Bosszúállók: Végjáték – vélemény és kritika (és fullspoiler)
Nagyon szerencsés helyzetben vagyok a Marvel Univerzummal. Annak idején, mikor az első Vasember film megjelent és moziban adták, nagyon kisgyermekes család voltunk. A nagyszülőktől kaptunk egy szabad délutánt, és mi fogtuk magunkat a férjemmel, és oda mentünk, ahova akkoriban csak ritkán volt lehetőségünk: moziba. Fogalmunk sem volt, mit adnak, éppen milyen filmeket érdemes megnézni. Mindegy is volt, csak jól esett két-három olyan órát tervezni magunknak, amikor nem kellett azt figyelni, hogy éhes-e a gyermek, vagy álmos-e. Álltunk a sorban a mozipénztárnál, néztük a plakátokat, és akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve a Vasemberre vettünk jegyet. Én akkor el lettem varázsolva. A kisfiam – akire a nagyszülők vigyáztak – alig néhány évvel később maga is Vasember rajongó lett, úgyhogy követtünk minden ezzel kapcsolatos eseményt. Korábban a Hulk filmek engem nem vonzottak különösképp, de azért ismertem a sztorit, sőt, láttam is mindet DVD-n – csak hogy nehogy kérdőjelek vetődjenek fel arról, hogy ismerem-e az egész Univerzumot. Ismerem. Sőt, folyamatában végig is követtem. Thor, Amerika Kapitány, Galaxis Őrzői, Fekete Párduc és persze az összes Bosszúállók film. Olyan fajta rajongó vagyok, aki azért bármit és mindent nem kajál be. Én sem vagyok persze kivételes, én is azt szeretem ezekben a filmekben, hogy mind a karakterek… itt folytatódik Vidi Rita cikke …