Avagy miért vannak halálra ítélve bizonyos emberek vállalkozásai…
Ezt a cikket hetek óta érlelgetem magamban. Nem véletlenül: egyszerűen nem tudom, és nem akarom finoman megfogalmazni, mert akkor elsikkadna a lényeg. Persze megbántani sem szeretnék senkit, de most biztos, hogy kritikus leszek, gyengébb idegzetűek inkább ne is olvassák (pedig lehet, hogy nekik kellene leginkább…)
Most, a nagy tudatosodás és önfejlesztés korában egyre durvábban jelentkezik egy bizonyos gondolkodásmódbeli anomália, amit az emberek – még az okos emberek sem – nem vesznek észre magukon. Akárhány emberrel beszélek, szinte mindenkinél tapasztalom ezt a gondolkodásmódot, de persze vannak emberek, akiknél ez megmarad normál keretek között, és vannak, akikről ordít, hogy ebben a stílusban élik az egész életüket, és észre sem veszik, az ellentmondást. Igen, ez egy ellentmondásos gondolkodásmód. Ami az alkalmazotti szemléletű embereknél még teljesen normális is lenne, de vállalkozóknál életveszélyes.
Mondok egy élő, aktív példát: a kormány ugyebár bejelentette a 29 pontjában, hogy a bankok profitjának egy részére bizony rá fogja tenni a kezét.
Mit láttam magam körül? A vállalkozók ujjongtak, hogy hurrá, a bankok megérdemlik, a kormány jó húzást csinál…
Aztán, következő pillanatban meg már erről beszéltek az említett vállalkozók: igen, nagyon helyes, hogy a kormány a kisvállalkozások profitjára az eddigieknél nagyobb mértékben nem teszi rá a kezét, de ha mégis megtenné, akkor dögöljön meg a kormány…
Érzed az ellentmondást?
Hogyan várhatja el egy vállalkozó, még ha csak gondolati szinten is, hogy más – teljesen mindegy, hogy bank, vagy biztosító, vagy agrárvállalkozás, vagy kisbolt, vagy multi – vállalkozások profitját jobban adóztassa az állam, mint az övét? Ez meg miféle mentalitás? Vállalkozó hogyan gondolkozhat így?
Mivel ez egy érzékeny téma, és nincs ember a Földön, aki most ne utálná a bankokat – kivéve a bankárokat – ezért nézzünk más, profánabb témát. (A hozzászólások között kérem, senki ne rohanjon ki se a bankok mellett, se a bankok ellen. A bejegyzés nem erről szól, hanem a kettős nézőpontról.)
Nemrégiben házat vettünk. Hosszas egyeztetések és többszöri megbeszélés után elmentünk az ügyvédhez, megkötni a szerződést. A tulajdoni lap lekérése után kiderült, hogy jelzáloghitel van a házon. Hoppá, ez meg hogyan maradhatott titokban? Hát úgy, hogy a tulajdonos azt mondta, nincs teher a házon.
Oké, semmi gond, nem hiába járunk mi már rendszeresen ebbe az ügyvédi irodába, flottul megoldottak mindent, amit persze megelőzött újabb néhány órás részletes átbeszélés. Az eladó figyelmét felhívták, hogy az előlegből ki kell egyenlítenie a jelzáloghitelt, és törlési papírt kell kérnie a banktól. Az eladó szerint ez bagatel ügy, ez semmi…
Eltelt néhány nap, felhívtuk az eladót, hogy mi a helyzet a hitel kiegyenlítésével. Hát, ő bement a bankhoz, ahol megbeszélte, hogy majd a legjobb árfolyamon fogja befizetni a hitel hátralévő részét, tehát nem most azonnal, hanem majd…
Nem mondom, miket mondtunk és gondoltunk…
Kifizettük a ház fennmaradó részét neki, és másnap valóban kiegyenlítésre került a hitel is – az előleg átadása után kb. másfél héttel -, és a törlési engedély is elkerült a földhivatalhoz. Az érdekes nem ez, hanem az ezt követő monológ az eladónk részéről:
– Jaj, hát nem is tudom, mi legyen azzal a lakással, amit én akarok megvenni, mert (figyelem, most következik a húzós rész) azon sajnos jelzáloghitel van… Most merjem odaadni az előleget? És ha nem egyenlíti ki belőle a hitelt az eladóm?
