Keresőoptimalizálás 2021

SEO forradalom

Mióta létezik a Google kereső, azóta létezik keresőoptimalizálás is. Weboldalak és cégek milliói igyekeznek megfelelni a Google kénye-kedvének, pontosabban a többszáz különböző tényezőt figyelő és összevető algoritmusainak. A Google-t hivatalosan 1998. szeptember 4-én alapították, de csak 2000 környékén kezdett éledezni a keresőoptimalizálás szakma, és 2002-re teszik azt az első algoritmus frissítést, ami már hatással volt a találati listákra. (Forrás: ite.hu Google algoritmus frissítések története) Az algoritmusok tündöklése és bukása Azóta ezek körül az algoritmusok körül forgott a világ. Már persze közvetlenül csak azok számára, akik igyekeztek kiismerni a keresőrobotok lelki világát, de közvetve természetesen azok életére is hatással volt, akik akkoriban még a net környékén sem jártak, sőt, számítógépet sem láttak még közelről. (Okostelefonok meg ugye nem olyan rég óta vannak.) Szakemberek szoktak arról elmélkedni, hogy vajon a Google lesz-e valaha a világ ura, és igencsak megoszlanak a vélemények, mégha parázs viták nem is szoktak már kialakulni. Én azt szoktam mondani, hogy a Google már most is a világ egyik ura, már csak az a kérdés, hogy az marad-e huzamosabb ideig. (Igen, és még nagyobb teret fog nyerni.) Ha végignézzük a fenti linken az algoritmusfrissítések lényegét és a köztük eltelt időintervallumokat, még egy gyors átgörgetéssel is nyilvánvalóvá válik, hogy a… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

10 kérdés linképítés témában – Interjú Evenich Andrással

Linképítés 10 kérdés, interjú Evenich Andrással

Evenich András a kulcsszo.hu vezetője és SEO szakértője. Neve elsősorban a PR és a SEO határmezsgyéjén otthonosan mozgók számára ismerős. Linkmarketingről, trendekről, piacról beszélgettünk. Jöjjenek a kérdések és a válaszok! Gyakran halljuk, hogy a linképítés és a tartalomfejlesztés egyre szorosabban kapcsolódik egymáshoz. Valóban így van? Abszolút. Tulajdonképpen nem a linképítés és a tartalomgyártás viszonya változott meg, hanem a működőképes módszerek köre szűkült be. Azok a megoldások, amelyek az első Pingvin algoritmus előtt még sok-sok látogatóhoz juttatták a honlaptulajdonosokat, mára teljesen eltűntek a köztudatból. Ha ma katalógus-linképítést ajánlunk egy újhullámos vállalkozónak, nem is fogja érteni, miről beszélünk. Ma már szívesebben beszélünk linkmarketingről, mint linképítésről. Noha a SEO szakma számára a jelentésük ugyanaz, a valóságban a linkmarketing sokkal inkább a PR cikkekkel és kapcsolatépítéssel áll szoros viszonyban. Az már csak hab a tortán, hogy a SEO szakma a linképítés céljára létrehozott honlapok esetében is PR-ról beszél. 🙂 Beszéljünk tehát a linkmarketingről! A válasz határozott igen: a linkmarketing szorosan kapcsolódik a tartalomgyártáshoz, hiszen a vállalkozók egyre határozottabban ismerik fel a márkaismertség jelentőségét. Ma már a KKV szereplők is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, milyen kontextusban említik őket. Tegyük fel, van egy honlapunk? Mikor kezdjünk bele a linkmarketingbe? E tekintetben a linkmarketing nem igazán… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

