Vissza kell szereznünk az értéket a mindennapjainkba!

Keszthelyen, a városi strandon van egy olyan hagyomány, hogy a helyi könyvtár kitelepül egy pavilonba (rögtön a bejáratnál), és a strandolás időszakára könyveket, folyóiratokat lehet kölcsönözni. Szerintem zseniális ötlet, és hogy látom, népszerű is a strandolók körében.
De van más is. Ugyanis dobozokba ki vannak rakva olyan könyvek is, amik jelképes összegért – te mondod meg, mennyit ajánlasz fel értük, illetve nem is kell megmondanod, csak bedobálod egy dobozba, amennyit gondolsz – el is vihetőek. Erre a kincsre találtam rá az egyik dobozban (és még több másikra is, de most ebből idézni akarok, és ezért mutatom meg).

Lee Iacocca – Egy menedzser élete

Lee Iacocca - Egy menedzser élete - könyv

Lee Iacocca – Egy menedzser élete – könyv

Lee Iacocca - Egy menedzser élete

Lee Iacocca – Egy menedzser élete – 24. oldal (Gondolat kiadó)

Letelepedve a fűbe, azonnal el is kezdtem olvasni a könyvet, és a 24. oldalon olyan mondatok jöttek szembe, hogy azonnal tudtam, hogy meg fogom osztani szó szerint, mert már napok óta fogalmazok magamban valami hasonlót, csak valahogy nem volt ilyen frappáns…
Lee Iacocca – keress rá a nevére, hogy ki volt – az apjáról mesél a 24. oldalon, és ezt mondja:

“Olyan ember volt, aki mindig azt követelte, hogy a képességünk legjavát adjuk, függetlenül attól, hogy éppen mit csinálunk. Ha vendéglőben ebédeltünk és a pincérnő mogorva volt, ebéd végén odaintette magához, és megtartotta neki rövid szabványprédikációját: “Most pedig IGAZI borravalót adok magának – mondta. – Miért érzi magát olyan szerencsétlennek ezen a munkahelyen? Hát kényszeríti magát valaki arra, hogy pincérnő legyen? Amikor udvariatlan, ország-világgal közli, hogy nem szereti, amit csinál. Mi azért jöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat, maga pedig tönkreteszi a szórakozásunkat. Ha valóban pincérnő akar lenni, tessék úgy dolgozni, hogy megmutassa: a világ legjobb pincérnője lesz. Ha nem, keressen magának másfajta munkát.” (idézet vége)

Most már tudom, hogy mit fogok szó szerint mondani legközelebb a fásult nővérnek, fáradt orvosnak, kiábrándult tanárnak, kezeit széttáró közéleti megmondó embernek, sumákoló autószerelőnek, vagy bárkinek, akinél azt tapasztalom, hogy nem teszi bele szívét-lelkét abba, amit csinál: ugyanezeket a szavakat, csak behelyettesítve a pincért az éppen aktuális pozícióra.

Mindenki szenved a körülötte lévő dolgoktól, ettől a most alakuló új világtól, vagy már azért nem szenved, mert már bezárkózott a saját kis kulturális buborékjába, és amikor valami veszély fenyeget, homokba dugja a fejét.

Közben türelmetlenséggel, fásultsággal, kiégéssel, nyerészkedéssel, sőt sokszor lehúzással találkoznak azok, akik még ki merik dugni az orrukat a pajzsaikon túlra.

De ez az egész, ami most van, ez a félelmesztő, kiábrándító világ ez magától nem fog megjavulni, de ez most csak azért alakulhatott ki ilyen felfoghatatlanul követhetetlenné és ellentmondásokkal telivé, mert elveszett az érték a világunkból.

Vissza kell szereznünk az értéket és újra a mindennapjaink részévé kell tennünk.

Mindig, minden nap.

Ennek egyik módja. és egyik nulladik lépése, ha szóvá tesszük azt, ami értéktelen, ami sem tiszteletre, sem megbecsülésre, de még csak tűrésre sem méltó.

És ehhez az egyik legjobb szöveg ez, amit idéztem. Használjátok egészséggel! (Akár az én esetemben is, ha azt tapasztalnátok, hogy félvállról veszem a munkámat, vagy kiábrándultam volna abból, amit csinálok.)

Vidi Rita

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.