Hol tartunk a RitArt Franchise-zal?

ritart franchise

Helyzetjelentés a franchise rendszerem háza tájáról. A nyár négy – már szerződött – Franchise Partnert hozott, és három továbbival vagyunk tárgyalásban. A költözésem kapcsán már tavaly óta – pontosabban a lábtörésem és műtétem óta – nyomasztott az a gondolat, hogy “mi lesz ezzel az egésszel nélkülem?”. Tudtam, hogy franchise rendszert fogok létrehozni, és már januártól láttam a lépéseket nagyjából, de az apró lépcsőfokokat, és az időpontokat nagyon nehéz volt előre belőni. Igazából alapelvem, hogy határidőket szigorúan véve kijelölni igencsak balgaság, hiszen a világra többnyire nem vagyunk közvetlen hatással.

Olvass tovább