A SEO szakértő válaszol – interjú Szuhi Attilával

Szuhi Attila, az ite.hu, keresőoptimalizálással foglalkozó portál tulajdonosa és főszerkesztője vállalta, hogy válaszol a SEO-val kapcsolatos kérdéseimre. Azért kerestem meg Attilát, mert az ügyfeleink révén már legalább harminc különböző keresőoptimalizálási szakemberrel találkoztunk közvetve, és gyakorlatilag mindenki mást mond a kulcsszavak – kereső-kifejezések – és a címkék használatával kapcsolatban (hogy egyéb SEO elveket ne is említsek). Ha nincs is annyi féle kulcsszó-elmélet, ahány keresőoptimalizálási szakember és cég, még így is sokkal több a kérdőjel a kulcsszavak használatával kapcsolatban, mint amennyi ennyi idővel a Google létrejötte után kellene, hogy legyen. De beszéljen helyettem a szakember! Attila, az hogy lehetséges, hogy ennyi féle elmélet létezik a kulcsszóhasználattal kapcsolatban? Tudjuk, hogy a keresőoptimalizálás nem egzakt tudomány, mert a Google nem engedi, hogy az legyen, de az eredmények csak eredmények, nem? Miért válik ketté – vagy több irányúvá – a SEO szakma ebben? A válasz összetett, több tényező játszik ebben szerepet. Az első az, hogy a keresőoptimalizálás időben változik. Más eljárások voltak eredményesek két éve, más négy éve, és más lesz a jövőben. Az, hogy egy SEO szakember milyen eljárásokat követ függ attól, hogy mikor „tanulta” a szakmát, vagy, hogy mennyire volt képes változni. A másik tényező a black-hat/white-hat kérdése. Lehet úgy optimalizálni, hogy követjük… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Keresőoptimalizálás olcsón

Keresőoptimalizálás olcsón

Reneszánszát éli a „csináld magad” kor. Csinálj magadnak ruhát, ékszert, kisbútort, házat, kertet, autót! Nem azért, mert így olcsóbb, hanem azért, mert így alkotsz, az alkotás pedig nemcsak egyszerű öröm, hanem maga a teremtésélmény. Nincs ez másképp a keresőoptimalizálással sem. Csinálni is jó, és az sem gond, ha a keresőoptimalizálás olcsón jön ki. Miért drága a keresőoptimalizálás? A keresőoptimalizálás egy fantasztikusan összetett, mára már különböző iskolákra szétvált (legyen címke vagy ne legyen -iskolák, legyene-e kulcsszó a domainben vagy ne legyen –iskolák, melyik link az értékes és melyik nem -iskolák), stratégiai gondolkodásmódot, kreativitást és bizony logikailag szorosan összefüggő, egymást követő lépések szigorú betartását is magába foglaló tevékenység. Komoly szakmai felkészültséget, és stratégiát igénylő feladat a folyamat megtervezése és kivitelezése is, mindamellett néhány eleme pár kattintásban és alapvető dolgok beállításában merül ki (pl. webhelytérkép létrehozása, feltöltése a Google Search Console-ba), de ugyebár, ha nem tudjuk, hogy hova kell kattintani, az elég nagy problémákhoz vezethet… Az, hogy melyik keresőoptimalizálási szakértő szerint melyik a legfontosabb lépés, melyik szakértő miben látja az ügyfél számára a gyors és/vagy biztos eredményt, azon hosszasan lehetne elmélkedni, erről rengeteget lehetne beszélgetni, sőt, vitatkozni is. Az viszont tény, hogy ha teljes egészében kiszervezed a keresőoptimalizálást, akkor az nagyon drága lehet… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Linképítés – gyakran ismételt kérdések

Linképítés

A linképítés a keresőoptimalizálás egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköze, így aztán nem csoda, ha sokakat érdekelnek a linképítés kulisszatitkai. Sorra vesszük most ezeket, kérdezz-felelek formában, illetve lexikonszerűen. Linképítés, mi az? A linképítés egy olyan célirányos tevékenység, amikor azt tűzzük ki legfontosabb célunknak, hogy minél több, az oldalunkra mutató linket szerezzünk. Ennek számos formája és metódusa ismert, a legelterjedtebbek a linkkatalógusokba való linkbeajánlás volt, de ezt 2012-ben a Google elég durván elkezdte üldözni. Ma már a természetes linképítés a legtámogatottabb és legmesszebbre mutató, hosszú távon is biztonságos megoldás. (Lásd alább.) Kreatív linképítés A linképítésnek az a modern formája, ahol nemcsak darabra számítanak a linkek, hanem fontos, hogy a linkek olyan oldalakról mutassanak a mi oldalunkra, amik témában, célközönségben relevánsak, vagyis közvetlenül összekapcsolhatóak a mi oldalunkkal valamilyen módon. Ez egy szofisztikált megközelítése a linképítésnek, a régi „mindegy honnan, csak link legyen” gondolkodásmódhoz képest. Linképítés Pingvin után 2012-ben a Google bevezette és többször egymás után lefuttatta a Pingvin algoritmusát, ami a pusztán linkek gyűjtésére készült linkkatalógusok erejének lenullázását szolgálta. Az ilyen linkkatalógusokból az oldalunkra mutató linkek egyszerűen megszűntek, így az addig a linképítésbe fektetett idő, pénz és egyéb erőforrások eltűntek a süllyesztőben, ahogy az általuk generált eredmények is. A Pingvin utáni linképítés lényege… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Keresőoptimalizált cikkel három legyet egy csapásra

Keresőoptimalizálás

Keresőoptimalizálás: kimondom ezt a szót, és mindenki valami drága, misztikus, túldimenzionált, ugyanakkor szükséges, kínlódós tevékenységre gondol, amelynek során mindenki a homlokát ráncolja, és igazából soha senki nem boldog. Pedig a keresőoptimalizálás egyik legmunkásabb, legtöbb emberi erőforrást igénylő területe, a keresőoptimalizált cikkek írása egy triplán hasznos tevékenység, bár sokan azt hiszik, hogy ez csak szükséges nyűg. Három siker egy keresőoptimalizált cikkel Keresőoptimalizálási céllal akkor írunk cikkeket, mikor végre már eljutottunk oda, hogy megértettük, tényleg az Olvasó az első, és ha az Olvasót tesszük első helyre, akkor a másik első, a Google is értékelni fogja ebbéli igyekezetünket, méghozzá jó pontokkal, más néven: egyre előkelőbb helyezésekkel a találati listán. Szöveget írni ugyanakkor néha unalmas, néha pont nem az érdekel bennünket, amiről írni kellene, így aztán küzdelmes is lehet, és mivel nem azonnal jelentkeznek a találati listán az eredmények, hanem hetek, néha hónapok múlva – algoritmusfrissítések és futtatások után -, olykor még sziszifuszinak is tűnik ez a ténykedés. De a keresőoptimalizálási céllal írt cikkekről több bőrt is lehúzhatunk egyszerre, méghozzá pofon egyszerűen. Keresőoptimalizálás kellemes mellékhatásai A keresőoptimalizált cikkek alfája és omegája a kulcsszó, vagyis a téma. Arról kell szólnia, amire keresnek az emberek a keresőben. Pontosan azoknak a kifejezéseknek kell bennük szerepelnie, amire ténylegesen… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Miféle duplikált tartalom miatt büntet a Google?

Duplikált tartalom. Mi az és mi nem az?

Ha minden olyan információ olyan gyorsan verne gyökeret az emberek fejében, mint „a Google bünteti a duplikált tartalmat.” mondat, akkor ez egy boldogabb világ lehetne. Ja, nem… Mert ami duplikált tartalomként átment a fejekbe, annak semmi köze ahhoz, amit a Google valóban nem támogat. De kezdjük az elejétől. A Google mindig is, régen is, most is a felhasználókat igyekszik alapul venni a mindenféle algoritmusaik ki- és továbbfejlesztésénél. Jó, persze ez egy erősen idealizált gondolat, mert igazából a profit az, ami egy vállalatot mozgat, de a felhasználók elégedettsége és a Google profitja között igen szoros összefüggés van, és ha a felhasználók jól ki vannak szolgálva, akkor a Googlenek több pénze van. Szóval, elsődleges célok között mindig ott lehetnek a felhasználói igények. Te is, én is felhasználók vagyunk persze, miközben tartalomszolgáltatók is, így aztán mi dupla célcsoportjai lehetünk a Googlenek: mikor böngészünk, keresünk valamit, akkor bízhatunk abban, hogy olyan oldalakra találunk, amik kielégítik az információéhségünket, szolgáltatóként pedig feladatunk, hogy mi is olyan oldalakat hozzunk létre, ahova a keresőmotor nyugodt „szívvel” küldheti a mi látogatóinkat. Hogy a minőséget fenntartsa, a Google úgynevezett irányelveket hozott létre a webmesterek számára, hogy egyértelműsítse, mit tart támogatott, illetve egyáltalán nem kívánatos cselekedeteknek. Google irányelvek webmestereknek>> Ezen az… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Linképítés PR cikkel?

