A telefonhívás

Zsuzsa vérprofi tanácsadó volt a szakterületén, és élvezte is ennek minden előnyét. Hosszú út vezetett a csúcsra, nyugodtabb pillanataiban – amikből nem volt túl sok az életében -, szerette is végiggondolni a pályáját. Ő tipikusan az az ember volt, aki sosem felejtette el, honnan indult, és hogyan jutott el oda, ahol most volt. A középiskola befejezése után, mivel a szülei nem tudták taníttatni, rögtön dolgozni ment. Egy éppen privatizált, hatalmas gyártócégnél talált adminisztrátori munkát, amiben nagyon jól érezte magát. Rengeteget dolgozott, élvezte a pörgést, a nyüzsgést, úgy érezte, kivirágzik munka közben. A támogató közegben úgy döntött, tanul még. Elvégzett néhány, a munkájához szükséges okleveles képzést, és a maga örömére is tanult, ha csak ideje engedte.

Olvass tovább

A honlapomon vagy a facebookon nyomuljak?

Nem vagyok online marketing tanácsadó, de mondhatom azt, hogy a profi szintet közelítem az online marketingben. Éppen ezért ütötte meg a fülemet az elmúlt napokban több olyan beszélgetés is, ahol vállalkozók a következő párbeszédet folytatták: –          Képzeld, alig van látogató a honlapomon, nem tudom már, hogy mit csináljak – közli az egyik fél. –          Ó, hát hagyd a fenébe a honlapot, regisztrálj a facebook-on, az sokkal hatékonyabb! Rengeteg követőd lehet, akik aztán majd még vásárolnak is – tanácsolja a másik fél. Na, édeseim… a dolog mögött van egy fontos tudnivaló, amiről minden lelkes facebook-os szeret elfeledkezni.

Olvass tovább