Kedves Csilla!
2016 július 5-én reggel, 7:28 órakor azzal vádoltál meg a Facebook oldaladon egy külön erről szóló posztban, hogy megloptalak.
https://www.facebook.com/kkvkontrolling/posts/1817227428498188
A kérdéses posztot természetesen fotóztam, ide is bemásolom. Mivel közszereplőként jelölted meg magad, vettem magamnak a bátorságot, hogy nyilvánosan reagáljak.
Hogy miért most válaszolok? Mert eddig tartott a gyászidőszakom, és most érzek magamban annyi erőt, hogy összeszedetten reagáljak, mostanra múlt el a szomorúságom annyira, hogy teret kapjanak a szavak. Talán nem fogok sírni a végére.
Pontosan nem emlékszem már, hogy mikor találkoztunk mi ketten online, hiszen tudod, a jobb agyféltekéseknek néha gondjaik vannak a dátumok fejből vágásával, de azt tudom, hogy több ingyenes online tanfolyamomon is részt vettél, és igazából ebből a linkelt posztodból tudtam meg, hogy valószínűleg végig konkurensedként kezeltél.
Személyesen akkoriban találkoztunk először, amikor Ágival kerekasztal beszélgetéseket tartottunk vállalkozásról hol Pesten, hol Budán, és ott kezdtünk el összebarátkozni – bár így utólag már úgy vélem, hogy részedről nyilván ez nem barátkozás volt, ez csak az én bohó elképzelésem volt a kapcsolatunkról –, és ezek után találkoztunk ezeken az összejöveteleken egyre gyakrabban. Már akkor, ezeken a kerekasztalokon rendszeresen visszatérő témája volt az Ágival tartott előadásainknak az árképzés, sőt, már a rizsanélkül projektben, 2008-ban azzal szereztem extra hírnevet magamnak, hogy a saját magunk árának meghatározásáról, és az időnk árának meghatározásáról publikáltam.
Mikor egy ilyen kerekasztal után az éjszakába nyúló egyik jó hangulatú beszélgetésen felmerült a Mavan megalakításának ötlete, emlékeim szerint akkor is ott voltál, de ha pont akkor nem is, az alapításnál már igen, és azóta is meggyőződésem, hogy nélküled nem jött volna létre az egyesület.
Tudod hogyan emlékszem rád? Mint lelkes, vicces, jópofa, pengeagyú csajszira, akinek helyén van az esze és a szíve, és akivel kifejezetten jó együtt dolgozni, és akit szerettem. A Mavan idején mindig tudtam, hogy ha te benne vagy egy ötletben, akkor az jó hangulatban fog zajlani, még ha éppen egetverő nagy eredményeket nem is fogunk elérni, mert ahhoz a forrásaink kevésnek bizonyulnak, de legalább csináltunk valamit, és maga a cselekvés a fontos. Az út, amin haladunk.
Emlékszem, hogy eleinte és akkoriban, a Mavan rendezvényeit szinte kizárólag csak az én email listámon és mindenféle általam használt platformokon kivitelezett marketing tevékenységek révén töltöttük meg résztvevőkkel, és bizony ilyen alkalmakkor téged is volt, hogy reklámoztalak, mert te akkoriban még sehol nem tartottál a vállalkozásoddal, én meg már 5-6 éve benne voltam a köztudatban, és ahogy voltál szíves megjegyezni a korrektnek végül is egyáltalán nem bizonyuló posztodban, széles körben ismert voltam.
Emlékszem a hosszas levélváltásokra is a Mavan csoportban, az állandó ötletelgetésre, és arra is, hogy ha bármi felvetődött, tudtam, hogy rád lehet számítani, te biztosan jelen leszel a sztoriban.
Csilla, én szerettelek.
Arra emlékszem, hogy egyszer írtál egy viszontcikket, de akkor még nem tűnt fel, hogy ahogyan a korábbiakban is használtad a személyes ismertségünket a saját céljaidra, úgy ebben a cikkben, pontosabban a címében is az én nevemet használtad érdeklődéskeltésre. És végül bár sok mindenben egyetértettél velem, de a szöveg stílusából az jön le, hogy egyáltalán nem volt egyetértés a részedről, próbáltál nekem ellent mondani, és már a címben is arra utalsz, hogy én fogtam mellé, tehát rossz színben tüntetsz fel.