Keresőoptimalizálás

A keresőoptimalizálás hőskorában – 2007-ben – léptem be a SEO kissé elvarázsolt, de annál izgalmasabb világába. Webmesterek hada próbált ügyeskedni az ügyben, hogy a különböző témakörben már működő oldalaikat minél előrébb tornásszák a Google keresőjében, lenyomva mindenki mást – értsd: konkurenseket -, de az sem volt rendkívüli, ha egy vállalkozás uralta az organikus találatok teljes első oldalát. Az olyan kulcsszavak jó helyezéseiért, mint biztosítás, vízvezeték szerelés, dugulás elhárítás, vagy épp ingatlan, vérre menő harcok folytak, és hol ez, hol az, hol amaz került ki győztesen egy-egy versenyből, de sokszor csak időlegesen. Mindent vitt a „linkerő”, és a „bejövő linkek száma” és a „Page Rank” kifejezés egy-egy SEO-s beszélgetésben, és mára már legendává vált sztorik kerekedtek ki a szemünk előtt, miközben egyszerre tanultuk a tisztességes „fehér kalapos”, és a tisztességtelen „fekete kalapos” technikákat. Ez utóbbiakat nyilván a legtöbben csak azért, hogy tudjuk, mit kell elkerülni. Reggel és este a Google irányelvei voltak a legfőbb témáink, de csak azért, hogy napközben a gyakorlatban kamatoztathassuk az elhallottakat. Pár év szünet következett be a nagy SEO lángolásban, hogy aztán úgy egy évvel ezelőtt megint visszataláljak a témához, és újra beleszeressek. Azt mondják, hogy felmelegítve csak a káposzta jó, de bebizonyosodott, hogy felmelegítve jó a… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Keresőoptimalizálás szakértők

Keresőoptimalizálás szakértő

A RitArt Academy bemutatja: a hazai SEO szakma keresőoptimalizálás szakértői. A keresőoptimalizálás már lassan másfél évtizede önálló szakmává nőtte ki magát, és mára az online tartalomstratégia megkerülhetetlen tényezőjévé vált. Lehet élni vállalkozásként keresőoptimalizálás nélkül, de biztosan alacsonyabb színvonalon, mint amit megérdemelnénk. Hiszen a keresőből kvalifikált, problématudatos, megoldáscentrikus látogatókra számíthatunk, akik rövidebb úton válnak vásárlóvá, mint a közösségi médiás látogatók. Ha valaha az volt a kérdésed, hogy kihez fordulj SEO ügyben, akkor most ajánlunk néhány szakembert. Olyanokat, akikkel mi is dolgoztunk már együtt, illetve az ismeretségünk – még ha virtuálisan is – több évre nyúlik vissza. Petrás Andor – SEO specialista, a SeoBird alapítója. Egyike a piac aktív szereplőinek; a teljes referencia listája – ha létezne ilyen – 500-nál több projektet számolna. Gyakran hangsúlyozza a tartalomfejlesztés jelentőségét; noha saját tartalomfejlesztő csapattal dolgozik, a munkájának jelentős hányadát a tartalmak felépítése és optimalizálása képezi. A keresőoptimalizálás mellett nagy hangsúlyt fektet az átkattintási arányok növelésére és a konverzióoptimalizálásra. Szerinte ezek a területek a mai napig gyerekcipőben járnak, noha a KKV szektor egyre több szereplője ismeri fel az online megoldások jelentőségét. Átgondolt stratégiával minden online projekt jövedelmezővé tehető. Honlap link: http://seobird.net/   Pagács Attila vagyok, az entity oldalán Flyingpig néven ugrándozok, ezen felül egy Betéti Társaság vezetőjeként szoktam… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Keresőoptimalizálás 2016

Keresőoptimalizálás 2016

Mióta létezik a Google kereső, azóta létezik keresőoptimalizálás is. Weboldalak és cégek milliói igyekeznek megfelelni a Google kénye-kedvének, pontosabban a többszáz különböző tényezőt figyelő és összevető algoritmusának. A Google-t hivatalosan 1998. szeptember 4-én alapították, de csak 2000 környékén kezdett éledezni a keresőoptimalizálás szakma, és 2002-re teszik azt az első algoritmus frissítést, ami már hatással volt a találati listákra. (Forrás: ite.hu Google algoritmus frissítések története ) Azóta ezek körül az algoritmusok körül forgott a világ. Már persze közvetlenül csak azok számára, akik igyekeztek kiismerni a keresőrobotok lelki világát, de közvetve természetesen azok életére is hatással volt, akik akkoriban még a net környékén sem jártak, sőt, számítógépet sem láttak még közelről. (Okostelefonok meg ugye nem rég óta vannak.) Szakemberek szoktak arról elmélkedni, hogy vajon a Google lesz-e valaha a világ ura, és igencsak megoszlanak a vélemények, mégha parázs viták nem is szoktak már kialakulni. Én azt szoktam mondani, hogy a Google már most is a világ egyik ura, már csak az a kérdés, hogy az marad-e huzamosabb ideig. (Igen, és még nagyobb teret fog nyerni.) Ha végignézzük a fenti linken az algoritmusfrissítések lényegét és a köztük eltelt időintervallumokat, még egy gyors átgörgetéssel is nyilvánvalóvá válik, hogy a keresőoptimalizálási praktikák változnak. Muszáj, hogy… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

SEO: vasárnapi nyitvatartás

Vasárnapi nyitvatartás

Avagy: ki-mi veheti fel a versenyt a nagy hírportálokkal? Keresőoptimalizálás lépésről-lépésre – oktatóanyag>> április 16-a van. A kormány a héten eltörölte a vasárnapi boltzárral kapcsolatos rendeletet, és helyette újat hozott: újra kinyithatnak vasárnaponként a nagy áruházak. A Tesco kapásból 3szoros bért ígért azoknak a dolgozóinak, akik már most, 2016. április 17-én, a vasárnapi nyitvatartást engedélyező rendelet életbelépése utáni legeslegelső vasárnapon vállalják a munkát. És bármennyire is háborognak a kereskedelmi dolgozók, sokan lesznek, akik be fognak menni dolgozni, még akár – a jövőben – úgy is, hogy nem kapnak érte több bért, egyszerűen csak több ledolgozott órát halmoznak majd maguknak. De nem is ez a lényeg, ez miatt nem kezdtem volna bele az írásba, hanem azért ültem ide, ezen a NEM VÁSÁRLÓS szombat délutánon ;), hogy megmutassam, milyen ereje van a keresőoptimalizálásnak. Nyisd meg a böngésződben a Google.hu oldalt, és keress rá a következő kifejezésre: vasárnapi nyitvatartás. (Ami egyébként helyesen: „vasárnapi nyitva tartás” lenne, de sosem csak a helyesen írt kifejezésre kell optimalizálni, hanem arra is, ahogyan ROSSZUL beírva a felhasználók keresnek!) Arról már esett szó, hogy gyakorlatilag ahányan vagyunk, annyi féle lehet a találat lista, de most erről a témáról feltételezhető, hogy nincs még róla a Google birtokában 9 milliónyi… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

SEO: így csinálják a profik, akik ebből élnek

SEO

Bármennyire is furcsa, sok-sok ember van a világban (Magyarországon is), akiknek a vállalkozása semmi másról nem szól, mint keresőoptimalizálásról. Na, nem szolgáltatásról, tanácsadásról, oktatásról – bár ezek a profik előbb-utóbb szolgáltatásként is végzik a SEO-t mások számára -, hanem saját oldaluk egyre jobb pozícióba hozásáról, és ezzel egyre több pénz kereséséről. A keresőoptimalizálásnak az a lényege, hogy sok-sok érdeklődő ember jöjjön az oldalunkra. Olyan ember, akit ténylegesen érdekel az, amiről ott szó van, mert a véletlenül odaömlő, téma iránt úgy egyébként nem érdeklődő emberek nem fognak pénzt termelni nekünk, még akkor sem, ha több ezren vannak naponta. Hogyan lehet pénzt keresni ma a neten? Sok féle módon, de ezek a SEO-fanatikusok – ezt abszolút tiszteletből mondom így! –  két módon szoktak: – Affiliate programokkal, és/vagy – dinamikus hirdetések kihelyezésével (pl. adsense). Elmagyarázom! Összefoglalva így definiálhatnám az affiliate fogalmát egyszerűen: te ajánlod a termékedet az oldaladon, én a tőled jövő látogatókat beazonosítom, és ha regisztrálnak, vagy vásárolnak nálam, akkor jutalékot fizetek neked utánuk. Hogy mennyi pénz van ebben? Attól függ, milyen affiliate rendszerbe sikerül becsatlakozni, és attól is, hogy MENNYIBE. A nagyon nagy kereskedőoldalak mindegyikének van affiliate programja, de vannak olyan oldalak is, amiket itthon blokkolnak, külföldön pedig komplett iparágat jelentenek,… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

