Vállalkozás, unos-untalan? (4)

A TED-en ismerkedni kell. Nekem, mint kvázi magányos, jórészt online vállalkozónak, mikor társaságba megyek, közvetlenül is figyelmet kell szentelnem arra, hogy ne a szemlélődésből akarjak töltekezni, hanem aktivizáljam magam, mint beszélgetőpartner is. (Ugyanis az a fajta viselkedés, amit én képes vagyok néha művelni, azt a szakirodalom az „elvan mint a befőtt” címszó alatt tárgyalja.)

Szóval, a TED-en a jelszó: ismerkedjünk! Oké! De előbb együnk! (Volt az én jelszavam:)). A TED-é győzött, ugyanis étkezés közben is ismerkedés folyt. Egy szimpatikus fialatember megkérdezte, hogy mivel foglalkozom, mi a munkám. Sunyin vigyorogtam, mert már régóta készültem ezt kimondani: azt csinálom, amit szeretek, úgyhogy nem mondanám ezt munkának, sokkal inkább a hobbim, de még inkább a küldetésem az, ami engem foglalkoztat: a HősNők.hu.

Ennek mindenki nagyon örült az asztalnál. Aztán odaért Vida Ági is, tőle is megkérdezték ugyanezt, és Ági szinte ugyanezt válaszolta: a hobbim a munkám!

A nők – felmérések szerint – szeretnek a hobbijukra alapozni mellékes megélhetési forrást, de akár még főállású vállalkozást is. Annak idején, mikor még a gyerek körüli ugrabugra töltötte ki a napjaimat, mindig irigykedve csodáltam azokat, akik létrehoztak valamilyen hasznos terméket – pl. kisbabák nevével hímzett polártakarókat – és aztán eladták a boltokba, a vaterán, vagy csak úgy közvetlenül az anyukáknak, fórumokon (akár előre megrendelésre!).

Fantasztikus!
De lehet ezt óriási volumenben is hobbiként szeretni?
Ha a polártakarós terméknél maradunk: szeretettel elkészíteni valamit, közvetlenül átadni a vevőnek óriási öröm! Maga az alkotás! De ráállni a sorozatgyártásba, nagytételben létrehozni, nagykereskedőként értékesíteni már egészen más készségeket és kompetenciákat kíván.

Vajon fel vannak erre készülve a vállalkozónők? Hogy a hobbiból pénzteremtés átcsaphat hirtelen nagyüzemi keretek közé, és az már minden, csak nem hobbi?

Még emlékszem életem első – legizgalmasabb – számlakiállítására. Reszkető kézzel írtam a számlát, hússzor ellenőriztem. Ma már unom természetesen :). Minden elveszíti a varázsát egy idő után, még a legcsodálatosabb tevékenységek is, ha átkerülnek a „gyakori és kötelező” kategóriába. Néha pókerezni sincs kedvem, pedig abban még rengeteg fejlődnivaló áll előttem, és emiatt folyamatosan kell tréningeznem, tehát ha azzal foglalkozom, az nemcsak szórakozás, kikapcsolódás, szellemi kihívás, hanem fejlődés is egyben.

De ha jól belegondolunk, minden úgy van, mint a pókerben.
A vállalkozónők egyik legnagyobb kihívása a pénzügyek és a támogatottság hiánya mellett, hogy nincs elég idejük.. Úgy globálisan semmire nincs elég idő. De minden, amivel foglalkozunk, egy bizonyos idő eltelte és egy bizonyos gyakorlottság után, rutinná válik. Jó hír tehát, hogy minden, ami most sokáig tart, ahogy múlnak a hetek-hónapok, egyre kevesebb ideig fog tartani (így a ráfordítandó költség is egyre csökken!).

De ezzel elveszíti a varázsát is, ez tény. Mindig újabb és újabb területekre kell eveznünk ahhoz, hogy minden napunk legalább olyan izgalmas legyen 5 év után is, mint a vállalkozásunk alapítása előtt, illetve a kezdés utáni 1-2 hónapban.

Érezted már belefásultnak, unottnak magad azzal kapcsolatban, amivel a pénzt keresed?
Alkalmazottaknak rossz hír: ezen nem nagyon tudsz változtatni, csak ha óriási változásokra szánod magad.
Vállalkozóknak jó hír: ezen bármikor tudsz változtatni, akár csak pici módosításokkal is óriási eredményeket lehet elérni.

Nos, ezért szeretek én vállalkozó lenni. Mióta cégem van, még soha, egyetlen napot sem unatkoztam, és soha, egyszer sem untam azt, amit csinálok, és azt sem, AMIÉRT csinálom. Mert inkább ez utóbbi a lényeg, nem igaz? :).

 

4 Hozzászólás

  1. Az a lényeg, bizony, bizony 🙂

    Egy vállalkozó már csak azért sem unatkozhat, mert folyton valami újdonság jut az eszébe, amit feltétlen meg akar valósítani.
    Ha ez kitart egy-két hétig, akkor meg meg is valósítja.
    Ezt alkalmazottként csak lélekrombolóan lehet csinálni.
    Mondasz valamit, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nagy általánosságban, nem.
    Benned meg marad a kétely, hogy talán nem is volt olyan jó az ötlet?
    Holott nem az ötlettel volt baj, hanem azzal, hogy nem magad kezdtél bele…

    Jó ezt kívülről figyelni ma már. 🙂

  2. Hát igen, izgalomban nincs hiány. Főleg így az elején. Most még úgy érzem, jó lenne kicsit lehorgonyozni EGY ötletnél, és azt kidolgozni, rutinná alakítani. Én még lelkesen nyomkodom a számlanyomtató gombot! De a kézzel írást már nem vállalnám 🙂

  3. :))

    Egy tipp: minden nap végén csinálj egy biztonsági mentést a számlázód adatbázisáról (ha nem találod, hogyan kell, akkor kérdezd meg a számlázó fejlesztőjét). Nekünk már kétszer szállt el az egyik gépen a számlázó adatbázisa, és összeomlott az egész rendszer. Irtózatos pénzekért hozzák ezeket helyre…
    Szóval érdemes naponta menteni, és ha bármi gond van, a legutóbbit visszaállítani. Így, ha el is tűnik egy-két adat, még mindig nem olyan rossz, mintha minden odalenne, és specialistát kellene keresni a visszaállításra.
    Na, most „tanácsaink, elektronikusan számlát előállítóknak” című adásunkat látták 😀

  4. Én speciel nagyon élvezem az összes akadály, meg a korábban hozott rossz döntések negatív következményei ellenére is.
    Vajon alkalmazottként itthon maradhattam volna-e ma a kicsivel a hóban játszani és kipihenni a hétvégét?:)

    Minden tennivalót, ami jön, élvezek. Még a számlaírást is, mert mosolyogva hálát adhatok közben.
    És van egy külön erre vásárolt tollam is, amit másra nem is használok!:)

Hozzászólások lezárva