Az a cikk a mai napig elolvasható az eredeti megjelenési helyén: https://www.csaladinet.hu/hirek/tb_ellatasok-penzugyek/csaladi_penzugyek/17346/ki_fogott_melle_-_valasz_vidi_rita_cikkere
Az, hogy link került bele, az nem a te érdemed Csilla, mielőtt még így utólag büszke lehetnél magadra a web2.0-ás felkészültségedért, hanem évekkel később kértem meg Laurát, hogy legyen szíves legalább a linkemet belerakni a cikkbe, ha már használjátok a nevemet.
Az eredeti cikkem: https://www.vidirita.com/mellefogas-penzugyeket-tanitani-a-gyerekeknek/
Amikor ezt a viszontcikket megírtad, éppen 7 hónapos terhes voltam, és éppen akkor voltunk túl egy Mavanos BNV-s sztorin is, tehát tök közel voltunk egymáshoz a közös projekt révén, te mégis engem használtál fel arra, hogy a saját álláspontodat hangoztasd, és sikerült negatív kicsengésben feltüntetned a nevem, pedig mikor az én cikkem alatt erre úgymond engedélyt kértél, arra utaltál, hogy közös nevezőn vagyunk.
Utólag azt gondolom, hogy azért tettél így és azért fordítottad negatívba a kicsengést, mert azt hitted, hogy máskülönben nem lett volna ereje a mondanivalódnak. A posztodig ennek az egésznek nem tulajdonítottam jelentőséget, de ma már úgy vélem, hogy ez is egy jele volt annak, hogy te mást gondolsz rólam, mint amit mutatsz. És ekkor még nem volt jobb agyféltekés vonal, amire hivatkozol, hogy azóta nem ismersz, illetve nem ismersz rám… Akkor még kollégák voltunk a Mavanban.
Aztán lemondtam a Mavan elnökségről, és elsodródtunk egymástól – mint ahogyan a többiekkel is.
Ha visszaolvasgattam a lemondásom után is a régi levelezéseket, mindig arra gondoltam, hogy „Hm, Csillában micsoda tűz égett, rá ilyesmiben mindig lehetett számítani.”
Aztán jöttek a hírek közös ismerősök révén, hogy miközben a gyerekeim meg a kutyám fotója alatt kommentelsz kedvesen, közben a hátam mögött beszélsz rólam, és nem pozitív dolgokat.
Úgy gondoltam akkor, hogy ezzel nem kell foglalkoznom, mindenki azt gondol, amit akar, nem kell együtt élnünk, nekem szép emlékeim vannak, mehet mindenki a dolgára.
Hogy mi és hogyan változott meg benned, az számomra rejtély, de olyasfajta rejtély, amivel én sosem akartam volna foglalkozni, hiszen szíved joga azt érezni, amit csak akarsz. De amit tettél, arra motivál, hogy foglalkozzam a rejtéllyel.
Tőrdöfésnél is fájdalmasabban érintett a 2016. július 5-ei posztod. A posztról körülbelül tizenöten értesítettek privát üzenetben a közös ismerőseink közül, és igazából egy telefonhívásra ébredtem, amiben lélekszakadva közölte egy barátom, hogy ezt tetted ki nemrégiben, muszáj megnéznem…
Először el sem akartam hinni.
Nem, ezt nem tehetted, ez biztosan nem rólam szól, ezt biztosan félreérti mindenki, én is! – gondoltam kétségbeesetten. De minden egyes újraolvasás egyre inkább feledtette velem a mosolyodat és a személyed varázsát, és ezek helyét átvette bennem a pusztító fájdalom.
A linkelt posztodban azt írod rólam, hogy „A kérdéses hölgyet ismerem. Pontosabban valamikor ismertem. És nem erről az oldaláról. Mindenki eredeti gondolkodónak tartotta. Aztán jött egy jobbagyféltekés hirtelen felismerése, és azóta tényleg nem ismerek rá.”
Úgy számolom, hogy ezek szerint körülbelül 2013-tól datálható az, amikor már nem ismertél –előtte ismertél, aztán meg már gondolom elfelejtettél, vagy ilyesmi –, ennek ellenére még akkoriban is kommenteltél a gyerekeim fotóinál és a FB rajongói oldalamon. Nem értem, hogy ha nem ismersz valakit, hogyan vagy vele mégis kapcsolatban?
