Ezomaszlag?

Vidi Rita cseppet sem átmeneti kalandja az ezotériával

Avagy Vidi Rita cseppet sem átmeneti kalandja az ezotériával. Sokan bizalmatlanul méregetik az önfejlesztő anyagokat, és ha jól szétnézünk a világban, hát ezt a bizalmatlanságot meg is lehet érteni. Az éppen a napokban “akciózott” A Boldogság Útja tanfolyamom kapcsán is felmerülhet a gondolat bizonyos fejekben: „Ez a boldogság dolog is csak egy újabb ezomaszlag.” De mit is nevezhetünk ezomaszlagnak? Általában azokat nevezik ezoterikus és New Age (Új Kor) irányzatnak, amik olyan szellemi irányvonalak, amik mögé nem tartozik sem vallás, sem egyház. De eredetileg az ezoterikus azt jelentette, hogy olyan titkos tanok tárgyalása, amik csak szűk csoport számára hozzáférhetőek, szemben a nagy vallások könnyű hozzáférhetőségével. Hogy mi honnan ered, nem lényegtelen abból a szempontból, hogy mára mi lett belőle. Az ezoterikus kifejezés csak kevesek körében pozitív kicsengésű, a köztudatban inkább lesajnáló kifejezés. És ez nem jelent mást, mint azt, hogy az ezoterikus még mindig az, ami volt: titkos tanok, amik csak szűk csoport számára hozzáférhetőek és érthetőek :). Az ezoterikus egy jelző, de nem minősítő jelző. Inkább osztályozónak mondanám. De elfogadom, ha valaki valamit ezomaszlagnak, ezomániának, ezobullshitnek, ezohumbugnak tart, mert lehet, hogy még nincs azon a szinten, hogy ezt megérthesse. Blockchain mint ezoterikus dolog Például ma még kevesen tudják, hogy mi… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Minden nap karácsony

A szeretet az egyik legnehezebb téma, amivel írói minőségemben valaha szembesültem. Nem azért, mert ne lehetne róla ezernyi oldalt megtölteni, vagy ezer évig beszélni, ó, dehogyisnem lehet. Csakhogy nem az a kérdés, hogy MIT mondjak a szeretetről, hanem az a fontos, hogy egyáltalán MIÉRT. Mindenkinek valami teljesen más él a fejében és a szívében a szeretettel kapcsolatban, mint egy másik embernek. Mindenki, szeretettel kapcsolatos érzései, gondolatai, problémái, örömei, teljesen egyediek. Sőt, ezek az érzések és gondolatok akár pillanatról-pillanatra változhatnak az egyénben, vagy észrevétlen módon, egyszer csak elveszíthetik jelentőségüket, és helyükben léphet valami egészen más téma vagy érzelem. Napok óta egyfolytában János bácsi, gyerekkorom egyik közellakó öregura jár az eszemben. Vele esett meg, hogy fiatal suhancok próbálták ugratni, és hát mivel már öregecske volt, a vélhetően nagy hézagokkal rendelkező szexuális életével kapcsolatban akarták kifigurázni, arról faggatták, jut-e még a jóból… Mire János bácsi, reszketeg hangon így szólt: Fiacskáim, én a szexről nem szoktam beszélni, mert veletek ellentétben én csinálni szoktam! Na, kitört a röhögés, János bácsi pedig óriási presztízsnövekedést ért el a fiatalok szemében. Azért jutott ez a történet az eszembe, mert a szeretet is olyan téma, hogy csinálni kell, művelni kell, és ha ezek megvannak, felesleges is róla beszélni. Keleten… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Így szereltem le a kéregetőt, pedig én is csak kérni akartam – ki érti ezt?

Adományokat ide!

Biztosan te is találkoztál már azzal az élethelyzettel, hogy éppen pakolsz a tesco parkolóban az autódba, és a szemed sarkából már látod, bármennyire is nem akarsz odafigyelni, hogy valaki egy mappával, nyilvánvalóan adománykérő szándékkal sasszézik oda hozzád. Régebben ilyenkor lendületesen odaszóltam a még a közelembe sem érő, de nyilvánvalóan nagyon igyekvő emberkének, hogy “Kösz, de NEM!”, a “nem”-et kifejezetten túlhangsúlyozva, és ilyenkor nézhettem a bánatosan lógó orrukat, attól félve, hogy még talán rá is lépnek eloldalgás közben. De egy pár éve eszembe jutott, hogy mikor mindenféle alapítványtól, meg egyesülettől érkező emberkék próbáltak meg sorozatban rávenni arra, hogy ugyan, fizessek már be 500-1000, vagy akárhány forintot a segélyszervezetüknek, hogy gyakorlatilag egy win-win helyzetbe kerülhetünk, mert hát én is egy alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok, tehát én adok nekik, ők meg adnak nekünk, és akkor mindenki boldog lesz. Így aztán készenlétben, és a puskaportól távol, szárazon tartottam a következő szövegemet: “Á, jó hogy jön, én is épp egy alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok, szívesen adományozok Önöknek, ha Önök is ugyanakkora összeggel támogatják az alapítványunkat!” Univerzum valamit megsejthetett a törekvéseimből, mert írd és mond: már legalább másfél éve nem kért tőlem senki semmit. Aztán egyszer csak végre mégis. Egy tüzes tekintetű, velem kb. egykorú nő slisszolt… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

A hosszú hétvégére a hülyék országa lettünk?

Csütörtök – 2013. március 14-e – reggel óta folyamatosan követve az itthoni, rendkívüli hóhelyzettel kapcsolatos eseményeket, figyelve a híradásokat, olvasva a véleményvezér blogok cikkeit és az azokhoz fűzött olvasói hozzászólásokat, legalább nyolcszor beszéltem le magamat arról, hogy megírjam én is a magam mondanivalóját. (Ez az ide-oda billegés a döntésben még fontos lesz a későbbiekben.) Már nyolcszor kezdtem el megfogalmazni a gondolkodásmód szempontjából magát a katasztrofális helyzetet – autósok ezrei akadtak el tizenhuszon órákra olyan magasan frekventált úton, mint az M1 -, és a körülötte kialakult hisztérikus kommunikációs katyvaszt. És nyolcszor meg is nyugtattam magam afelől, hogy ennek nem most van itt az ideje. Illetve nem ez most a legfontosabb megközelítés. Illetve, hogy inkább mégsem avatkoznék bele.

Olvass tovább

Jézus tudta

Most olyan hálálkodhatnékom van.. Hálás vagyok, amiért képes vagyok írni, és a belső monológjaimat ki tudom tenni magamból, mert különben napokig hallgathatnám 🙂 Aztán hálás vagyok azért is, hogy van miről írnom. Néha még sokallom is, bevallom, de leginkább örülök neki. Mivel gyerekkoromban ezerszer hallottam, hogy “Rita nagyon okos, csak nem elég kitartó”, attól már nem kell félnem, hogy a kitartásom hiánya meggátol valamiben: ha megunok egy témát, foglalkozom egy másikkal. 🙂

Olvass tovább

Köszönet Viviennek!

Mióta cégvezető/vállalkozó vagyok, azóta valahogy másképp látom az alkalmazottakat is. Az utóbbi 10 évben mindig dolgozott valaki “alattam”, mindig felügyeltem valaki (inkább többmindenki) munkáját, mindig a kezemben volt az irányítás. De őket nem én választottam, őket kaptam, sokszor úgy éreztem, ajándékba, néhányszor meg úgy, hogy büntetésként :).

Olvass tovább