Rubint Réka szalont inkább ne nyiss 2013-ban

Általában úgy kezdődik nálunk a reggel, hogy míg zajlik a reggeliztetés, kávékortyolgatás közben a mobilon gyorsan átolvasom a főként gazdasági híreket, hogy nagyjából képben legyek. Ez történt ma reggel is: miközben Luca elégedetten kortyolgatta a vaníliás tejecskéjét, megütötte a szememet egy hír a hvg.hu-n, amelyben arról írtak, hogy a Rubint Réka nevével fémjelzett szépségszalonok mindegyike csődbe ment. (forrás: http://hvg.hu/kkv/20130115_Csodhullam_csunyan_leszerepelt_Rubint_Rek) Na, mint vállalkozásokra és főként női vállalkozásokra érzékeny egyesületi elnök, szépen elrendeztem a gyereket, és elgondolkodtam ezen az egész történeten, leginkább a megtérülés szempontjából, ami ugye azért érdekes, mert ezen ELŐRE kell gondolkodni, bár utólag sokkal könnyebb okosnak lenni. Nyitok egy szépségszalont Tételezzük fel, hogy nyitok egy szépségszalont, aminél a fő reklám- és marketingerőt Rubint Réka nevére alapozom – ez már azonnal problémás -, és ahol körülbelül a következő INDULÁSI költségekkel lehet számolni (hvg cikk, és saját kalkuláció alapján). –          Hely kialakítása: 3-400ezer forint (festés, dekoráció, karbantartás, hiányzó részlegek kialakítása, stb.) –          Bérleti díj kaució 2-3 hónapra: 400-600ezer forint. (ez lehet akár a csillagos ég is természetesen) –          Alapvető berendezési tárgyak: 200ezer forint (székek, fotelek, asztalok, pult, polcok, stb.) –          Rubint Réka névhasználati díj: 3.6 millió forint (lásd hvg cikk) –          Gépek: 8.5 millió forint (ha valaki ért hozzá, írja meg,… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Vállalkozás, unos-untalan? (4)

A TED-en ismerkedni kell. Nekem, mint kvázi magányos, jórészt online vállalkozónak, mikor társaságba megyek, közvetlenül is figyelmet kell szentelnem arra, hogy ne a szemlélődésből akarjak töltekezni, hanem aktivizáljam magam, mint beszélgetőpartner is. (Ugyanis az a fajta viselkedés, amit én képes vagyok néha művelni, azt a szakirodalom az „elvan mint a befőtt” címszó alatt tárgyalja.) Szóval, a TED-en a jelszó: ismerkedjünk! Oké! De előbb együnk! (Volt az én jelszavam:)). A TED-é győzött, ugyanis étkezés közben is ismerkedés folyt. Egy szimpatikus fialatember megkérdezte, hogy mivel foglalkozom, mi a munkám. Sunyin vigyorogtam, mert már régóta készültem ezt kimondani: azt csinálom, amit szeretek, úgyhogy nem mondanám ezt munkának, sokkal inkább a hobbim, de még inkább a küldetésem az, ami engem foglalkoztat: a HősNők.hu. Ennek mindenki nagyon örült az asztalnál. Aztán odaért Vida Ági is, tőle is megkérdezték ugyanezt, és Ági szinte ugyanezt válaszolta: a hobbim a munkám! A nők – felmérések szerint – szeretnek a hobbijukra alapozni mellékes megélhetési forrást, de akár még főállású vállalkozást is. Annak idején, mikor még a gyerek körüli ugrabugra töltötte ki a napjaimat, mindig irigykedve csodáltam azokat, akik létrehoztak valamilyen hasznos terméket – pl. kisbabák nevével hímzett polártakarókat – és aztán eladták a boltokba, a vaterán, vagy csak úgy… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Kockázat nélkül nincs győzelem?

(Kockázat nélkül nincs győzelem – A híres Witwicky mottó. Mi? Hogy nem ismered a Transformers filmből ezt a mottót? Akkor neked biztosan nincs 3-10 év közti fiad ;)) Biztosan te is eljutottál már arra a következtetésre – saját példádból kiindulva -, hogy mi női vállalkozók, megpróbáljuk kerülni és kiiktatni a kockázatot. Sokáig elemzünk, minden lehetőséget számbaveszünk, és ha érzésünk szerint túl nagy arányban fenyeget a kudarc vagy a bukás esélye, akkor nem lépjük meg azt a bizonyos lépést. Nem kockáztatunk.

Olvass tovább