Nem vagyok egy mások irányába türelmetlen ember, de itt már ordítani tudtam volna. Érdekes módon, előző héten teljesen normálisnak tartotta, hogy trükközik a hitel kiegyenlítésével, merthogy az mindegy, hogy azonnal kell, ő járjon jól, ne a bank! – gondolta. De következő héten, mikor ő került a mi cipőnkbe – ő lett vevője egy lakásnak -, akkor hirtelen rájött, hogy hát ez elég rizikós helyzet. Az ő jelzáloghitele – amiről egy szót sem szólt – az bagatel, másé pedig már egy komoly rizikófaktor.
Na, ezt nevezem én kettős nézőpontnak. Amikor az egyik pillanatban az egyik fél vagy – kisvállalkozó -, a másik pillanatban pedig a másik fél vagy – fontos piaci szereplő, a gazdaság motorja. Holott semmi nem változik, hanem te helyezed magad egyik pozícióból a másikba.
Az egyik pillanatban támogatást és kedvezményeket vársz el, a másik pillanatban pedig azt, hogy más fontos piaci szereplőket jobban sarcoljon az adóhatóság vagy a kormány, mint téged.
Az egyik pillanatban nyuszika vagy, a másikban pedig oroszlánnak érzed magad. Mikor melyik válik előnyödre, úgy gondolkodsz.
Nos, így nem lehet vállalkozni. Ez a felelősségvállalás teljes figyelmen kívül hagyását jelenti. Így nem lehet vállalkozni, mert például ilyen gondolkodásmóddal nem tudod folyamatosan a vevőid érdekeit tartani a középpontban, mert az egyik pillanatban a te érdekeid lesznek ott, és ráérő idődben néha, nagy kegyesen a vevőid is akár. Mikor, hogyan diktálja a te, személyes érdeked.
Példák a kettős nézőpontra:
– A kimenő számláidnál elvárod, hogy azonnal fizessen a vevő, de a bejövő számlák kiegyenlítésénél kivársz az utolsó pillanatig.
– Vevőként elvárod, hogy a beszállítóid körbeugráljanak, de te nem ugrálod körbe a vevőidet, mondván: ez már nincs benne az árban.
– Az árképzés esetén a beszállítóknál a minimum elvet, az eladásoknál meg a maximum elvet tartod szem előtt.
– Alkudozol, miközben utálod, hogy ha a te vevőid alkudoznak.
– Elvárod a borravalót, de te soha, senkinek nem adsz.
– Bármilyen más piaci szereplőt negatívan ítélsz meg, miközben a saját vállalkozásodat a világ legjobbjának értékeled.
– A könyvelőtől várod el, hogy nyereségessé tegye a cégedet, miközben alapvető információkkal sem vagy tisztában, és nem is érzed ennek szükségességét.
– A minőség szó jelentésével sem vagy tisztában, de közben elítéled azokat, akik kínai piacon vásárolnak.
– Egyik pillanatban még a „hamar-hamar”, a másikban pedig már az „ej ráérünk arra még” mentalitás jellemez, függően attól, hogy másnak kellene-e az adott szituációban cselekednie, esetleg neked.
Röviden kifejezve: nem azt adod a világnak, amit a magad számára elvársz a világtól. Többet vársz, mint amennyit adni akarsz, és nem, az istennek sem akarod elfogadni, hogy ez így nem fog működni.
Így vállalkozni nem lehet. Illetve butaságot beszélek: lehet, de felesleges, mert úgyis a romlásba tart az egész.
Remélhetőleg nem rólad írtam ezeket, de ugye te is ismersz ilyen vállalkozókat? És ugye tanulsz az ő hibáikból?
Fontos kiegészítés: nem az a probléma, hogy ha megváltozik a nézőpontunk, és ezáltal a véleményünk, bizonyos dolgokról. Hanem az a gond, hogy közben nem gondoljuk azt, hogy: jéé, megváltozott a véleményem.
Ehelyett az történik, hogy egyáltalán nem érdekel bennünket az, hogy megváltozott a véleményünk, urambocsá’ előzőleg tévedtünk, hanem csak arra tudunk koncentrálni, hogy történjék bármi, mi vagyunk az istenkirálycsászárok…
Mi a véleményed? Találkoztál már ilyesmivel, akár önmagadban, akár másokban?