Engem ez a posztod lesokkolt, és mint a mellékelt ábra mutatja, másfél évre eltakarta előlem a napot…
Csilla, szeretném, ha ezt elolvasnád:
http://www.hosnok.hu/szabadarasfranchise/ (Ennek az oldalnak a tartalma 2012. 07. 31-én lett publikálva).
2010 óta foglalkozom rendkívüli árképzési stratégiákkal – és mint említettem, már 2008-tól foglalkoztam széles nyilvánosság előtt árképzési témákkal –, és saját franchise rendszerem van erről 2012 nyara óta. Te hol voltál 2008-ban és 2010-ben? Amikor ti 2016-ban ténylegesen pár héttel előttem tartottatok árképzésről workshopot, akkor vajon bennem miért nem merült fel, hogy tőlem lopjátok az ötletet, amit én már 2010-ben kidolgoztam? Megmondom miért:
1.) Nem figyelem, ki mit csinál, én mindig a saját magam feje után megyek – és téged én egyáltalán nem tartottalak konkurensemnek.
2.) Te és barátaid egyáltalán nem voltatok a látókörömben, akkoriban már évek óta nem hallottam rólatok (az urat nem ismerem egyáltalán).
3.) Hidd el nekem, ha bárkinél olyan ötletet látnék, amit én is érdemesnek tartok megvalósítani, megtenném, ha az az ügyfeleimnek jó, és vidiritássá tudom tenni a magam szemléletével, a magamon való átfolyatással. Ez a versenyszféra. A tejgyártók sem kérnek egymástól sem engedélyt, sem elnézést, hogy kijönnek egy újabb 20%-os tejföllel, mint ahogy a telefongyártó cégek is fej-fej mellett jönnek elő a legújabb fejlesztésekkel, kütyükkel-mütyükkel.
4.) Tudtam, hogy nem ismered részleteiben a Szabadára Franchise-omat, hiszen tudom név szerint, hogy kik azok, akik ismerhetik, így én bizony nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ha a lopás gyanúja felmerül, az tényleg az-e vagy nem, és nekem nem kell FB posztokban mélázgatnom vitatott helyzetekről, hergelve ezzel a követőket.
Ha lopással vádolsz, kérlek, jelents fel a rendőrségen, vagy indíts pert ellenem, és bizonyítsd be az igazadat, mert az úgy korrekt. Nekem megvannak a bizonyítékaim és a tanúk hosszú sora már 2008-tól kezdve, hogy rendszeresen foglalkoztam már az árképzés témájával többek között a pszichológiai mozgatórugók szempontjából is, szóval igencsak kíváncsian állnék egy ilyen ügy elé.
Mivel sem feljelentés, sem per nem indult, arra következtetek, hogy megint csak engem használtál arra, hogy magadnak generálj egy kis figyelmet. Én úgy tudtam rólad, hogy te vagy annyira jobb agyféltekésen kreatív, hogy nincs szükséged ilyesfajta mankóra, amit az én kvázi-lejáratásommal biztosítasz be magadnak immáron rendszeresen, de én is tévedhetek ezek szerint.
Te egyébként mit gondolsz? Az, hogy te csinálsz valamit, az azt jelenti, hogy soha többé senki más nem tehet olyat semmikor? Sem a közeli sem a távoli jövőben? Mert ha közeli, akkor lop, ha távoli, akkor tőled tanult? Tudtad, hogy léteztek már előtted kontrollerek és pénzügyi szakemberek? Tudtad, hogy a te pályaorientációd is másolata valaminek?
Én a régi ismeretségünkben sosem gondoltam volna rólad, hogy azt hiszed, hogy körülötted forog a világ, de lehet, hogy változtál azóta. Vagy akkoriban nem voltál velem őszinte. Vagy én voltam annyira naiv, hogy nem vettem észre, hogy miért keresed a társaságomat, miért akarsz ott lenni, ahol én vagyok, miért akarsz abban részt venni, amiben én részt veszek, miért kommentelsz az oldalamon, miért jelentkezel a tanfolyamaimra, miért csinálsz úgy, mintha barátkoznánk, miért vagy kíváncsi a tanácsaimra.
Ne haragudj meg Csilla az őszinteségemért, de a netes világot tekintve benned csalódtam az elmúlt 10 évben a legnagyobbat, egyszerűen a mai napig nem tudok napirendre térni a fenti megnyilvánulásod fölött. És ne haragudj meg, de akármit is gondolsz magadban a jövőben rólam, én továbbra is azt fogom csinálni, amit a saját üzletem és az ügyfeleim érdekében előremutatónak tartok, és pont nem fog érdekelni az, hogy neked mi a kínod, meg te hogyan találod ki újra és újra, hogy téged meglopnak. (Mint azóta kiderült, nemcsak velem volt ez a problémád, ez nálad, mondhatni rendszeresen felbukkanó tényező másokkal kapcsolatban is.)
Számomra mérhetetlenül fájdalmas az, hogy nem a nevetős Csillát láthatom magam előtt, akit én megismertem, hanem egy hatalmas nagy fekete üresség van a gyomrom helyén, mikor eszembe jutsz, vagy valahol szóba hoznak.
A szomorúságom és a gyászom lassan most már múlni fog, ennek jele az is, hogy ezt a nyílt levelet végre meg tudtam írni. Ez is jobb agyféltekés, ha nem haragszol… Azt kívánom neked a jövőre nézve, hogy legyél mindig az a vidám és lelkes csajszi akinek megismertelek, és hogy sikerüljön olyan emberekkel körbevenned magad, akik építenek és nem rombolnak téged.
Szeretettel,
Rita
Gyönyörű. Sosem értettem, hogy ha magánemberként valakinek baja van velem, akkor azt miért viszi a széles nyilvánosság elé, ami meg a széles nyilvánosság elé vitt véleményének a szakmai kritikája (az emlegetett CsaládiNet-es cikk), azt meg magánemberi aljasságnak minősíti nyilvánosan. Nekem ez az egész több, mint másfél év után előrángatva kicsit furának hat (olyan cicaharcos izé, amire nem vágyom kicsit sem), de próbálom elfogadni, hogy eddig tartott feldolgozni a csalódást, amit okoztam, és minderre kulturált hangnemű választ adni.
Vannak a cikkben állítások szép számmal, amiket a megszépítő emlékezet számlájára írok (nem vettem még részt egyetlen Vállalkozónői kerekasztalon sem, azokon sem, amiket anno Ági közösen tartott Ritával, így nem lehettem ott akkor sem, amikor a MaVan alapítása szóba került, és hasonlók). Igazából úgy ismerkedtünk meg, hogy mertem venni magamnak kezdő vállalkozóként a bátorságot, és írtam egy együttműködést kérő e-mailt a Nagy Vidi Ritának. (És ezt most minden él nélkül írom, tényleg el voltam tőle ájulva, hogy egy ilyen széles körben ismert, nem semmi eredményeket felmutatni képes vállalkozó válaszolt, és benne volt a dologban.) Aztán így leveleztünk folyamatosan. A MaVan-ról pedig onnan szereztem tudomást, hogy Rita megírta, hogy pont ilyen csillogó szemű vállalkozónőkre van ott szükség, mint én vagyok. (Helyből megugrottam a rúdugrás világrekordját a székből. Meghívott. A Vidi Rita. Engem. Elájulás.) Ritával akkor találkoztam életemben először, amikor az első többé-kevésbé hivatalos megbeszélést tartottuk a MaVan alapításának előkészítéséről. (Aki a kerekasztalokon ott volt, az Papszt Kriszta volt, aki szintén pénzügyes.)
És vannak benne állítások szép számmal, amit az elkeseredettség számlájára írok (például azt a feltételezést, hogy minden megnyilvánulásom mögött mindenkor az a hátsó szándék volt, hogy Ritát kihasználjam, vagy a nevét felhasználjam. Mellesleg Rita arra hivatkozik, hogy közszereplőként nyugodtan leírhatja most már a nevemet, akkor nekem is jogom volt kiírni az ő nevét.)
Lehet, hogy rosszul gondolom, de azzal, hogy nem értünk egyet mindenben, még nem kell, hogy utáljuk egymást. A vitákból sokszor remek közös gondolatok születhetnek. Én nem mindenben értettem egyet Ritával – ahogyan ő sem velem. De ezzel a világon semmi baj nincs. Szerintem. Csinálhattunk volna belőle nyilvános és értelmes vitát is – majdnem biztos vagyok benne, hogy a végére közeledtek volna az álláspontok, és mások is sokat tanulhattak volna az egészből.
A csalódás kölcsönös.
Ritát én is szerettem. Mi több, csodáltam.
Rita volt az, aki nem ismert lehetetlent. Akinek a keze között arannyá vált szinte minden. Aki olyan hatékonysággal, gyorsasággal és alapossággal tudott dolgozni, hogy annak csak a csodájára lehetett járni. És igen, minden érdekelte. Mindenbe belevetette magát. És aki még most is ilyen. Ez az oldala példaértékű és elismerésre méltó – számomra is, még akkor is, ha nem értünk mindenben egyet.
Aztán igazából nem tudom, mi történt. Csak sejtem. Valószínűleg az egyet nem értés miatt egy szép napon azt vettem észre, hogy törölt az ismerősei közül. Egy hang nélkül. Csak azért, mert nem értettünk egyet. (Merthogy ez jóval az árazási tréning előtt történt.) Mellesleg ebben az időben más is észrevette a közös ismerősök közül, hogy őt is törölte az ismerősi köréből. Hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk, mi akkor fedeztük fel a dolgot, amikor Rita érdeklődése számunkra minden előzetes jel nélkül másfelé fordult, és visszavonult a MaVan-ból. (Na, nekem az volt villámcsapás. Olyan cserbenhagyottnak éreztem magam, de végülis meg tudtam érteni az indokait. Más kapott prioritást, másra kellett a figyelem és a kapacitás. Mert másfelé vitte az élet – vagy ő másfelé vette az irányt. Rita szerintem van annyira tudatos, hogy szerintem ez utóbbi. Úgy voltunk vele, hogy biztosan nem segítjük már a céljai elérésében, és annyira fókuszál az új célkitűzéseire, hogy nem akarja, hogy akár csak egy kicsit is elvonjuk a figyelmét. Amilyen koncentrált tudott lenni Rita, simán el tudtuk képzelni róla, és el tudtuk fogadni tőle. Pedig ezek szerint már akkor is mást gondolt rólam. Rosszat – és nem azt, ami volt. De nem kérdezett felet sem – én meg amíg még nem törölt, addig írtam is neki. Csak éppen nem válaszolt. De egye fene, fókuszál, és nem kellek már ismerősként sem. Ami bár vacak érzés, de Rita így tud eredményes lenni, hát legyen. Elváltak útjaink. Én mentem tovább azon a bizonyos úton a többiekkel, amit Rita is említett a cikkben. Rita viszont lelépett.)
Az árazás: soha nem vitattam, ha jól emlékszem, hogy Rita nem tavalyelőtt kezdett az árazással foglalkozni. Ha valaki kipróbálta már a magyar piacon a legváltozatosabb árazási módszereket, az tuti, hogy Rita volt. Nekem az nem fért a fejembe, hogy hogy a búbánatba lehet ekkora a hasonlóság a koncepcióban. Pont azért, mert ahogyan Rita is írta, én nem tudhattam arról, hogy ő mit tanított a Szabadáras franchise képzésén – tehát nem is másolhattam őt. (Már csak azért sem, mert mint leírtam, az ötlet nem is az enyém volt, hanem Gáspár Katié.)
Nem, nem kell engedélyt kérni arra a lőtéri döglött kutyától sem, hogy bárki más árazással foglalkozzon. Megtette ezt Kasza Tamás is, Weiser István is, ki tudja ki is. Győzzön a jobbik, aki másképpen tud jobbat mondani akár ugyanarról is. Erről (is) szól a vállalkozás (ezt is például Ritától tanultam). Ezért nem is foglalkoztam feljelentgetéssel (bár bevallom, irtó provokatív a felvetés), mert úgy gondoltam, majd megmutatjuk, hogy jobbak vagyunk.
Szóval nem várta el senki, hogy Rita engedélyt kérjen – én biztosan nem. De azt sem vártam, hogy nekem is mások szólnak, hogy nézzem már meg közelebbről, mekkora a hasonlóság a mi tréningünk és Rita online képzése között – legalábbis felépítésében. Az meg nekem esett szarul – ezért született ez a poszt.
Szóval a cikkel nem jutottunk előrébb, az a bizonyos fekete lyuk bennem is megvan, ha Ritára gondolok. Sokáig hiányoztak a vele folytatott beszélgetések – de mint látható, mindketten tudtunk egymás nélkül élni. Rita azóta is sikert sikerre halmoz (gratulálok hozzá, de tényleg), maradjon is ez így. Én pedig lassacskán szintén elérem azt, amit kitűztem magam elé célnak. Néha kicsit most is hiányzik, hogy Rita nem mondja ilyenkor nekem, hogy „Ez az!”, de bár fáj ezt így leírni, egyre kevésbé. Mert vannak mások, akik viszont mondják.
