Regényírás: Úton – A Főnix – szürke hétköznapok

Az írás kemény munka. Aki mást mond, nem ült még 14 órát íróasztal és billentyűzet mögött és nem gépelte még zsibbadtra az ujjait.

Hogy zajlik nálam a regényírás a hétköznapokban? Mik azok a jellegzetességek, amik valószínűleg csak rám jellemzőek és mások egészen másképp oldják meg, vagy épp körítik ezeket a dolgaikat?

Hát akkor lássuk, a teljesség igénye nélkül, A Főnix születésének hétköznapi körülményeit:

A reggelek

Vagy úgy írok, hogy azonnal a regénnyel kezdek, vagy úgy írok, hogy tudván, hogy eleve sok más dolgom is van, inkább a más dolgokkal kezdek el előbb foglalkozni, hogy azok is haladjanak előre. Jelenleg rengeteg megrendelésünk van szövegírásból, úgyhogy amikor mással foglalkozom, az azt jelenti, hogy akkor is iszonyat mennyiséget olvasok el, javítok is, és az ügyfelekkel kommunikálok, egyeztetek.

Reggel, mikor kinyitom a szemem, már tudom, mit fogok csinálni a következő fél órában, az utána következő egy órában, és aztán egész délelőtt, majd egész nap. De leginkább már előző este tudom, mindig megtervezem a főbb körvonalakat még elalvás előtt.

A ráhangolódás

Mivel abszolút jobb agyféltekével írom a regényemet, nem kell ráhangolódás. Igazából leginkább az kell, hogy ha nem a regénnyel kezdem a napot effektíve, akkor távol tudjam tartani a fejemből is, és ne a szereplőimről álmodozzak. Az írásra tehát nem kell ráhangolódnom, megnyitom a fájlt és folytatom, ahol abbahagytam. Inkább az a nehéz, hogy ne robbanjak rá azonnal és ne csüngjek rajta napi 20 órát, miközben van más feladatom is, például családom :).

Evés-ivás

Amikor nagyon intenzív írós napjaim vannak, nem nagyon van étvágyam. Ami jó hír, ha valaki fogyózik, de nem jó hír, ha valaki elképesztő fordulatszámon akarja túráztatni az agyát. Egyik nap megfigyeltem, hogy ötször töltöttem tele az egy literes vizes üvegemet, mellé két kávét (nagyon hosszú, de erős kávét iszom tej nélkül), két teát (2*3 deci csipkebogyó tea) fogyasztottam még el, és van egy szörpös üvegem is, kb. 7 decis, amiből cukormentes szörpöt szoktam naponta egyszer kortyolgatni, 2 gramm C-vitaminnal megturbózva. Számomra is felfoghatatlan mennyiségű folyadékot iszom, és minimum óránként járok a WC-re is. Ez nem írós napokon maximum 3 literre jön ki, most meg szerintem egyik nap lement 6 liter is (jó, 12 óra alatt). Ez nem cél, ez csak egy helyzet, amihez igazodom. Ha szomjas vagyok, akkor iszom, ha nem vagyok szomjas, akkor meg nem.
Mivel a kedvenc kajáim sem esnek most olyan jól, amint egyébként, ezért kénytelen vagyok csokival pótolni a kalóriákat. Az sem esik jól egyébként :). De azért lecsúszik, nagy nehezen, duzzogva ;).

A környezeti tényezők, hőérzet

Eléggé be vagyok öltözve, pedig nincs hideg és fűtés is van. Néha, mikor nagyon benne vagyok az áramlásban, ver a víz, olyankor leveszem a pulcsimat, de egyébként inkább fázom, mint melegem lenne. Viszont ha áttérek valami pakolászásra, akkor gyorsan melegem lesz, szóval a hőérzetem nem stimmel, vagy a hőanyagcserém van inkább lelassulva, ami egyébként ilyen átszellemült írásnál teljesen természetes. Ez olyan, mint a meditáció, vagy mikor mélyen alszunk: olyankor is jól esik a takaró.

Zene

A regény nagy részét csendben írtam, vagy valami halk mellékzöngét szolgáltató egy-egy kedvenc dalom mellett, amikre nem is emlékszem. De mióta most visszatértem az írásához, több hónapnyi szünet után, ez megy éjjel-nappal, egyfolytában, de tényleg szó szerint reggeltől késő éjszakáig. Most is. (Utólagos kiegészítés: beágyaztam ide a videót, de közben a Youtube törölte. Dave Gahan egy lassú dala volt, az a lényeg :)).

Mennyit írok?

Rengeteget. Ez nem egy hatszáz oldalas regény, de azért szépen gyarapodnak a szavak, mondatok, oldalszámok. Sok mindent nem írok meg, de már eszembe jutott szerencsére, hogy a nem éppen gyerekeknek való részeket is megírom külön, mert hát látom azt is, és történik is, csak diszkréten nem megyek bele a szaftos részletekbe, hogy ne legyen korhatáros a könyv :). Szóval a regény alternatív része is készül, aztán azzal majd lesz valami, vagy épp semmi, de nekem meglesz, megörökítve.

Visszaolvasás

Gyakorlatilag naponta újraolvasom az egészet. Nem viccelek, legalább ötvenszer elolvastam már az elkészült részeket egyben, az új részeket pedig mindig azonnal legalább kétszer, és csak úgy megyek tovább. A nem szépirodalmi – értsd: összes többi – könyveimnél nagyon nehezemre esett az átolvasás és az újraolvasás. Azoknál is vannak érzelmek, de az teljesen más kognitív tevékenységet igényel, amikor tényirodalomról vagy szakirodalomról van szó, azt is elolvassa az ember legalább nyolcszor, de nyolcadszorra már biztosan unja. Na, ezt nem. Mivel egyre hosszabb a szöveg, már nagyon sokáig tart visszaolvasni az egészet, úgyhogy ezt már az utóbbi napokban hanyagolnom kellett, és a jövőben sem lesz már nagyon opció, de apró részleteket kiigazítani még vissza-vissza keresek, csak aztán figyelnem kell, hogy ne ragadjak le és ne melegedjek bele az olvasásba megint :).

Átírás

Mindig igazítok az átolvasott részeken, egy-egy szót beszúrok, van, hogy magyarázó fél mondatokat kiveszek, és persze hibákat is javítok, ha találok (elütéseket). De a sztorin nem változtattam soha semmit. Az úgy van, ahogy jön, hiszen ahogy már írtam róla, arra nincs ráhatásom, csak maximum arra, hogy mit hangsúlyozok ki és mit nem annyira.

Az esték

Eléggé nehezemre esik este itt hagyni az egészet, és aludni menni. El is húzódnak ezek az órák, a késő éjszakába, minap még a hajnalba is, és olyankor is még pislogok a sötétben, látom magam előtt az egészet. A kapcsolódás akkor sem szűnik meg, ha nem írom, hiszen tudom, hogy ott várnak rám, ahol hagytam őket, és ott találnak meg, ahol ők hagytak engem.

Hát így zajlanak nálam a regényírós napok.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.