SEO: ez történik, ha nem csinálod

SEO

Mi szokott történni azokkal – és az oldalukkal -, akik nem foglalkoznak keresőoptimalizálással? Valljuk meg őszintén, tudatosan nem mindenki aknázza ki a keresőoptimalizálásban rejlő lehetőségeket. Ez tény. De általában mindenki, akinek van már weboldala, tesz valamit azért, hogy minél több ember tudjon erről a tényről, sőt, minél több ember látogasson is el oda, használja az ott nyújtott szolgáltatásokat, rendeljen, vásároljon. Keresőoptimalizálás nélkül is elég sok munkába és időbe telik, mire látogatókat gyűjtünk az oldalra, de ha nem használjuk ki a keresőben rejlő lehetőségeket, akkor ez fog történni: – A honlapunk ismertségét célzó, hónapokig-évekig tartó szisztematikus kínlódásunkat nem jutalmazza tartós, állandó, kiszámítható eredmény. – Nem lesznek spontán látogatóink az oldalunkon, mindenkit úgy kell odahajkurásznunk, majdnem, hogy erőszakkal (pl. bulváros, kissé átverős, szenzációhajhász cikk-címekkel). – Csak a közösségi médiából lesznek látogatóik, ami azt jelenti, hogy csak mindennapos és állandó elfoglaltsággal tudunk figyelmet irányítani az oldalunkra, ráadásul ez csak pillanatnyi figyelem, hiszen a látogató nem tud visszatérni az oldalra, merthogy azt sem tudja, hogyan került oda (jahh, valaki megosztotta a facebook-on… aha, keresd azt vissza… esélytelen.) – Nem lesznek ügyfeleink, mert a lényegében véletlenségből odavetődő közösségimédiás látogatók nem azért mentek oda, hogy megoldódjon egy problémájuk, hanem ők maguk sem tudják, miért… Minden látogatónak… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

5 keresőoptimalizálási hiba, amit szinte mindenki elkövet

SEO, keresőoptimalizálás

Mindent és bármit lehet jól és rosszul is csinálni, így a keresőoptimalizálást is. Sőt, ezt aztán nagyon sokan rosszul csinálják, hiszen ennél a témánál a „nemcsinálás” az egyik legalapvetőbb hiba. Továbbá alapvető hiba az is, ha stratégia nélkül kapunk ide-oda, de szerintem ezt én már annyiszor elmondtam kb. az összes anyagomban, hogy minden mögé rendszer szükséges, hogy ha álmodból felébresztelek, akkor azonnal mondod: Rita szerint a stratégia a legfontosabb! Úgyhogy erre most külön nem pazarolunk pontot. Most lássuk inkább azokat a hibákat, amiket azok követnek el, akik már kezdenek tudatosak lenni SEO témában, és csinálgatnak ezt-azt, de ezeket valami miatt mindig inkább rosszul sikerül kivitelezni, nem pedig jól.

Olvass tovább

SEO: segítség, sehol nincs az oldalam a keresőben!

SEO, keresőoptimalizálás

Emlékszem úgy 8 évvel ezelőtt, nagyon igyekeztem, hogy a blogom és a weboldalam a „vírusirtó” szóra előre kerüljön a keresőben. A „vírusirtó” szó minden variációját használtam már a cikkeimben, sőt, külön bejegyzést írtam arról, hogyan szokták rosszul írni ezt a kifejezést azok, akik vírusirtót akarnak letölteni, telepíteni, vagy épp eltávolítani. De akárhogy is küzdöttem, nem kerültem előrébb. Legalábbis hetekig nem volt előre mozdulás a Google találati listáján, pedig esküszöm naponta ellenőriztem. Aztán egy szép reggelen, amikor úgy 5826-odszorra rákerestem a „vírusirtó” szóra, ELSŐ voltam! Juhúúúúúúúúúúú! Már épp elterveztem, hogy este, mikor a fiam végre elalszik, én bizony meg fogok inni egy pohár kólát (bezony, durvultam ám rendesen), de előbb még írtam egy nagyon kedves ismerősömnek, Bélának, hogy vele is közöljem a csodás hírt. Béla szinte a szőnyeg alól írt vissza: Ööö.. nem akarom elvenni a kedved, de amikor én keresek rá, még mindig csak a 36. vagy… Hogymííííí??? És akkor kiderült, hogy akkoriban kezdett a Google olyan okos lenni, hogy ha gyakran kerestél rá valamire, akkor azt a te külön bejáratú találati listádon elkezdte előre hozni. Óóóóóó, hogy az a… Szóval semmi nem változott, csak a G már messziről megismer. Remek. Aztán újabb pár hét elteltével már tényleg előrébb került az oldal és a blog is,… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