Én végtelenül sajnálom, hogy ez így alakult. Szerintem is jobb sorsra lett volna érdemes ez a kapcsolat. Még akkor is, ha nem értettünk egyet néhány dologban.
Ezzel a magam részéről ezt az ügyet lezárom. Nem kívánok vele foglalkozni többet sem nyilvánosan, sem sehogyan.
Ritának kívánok minden jót, amit magának is kíván ebben az életben. Fog az menni nélkülem is, meg a nyilvános levelezések nélkül is.
Csilla, köszönöm, hogy vetted a fáradságot és megírtad a te nézőpontodból. De felróni NEKEM, hogy nyilvánosság elé vittem, az elég merész gondolat, ezt még azért gondold át kérlek.
Nincs ez az egész, ha hozzám vagy őszinte, és nem a rajongóidhoz, és mint bárki láthatja, a posztod még mindig nyilvános, létező és élő.
Milyen érzés visszakapni, amit adtál?
Rita
Himer Csilla fantasztikus mintapéldánya annak, amikor az agresszort jól pofánvágják, és az nekiáll áldozatként feltüntetni magát… Szánalmas.
Jól tetted Rita, hogy ezt megírtad. Annak idején én is láttam azt a posztot és egy szavát sem hittem. Mindkettő munkásságát ismerem – Ritáét jobban -, és Himer Csilla bármit is csinál, Rita lába nyomába sem érhet. Ezt láthatóan ő is érzi. Méghogy csodálta Ritát… az irigykedés a jobb kifejezés.
Nagyon kedves válasz ez Csilla, kár, hogy minden egyes mondatából süt a kognitív disszonancia.
Tudod, hogy hol követted el a hibát? Amikor a jóakaróknak felültél, és nem szerelted le őket azzal, hogy „a hasonlóság nem véletlen, hiszen Ritától tanultam”. Ha igaz az lenne az, hogy Ritát ennyire tisztelted, felnéztél rá, akkor ez még büszkeséggel is tölthetett volna el, vagy gondolhattál volna arra is, hogy ez puszta véletlen, hiszen te magad írod Ritáról, hogy „Rita volt az, aki nem ismert lehetetlent. Akinek a keze között arannyá vált szinte minden. Aki olyan hatékonysággal, gyorsasággal és alapossággal tudott dolgozni, hogy annak csak a csodájára lehetett járni. És igen, minden érdekelte. Mindenbe belevetette magát. És aki még most is ilyen. Ez az oldala példaértékű és elismerésre méltó…” hiszen egy ilyen kvalitásokkal bíró ember nem másol, ezt neked is tudnod kell.
Csilla! Nem lehet, hogy kicsit túl liheged ezt a „másolnak” dolgot? Több posztoddal találkoztam – nem régiben is, ahol egy régi kolléganődet emlegetsz – ami arról szól, hogy téged másolnak, meg hasonló szavakat használnak mint te. Az, hogy valami hasonló, az nem jelenti azt, hogy ugyanaz.
Nagyon hülyén nézne az ki, ha úgy kerülnél be a köztudatba, hogy itt van az, akit mindenki másol! Sokkal jobb lenne, és előremutatóbb, ha az eredményeid, a könyveid, a kurzusaid alapján emlegetnének. Hiszen ezek jók, értékesek, van egy csomó pozitív vevővéleményed. Hagyd ezt a másolnak izét, annyira méltatlan hozzád!
Elég vicces vagy, Csilla. Azt írod, hogy Rita vitte nyilvánosság elé, holott te kezdted… 🙂 Most, hogy visszanyal a fagyi, ez már nem tetszik?
Rita sokunk számára messzemenőkig hiteles, őszinte és korrekt szakember a kkv szektorban, nem úgy, mint mások, akik bullshittel és sehol nem használható tanácsokkal látják el a népet minősíthetetlen árakon. Évek óta vagyok ebben a körben és ezt bizton állíthatom.
A „farkas”-féle generáció rettentő hamar megtanulta – a kérd meg az árát – tananyagot, de a minőséget, tudást már nem teszik hozzá. Saját ötlet híján kiéhezett szemekkel és csorgó nyállal nézik azt, hogy ki hoz ki valami újdonságot és már másolják is. Nem csoda, hiszen a vezír is így tesz a jó öreg Amcsiból, nem véletlen, hogy a FB oldala nem elérhető onnan 🙂
Hiteles nem így leszel, hanem úgy, ha elérsz arra a szintre, mint Rita, hogy az anyagait nem töltögetik fel ide-oda, hanem megveszik, mert azt mondják, hogy Ő megérdemli azt a pénzt. Korrekt ár, valódi tudás. Na itt kezdődik az igazi üzlet, hogy ezt valaki eléri.
Pampogtok mindenkinek, hogy így lopnak, úgy lopnak, de arról mélyen hallgat mindenki, hogy a méregdrága valódi, külföldi tudásanyagokra többen összeállnak és összedobják a pénzt rá. Ugye ugye…
A legviccesebb a hozzászólásodban viszont az, hogy süt róla a féltékenység, sértődöttség, hogy te nem vitted még semmire, Rita meg igen, meg mások is.
Megsértődsz azon, hogy nem vagytok a FB-on ismerősök. Hány éves vagy? 10? 🙂 És még nyomozol is, hogy másokat is lekapcsolt? Ha azt az energiát, amit a másolásra és erre az egész hajcihőre fordítottad volna inkább, akkor már sokkal sikeresebb lennél és többen ismernék a nevedet. Nekem például utána kellett néznem, hogy mi a fenével is foglalkozol és ki is vagy.
A legigazabb a legutolsó mondatod, igen, nagyon is fog ez menni nélküled!
Csilla, érdemes lenne átnevezni az oldalad „agyadra megyek”-re. Jobban passzol a stílusodhoz.
Ha van abszurd dolog a világon, akkor az Vidi Rita és a „lopás” szó egy mondaton belüli említése. Aki nyitott szemmel jár a világban, és látja a marketingesek munkásságát, plusz egy kicsit veszi magának a fáradságot, hogy utánanézzen a dolgoknak, az láthatja, hogy melyik marketinges kitől, honnan veszi az ötleteit. Én már évek óta kiválóan szórakozok ezen, és mindig elképedek, hogy a többség ezt mennyire nem veszi észre. Na most, Rita azon kevesek egyike, akinek az esetében még soha, egyetlen egyszer sem merült fel bennem, hogy bárkit is másolna. Ellenkezőleg: ő egy igazi úttörő, tele eredetiséggel, új ötletekkel, koncepciókkal. Egy igazi kreatív elme. Mi szüksége lenne egy ilyen embernek arra, hogy bárkit is másoljon?
Őszintén sajnálok mindenkit, aki az előrejutást csakis a megfelelő irányba történő nyalással és a régi kapcsolatok, barátságok eldobásával tudja elképzelni.
Nem tudtam ki az a Himmer Csilla, így utána kellett néznem.Beírtam a keresőbe, feljött egy oldal, rákattintok, majd két baszom nagy piros malac kacsint egymásra az érkező oldalon. Erőt vettem magamon, majd nézelődtem kicsit.
Ez a mondat jött velem szemben: „Himer Csilla vagyok. És ez Számodra sem közömbös információ.”
Mivel is foglalkozik? A most divattá vált büfé szakon végezhető képesítést sem igénylő „coach”.
Csillanyu – rendkívül szellemes szóösszetétel, már itt lejön, hogy inkább anya, mintsem pénzügyi szakember.
Az ‘író” menüpontnál azt hittem, hogy tejterméket is árul a honlapon. Kreatív kontroller – vessetek a mókusok elé, de fingom sincs, hogy ez mit jelent, pedig pénzügy szakon végeztem.
Tehát adott egy régi motoros, akit Csilla is csodál, akiről másolnak és adott egy hisztiző kisgyerek, aki nem kapott piros barbis pénztárcát és irigykedik, hogy mások meg Dagobert bácsi medencében pancsolnak.
Konklúzió, hogy kinek is lehet igaza ebben a vitában, számomra eldőlt. Bár nem is nagyon volt kérdés.
Hú, mi van itt…
Tegnap már olvastam ezt a nyílt levelet, és ismerve Rita munkáit, tanfolyamait, több érzés és gondolat is kavargott bennem:
1.) Hú, de jó, hogy ilyen nyílt leveleket nem nekem kell megírogatnom, mert én biztosan nem lennék rá képes. Ehhez biztosan annyi lelkierő kell, ami nekem nincs, soha nem is volt. Arra gondoltam, hogy elteszem magamnak az infót, hogy ha ilyesmire lenne szükség, ez egy jó minta lehet, de adja az ég, hogy soha ne kerüljön rá sor.
2.) Himer Csillát nem irigyeltem. Átéreztem a helyzetét, és arra gondoltam, most már biztosan nagyon bánja, hogy annak idején indulatból kiírt valamit, aminek nem is járt utána, meg rá is játszott a feltételezésére, mert úgy gondolta, abból neki valamilyen haszna lesz.
3.) A nyílt levél végére érve arra gondoltam, hogy nagyon szépen van lezárva, így kell ezt csinálni, kulturáltan, emelt fővel. Rita megint nagyot nőtt a szememben.
Erre ma mit látok?
Himer Csilla válasza révén eljutottam oda, hogy már nem sajnálom egyáltalán a hülyesége miatt, hanem inkább azt gondolom, hogy örülhet, hogy kesztyűs kézzel lett vele bánva.
Idejön okoskodni és arra célozgat, hogy „Jaj ugyanmár, nem fájt az annyira”? Meg arra, hogy még gondolkodik a feljelentésen, mert vonzó az ötlet számára?
Atyaég, milyen emberek rohangálnak szakértőként pénzügyi területen?
Az jutott eszembe gonoszmód, hogy remélhetőleg senki ne bízott még pénzt erre a fényes nagy pénzügyi zsenire…
Újra átolvasva az egészet, most már cseppet sem sajnálom őnagyságát, és a hozzászólásokat elnézve ezzel nem vagyok egyedül.
Rita! Ha valaha indítanál olyan képzést, amin arról van szó, hogyan bánjunk el a rosszindulatú emberekkel ilyen kulturáltan és emberi módon, akkor van már egy jelentkeződ!
Lara
Nem készültél kislányom, ülj le Csilla, egyes és behívatom a szüleidet is.
Kedves Vidi Rita!
Csak most láttam-olvastam ezt a cikket, és csak annyi gondolatom támadt, hogy ez a nőszemély nem érdemli meg a leütött karaktereket 🙂
Tudom, ki ez a Himer Csilla, nehéz is vállalkozóként nem tudni, mert egyszerűen nem lehet kikerülni, mert mindenütt ott van, és nagyon nem a jó értelemben véve. El nem tudom képzelni, hogy ez a nő mégis mikor foglalkozik a munkájával, vagy mivel is foglalkozik egyáltalán. Mert ahogy látom, mást sem csinál, csak mások posztjaihoz és honlapjaihoz, meg FB csoportokba írja a 20 kilométer hosszú, érdektelen és buta kommentjeit, mindenhol ott van, mindenhova ír, mindenbe beleüti az orrát, kritizál gátlás nélkül (ahelyett hogy már végre magába nézne), szerintem legalább 100 oldalnyi kommentet ír mindennap. Azt nem értem, mikor van ideje a saját munkájára, mert a neten van tőle vagy 100 honlap, de mindegyik évek óta félbehagyva. Az üzlete már rég csődbe mehetett, mert nem létezik, hogy valakinek ennyi ideje legyen irkálni. Mellesleg és nem utolsó sorban ki kíváncsi a sok sületlenségre, amit odarizsáz? Annyira butaságokat ír, látszik, hogy csak feltűnősködni akar, talán azt gondolja szegény, hogy ezzel felhívja magára a figyelmet… Én már le is tiltottam, mert annyira idegesítő volt, amit művelt. És most amiatt a tréning miatt vergődik, amire mindenki Gáspár Katalin miatt megy/ment el? Nevetséges 🙂 Katalinnak sem ártana kicsit jobban megválogatnia, hogy mihez (kihez) adja nevét, ehhez bizony nem kellett volna. Ő azért nem ez a kategória, még ha esetleg próbál is segíteni másokon, ezt ne így tegye szerintem 🙂
Kedves Rita! Ne foglalkozzon ilyen szerencsétlen, ahogy a mai világban mondani szokás: lúzer emberekkel! Az ilyenektől egyszerűen távol kell maradni.
Őszinte tisztelettel, egy régi olvasója: Endre
Pont ez a no volt az, aki a kkv csoportban elinditotta a fikazast ellened a facebok-os cikked miatt! Igy mar szep kerek a tortenet, nem gondoltam volna, hogy egy sima vasarnap ilyen tanulsagokkal szolgal szamomra! 🙂 Ezer halam, amiert megosztod velunk ezeket!