Pénz? Pénz! munkacímmel, pénzügyi és pénzügyi önismereti szakértőkkel. (Még ne keresd, majd írok, ha lehet már jelentkezni.) Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a pénzt. Vállalkozó családban nőttem fel, ahol természetes volt a rengeteg munka, és a munka függvényében a rengeteg pénz is. Gyerekként megtanultam, hogy a pénz jó dolog, a pénz szükséges dolog, de ha nincs, akkor sincs semmi probléma, mert nem a pénz boldogít, hanem az, amire általa lehetőséged adódik. Ha jól használod. Mert a pénz még mindig eszköz, nem pedig cél.

Olvass tovább

Kétszázhúsz felett

Kétszázhúsz felett észre sem veszed, Elhagyod a valóságot. Kétszázhúsz felett átértékeled Magadban a világot.   Neoton família – Kétszázhúsz felett Szerintem nincs vállalkozó a Földön, aki ne várná, izgalommal vegyes kétségbeeséssel azt a pillanatot, amikor a cége először éri el az álombevételt: legyen az egy erőteljes kampány, vagy egy lassú növekedés eredménye, a sikeres cégek mindegyikénél elérkezik egyszer az a pont, amikor az elején még délibábnak látszó álom végre megvalósul. Megvan az első milliónk!

Olvass tovább

Nagy cég, kicsi profit, kicsi cég, nagy profit?

Ma egy új nagykerben jártam, mármint számomra új. Elkápráztatott a méret, hogy aztán az utána következő tapasztalatom ellent mondjon az első benyomásnak. Van egy kedvenc nagykerünk, kezdetektől tőlünk rendelünk, mert a kiszállítási feltételeik verhetetlenek, és nagyon jó minőségű termékeket forgalmaznak. Nem kapható náluk az égvilágon minden márka, de jó márkák, nívós, minőségi termékek és szolgáltatások jellemzik az üzletet, úgy összességében. Ma eljutottam a sokkal híresebb, régebbi, ugyanakkor már első ránézésre is kissé zűrösebb, másik nagykerhez. Ültünk egy darabig, mert szervizelésre is vittünk vissza termékeket, és azok cseréje nem olyan gyors ám, mint lehetne…

Olvass tovább