Mire gondolt a költő? A jó költő semmire
Nem vagyok költő. Nem a rímek, a ritmus és a disztichon az én asztalom, hanem igazából minden más. Ami szabad, laza, kötetlen, terjengő és kedvére elkanyarodó. De néha belőlem is kifakadnak olyan dolgok, amiknek mélyebb és akár több értelmük is lehet, csak értelmezés, hangulat, és elmeállapot kérdése az egész – mármint a befogadó, kedves Olvasó részéről tekintve. Bár mindig is írónak készültem (többek között), ennek ellenére mindig is utáltam a verseket, de főleg a verselemzéseket. Persze magyar tanáraim ezen most biztosan meglepődnének, mert jó voltam magyarból, és még a verselemzéses anyagrészeket is kentem-vágtam, de fontosnak tartom kiemelni, hogy UTÁLTAM. Úgy tanultam meg ezeket, mint matekképleteket: az van oda írva a tankönyvbe, és megtanulom inkább fejből, hogy szerintük mire gondolt a költő, mintsem én magam törjem rajta a fejem. Aztán olykor előfordult az is, hogy valahogy éreztem, hogy az, amit magyaráznak az adott versről, az valahogy nem stimmel az én valóságommal. Nekem például az Odüsszeia teljesen mást és többet jelentett, mint amit tanítottak róla. Megmaradtak belőle olyan pillanatképek, amiket nem tudtam kiűzni a fejemből, és amikor elemezni kellett a művet, akkor csak ezek voltak képesek bevillanni. Például, hogy Odüsszeusz odaadja végül magát Hókarú Nauszikának. Emlékszem, végül én csakis erről írta meg… itt folytatódik Vidi Rita cikke …
