Miért nem az elsőkből lesznek a piacvezetők?

Miért nem az elsőkből lesznek a piacvezetők?

Nagyon sok ügyfelemnél látom azt a tévutat – olykor még én is rátévedek –, hogy valamiféle vak hit hajtja őket afelé, hogy mindenképp elsők és egyetlenek legyenek valamiben. Sokan csábulnak arra az útra, hogy feltaláljanak, létrehozzanak valami nagyon újat, nagyon egyedit, nagyon eredetit, amire még senki más nem gondolt, és amit még senki más nem valósított meg. Abban hisznek ilyenkor, hogy az újdonság varázsa annyira erős lesz, hogy a nép önkéntelenül is tódulni fog, és marketing és értékesítő nélkül is ész nélkül vásárolni fog. De nézzük csak meg, hány feltaláló lett gazdag! Hány feltaláló épített piacvezető céget! Rögtön Edison jut eszünkbe, akinek a nevéhez számtalan találmány fűződik, pedig az igazság az, hogy bár 1903 szabadalom fűződik a nevéhez, Edison alig talált fel valamit. A találmányokat sokszor megvette másoktól, olykor ellopta tőlük, és több tucat embert dolgoztatott, hogy egyrészt kitalálják, másrészt továbbfejlesszék az ötleteket, de csakis a saját nevét tüntette fel ezeknél, mint egy márkanevet. Magyarok is dolgoztak neki, és Nikola Tesla is volt a munkatársa. Mindezzel nem Edison érdemeit akarom kisebbíteni, mert a világ előrehaladásában óriási jelentősége van a személyének és az örökségének, de rajta és Tesla-n kívül szinte csak a Nobel-díjasokat lehet fejből sorolgatni a feltalálók közül, holott naponta… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Miért nem az elsőkből lesznek a piacvezetők?

Nagyon sok ügyfelemnél látom azt a tévutat – olykor még én is rátévedek –, hogy valamiféle vak hit hajtja őket afelé, hogy mindenképp elsők és egyetlenek legyenek valamiben. Sokan csábulnak arra az útra, hogy feltaláljanak, létrehozzanak valami nagyon újat, nagyon egyedit, nagyon eredetit, amire még senki más nem gondolt, és amit még senki más nem valósított meg. Abban hisznek ilyenkor, hogy az újdonság varázsa annyira erős lesz, hogy a nép önkéntelenül is tódulni fog, és marketing és értékesítő nélkül is ész nélkül vásárolni fog. De nézzük csak meg, hány feltaláló lett gazdag! Hány feltaláló épített piacvezető céget! Rögtön Edison jut eszünkbe, akinek a nevéhez számtalan találmány fűződik, pedig az igazság az, hogy bár 1903 szabadalom fűződik a nevéhez, Edison alig talált fel valamit. A találmányokat sokszor megvette másoktól, olykor ellopta tőlük, és több tucat embert dolgoztatott, hogy egyrészt kitalálják, másrészt továbbfejlesszék az ötleteket, de csakis a saját nevét tüntette fel ezeknél, mint egy márkanevet. Magyarok is dolgoztak neki, és Nikola Tesla is volt a munkatársa. Mindezzel nem Edison érdemeit akarom kisebbíteni, mert a világ előrehaladásában óriási jelentősége van a személyének és az örökségének, de rajta és Teslan kívül szinte csak a Nobel-díjasokat lehet fejből sorolgatni a feltalálók közül, holott naponta… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

7 tévhit a piacvezető pozícióról

Mint mindent, a piacvezetői státuszt is rengeteg tévhit övezi. Ezek a tévhitek úgynevezett mémek, amiket másképp úgy is lehet nevezni, hogy „gondolati sémák”, és „gondolati beágyazottság”. A mémek nagy jelentősége abban rejlik, hogy úgy képesek átörökítődni, mint a gének. Ezek azok a gondolatok, amiket az emberiség továbbad az utókornak, illetve a társadalom tagjai is egymásnak. A neurológia, a pszichológia és szociológia is kutatta/kutatja a mém elméletet, még ha egyes peremterületek nincsenek is lefedve. Biztosan te is találkoztál már életed során azzal a jelenséggel, hogy számodra abszolút új információt hallva/befogadva azt érezted, hogy „Jé, ezt én valahol mélyen mindig is tudtam!” Ennél az érzületnél semmi más nincs a háttérben, mint az, hogy az információ alapjai már ott voltak az elmédben, és amikor befogadtad, akkor állt össze egy  meghatározott mémmé. A mém mindig gondolatok összessége, és a legkönnyebben a szólás-mondásokkal és a közmondásokkal lehet demonstrálni az emberi gondolkodásban való jelenlétüket. Hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Ki mint vet, úgy arat. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Gyerekkorunk óta belénk ivódott mémek, amiket azért használ az emberiség, hogy az egyének társadalmi beágyazódása gördülékenyebb és biztosabb legyen. Ezért éri sokk-ként az embert az, ha teljesen más világba csöppen – kultúrsokknak… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább