Esti beszélgetés Pálfi Balázzsal – és velem is :)

Csapó Ida és Vida Ági beprotezsáltak Pálfi Balázsnál, így egyszer csak azt vettem észre, hogy a Magyar Rádióban ülök, és beszélgetünk. Érdekes, hogy tőlem olyan nagyon idegen szituációk és helyzetek milyen gördülékenyen és zökkenőmentesen tudnak lezajlani. Ida szinte már minden médiába hazajár, Ági is újságíróskodott anno, tehát tőle sem áll távol a dolog, nekem viszont ez volt az első. Remek élmény, csodás tapasztalatok, és még megvágva is úgy lettem, hogy szinte fel sem tűnik 🙂 Itt hallgatható (30. percnél következünk mi, előttünk Gyurcsány Ferenc szolgáltatott némi hírértéket :)): http://212.92.28.75/kossuth/MP3/7-Vas/Vas-K22.m3u Illetve innen letölthető>>

Olvass tovább

Amit itt olvashatsz…

Azok bár rólam szólnak, de valamiképp neked… Sokszor kapom az aggódó leveleket, amelyekben arra buzdítanak, hogy legyek sokat a családommal, mert a család az első – szerintem meg az első, aminek meg kell lennie, aztán jöhet a többi jó dolog is 🙂 – és ne feledkezzek bele annyira a munkába, hogy bármi más, szívemnek kedves dolgot, személyt, elhanyagoljak. Talán ennek a blognak a segítségével rávilágíthatok arra, hogy egy ambíciózus nő, egy önmegvalósító, egy vállalkozó élete nem arról szól, hogy beledöglünk a munkába, hanem inkább arról – ha gyorsan akarom megfogalmazni -, hogy lehet, hogy néha „beledöglünk”, de akkor annak vagy azonnali eredménye van, vagy pedig örömmel tesszük, és közben gratulálnak is hozzá. Nem mondom, hogy nem lesznek itt olyan témák felhozva, amiknek csak a szakmához van köze (számítástechnika, vírusok), és nem mondom, hogy nem lesznek olyan témák, amik történetesen távol állnak a vállalkozói léttől, és inkább van köze a nőiséghez. Nem, nem zárok ki semmit, nem jelentek ki semmit, nem határolom be ezt a blogot csak magam köré. A jóra törekszem. Az értékre. Majd meglátod, mennyire sikerül megvalósítani 🙂 Jó olvasást, nekem pedig – önző módon – jó írást!

Olvass tovább