Te is félsz az álhírektől? Pedig nem biztos, hogy csak azoktól kell

Avagy: az értelmezések csapdájában

Mostanában elterjedt jelenség lett egyrészt rettegni az álhírektől – például politikai körökben ez most igencsak jellegzetes, hogy a másik oldal kommunikációját rögtön fake news-nak (álhírnek) kiáltják ki, és akkor hurrá, nem is kell vele többé foglalkozni –, másrészt kiemelkedő teljesítménnyé vált azt a képességet büszkén kinyilvánítani a kisebb-nagyobb közösségeinkben, hogy mi bizony felismerjük az álhíreket. Ha valaki megoszt egy sejthetően fals információt, az ismerősei a lehető leghanyagabb eleganciával vetik oda hozzászólásként: ez fake news (féknyúúúz – autentikusan így illik ejteni, elnyújtott úúú-val).

2018 a fake news éve volt. A kulturális mémkészletekbe világszerte beépült a fogalom és a köré tartozó jelenségek sora, amiket így foglalhatnánk össze:

– A fake news elárasztotta a világot. Már soha, semmilyen internetes információról nem lehet elhinni első ránézésre, hogy van igazság magva, mert ha jót akarunk magunknak, akkor inkább azt kell feltételeznünk, hogy nem, nincs neki olyanja.

– A politika és a politikusok vagy a fake news-okat használják dezinformálásra, vagy számukra kellemetlen információkra egyszerűen rámondják azt, hogy fake news és emelt fővel ballagnak tovább, mintha aznap megmentették volna a világot az apokalipszistől.

– A fake news elképesztően hatékony dezinformációs módszernek bizonyul korunkban, főleg a közösségi oldalakon történő kritika nélküli megosztások révén, és annak eredményeképp, hogy egy megbízhatónak tűnő weboldalt percek alatt létre lehet hozni.

– A fake news nemcsak, dezinformálás, riogatás és kommunikációs patthelyzet szinten van jelen az életünkben, hanem ténylegesen befolyásolja például az életünket. A Brexit alakulásában óriási szerepe volt a személyre szabott álhíreknek, melyek célba juttatásához a közösségi médiában történő úgynevezett mikrotargetálást és a trollok hadseregét használták kifejezetten hatékonyan. Látszik is az eredménye a Brit közéletben. Mióta megtörtént a Brexit referendum, a minimálisnak tűnő, de pár százalék fejében is több  milliós szavazattöbbséggel nyerő kilépéspártiak jóvoltából az Egyesült Királyság úgy működik azóta is, mint mikor a gyalogkakukkban a prérifarkas addig üldözi a kakukkot, hogy azt veszi észre, hogy véletlenül a szakadék fölött kalimpál a lábaival a semmiben, és rájön, hogy elkerülhetetlen a zuhanás.

– A Facebook vastagon kiveszi a fake news terjesztésből a részét, bár a Brexit és a Cambridge Analytica botrány óta igyekeznek gátat szabni a katasztrófának, de mindannyian látjuk, hogy például a magyar közéleti álhírek a radarjuk alatt repülnek. Ha nincsenek fontmilliók elköltve a mikrotargetált kampányokra, akkor a rendszer nem veszi észre azt, hogy álhírek ezrei keringenek a magyar közélet színe-javáról – főleg, hogy a magyar nyelv mindig minden internetes rendszernek és a világ legokosabb algoritmusainak is kihívást jelentett.

– De ennek az egésznek volt pozitív hozadéka is, mint minden rossz dolognak: az emberiség tanul. Fejlődik. Ez megállíthatatlan. Persze, az előfordulhat, hogy szakadék képződik a témában jól felkészültek és a lemaradók között, de ezen kár vekengeni, elvégre az a szakadék az ott van akár a töltött káposztát tejföllel és tejföl nélkül evők között is. Szakadékok mindig vannak, lesznek. A fakenews hatását viszont tény, hogy többé már nem lehet kiiktatni az életünkből. Akik jó érzékkel ismerik fel az álhíreket, azok számára fájdalmas látni, hogy mások mennyire bekajálják ezeket, és ki-ki a saját habitusa és a másokat megmentő mechanizmusai alapján fog neki vagy a másoktól való elfordulásnak, vagy épp teljes odaadással a minioktatások hevenyészett megtartásának.

Anno, mikor még csak pár tízezren-százezren lézengtünk a magyar weben, akkoriban is volt szavunk a dezinformációra, a riogatásra, a nettó hülyeségre. Ezt mondtuk ezekre kapásból: kamu vagy bullshit.

Annyit fejlődtünk, hogy tanultunk egy újabb angol szót: féknyúúúz (fakenews).

Most, hogy ezt ilyen alaposan elővezettem, itt az ideje, hogy kinyilvánítsam: nekem nem a fakenews-zal van bajom. Ez egy természetes jelenség a neten, sőt, szükséges is az internetezési kultúra fejlődésében az, hogy sokak égessék meg magukat álhírekkel, sokak nézzék be a hülyeséget igaznak, és sokak csodálkozzanak rá arra, hogy „jé, éreztem én, hogy nem igaz, mégis elhittem”.

A probléma szerintem nem a fakenews, hanem valami más, ami sokkal alattomosabb, nehezebben felismerhető, és pusztítóbb hatású hosszú távon az emberi gondolkodásra:

Arról beszélek, hogy az újságírásban és a közvélemény tájékoztatásában elérkezett egy olyan kor, amikor mindegy, mi az információ, csakis az a lényeges, hogy az hogyan van tálalva.

Ja, de hogy nehogy beszaladj az erdőbe: az olvasónak természetesen NEM mindegy. Az olvasónak van egy alapvető igénye, hogy szeretne jól tájékozott lenni, ez által jobb döntéseket hozni, és esetleg hibák elkövetését elkerülni. A fakenews jelenség erősíti ugyan a félelmet és a bizonytalanságot is, de a hibák elkövetésétől való megmenekülés érzést is, tehát önmagában annyira nem haszontalan – szerintem.

Az viszont nagyon káros, hogy van, mondjuk egy tény, történik valahol valami, és akkor az újságíró nekifog és átértelmezi a saját szájíze szerint.

Például: tűzgyújtási tilalmat rendeltek el 12 megyében, és van olyan sajtóorgánum, ami azt írta ki címnek, hogy a kertes házban lakóknak fájni fog a tavasz, mert jönnek a gigabírságok. (március 2-ai hír).

Ha szigorúak vagyunk, ez igazságmaggal rendelkező álértelmezés. Igen, van tűzgyújtási tilalom. Minden évben van. És vannak a kertes házban lakók, akik, hacsak nem a külterületek, erdők és fásítások 200 méteres körzetében laknak, nem vonatkozik rájuk ez a tilalom, főként, hogy az önkormányzati rendeletek vonatkoznak rájuk. A tűzgyújtási tilalom nem a kertes házban lakókra vonatkozik. Hanem gyakorlatilag minden, kertes és kertetlen házon túli területre. A kertes házakra és egyéb, belterületi ingatlanokra az önkormányzati rendeletek vonatkoznak.

Az álértelmezés sem lenne még gond, ha ezt a nyomorult internetet azok, akik munkaeszközként alkalmazzák, valóban úgy használnák, ahogy kell: tehát belinkelnék azt az átkozott forrást, ahonnan az infót szedik. A kérdéses cikkben a törvény van belinkelve, ami egy átlag polgár számára annyi információval bír, hogy „van törvény”.

A magyar törvényeket szinte képtelenség laikusként értelmezni, a legegyszerűbb paragrafusok megértéséhez is két jogász kell legalább, de ők is hajlamosak lesznek ellentmondani egymásnak – ez gondolom nem újdonság. A cikkbe a törvényt belinkelni, és emellett a katasztrófavédelem és az erdotuz.hu honlapját NEM belinkelni most úgy mondom, hogy hiba, de értse mindenki úgy, hogy bűn.

