Mire gondolt a költő? A jó költő semmire

Nem vagyok költő. Nem a rímek, a ritmus és a disztichon az én asztalom, hanem igazából minden más. Ami szabad, laza, kötetlen, terjengő és kedvére elkanyarodó. De néha belőlem is kifakadnak olyan dolgok, amiknek mélyebb és akár több értelmük is lehet, csak értelmezés, hangulat, és elmeállapot kérdése az egész – mármint a befogadó, kedves Olvasó részéről tekintve. Bár mindig is írónak készültem (többek között), ennek ellenére mindig is utáltam a verseket, de főleg a verselemzéseket. Persze magyar tanáraim ezen most biztosan meglepődnének, mert jó voltam magyarból, és még a verselemzéses anyagrészeket is kentem-vágtam, de fontosnak tartom kiemelni, hogy UTÁLTAM. Úgy tanultam meg ezeket, mint matekképleteket: az van oda írva a tankönyvbe, és megtanulom inkább fejből, hogy szerintük mire gondolt a költő, mintsem én magam törjem rajta a fejem. Aztán olykor előfordult az is, hogy valahogy éreztem, hogy az, amit magyaráznak az adott versről, az valahogy nem stimmel az én valóságommal. Nekem például az Odüsszeia teljesen mást és többet jelentett, mint amit tanítottak róla. Megmaradtak belőle olyan pillanatképek, amiket nem tudtam kiűzni a fejemből, és amikor elemezni kellett a művet, akkor csak ezek voltak képesek bevillanni. Például, hogy Odüsszeusz odaadja végül magát Hókarú Nauszikának. Emlékszem, végül én csakis erről írta meg… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Vissza kell szereznünk az értéket a mindennapjainkba!

Lee Iacocca - Egy menedzser élete - könyv

Keszthelyen, a városi strandon van egy olyan hagyomány, hogy a helyi könyvtár kitelepül egy pavilonba (rögtön a bejáratnál), és a strandolás időszakára könyveket, folyóiratokat lehet kölcsönözni. Szerintem zseniális ötlet, és hogy látom, népszerű is a strandolók körében. De van más is. Ugyanis dobozokba ki vannak rakva olyan könyvek is, amik jelképes összegért – te mondod meg, mennyit ajánlasz fel értük, illetve nem is kell megmondanod, csak bedobálod egy dobozba, amennyit gondolsz – el is vihetőek. Erre a kincsre találtam rá az egyik dobozban (és még több másikra is, de most ebből idézni akarok, és ezért mutatom meg). Lee Iacocca – Egy menedzser élete Letelepedve a fűbe, azonnal el is kezdtem olvasni a könyvet, és a 24. oldalon olyan mondatok jöttek szembe, hogy azonnal tudtam, hogy meg fogom osztani szó szerint, mert már napok óta fogalmazok magamban valami hasonlót, csak valahogy nem volt ilyen frappáns… Lee Iacocca – keress rá a nevére, hogy ki volt – az apjáról mesél a 24. oldalon, és ezt mondja: “Olyan ember volt, aki mindig azt követelte, hogy a képességünk legjavát adjuk, függetlenül attól, hogy éppen mit csinálunk. Ha vendéglőben ebédeltünk és a pincérnő mogorva volt, ebéd végén odaintette magához, és megtartotta neki rövid szabványprédikációját: “Most… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább