Egy kis nosztalgia Minerváról

Egy azóta sajnos már megszűnt online magazin szerkesztői készítették velem ezt a riportot, 2010 őszén, amikor a nyomtatott magazinunk, a Minerva Capitoliuma megszületett. Egy másik cikket megérne Minerva végének története is… Kérdés: Óriási energiák, állandó ötletek és újabb kihívások jellemeznek Téged, és mindemellett a világ jobbá tételén fáradozol. Mi motivál és honnan meríted kiapadhatatlan erőforrásaidat?   Válasz: Az motivál, hogy jobbá tegyem a világot. A kígyó máris a saját farkába harapott.  🙂 De a viccet félre téve: úgy gondolom – és úgy is élem meg -, hogy ha van egy olyan magasztos, akár kissé megfoghatatlan célunk, amihez minden egyéb célunk kapcsolódhat valamilyen módon, akkor nem fordulhat elő az, hogy nincs elég energiánk. Az energiám az energiából táplálkozik. Például itt van ez a világ jobbítása dolog. Én egyedül képtelen vagyok rá, de azt is mondhatjuk, hogy nem ebben vagyok erős. Én abban vagyok erős, hogy másokat fellelkesítsek, inspiráljak, motiváljak, előrelökjek. Ennek persze nem mindig voltam tudatában, csak az utóbbi öt évben lettem ezzel kapcsolatban ennyire tudatos. Amikor másokat motiválok arra, hogy nyugodtan vállalják be azt, hogy a saját életüket – saját világukat – és az egész világot jobbá teszik, akkor közvetve segítek a világon.   Sokszor – és sokakban – felmerült már… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Kinek ne akarjunk megfelelni? – ízelítő

(ízelítő az októberi Minerva Captioliumában megjelenő Vállalkozás rovat cikkéből) Forró nyári éjszaka volt. A fotelben ültem, ölemben a szintén forró laptoppal. Alig félméternyire tőlem, a kisfiam békésen szuszogott a sötétben, miközben nekem a könnyeim potyogtak. Nem az örömtől.

Olvass tovább

A versenybe zárt szellem

Ez a cikk megjelent a Minervában is. Egy szép, kora nyári délutánon, éppen hazafelé tartottam Pestről. Autóval voltam –szokás szerint – és hangosan hallgattam a zenét – szokás szerint. Gödöllő központjában, éppen sárgára váltott a lámpa, így lassítottam, majd végül megálltam. Első voltam a sorban, ami számomra mindig egy kedvelt helyzet, hiszen így kitisztul előttem az út, és tesztelhetem a reflexeimet, na meg azt, milyen szépen gyorsul az autóm (természetesen a maximálisan megengedett sebességre). Egyszer csak, jobbkéz felől, a másik sávban mellém vágódott egy baromi nagy autó, vezetőülésében egy öltönyös férfival. A rádióban akkor kezdődött éppen Rihanna, Shut up, and drive című száma. Meleg volt, ablak leengedve, így aztán a másik sofőr is hallhatta a zenét. A szemem sarkából láttam, ahogy átnézett hozzám, tudod, azzal a tipikus: „na, versenyzünk?” nézéssel. Ismétlem: baromi nagy autó, férfi sofőrrel.

Olvass tovább