Biztosan te is hallottál már csodás szónokot. Biztosan te is szoktál megosztani olyan beszédeket, amik úgy egyébként bejárják a világot, és mindenkinek mondanak valamit, nemcsak az ott jelenlévőknek.
Bár mindannyian láttunk már papírokkal zörgő, le-lepillantó szónokokat és előadókat, nem igazán köztudott, hogy a közönség előtt elmondott, beszélt szöveg is írott szövegként kezdi pályafutását.
Megírhatja neked más is a beszédet vagy az előadás szövegét – én például szoktam beszédeket is írni, másoknak is –, de a profi szónokok maguknak írnak beszédet, felszólalást, előadásszöveget, és esetleg egy szintén hozzáértővel véleményeztetik, tökéletesíttetik azt.
A nyilvános beszédtől a legtöbb ember fél. Statisztikák szerint a legelterjedtebb emberi félelmek közé tartozik a mások előtti szereplés és a nyilvánosság előtti felszólalás. Azért félünk ettől, mert nem tudjuk visszacsinálni, és egyébként is sokan utálják magukon érezni mások közvetlen figyelmét, ráadásul mindenki ismeri azt a szituációt, hogy kicsúszik valami olyan a száján, aminek nem kellett volna, és utána vagy szégyellheti magát, vagy ha nem is szégyelli, attól még köznevetség, vagy netán internetes mém témájává válhat.
A nyilvános beszédtől való félelmet azzal lehet a leginkább enyhíteni, ha tényleg szó szerinti szöveget írunk meg magunknak előre, és amit a tervek szerint szintén szó szerint igyekszünk elmondani.
De ez az utóbbi törekvés sokszor tévút.
Ugyanis írásban nem vagyunk olyanok, mint kiállva több tucatnyi, vagy akár több száz/ezer ember elé.
Minden más, mint az íróasztalnál ülve. Ráadásul egy jó szónok rezonál a közönséggel.
Lehet, hogy megírjuk a legtökéletesebb szöveget, más hozzáértők is azt mondják rá, hogy fantasztikus, de ott, a közönség előtt állva teljes valónkban, ott már bizony kétségeink támadnak a szöveg szó szerinti idézésével kapcsolatban. Szó szerint vedd: úgy érezzük, hogy nem lesz jó a megírt szöveg, mert átérezzük a közönséget.
Ezért a fő tippem: írd meg előre a szövegedet, de ne ragaszkodj hozzá húsz körömmel, hogy tényleg szó szerint elmondod akkor is, ha a világ a feje tetejére áll is!
Írd meg előre, de legyél közben rugalmas, hagyj rezonálási lehetőséget magadnak a közönséggel!
Nem baj, ha bizonyos szavakat átköltesz, kihagysz, egész másképp kezded, vagy máshogy fejezed be, mint tervezted. De hogy ne egy hebehurgya megnyilvánulásod legyen, kell az előre megírt gondolatmenet, gondolati ív.
További tippjeim nyilvános beszédhez:
- Írd meg előre a beszédedet, mert a felkészülésnek ez a legjobb módja. Ne rajzolgasd, ne mondd fel előre hangban, ne kreatívkodj, egyszerűen csak írd le szó szerint!
- Írd meg azért is, hogy a gondolatmenet egyáltalán felépüljön, majd beivódjon, sőt, beégetődjön a teljes fizikai lényedbe, és átitatódj vele. Így hitelesen tudod majd teljes testtel is kommunikálni a mondanivalót, nemcsak a szád fog beszélni, hanem a teljes kiállásod is önazonos lesz a mondókáddal.
- A gondolatmenet logikája maximum három elemből álljon. Ne akarj túl sokat elmondani, mert három információnál több úgysem fog átmenni.
- Olvasd fel HANGOSAN! Ne csak mormogva, magadnak, hanem tényleg hangosan, hogy mindenképp kijöjjenek a hangsúlyok. Módosítsd ott, 1.) ahol megbotlik a nyelved, 2.) amit nehezen mondasz ki, 3.) aminél nagy levegőt kell venned, 4.) aminél elfogy a levegőd.
- Tagold a mondatokat egyszerű mondatokra, és ne hagyj teret a többszörösen összetett mondatoknak!
- Nem kell szóról-szóra megtanulnod, mégis tudni fogod a szöveget, ha te írod meg. Ehhez idő és foglalkozás kell, erre órákat, napokat is rá kell áldoznod. Nagyon jellegzetes, hogy ha valakinek megírják a szöveget, mennyire nem tud vele azonosulni. Közéletben láthatsz erre példákat, főleg, ha leveszed a hangot és csak a mimikát és a testbeszédet nézed. Gyakran a mondanivaló ellentétét meséli el egy-egy közbeszélő… Te ne ess ebbe a hibába! Írd meg magadnak, így leszel önazonos.
- A nyilvános beszéd előtt már legalább egy héttel írd meg a szöveget, és aztán minden nap foglalkozz vele és tökéletesítsd.
- A felolvasásoknál és felmondásoknál mérd az időt! Próbáld gyorsabban mondani és aztán lassabban is. A lámpaláz egyébként is hadarást fog okozni, tehát a lassú beszédet némi légzőgyakorlattal karöltve nyugodtan gyakorolhatod.
- Nagy tömeg előtt lassan, kisebb közönség előtt normál tempóban lehet beszélni. Hadarni sosem szabad.
- Rengeteg múlik a hangosításon is, és ha van hangosítás, akkor még véletlenül se hadarj, mert a digitális jeltovábbítás és a hangosítás egyébként is le fog venni az artikulációból, tehát még lassabban beszélj, mint tervezted. Egyébként is igaz, hogy az emberi befogadóképességet nem szabad túlfeszíteni a gyors beszédtempóval! Mert oké, hogy te elmondod, de megérteni ki fogja?
- Ha nagyon rutinos előadó vagy, akkor elég néhány nappal előtte elkezdeni készülni, és a hosszú folyószöveg helyett elég lehet pontokba szedett vázlat is, de ha nagygyűlésen beszélsz, akkor is kellhet pontos folyószöveg leirat.
- Kezdheted üdvözléssel, de ezt ne érezd kényszernek! A szöveg nem attól fog jól működni, hogy illedelmes vagy, ahogy a nagymamád tanította, hanem mástól. Nyugodtan bele lehet csapni a lecsóba, főleg, ha felkonferáltak!
- És hogy hogyan épüljön fel a szöveg? A Szövegírás Praktikákból fog ez kiderülni egészen pontosan, mondatról-mondatra haladva>>
- Kamerák előtti nyilvános beszédről itt osztottam meg konkrét tippeket>>