Olvasok egy hírt, és fél órás oknyomozás kell hozzá, hogy vajon tényleg jönnek-e a gigabírságok.

A katasztrófavédelem honlapján nincs infó erről. A kifejezetten erre a témára létrehozott ismeretterjesztő, erdotuz.hu oldalon sincs információ gigabírságokról, de arról sem, hogy a kertes házak lakóira vonatkozik a tűzgyújtási rendelet.

A katasztrófavédelemnek egyébként feladata a tűzgyújtási tilalom elrendeléséről a médiát tájékoztatni és ez meg is történt még február végén, amikor 5 megyére kiadták a tilalmat. A jelenlegi, 12 megyére vonatkozó tiltásról külön hírt nem adtak ki, de a honlapjukon napról-napra lehet követni a lényeget, méghozzá térképes segítséggel.

De akkor tegyük fel a kérdést: ha tüzet gyújtasz a kertes házad kertjében és elterjed a tűz és leég az erdő, megbüntethetnek? Igen.

Gigabírság az 1 millió forint? Az szubjektív. Van, akinek giga, van, akinek mega, van akinek lepkefütty.

De a hatóság szót sem ejt gigabírságról. Ők tanácsolnak. Kérnek. Javasolnak. Körültekintésre bíztatnak. Oktatnak. (link)

Miért fűződik érdeke egy sajtóorgánumnak ahhoz, hogy gigabírságokkal riogasson úgy, hogy ez a hatóság részéről aktuálisan fel sem merül?

Ha holnap tüzet gyújtasz a kertedben és elégeted a lemetszett rózsát – amit nem szokás a komposztba tenni a tüskék miatt –, akkor nem jelenik meg a fekete autó az 1 milliós bírsággal.

Miért jó az, ha átértelmezi a média a tényeket?

Nos, nem mondok nagy újságot: azért mert fogékonyak vagyunk a bennünket nagy eséllyel érintő katasztrófa tálalására, és rosszul érezzük magunkat az ilyen információk befogadásakor. Közben persze nyugtatjuk is magunkat, elvégre ki az az őrült, aki folyamatosan rosszul akarná érezni magát?

Így próbáljuk enyhíteni a hírek által keltett szorongásunkat:

– Megosztjuk másokkal is az infót, nehogy ők járjanak rosszul, ezzel a napi jószolgálati cselekedetünket le is tudtuk,

– végiggondoljuk, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy lebetonoztuk az egész udvart, vagy hogy panelban élünk,

– bezzeg a szomszéd napi szinten tüzel egész évben, neki is átküldjük,

– ennek következtében legalább ötször látjuk ugyanazt a hírt, és ez által ötször nagyobb lesz az esélye, hogy beég az agyunkba a reklámok üzenete, és rájuk is kattintunk esetleg.

Tehát azzal, hogy az információ és a tálalása miatt okozott stresszt megpróbáljuk enyhíteni magunkban, azzal is a hirdetők és a hirdetéskihelyezők malmára hajtjuk a vizet. Nyilvánvalóan ki van az a számolva, hogy milyen információ-értelmezések hozzák a több hirdetéselérést és a több kattintást. Az álértelmezések többet termelnek. Ha minden katasztrófa, akkor több az ideges, frusztrált, stresszes ember és több a hirdetéselérés és a kattintás. Hurrá, mindenki boldog! Ja, nem is… az olvasó nem boldog.

Természetesen a tévedés joga minden újságírónál, szerkesztőnél és médiánál ott van. Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit – tartja a mondás is.

A szomorú az, hogy ezek a médiumok, amelyek szeretik rendre átértelmezni, átnarrálni a tényeket, azok mutogatnak például a politikusokra, hogy ferdítenek a kommunikációjukban.

A ferdítések országa lettünk.

