Viszlát Facebook hirdetések!

2011. március 4-én írtam egy cikket arról, hogy érdemes ésszel eljárni a Facebook felületére alapozott vállalkozásműködtetéssel, és érdemes még mindig arra koncentrálni, hogy az erőforrásaink java részét a saját weboldalunk építésére fordítsuk. Itt találod a cikket: Facebookon vagy saját honlapon nyomuljak?

Persze, jó dolog jelen lenni a Facebook-on, hiszen alapvetően az internetező közösség ott lebzseli végig élete ébren töltött idejének java részét. Ha véletlenül belénk – a portékánkba vagy vállalkozásunkba – ütközik, az sosem árthat.

Csakhogy van egy baromira fontos dolog, amit elfelejtetett velünk, vállalkozókkal a Facebook, pedig anno a Google milyen jól megtanította…

Az, hogy az arctalan nagy közösségnek nincs problématudata.

Kiből lesz a leggyorsabban a legjobb vásárló? Abból, akinek akut problémája van. Hogyan lehet a problématudatra gyors megoldást adni? Hát úgy nem nagyon, hogy mész a Stadionoknál az aluljáróban éppen csúcsidőben és mindenkinek beleordítod az arcába, hogy friss kenyér kapható.

Nyilván lesz egy csomó éhes ember a tömegben, de pont nem friss kenyérre vágynak. Természetesen lesz pár ember, aki éppen pont friss kenyér vásárláson töri a fejét, de miközben ott álltok a tömegben, még kitérőt is kell tennie, hogy elmenjen a boltodba, és hát ő a saját, megszokott helyére szeret járni, mert mondjuk pont útba esik, és ahhoz semmi rendkívüli vargabetűre nincs szüksége, maximum 10 perccel később jut a kenyérhez. (És akkor ne is beszéljünk azokról, akik lecsapnak, mert hozzájuk merészelsz szólni.)

Ez van a Facebookon: Lényegében válogatás nélkül ordítasz bele az emberek arcába. Bármennyire is próbálod szűrni a közönséget, leginkább sosem problématudatos vásárlójelölteket érsz el, hanem éppen lelazulófélben lévő, olvasgató, mások üzeneteit szkennelgető, vicces képeken hangosan röhögő, könnyeztető videókon halkan szipogó, közben ráadásként még játszó, nagy gyerekeket.

Mert ezek vagyunk a Facebookon, nagy mamlaszok.

Ha pedig olyanokat érsz el, akik épp rossz passzban vannak – bárki lehet rossz passzban bármikor -, és feldühíti a fizetett, vagy más úton közzétett hirdetésed -, akkor még nekiállhat pocskondiázni is, mégpedig ott, a saját posztod alatt.

Persze, vannak remek, szűk tematika alapján szerveződő csoportok, ahol ott ülhet a vásárlóközönség, de NEM vásárolni járnak oda, hanem beszélgetni, információt szerezni, minél több titkot megtudni, közben elégedettnek lenni. Amikor éppen beszélgetek a barátaimmal, én is nehezen viselem, ha megkocogtatják a vállamat, hogy akarok-e rózsát venni…

Remélem, már senkinek nem kell azt hosszasan magyarázni, hogy a Facebookon értékes tartalmat létrehozni, és azt sehol máshol nem publikálni, egyenlő a butasággal. Egy-egy értékes poszt kiforgási ideje pár perc, és ha két hét múlva vissza akarod majd keresni, még neked is gondot fog okozni, hogy megtaláld.

Természetesen a Facebook jelenlét sikere nagyban függ attól, hogy miről is van szó, és ki a célcsoport, de az egy arany igazság, hogy a Facebook felületére vállalkozást építeni egyenlő az időzített bombán való ücsörgéssel.

De mi a helyzet a hirdetésekkel?

Hát akkor most mesélek egy kicsit. Elég régóta hirdettem már a Facebookon, még akkor kezdtem, amikor se statisztika, se remek felület, se számtalan ötlet nem szolgálta még a hirdetők érdekeit. Párat kattintottál, és már meg is jelent a hirdetésed, jöttek a lájkolók, hozzászólók, sőt, még az oldalra is nagy kedvvel látogattak el a felhasználók.

Aztán persze kellett a statisztika, ami mai napig óriási kérdőjeles része a Facebooknak, de azért alakult már valamit a helyzet, és egyre könnyebbé vált egy kattintással hirdetni. A Facebook hirdetési rendszere kezdett látszólag a Google Adwords komolyságával vetekedni, és egyértelműen lehetett érezni azt, hogy ez a jövő, erre fókuszál a Facebook, és igyekszik sem előtt tartani a hirdetők érdekeit.

És akkor azt csinálták, hogy a rajongói oldalak organikus elérését drasztikusan lerontották. Megszerezted a rajongókat ügyességgel, okossággal és nem kevés pénzzel, majd 10-15%-uknál tudtál megjelenni az új posztokkal. Nosza, be is robbant a köztudatba gyorsan a posztok kiemelése lehetőség. A rengeteg erőforrást megmozdító lájkgyűjtés után még fizess azért is, hogy a saját rajongóidat elérd.

Ma már tudom, hogy ekkor kellett volna beintenem a Facebooknak, és le is állítottam a hirdetéseket, de aztán a szükség nagy úrrá vált. A jobb agyféltekés kreatív írás tréningek kapcsán újra birtokba kellett vennem a hirdetési felületet és nagyon komolyan ki kellett képeznem magam ezen a téren, és elkezdtem még ennél is komolyabban a statisztikára koncentrálni.

Mindaddig nem akadtam ki semmilyen anomáliára, amíg az nem történt, hogy a hirdetéseim alatt elkezdtek bunkózni a hegyi trollok.

A trollok áradata

Én, aki annak idején egy baráti segítség által az Adwords-ben értem el első hirdetői sikereimet, és ott szocializálódtam hirdetőként, döbbenten vettem tudomásul, hogy látszólag normális emberek is képesek elmeroggyantként viselkedni számukra teljességgel irreleváns Facebook hirdetések környékén.

Napi 25-30 hozzászólást kellett kitörölnöm, mert egyesek nekiálltak ráérő idejükben fikázni  a vállalkozásomat anélkül, hogy kipróbálták volna a szolgáltatást, vagy ismernének, vagy legalább olyasvalakit ismernének, aki már kipróbálta. Merthogy lealjasítjuk az irodalmat, és hol vannak a Jókaik, Petőfik? (Most komolyan válaszolnom kell erre a kérdésre? Bakker, meghaltak!)
És erről, ezekről szépen elbeszélgettek egymással. Van egy pár képernyőmentésem, szigorúan evés után két órával merném csak megmutatni…

Volt olyan, hogy 6-8 felhasználó letiltása után 3-4 LÁJKOLÓVAL KEVESEBB lett az oldal rajongóinak száma.
Tehát, a drága pénzen megszerzett rajongók voltak kedvesek bunkózni, mert megtehették.

Aztán: kipróbáltam a facebook remarketinget, eredmény: trollok hada.

Aztán: kipróbáltam a hasonló közösségeket, eredmény: trollok hada.

Aztán: finomítottam a hirdetéseken, képeket cseréltem, szöveget módosítottam, a statisztikák ugyan javultak, de a trollok nem fogytak.

Na, ekkor kértem gondolatban bocsánatot a Google Adwords-től, amiért átmenetileg elfordultam tőlük, és újraindítottam ott is a hirdetéseket.

Közben írattam egy programot, ami követi a felhasználókat a saját oldalamon, és figyeli, honnan jöttek a vásárlók, és kiderült, hogy fél millió forintnyi Facebook hirdetés egyetlen vásárlót sem hozott, holott a Facebook szerint volt 15 vásárlás, meg számtalan feliratkozás, kismilliónyi látogató, stb.

Aztán kérdeztem a vásárlóinkat is, hogy hol találtak ránk: Facebook-on látták – mondták többen. Igen, de nem a hirdetésekben, hanem megosztásokban, és ennek ellenére nem onnan jelentkeztek vásárolni, hanem hírlevélből, és más oldalakról kattintottak át (ezt pontosan tudjuk követni).

Ha egyszerre négy statisztika adatait hasonlítod össze, akkor durván kiderül, hogy a csodálatos Facebook statisztika valószínűleg egy ordas nagy kamu.

Az oldalra való átkattintás már a sima Google Analytics esetén látszik, hogy nincs köszönőviszonyban a Facebook aktivitási mutatóival, de ha telepítesz még egy statisztikai szoftvert, meg íratsz még egy felhasználókövető progit is, akkor nagyon durván kilóg a lóláb.

Nekem úgy tűnik az adatok alapján, hogy konkrétan hasraütés-szerűek a Facebook statisztikái, illetve enyhén szépítettek… Mintha felfelé kerekítenének, de nem ám a felfelé kerekítés szabályai szerint, hanem igen drasztikusan. A 20-at pl. 50-re.
Például, konkrét hirdetés adott időszakra vonatkozó oldalra való átkattintási aktivitását megjelölik 150-ben, akkor kiderül, hogy az adott időszakban 78 látogató jött a Facebookról, ÖSSZESEN.
De ha követed és méred a linket, akkor meg kiderül, hogy ebből 28 volt a hirdetésre kattintó, a többi 50 az valami másra kattintott, nem a hirdetésre.

Ezek után árgus tekintettel és statisztikai szoftverekkel felfegyverkezve fordítottam figyelmemet az Adwords felé.

Az igazság pillanata

Ki kell jelentenem, hogy az Adwords hibátlan. A konverziók valóban konverziók, a kattintások valóban látogatók és valóban kattintanak, nem csak elsuhan a szemük előtt valami, amiről fogalmuk sincs, hogy az hirdetés. A vásárlók igen jó arányban jönnek közvetlenül az Adwordsből, egy lépésben, és a több lépéses konverziót is könnyen lehet követni. A telefonhívások száma is megsokszorozódott – mióta kibővítettem telefonszámmal az Adwords hirdetéseket, és most bánom, hogy nincs olyan fizikai helyünk, ahova bármikor betérhet a vásárló, mert elmondások szerint azt is érdemes kipróbálni, és semmilyen plusz hirdetői költséged nincs ezzel.

És akkor egy szépséges nyári napon végleg leállítottam a FB hirdetéseket és megkértem minden ismerősömet, hogy ha azt látnák, hogy újfent a FB hirdetések felé kacsintanék, üssenek agyon egy szívlapáttal.

Aláírom, hogy van annak némi PR ereje, hogy 40-60-120ezren követik az oldalamat, de ezek mögött az adatok mögött még nincs semmi, ez nem valódi eredmény, ez nem vállalkozási eredmény, ez a FB eredménye!

Az, hogy egy vállalkozásnak havi 10ezerrel nő a rajongószáma, nem jelenti azt, hogy megsokszorozódik a bevétele. A rajongószámok közgazdasági értelemben semmilyen eredményt nem jelentenek, főleg nem úgy, hogy a Facebook egyre kisebb hozzáférést enged a saját rajongóidhoz, az elérések pedig a töredékére csökkentek az eredetinek, és a korlátozások nélküli időszak eléréseinek.

Van élet a Facebookon túl?

A Facebookot most már kizárólag a tréningeken készült képek megosztására használjuk, és a zárt csoportok kezelésére. Ezek tökéletesen működnek, szeretem is, rengeteg barátságot is kötöttem már ott, tehát azt kell, hogy mondjam, a Facebook nélkül már nehéz élni.

De Facebook hirdetés nélkül simán lehet.
A Google Adwords verhetetlen, korrekt, folyamatosan fejlődik, és nemcsak úgy tűnik, mintha fontos lennék a számukra, hanem felhívnak Írországból és személyre szabott tanácsokat adnak, olyanokat, amiktől leesik az állam, mert két perc múlva már működik is, és egyetlen képzésen sem beszélnek róla a szakértők (mert vagy nem ismerik, vagy nem akarják ismerni).

Az Adwords és persze maga a Google még mindig problémaorientált és megoldás-centrikus. Így könnyű eladni! Még mindig releváns, hűséges, sőt, valóban rajongó közönséget tudsz vele építeni, és nem kell attól sem tartani, hogy éppen ráérő trollok majd nálad akarják kiengedni a gőzt.
Érdekes módon, az Adwords hirdetések alatt nincs hozzászólási lehetőség, és senkit nem érdekel, hogy azt előzőleg hányan látták és találták szimpatikusnak, hányan osztották meg gondolkodás nélkül a saját profiljukban.

A Google-nél a felhasználó érzi, hogy kizárólag róla van szó, míg a Facebook az évek során nem tudott túllépni a közösség erejének misztifikálásán, és ez lesz majd a buktatója is. Amennyire fantasztikus élmény hatalmas közösségek tagjának lenni, néhány év után ez annyira lesz fárasztó és kiábrándító is. A Facebook-varázs el tud múlni (nem beszélve arról, hogy még sosem hallottam senkit, aki azt mondta volna, hogy „Nem használom a Google-t, mert gyűlölöm.”, ezzel szemben Facebook kapcsán rengetegszer), és el is fog, eljön majd az üresen kongó százezres rajongótáborok kora is, és akkor fogják majd a rajongótábor építők sajnálni, de baromira, hogy miért nem a saját oldaluk építésébe fektették azt a rengeteg energiát és pénzt.

