A szokás buktatói

(Egy kis kitérő (1), hogy lásd, hogyan jutnak eszembe cikkötletek: a Minervába írom az aktuális cikkemet, éppen a könyvajánló rovatot pontosítom adatokkal, és emiatt a hvgkonyvek.hu oldalon böngészek. Mivel erről eszembe jut, hogy már időszerű lenne új könyveket is rendelni, ezért előveszem a jegyzeteimet, mit is akartam legutóbb megrendelni. Rákeresek a címre, újraolvasom a könyv ajánlóját, amelyben ez a mondat van: „Bebizonyosodott, hogy a tömegtermelés kevésbé hatékony módszerei, elvei és szokásai megértek a váltásra, és kibontakozóban van egy új irányzat, amely már nem pusztán új módszerek és technikák alkalmazását jelenti.” Az idézetben a szokásai szó, dőlt betűvel van szedve. Erről bekattan egy cím: A szokás buktatói, a cikk pedig most készül mögé… Így kezdődnek nálam az ötletek.)

Két hete, a Minerva logójáról egyeztettünk a dizájnért felelős céggel, amikor többször elhangzott az, hogy: azt úgy nem szokták. Azt nem úgy szokás. Az úgy nem javasolt.


Minden elismerésem a szakértőké, akik ismerik a szakmájuk minden csínyját-bínját, és vannak annyira bátrak is, hogy hajlandóak javaslatokat tenni. De minden elismerésem azoké is, akik vannak annyira bátrak, hogy fejet hajtanak a megrendelő – mondjuk ki – képtelen ötletei előtt, és azt mondják: Oké, próbáljuk meg, hogyan néz ki a zöld a lilával!

Amikor úgy kezdődik valami, hogy: Azt úgy szoktuk, hogy…, akkor bennem mindig bevillan egy virtuális STOP tábla képe, és megjelenik egy neonfényű szöveg is, lelki szemeim előtt: Akarsz olyan lenni, mint mások? Nem? Akkor állítsd le!

A héten, az Okoshonlap tréningen adtam elő – a HősNők születéséről és eddig életéről, plusz egy kicsit beavattam a résztvevőket a jövőbe is -, és amikor a Minerva Capitoliumáról beszéltem, akkor az előadás után többen kérdezték, hogy: „Nem félsz ebbe belevágni? Hiszen a nyomtatott sajtó haldoklik!”

(Kitérő 2: Haldoklik? Ki és hogyan ítéli meg, hogy mi haldoklik, és milyen tüneteket nevezünk haldoklásnak? Ha egy lapkiadó mondja, még hajlandó is vagyok elgondolkodni a javaslatain, de a gazdasági rovatokból nem szabad olyan információkat venni, amik az üzleteinket befolyásolhatják…

Hiszen egy laikus el sem tudja képzelni, hogyan lehet pénzt keresni az interneten! Számára az internetes pénzkeresés nemcsak, hogy nem haldoklik, de még meg sem született! Ennyit a haldoklásról.)

A kérdezőknek kifejtettem, hogy nem kell bátorság ahhoz, hogy az online felületről átnyergeljünk a nyomtatott sajtó felületre IS (tehát marad a HősNők online is), sőt, ahhoz kell leginkább bátorság, hogy csak online maradjunk. Ugyanis a digitális termékeket (cikkeket, szövegeket, megoldásokat, online tréningeket, stb.) pokolian egyszerű másolni. Szokás is… Ami nagyon nagy gond, ha az összes fegyverünk az internetre alapozódik.

Aztán, ugye mostanában szokás, hogy minden létező, lélegző embert behajtanak az internetes közösségekbe, mert az jó mindenkinek: az internetszolgáltatóknak, a számítástechnikai cégeknek (multikról IS beszélünk, nehogy már a Szomszéd Pistikére kezdj el haragudni! :)), kütyügyártóknak, tartalomszolgáltatóknak, és így tovább.

De elfelejtik, hogy azok, akik most lépnek az internetre, azok nem ebben nőttek fel, és ráadásul nem is belső motivációból jönnek, hanem egyszerűen már csak itt lehet elérni más embereket, és különben is, ez olyan izgalmas… Napi fél órára…

Az igény viszont a többségben még mindig arra irányul, hogy a saját élete legyen rendben, ne csak a virtuális élete, és a valóságban is jelen legyenek azok a dolgok, amiket virtuálisan is szeret. Napi 23 és fél órára.

Most szokás a neten nyomulni, hát akkor irány a valós világ! (Hát, ha még tudnád, hogy egy gyárat is tervezek… :))

Szóval, én mindig szokásellenes voltam. Néhány szemelvény ebből:

„Nem szokás számítástechnikát online tanítani.” – oké, akkor én mégis belevágok…

„Nem szokás saját kezűleg csinálni mindent az online felületen.” – oké, attól én még megpróbálnám, ha megengeditek…

„Nem szokás pénzt kérni olyan oktatóanyagért, amire életbevágóan nagy szükségük van az embereknek” – oké, de azért én kipróbálnám ezt is… (hogyan kapcsoljuk be a számítógépet, és hogyan barátkozzunk meg vele…)

„Nem szokás otthonról, farmerban, automatizáltan irányítani a vírusirtók eladását.” – oké, de a kiskosztümöt másoknak találták ki, úgyhogy én megpróbálnám így…

„Nem szokás a női oldalakat fórum nélkül üzemeltetni.” – viszont én akarom irányítani a beszélgetés menetét, ezért megpróbálom fórum nélkül…

„Nem szokás össze-vissza variálni…” – oké, de ha valami nem működik, és van helyette más, ami jobban működik, akkor miért hagynánk úgy? (Lehet, hogy mégis lesz fórum? :))

„Nem szokás a készülő könyv fejezeteit megosztani már a könyv elkészülése előtt.” – oké, de úgyis sorban írom, miért ne oszthatnám meg, amint készen van?

„Nem szokás akár ingyen beengedni online tanfolyamra embereket, különben is, akkor mindenki ingyen jönne…” – oké, de hadd bízzak a megérzéseimben! (5-en jöttek ingyen, ők is nehéz helyzetben lévők.)

„A női lapok színesek szoktak lenni…” – A Minerva nem lesz színes, képes újság, többek között azért, nehogy összetévesszék valamelyik női lappal 🙂

„Az újságokat a standokon szokták árulni” – kivéve a Minervát, mert azt viszonteladók fogják.

„A kiadók mostanában menekülni szoktak a lapkiadástól.” – kivéve azokat, akik homlokegyenest másképp csinálják, mint az iparági szokások.

„Válságban túl kell élni.” – szerintem meg akár válság van, akár nincs, mindig meg kell újulni, és akár ki is lehet szállni…

Mi a baj a szokással?

A szokással az a baj egy vállalkozás esetében, hogy egysíkúvá válik minden, vagyis szakmai kifejezéssel élve: dögunalmas. Nemcsak a tulajdonosa(i), hanem a megrendelői számára is.

Amikor megnyitottuk a boltunkat, olyan érdeklődést tapasztaltunk, amiről álmodni sem mertünk. Aztán eltelt bő egy év, és megszokottá váltunk. Nem a megszokás elleni küzdelem, hanem más megfontolások alapján, átköltöztünk egy másik helyre, ami újabb fellendülést hozott, minden különösebb marketingakció nélkül.

Aztán jött a mélyrepülés. Beköszöntött a nyár, és akkorra érett meg mindenkiben a válság gondolata is. Szokássá vált a válságra fogni mindent, ami a nadrágszíj összehúzással volt kapcsolatos.

Sem az ősz, sem a karácsony nem hozott fellendülést. Kereskedő ismerősök már több hasonló hullámvölgyet is megéltek, és azt mesélték, hogy a szűkösebb időkben majdnem tönkrementek, és évekig tartott kilábalni a nehézségekből. (Válság nélkül is…)

Szokás a nehéz időkben a magánvagyont beletologatni az üzletbe, de mivel mi szokásellenesek vagyunk, és közben számolni is elég jól tudunk – meg tervezni is – ezért bezártuk a boltot.

Na, itt jött az érdekesség.

Az emberek megszokták, hogy ott vagyunk. És azt is megszokták, hogy a boltok valahogy mindig ott vannak… Azok is, ahova sosem mennek be a vevők, ha mégis, akkor pártíz forintos tételeket vásárolnak. (Zokni bolt :)).

Volt nagy meglepetés, mikor már nem voltunk ott!

Azt a rengeteg telefont, személyes megkeresést, döbbent arcot fel sem tudnám sorolni, amiket a bolt bezárása utáni egy hónapban kaptunk. Volt olyan, aki a boltunkkal szemben lévő postára ment be reklamálni és számonkérni, hogy hova tűntünk, hát ő pont most akart venni valamit! (Két hónapig volt kommunikálva, hogy bezárunk…)

Így esett, hogy nagyon sok emberről kiderült, hogy potenciális vevőink, csak éppen mindig úgy voltak vele, hogy „úgyis itt lesznek, majd egyszer bemegyek…”. A szokás ugyebár: majd…

Szokás a tönkremenésig tartani a frontot, és szokás mindent alárendelni a már megszületett és megvalósulni látszó üzleti ötleteinknek. Nagyon rossz szokás…

„Nem szokás vasárnap is dolgozni…” – oké, értem, de azért én megírom ezt a cikket, ha nem gond :).

5 Hozzászólás

  1. Rita,ez óriási! Midig felismered a valóságot! Sok mindenre rávilágítottál.
    Már én sem vagyok a megszokás „rabja”. Köszönöm az internetnek és Nektek!

  2. Kedves Rita, nálunk épp szakad az eső (pont gyereknapon..?!, így leültem a net elé..
    Örülök, hogy dolgozol/-tál, mert ez a cikk nagyon jó lett. 🙂

    Mikor jelenik meg a Minerva első száma? S hogy érted, hogy viszonteladók által kerül értékesítésre.. (pl. kinél lehet megvásárolni)?
    Gyáradat mely ágazati szegmensben készülsz létrehozni..?

    További sikereket!
    Bernadett

  3. Rita ezt nagyon jól megírtad. Hihetetlen, hogy mennyire nem vesszük észre, hogy a szokásaink jó része mennyire káros nekünk. Ha észre veszük sokszor akkor sem változtatunk 🙁

  4. Andi, az nem baj, ha nem változtatunk azonnal, de vegyük észre! Ez az első lépés :))

    Bernadett, a Minerva első száma szeptemberben fog megjelenni, a viszonteladók listáját közzé fogjuk tenni, és hát áldásos tevékenységüknek köszönhetően, remélhetőleg könnyen össze fogsz Minervával majd találkozni 🙂

    A gyáram a megújuló energiák iparágban fog tevékenykedni 🙂

  5. Minerva! nagyon jó név, Pallasz Athéné római neve, s ő a városok, női mesterségek, háborók józan életű istennője volt.Szimpatikus csaj 🙂
    És az is külön tetszik, hogy arra ügyelsz hogy nehogy hasonlítson a szokott úgynvezett női lapok színeire, stílusára, témáira stb. Mert azokkal tele a padlás, mintha mind ugyanazt írnák. És elég lehangoló képet nyújtanak rólunk, akiket kizárólag a smink és horoszkóp érdekel.:)Épp emiatt a sok egyen- és tucatújsághoz képest vmi új-más kell. Olyasmi, mint amiért mi idejárunk és nem máshova 🙂

Hozzászólások lezárva