Kedves Rita!
Bizony néhány dologban magamra ismertem:) Nekem is van sokszor „kettős mércém”, bár a vállalkozáson belül kevéssé, sőt, mivel ismerem az „ej, ráérünk arra még” mentalitást, ezért mindenkit biztatni szoktam, hogy nem baj, hogy már régen végzett mondjuk egy tanfolyamunkon, kérdezzen bátran, hiszen néha „félreteszünk” egy-egy feladatot… Nekem fontos, hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdése:)
De szolgáltatónál nagyon sokszor szembesültem ezzel. A legrosszabbul az esett, amikor egy honlapfejlesztő rendszert üzemeltető cégnél volt a honlapunk, akik fennen hirdetik, hogy bármikor, bármiben segítenek, éjjel-nappal hívhatóak.
Nos, még munkanapon napközben sem vették fel a telefont, sőt, levélben is vagy négyszer írtam meg, mit szeretnék, mire válaszoltak.
Persze, nem oldották meg a gondomat, mire reklamáltam a cég tulajdonosánál. Ő olyan pökhendi volt, olyan helyreutasító, hogy mit is képzelek én, már hogy engednék meg, hogy saját emailküldő rendszert tegyek fel a náluk lévő tárhelyemre, mikor az ő rendszerük annyira jó… (Nem lehetett vele időzített sorozatokat létrehozni, számomra ez volt a legnagyobb hibája.)
Mikor megkértem, hogy ne beszéljen velem így, akkor helyreutasított, hogy ő már 30 éve vállalkozó, ez a stílusa, és mint látom, megél vele…
Ezek után létrehoztam saját tárhelyen a jelenlegi wp motorral működő oldalunkat, com-os végződéssel ugyanazzal a domainnel, mint ennél a szolgáltatónál hu-s végződéssel volt. Megkértem, hogy iránytsák át a régi weboldal forgalmát. Ezt megtagadták. És fél éve nem is beszéltem velük.
Most jött a fordulat: lejárt a náluk regisztrál .hu-s nevünk, és írták, nyilatkozzak, mit szeretnék: hosszabítani vagy már nem kell a nevünk?
Határozottan és nagyon szűkszavúan leírtam, hogy amennyiben az átirányítást elvégzik, érdekel a hosszabítás.
Három óra múlva működött.
Azóta létrehoztam 4 másik oldalt. Ha nem ilyen tesznyék, most évi 150.000 Ft-tal több bevételük lenne:)
Az ehhez hasonló kettős mércét, azaz hogy másként vagy fontos, mint potenciális vevő (a vásárlásig mindent megtesznek érted), és már nem is vagy fontos, amikor ügyféllé váltál (akkor jönnek az ígéreteknek ellentmondó apróbetűk és a megválaszolatlan levelek), rettentően sokan alkalmazzák. Pedig ellentmond minden józan észnek, nem? 🙂
Abban, amit üzletileg teszek (vagy nem teszek) az ügyfeleimmel az motívál, hogy én mit várnék el ügyfélként hasonló helyzetben? Sőt: milyen megoldásnak örülnék igazán, tiszta szívemből?
Ha empátiával viseltetek a vevőink iránt és szem előtt tartom ezt, akkor sikerül kettős mérce nélkül létezni.:)
Kedves Rita!
Pont így gondolom, ahogy Te is leírtad. Mindig a két véglet között akar lavírozni az ember. Az igazi az lenne, ha az aktuális politikai döntésektől függetlenül lehetne a vállalkozást vezetni. Nehéz, de nem lehetetlen. Nekem van olyan vállalkozónő ismerősöm, aki azt mondta, hogy a válság nem viselte meg, mert stabil ügyfélköre van. Nyilván tesz is ezért, de ez azt mutatja, hogy ha okosan építi az ember a vállalkozását, akkor a hullámzásokat nem érzi meg.
Rita, köszönöm, hogy felhoztad ezt a témát!
Visszatérő bosszankodásom témája a vállalkozó, aki gondolkodásában, viselkedésében, kommunikációjában ellentmondásos, szóval mindent meg tud magyarázni és mindennek az ellenkezőjét is, majd amikor helyzet van akkor azt a magyarázatot veszi le a polcról ami éppen az ő érdekeit szolgálja.
Meggyőződésem, hogy hosszútávon vállalkozni csak úgy lehet, hogy a tranzakció mindkét félnek megérje, én adom azt amire neki van szüksége vagy ő adja azt ami meg nekem kell.
Amit nem értek, hogy miért van az, hogy ezzel a kettősmérce mentalitással mégis mennek cégek? Működnek, és jövedelmezőek. Jó, nem az idők végezetéig, de amikor már nem, akkor lehet ügyvédet fogadni, kimagyarázni, esetleg átnyergelni egy másik piacra másik ipargárgba és ugyanúgy bepróbálkozni…
… a jó dolog mégiscsak az, hogy vagyunk nem kevesen akik elítéljük ezt a fajta gondolkodásmódot! akkor hát tartsunk össze 🙂
Kedves Rita!
Szerintem a legtöbb ember (sokszor én is) észre sem veszi, hogy ilyen kettős nézőponttal szemléli az eseményeket, hogy teljesen ellentétes véleményeket fogalmaz meg ugyanarról a dologról. Én észre szoktam venni, ha éppen ilyen helyzetben vagyok, de pl az általad említett bankhelyzetre én is így reagáltam és ez csak a cikk olvasása közben esett le. (köszi :))
A bankokkal szemben biztosan nagyon sok előítélet van, ami miatt így gondolkodnak az emberek és kárörvendve veszik tudomásul, ha valamilyen szankcióval, adóval, büntetéssel sújtják őket.
(Én tegnap kaptam meg a hírleveled, amiben a Zeitgeist.Addendum dokumentumfilm megnézésére hívtad fel a figyelmem. Ezt megnézve azért nem is alaptalanul, bár nem is erre a tudásra alapozva!)
Próbálom megtalálni helyem, felépíteni úgy a vállalkozásom, hogy stabil alapot adjon az életünknek. Az hogy én megpróbálom a tudásom legjavát adni, minőségi termékeket szolgáltatni, jó kapcsolatot tartani, az egy dolog. Igyekszem olyan partnercégekkel körülvenni magam, ahol szintén ez az alap hozzáállás. Azért időnként összeakadok olyan vevőkkel- partner cégekkel, akiknél nem ez a mentalitás jellemző. Ilyenkor csalódott leszek, és hajlamos vagyok egy kettős nézőpont kialakítására, de aztán összeszedem magam és megyek tovább.
Persze én sem vagyok tökéletes, de törekszem az egyensúlyra.
Én ebben a kettős gondolkodásmódban nőttem fel. Örökké ment a kritizálás, hogy a sok BMW-s vállalkozó milyen nagy gazember; közben meg mindig valahogy lett „bentről” wc papír, mosogatószer, ez-az-amaz…
Nehéz volt ezt leküzdeni (biztos van még mit), és nehéz szembesülni azzal, hogy most én vagyok a hülye, mert próbálok az egyenes úton járni.
De megéri!