SEO: Te sem akarsz milliókat költeni évente arra, hogy látogatók kerüljenek az oldaladra?

SEO

Minden weboldal tulajdonos alapvető és mindennapos problémája, hogy „hát azért jó lenne „kicsivel” több látogató az oldalra…” Amikor megérkezik az első 10 látogató, pezsgőt bontunk. Amikor megérkezik az első 100, akkor cigánykerekezünk (legalábbis gondolatban), amikor pedig már naponta 100 látogatónk van, akik elkezdenek megrendelni, vásárolni, eljönni a rendezvényeinkre, konkrét, vásárlás előtti kérdésekkel bombázni bennünket… és hónap végén látjuk, hogy ez mennyi pénzt termelt nekünk összességében, akkor az a „kicsivel több” az már így alakul át: húha, ha megtízszerezem a látogatók számát, akkor megtízszerezhetem a bevételeimet is! De ne legyünk telhetetlenek, először csak dolgozzunk a duplázáson! Oké, de hogyan? Nahát, itt van ez a Facebook nevű kezdeményezés, a cuki állatos képek és hihhhhhhetetlenül mély életbölcsességek megosztogatása helyett most már akkor el lehet kezdeni a saját oldalunkkal megkínálni az ismerősöket! Azta! Ezek ráharaptak! Jesszus, a szomszéd Jucus is lájkolta az oldalamon a cikket! Ó, a gyerekkori szerelmem is! Ez fantasztikus! A statisztikák szárnyalnak! 250 látogató egy nap alatt, juhéééééééé! De hopp… Hónap végén nem duplázódott meg a bevételünk. Oké, új stratégia kell. Rajongói oldal! Na, ezzel elmegy néhány hónap, de nem csüggedünk, hiszen a látogatószám emelkedésén dolgozunk kérem szépen, a mindenféle posztolgatás, csoportokba való belinkelgetés nem szórakozás ám számunkra, bármennyire is úgy néz ki kívülről, most éppen minden erőnket megfeszítve DOLGOZUNK! A… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

SEO: Hogyan érj el olcsón, sok látogatót?

SEO

Minden weboldal tulajdonos első kérdése a „hogyan indítsak blogot/oldalt” után az, hogy: „oké, de honnan lesznek látogatóim?”. Azt gondolhatnánk, hogy ezek csak a kezdők kérdései, de jobb, ha most megkapaszkodsz: rálátásom van olyan projektekre, ahol már 10-100 milliók mentek el az oldal fejlesztésére, és havi szinten számolatlanul költik a pénzt a háttérrendszerre, látogatójuk meg NINCS. Az nem amatőrség, ha nincs látogatója a blogodnak, honlapodnak, de az amatőrség, ha nem foglalkozol ezzel a témával. Úgyhogy itt a válasz a „honnan lesz nekem olcsón sok látogatóm?”– kérdésre: Keresőoptimalizálás lépésről-lépésre>> Figyelem, ez NEM Facebook oldalak látogatóiról szól. Az egy külön történet. Ez kizárólag saját tárhelyen, vagy blogszolgáltatónál működő, részben vagy egészében egyedi fejlesztésű, egyedi tartalommal bíró WEBOLDALAK és BLOGOK látogatottságáról szól. 2016. november 18-ig TURBÓ akció. Aki november 18-ig rendel, olyan plusz anyagot kap meg ajándékba, amely sehol máshol nem hozzáférhető, és amely olyan haladó, sőt, körmönfont információkat tartalmaz, a keresőoptimalizálásról és látogatottságnövelésről, amiket alkalmazva a konkurens oldalak csak annyit fognak látni, hogy nekik már labdába se érdemes rúgniuk melletted… Kapcsolj TURBÓ fokozatra 🙂 Vidi Rita

Olvass tovább