Ne legyél vállalkozó… (2)


… ha nem AKARSZ szenvedélyesen vállalkozó lenni!

Ugyanis van egy kis gond a vállalkozással: nem lehet alternatíva. Nem lehet menekülési útvonal. Csakis kizárólagos lehet, nem pedig mellékes lehetőség!

Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.
Albert Einstein

Olvasgatom a vállalkozónők kihívásairól szóló kérdőívre adott válaszaitokat – amiket saját szavaitokkal fogalmaztatok meg a motivációtokról -, és azt látom, hogy nagyon sokan az önmegvalósítás lehetőségét látjátok meg a vállalkozásban. Az önkiteljesítést, a hasznossá válást, a küldetés beteljesítését.
De vállalkozni ennél kicsit többet jelent (nyugodtan hozzátehetjük, hogy “sajnos”, de attól még tény)!

Amikor a kezdeti időszak izgalmas kihívásai után beáll a vállalkozás egy szinte visszafordíthatatlan növekedési pályára, egyszerűen háttérbe szorul az önmegvalósítás, az önkiteljesítés, és a küldetés, mert a vállalkozásunkkal létrehoztunk egy öntudatra ébredő rendszert, egy saját, különleges – belső – energiaforrással rendelkező ökoszisztémát, ami elkezd önálló életet élni, és olyan problémákat hoz a felszínre, ami a hobbivállalkozóknak és a kényszerből vállalkozóknak a megoldhatatlan feladattal egyenértékű.

Ez az egyik legveszélyesebb időszaka a vállalkozásoknak, a legtöbben ilyenkor mennek tönkre: amikor beüt a siker!

Hát akkor mi a megoldás? Hogyan lehet elkerülni a sikerből következő bukást?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnád. Képzelj magad elé egy klasszikus, hierarchikus rendszerben működő vállalatot (nem kell túl nagyra gondolni, de vállalat formára mindenképp!). Biztosan hallottad már azokat a sztorikat, amik úgy szólnak, hogy felveszik az ifjoncot a postázóba, és szépen lassan, bejárva a szamárlétrát, eljut az igazgatói székig.

Nos, az az ifjonc te vagy. Amikor elkezded a vállalkozásodat, bármivel foglalkozz is, a postázóban vagy. Amikor már nem bírod egyedül a postázást, akkor felveszel magad mellé valakit. Az ő munkáját irányítani kell, ezért rögtön elő is lépsz a postázási osztály vezetőjének. Amikor a beosztottad jól kiismeri magát, akkor átmész egy másik osztályra, amely addig még nem is létezett, és létrehozod mondjuk a marketingrészleget.
Ott is a legalapvetőbb munkákkal indulsz, majd mikor egyedül már nem bírod, felveszel egy alkalmazottat oda is (vagy kiszervezed alvállalkozónak).

A vállalatod összes osztályát bejárod így, egyre följebb jutva a ranglétrán, mígnem ki nem jelentheted magadról, hogy igazgató vagy.

Férfiak ezt némiképp könnyebben veszik, elvégre szeretnek irányítani. Mi, nők, sokkal kisebb elánnal adjuk ki a feladatokat, mert ha nem mi csináljuk meg, akkor az érzésünk szerint nincs is megcsinálva, és különben is, másokat irányítani túlságosan nagy felelősségnek tűnik számunkra.

Most vedd elő a titkos jegyzeteidet tartalmazó füzetedet, és írd fel magadnak: a vállalkozás előbb-utóbb vállalat akar lenni.
Igen, így, ahogy mondom: akar.

Ha TE nem akarod ezt, akkor összetűzésbe fogsz keveredni a vállalkozásoddal, és óriási eséllyel leszel egy csődtömeg tulajdonosa. Ugyanis szinten tartani NEM lehet a vállalkozásokat, mivel ha semmi sem változik, akkor minden változatlan marad. A vállalkozásban. Viszont a piaci környezetben nem. Ott minden változik, fejlődik, alakul.

Mindig újítani kell, mindig új utakat, lehetőségeket kell keresni, és mindig stratégiázni kell. (Figyelem! Marketing eszközöket és marketing trükköket ismerni nem elég!) Erre vágytál, mikor azért lettél vállalkozó, hogy mások számára is hasznossá tedd magad? Erre gondoltál, hogy ilyenekkel kell foglalkoznod?