Most akkor hirdess Facebook-on, vagy sem?

Nekem aztán édesmindegy, azt csinálsz, amit akarsz. Azért osztottam meg a tapasztalataimat, hogy lásd, a pénz nem egyértelműen a Facebook-on generálódik, az ígéretes statisztikák ellenére sem, meg a látszólagos eredmények ellenére sem.

Azt javaslom, hogy bármit is csinálsz a Facebook-on és máshol is persze, mérd több oldalról és több módon is az eredményeket: használj több statisztikai szoftvert, ingyenest és fizetőset is, kövesd nyomon a látogatókat az oldaladon másképp is, ne csak külső szoftverekkel, és vond le a megfelelő következtetéseket magadnak. Ha a Facebook valóban vásárlókat és valódi eredményeket generál a te üzletedben, akkor halleluja, én örülök a legjobban.
De ha te is érezted már, hogy valami nem stimmel, akkor tudd: az nem a véletlen műve…

Még nem? Már nem!

5-6 évvel ezelőtt egy konferencián kérdezte valaki, hogy „Rita, fenn vagy a Twitteren?”, amire a válaszom ennyi volt: „Nem.”
Mire jött az újabb kérdés: „Még nem vagy fenn a Twitteren?” – és mellé elképedt arc, kikerekedett szemek, tátott száj.

És akkor én, a szokásos, flegma stílusomban: „Bocs… MÁR nem vagyok fenn a Twitteren.”

Nem tudom, fogok-e valaha így beszélni a Facebook-ról, most remélem, hogy nem. De, hogy egy árva garast sem fogok többé rákölteni, az halálbiztos.

Vidi Rita

Ui.: Ha nincs honlapod, és kizárólag a Facebookon nyomulsz, akkor most azonnal loholj egy domaint és egy tárhelyet regisztrálni mert ketyeg a bomba alattad, és nem mellesleg egy csomó pénzt hagysz az asztalon…

7 Hozzászólás

  1. Visszajelzés:Facebook marketing: átverős Facebook statisztikák - MarketingMánia

  2. Szintén tanulságos cikk, kedves Rita, bár nekem van egy dolog ami nem tetszik az adwords-ben:

    Nem enged „gyógy” és „egészség” témában hirdetni, folyton át kell fogalmaznom a hirdetéseimet, pedig pont az előbb említettek a legfontosabbak az üzlet mellett.

    Azt tartom valószínűnek, hogy a gyógyszeripar állhat emögött, akinek konkurenciát jelentenek a temészetes gyógymódok és gyógygombás készítmények.

    • Gergely, tudomásom szerint gyógyszeripari cégek sem hirdethetnek a google-ben.
      Más ok van emögött, nem lobbi, szerintem egyszerű óvatosság, illetve valszeg túl sok baromságot és átverést tapasztalt a google a hirdetéseiben egészségmegőrzés és gyógyítás témában. Én erre tippelek 🙂

  3. Érdekes cikk.
    Engem a statisztika része meglepett, mert az a tapasztalatom (sok év és sok ügyfél és saját kampány után), hogy lehet rá alapozni.
    Az, hogy mások a Facebook és a GA statisztikában, az nem meglepő, de ha a FB statisztikát jól állítjuk be, akkor csak pár százaléknyi eltérés van a GA konverziókhoz képest.

    Egyébként azzal egyet értek, hogy máshogy és más embereket lehet elérni a Facebbookon.
    Van amit csak keresőhirdetésben érdemes, van olyan, aminél viszont a Facebook hirdetés egyértelműen jobb.

    • Richárd köszi! Szoktam olvasni az oldalad 🙂
      Ööö… ezt kifejtenéd?
      „de ha a FB statisztikát jól állítjuk be, akkor csak pár százaléknyi eltérés van a GA konverziókhoz képest.”
      Mit jelent az konkrétan, hogy jól állítjuk be a statisztikát?
      Követőkód megvolt mindkét analitikánál egyformán, leellenőrizve, stb.
      Mit kellett volna még állítani?

  4. Egyébként azzal pedig 100%-ig egyetértek, hogy weblap és hírlevél nélkül nem szabad osszú távon Facebookon jelen lenni.

  5. Visszajelzés:Dollárárverés a Facebookon Schobert Norbival - te is benne vagy? | Vidi Rita

Hozzászólások lezárva