Fáj már annyira, mintha tőrt döfnének a hasadba?
Hajnali két óra. Bekopogok anyámék szobájába, anyu még tévézik. Néz rám csodálkozó szemekkel, hiszen teljes menetfelszerelésben vagyok: nagy pulóver, cicanadrág, térdig érő csizma – hiába, hogy március van, szakad a hó -, és nagykabát. – Anyu, megyek szülni! – suttogom sugárzó arccal. Kicsi lányom – akiről akkor még fogalmam sincs, hogy milyen nemű – elérkezettnek látta az időt, hogy pontosan a kiírás napján megszülessen.