Ugye nem?
Nyugalom, ez nem gond… Most már… Mert most már tudod, hogy a fejlődés nem áll meg, és te annyi komfortzónán lépsz át egyetlen év alatt, mint előző életedben összesen. Kihívás, játék, izgalom, kudarc és siker felváltva. Maga az ÉLET!

Vállalkozz azért, mert vállalkozni akarsz! Ne munkahelyet, ne megélhetést, ne önmegvalósítást remélj elsődlegesen a vállalkozástól. Mindezeket megkapod, de vállalkozni sokkal több ennél. Sőt, nem csak több, más is. Vállalkozás. (mindent-be-vállal)

Mit szólsz? Neked mi volt az elindulásra a motivációd?

 

6 Comments

  1. Az én motivációm az volt, hogy rájöttem, a magam ura akarok lenni. Még akkor is, ha ez az út nem mindig könnyű. Ahogy Szanita írta nemrég a fórumban magáról, én is született pedagógus vagyok, de nem bírom el a közoktatás kereteit….

    És itt (elvileg) nincs meghatározva a jövedelmem felső határa. Igaz az alsó sem 🙂 De ez a kihívás – mindent nekem kell megteremteni! Aki szeret kényelmes “befőtt” lenni, ne legyen vállalkozó, mert rosszul fogja magát érezni a bőrében. Mindenki másban találja meg a boldogságot…

  2. Én vállalkozni szeretnék, és irányítani az embereimet. De sokáig tart felkészülni az általad leírt nehézségekre, és megtervezni a stratégiámat, hogy ne legyenek végzetes meglepetések.

    Szerintem a nőknek azért nehezebb észrevenni és élni a lehetőségeikkel, mert a kötelességek teljesítésére vagyunk programozva. Olyan dolgokat kell megtenni, ami ha te nem teszel meg, senki más nem fogja. (“If you don’t do it, nobody else will.”) Tehát a mi dolgunk a káosz megfékezése, a rend megőrzése. Ha nem őrzi a nő a tüzet otthon, senki más nem fogja… Ciki.. Ezért is félünk rábízni a tennivalókat másokra, alvállalkozókra… Félünk hibázni, mert azt hisszük, hogy az végzetes.

    A pasik pedig sűrűbben foglalkozhatnak lehetőséget rejtő dolgokkal, ami versenyhelyzetbe hozza őket, mert “ha te nem teszed meg, majd valaki más megteszi”. (If you don’t do it, somebody else will.”) Tehát az ő dolguk a lehetőségek felismerése és kihasználása a létfenntartáshoz. Ha nem lövi le a vadat, majd valaki más megteszi.Ciki.. Ha mégis lelövi más, vagy esetleg elvéti a lövést, azaz hibázik, akkor megy, és keres másik vadat, vagy hajtókat szervez az eredményesebb vadászathoz.

    Tehát szerintem a nők akkor lehetnek sikeres vállalkozók, ha otthon minden rendben van, tehát vagy szupernő vagy, vagy pedig segítenek otthon.
    A vállalkozásban előre is kell gondolkozni, mint a sakkban, nem pedig csak tenni ami jön, mint az alkalmazottak a postázóban, vagy a háziasszonyok. A gondolkozás az egyik legnehezebb munka, és nagyon kevesen művelik jól.
    Egyszer helyettesítenem kellett a titkárnőnket, nagyon kemény meló. Nem kellett sokat gondolkozni, viszont figyelni és dolgozni annál többet.

    Én kevesebbet szeretnék dolgozni, és többet gondolkozni, tervezni, szervezni, dolgoztatni és aratni. Az első években viszont keményen kell dolgoznom, tudom, mert nincs sok forgótőkém és mivel időmilliomos sem vagyok, meg kell tervezni, hogy hogy is legyenek beindítva azok a fogaskerekek a gépezetemben, hogy aztán akár egy évre is magára hagyhassam úgy, hogy utána joban működjön, mint amikor én is ott voltam (ahogy Kiyosaki is megírta). 🙂

  3. Szenvedélyesen szeretem a grafológiát, de grafológust nem foglalkoztatnak alkalmazotti viszonyban, így maradt a vállalkozás. Közben rájöttem, ez az igazi munkaforma számomra. Én osztom be az időmet, a munkámat, én döntöm el, hogy mikor mit és miért csinálok. Bevallom, ez nem megy mindig könnyen… Sok olyan területtel ismerkedtem meg, ami magához egy grafológiai elemzéshez nem kell, de a vállalkozás működtetéséhez igen. (pl.: marketing, online marketing, web oldal működtetése, időgazdálkodás stb.) Számos olyan helyzetet kell megoldanom, amit korábban messziről elkerültem volna gyávaságból, félelemből, bizonytalanságból.
    Azt gondolom, hogy számomra ez egy nagy önismereti- önfejlesztési út is egyben. Már ezért is megéri 🙂

  4. Elsősorban az mozgatott, amikor a vállalkozói lét mellett döntöttem, hogy itthon akarok lenni a gyerekekkel, mert több babám nem lehet,és ezért meg akartam élni minden pillanatot. Elég jól sikerült:), bár vannak kudarcélményeim,mert hagytam magam manipulálni. Na mindegy, ebből is tanultam, és megerősödtem
    Ezúton köszönet a felelősségvállalók csapatának is!

    Másrészt a túlképzettségem miatt nem tudtam volna megfelelő helyet találni, mert a kicsi körüli teendők az én feladatom lett volna.

    Harmadrészt meg tele az agyam ötletekkel, gondolatokkal Lehet ezt nem megosztani?:)))

    Negyedrészt: még mindig szeretek tanulni, tanítani.

    Szerintem ez elegendő indok.

    Viszont rá kell jönnöm a helyes lépésekre, mert rossz példát kaptam.

  5. A mások számára hasznos legyek, meg önmegvalósítás nekem kicsit rózsaszín ködös, megfoghatatlan célok. Én az elejétől kezdve egy közepes cégként vizualizáltam a cégemet… ez beteges, vagy nagyképűség? Nem tudom.

    “..én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…”

    Majd kiderül!

  6. Hogy mi volt az én motivációm?
    – nagyon messzi alap-munkahely még a Gyes előtti időkből
    – az elhelyezkedés teljes lehetetlensége (kinek kell a túlzsúfolt pedagógus-piacon egy két kisgyermekes óvónéni?)
    – egyre kevésbé vonzottak a kötelezően teljesítendő, de nem a magam lelkéből fakadó feladatok
    – és ott volt még ugye az időbeosztás, mert két kisgyerekkel és egy késő estig dolgozó férjjel ki a fene tud este 6-ig a munkahelyén lenni?

    Szerencsém volt, mert amikor elkezdtem a zenebölcsis foglalkozásaimat, még nem volt ilyen nagy divat, és alig-alig hallottak erről az emberek. Kíváncsian jöttek az emberek, és sikerült őket megragadnom annyira, hogy hozták magukkal a többieket, és a mai napig is fel-felbukkannak “régiek” egy-egy “új gyerekkel”. Mára már ismernek, egymásnak ajánlanak a játszótéren (hiába, ma is ez a legmegbízhatóbb reklám), így nem kell félnem a konkurrenciától sem, hiszen referenciaként városonként egy lakótelepnyi anyuka ajánlása szolgál.
    Én nem bántam meg, nincs főnököm, szakmailag a magam ura vagyok, lehetek beteg, a gyerekeimmel tölthetek annyi időt, amennyire szükségük van, igaz, sosem leszek milliomos, de nem is akarok. Ha annyit megkeresek vele mint az alapszakmámmal (ami nem túl nehéz, gondolván a pedagógus-fizetésekre), akkor már rendben van a világ. Nem kell kezelhetetlen gyerekekkel és (főleg) felnőttekkel vesződnöm, nem kell attól tartanom, hogy az elégedetlen szülők megvárnak a sarkon hazafelé menet, nincs számomra érdektelen továbbképzés (kötelezően, a szabad időmből a saját pénzemen).

    Nekem minden tekintetben megfelel ez az állapot (na jó, bevallom, a havi járulékoknak nem örülök annyira…)

Comments are closed