Nagyon könnyű belecsúszni abba a szituációba, hogy jön egy hír, és elfogadjuk, hogy az úgy van, ahogy leírták. Az agyunk az utóbbi legalább 200 évben erre kondicionálódott, főleg, hogy a bal agyféltekénk az aktív szinte egész nap: ami le van írva, az úgy is van.

De ez, mint látjuk, már nem aranyigazság. Most már az az aranyigazság, hogy ami le van írva az Interneten, az vagy igaz, vagy nem. (Nyomtatott sajtóval és a könyvekkel is érdemes vigyázni egyébként.)

De szerintem nagyon könnyű visszatérni a kulturált médiafogyasztási alapokhoz:

  • Oké, mondta valaki, hogy de hol a forrás? Van idézve szakértő a cikkben, névvel és titulussal? Nincs az információ eredetére utalás egy konkrét tartalomra mutató linkkel, de hús-vér ember sincs megszólaltatva? Akkor az nem hír, nem tény, hanem egy állítás, ami vagy igaz, vagy sem. Inkább érdemes úgy kezelni, hogy „vagy sem”.
  • Hivatalos sajtóorgánum hozza le az infót? Az még semmit nem jelent. Tévedhetnek is, hibázhatnak is, és szándékosan is nagyíthatnak, vetíthetnek, mikor mit diktálnak az érdekeik. Ők is emberek.
  • Van egy igencsak felforgató erejű információ (állítás) és egy törvény van belinkelve a net.jogtar.hu-ról? Jesszusúristen! És a többi rendelet, ami még vonatkozik a dologra? Minden törvényhez tartozik még legalább 10-12 rendelet, de inkább 30-35. Azok árnyalják a képet, és azok adják a végrehajtási procedúrák alapját. Azokkal mi van? Nem véletlenül kell jogász a törvények értelmezéséhez, egy-egy paragrafust kiragadni és kedvünkre értelmezni igencsak nagy hiba, ami nagyon drága tanulságokkal fog szolgálni számunkra.
  • Jön egy infó és valakinek a Facebook oldala vagy Instagram posztja van forrásként megjelölve? Mióta hír az, hogy mit mondtak a kocsmában?
  • Van egy szám a cikkben, de semmilyen forrás nem támasztja alá az adat pontosságát? Sehol máshol nem esett erről szó korábban? Akkor oszd el tízzel, vagy hagyd teljesen figyelmen kívül a számokat.
  • Túlságosan szenzációhajhásznak tűnik egy cím? Szenzációhajhásznak tűnik a tálalás? Megfordul az a gondolat a fejedben, hogy „nono, csak nem eszik olyan forrón ezt a kását…”? Akkor jól gondolod: ez a hír nem igaz, vagy nem teljesen úgy, ahogy mondják, értelmezik, narrálják, kommentálják.

Elképesztően fontos a kritikai érzék felélesztése a hírekkel kapcsolatban. Ez egy képesség, amit ki kell építened magadban. Nem nehéz  és nem is fárasztó, de ha nem tudsz róla, hogy szükséged van rá, akkor rendszeresen félreinformált leszel. Elképesztően fontos az is, hogy legyen egy feketelista a fejedben azokról a sajtóorgánumokról, ahol már átvertek. Nem tévedésből, hanem direkt. Ez persze sok agymunka, de hosszú távon csak ez éri meg, mert ha hagyod, hogy állandóan becsapjanak, akkor szerintem rossz lesz neked. De persze te tudod…

Érdekesség: az írásom apropóját adó „húdeborzalmastavaszvárakertesházbanélőkre” felütésű, 2019. március 2-án megjelent Pénzcentrumos cikk apropóját adó már-már országos tűzgyújtási tilalmat 13 nappal később visszavonta a NÉBIH.

13 napig tartott tehát a fájdalmas tavasz a kertes házakban élők számára? Végül is ez jó hír, nem? 🙂

Vidi Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük