Vissza kell szereznünk az értéket a mindennapjainkba!
Keszthelyen, a városi strandon van egy olyan hagyomány, hogy a helyi könyvtár kitelepül egy pavilonba (rögtön a bejáratnál), és a strandolás időszakára könyveket, folyóiratokat lehet kölcsönözni. Szerintem zseniális ötlet, és hogy látom, népszerű is a strandolók körében. De van más is. Ugyanis dobozokba ki vannak rakva olyan könyvek is, amik jelképes összegért – te mondod meg, mennyit ajánlasz fel értük, illetve nem is kell megmondanod, csak bedobálod egy dobozba, amennyit gondolsz – el is vihetőek. Erre a kincsre találtam rá az egyik dobozban (és még több másikra is, de most ebből idézni akarok, és ezért mutatom meg). Lee Iacocca – Egy menedzser élete Letelepedve a fűbe, azonnal el is kezdtem olvasni a könyvet, és a 24. oldalon olyan mondatok jöttek szembe, hogy azonnal tudtam, hogy meg fogom osztani szó szerint, mert már napok óta fogalmazok magamban valami hasonlót, csak valahogy nem volt ilyen frappáns… Lee Iacocca – keress rá a nevére, hogy ki volt – az apjáról mesél a 24. oldalon, és ezt mondja: „Olyan ember volt, aki mindig azt követelte, hogy a képességünk legjavát adjuk, függetlenül attól, hogy éppen mit csinálunk. Ha vendéglőben ebédeltünk és a pincérnő mogorva volt, ebéd végén odaintette magához, és megtartotta neki rövid szabványprédikációját: „Most… itt folytatódik Vidi Rita cikke …