Szerintem a kettősséggel nincsen semmi baj. Az emberek érzelmi alapon döntenek, ezért is változik állandóan a véleményük. Egy vállalkozásban is a vállalkozás vezetője a sajátját irányítását jónak tartja, még esetleg akkor is, amikor már nem marad ügyfélköre :-((. „Politikában MSZP”. Tehát szerintem a lényeg, hogy mi menyire tudjuk az adott helyzetben tolerálni a másik viselkedését. Mert azt nekem ne mondja senki, hogy egy banki törlesztésnél, ha úgy hozza a helyzet, hogy a zsebében maradhat pár 100ezer forint egy idő csúsztatás miatt, akkor nem lépné meg. Természetesen mind ez úgy, hogy a másik félnek ebből semmilyen hátránya nem származik. Tehát a döntés minden képen a mi kezünkbe van, nem vesszük meg azt a házat, nem azzal a beszállítóval, vagy szolgáltatóval kötjük meg a szerződést. Mindig van választási lehetőségünk, még akkor is, ha az számunkra nem előnyös. És itt jön a lényeg mindenki a saját számára akar egy előnyös szerződést, üzletet, házasságot, és még sok egyéb mást, ha nem így lenne akkor a földön csak szentek élnének, márpedig mint tudjuk ez nem így van. Tehát a kérdés, tudjuk-e a másik embernek tolerálni az adott viselkedését vagy nem és ebben megint csak az érzelmek játszanak szerepet. Ezért engem nem „zavar” a másik „kettőssége”, mert ha zavarna akkor saját magamat is elítélhetném nap mint nap, már pedig kiakar egy állandóan egy kritizáló, helyreigazító, rendre utasító emberrel együtt élni, főleg ha az benne van. Ez személyiség zavarhoz vezet. Én nem vagyok a magam ellensége, nekem jó így. Ha meg valami nem jó akkor az én döntésem lesz az ami megváltoztatja, ha a körülmények is meg engedik, és nem a másikra rákényszeríttet akaratom, hogy a múltkor nem így volt, nem ezt mondtad, stb… Hát további szép napot és békességet, magunkkal :-))
Mindenkinek a figyelmébe ajánlom Janikovszky Éva: A lemez két oldala című könyvét (valószínűleg csak könyvtárban, vagy antikváriumban van meg). Ő már a 70-es évek közepén remek példázatokat gyűjtött össze a magánéletből és az akkori munkahelyek világából a kettős gondolkodásmódra. Én azóta igyekszem odafigyelni erre – persze azért még így is belesétálok időnként a csapdába 🙂
Ez egy politikamentes blog, úgyhogy igyekszem virágnyelven. Egyszer volt, hol nem volt egy naiv lányka, épp vasalt a tv-t nézve (akkor még nézte), amikor egyszer csak megállt a kezében a vasaló. Egy kis országban élt. Ennek a kis országnak a miniszterelnöke azt közölte épp vele, hogy ő nem tartja be az ügynöktörvényt, mert a törvény rossz. A lányka állt és nézett. Vajon ő mondhatja-e attól a naptól fogva, hogy a kis ország bizonyos törvényeit ő nem tartja be, mert a törvény – szerinte – rossz. Vagy ahhoz miniszerelnöknek kell lennie? No ennyit a kettős nézőpontról és látásmódról.
Nyugi, a lányka a törvényeket betartja, de azért bosszantja néha, hogy csak rá vonatkoznak. Vagy mégse?
Mindenkire vonatkoznak, csak bizonyos körök fölött nem akarnak vonatkozni időszakosan, úgy látom. De a kormányváltások rendbe teszik ezeket is 🙂
Egyébként kiválóan példázza a régi vicc is ezt a jelenséget:
Két szomszédasszony beszélget:
– Meséljen már, hogy van a lánya az új férjével?
– Jaj, hát nagyon boldogan! A férje a tenyerén hordozza, minden kívánságát lesi, még az ágyba is beviszi neki a reggelit!
– Hát a fia felesége?
– Ó, hát az egy hárpia! Kiszolgáltatja magát, ugráltatja szegény fiamat, az a bestia még a reggelit is az ágyba kéri!
😀
Nagyon jó írás és nagyon igaz. Mindenkinek meg kellene fogadni, hogy sose tesz olyat, amit magának nem kívánna. Akkor egyszercsak végre körbeérne ez az gondolkodás és eljönne a jó világ!
Ez nagyon jó volt Rita, köszönöm! Én is magamra ismertem, legyen az kisebb dolog vagy nagyobb. Igyekszem szem előtt tartani!
Gyöngyi, egyébként közben az jutott eszembe, hogy van egy olyan sajnálatos helyzet, hogy amikor egy vállalkozás elér egy bizonyos – baromi nagy – volument, méretet, bevételt, akkor a további növekedés gátja a politika lesz. Mert egyszerűen beleütközik a vállalkozás a politika berkeibe. Így aztán csak azok mondhatják azt, hogy a vállalkozást nem érinti a politika, akik még nem érték el azt a bizonyos elég magas szintet 😉
Szóval majd azon a reggelen, amikor rádöbbenek, hogy a politika óhatatlanul is érinti a cégemet konkrétan (nemcsak törvény és szabályozás szinten, hanem mondjuk kapcsolat szinten is), akkor majd örülni fogok a bánkódás helyett 😀