A 2020-as év sokkolta a világot, a társadalmakat, és persze az egyéneket is.
Olyan szintű és jellegű változásban volt részünk, amiről még a sci-fi-kben és a horrorfilmekben sem mutatkozott példa, pedig a filmipar gyakran a valós események előtt járva, évtizedekkel korábban foglalkozik már a változások mibenlétével – és jósolja azokat. Például a technológia fejlődését, a társadalmak átalakulását és az ezzel kapcsolatos problémákat, a klímaváltozást, stb.
Mindig szerettem Robin Cook könyveit, egyik kedvencem tőle a Járvány című kötet. Ebben ebola vírussal fertőznek meg bizonyos befolyásos embereket, hogy tönkre tegyék az általuk vezetett, célpontként kiszemelt vállalatokat, és helyettük más vállalatokat hozzanak helyzetbe a piacon. A szituáció szokványos, csak az eszköz, az ebola nem az… A főhősnő járványügyi szakértőként küzd az arctalan ellenség ellen, miközben nyomozást is folytat az indítékok és elkövetők után.
Abban a könyvben sem, és egyetlen más, járványról, fertőzésről, zombi-vírusról szóló könyvben/filmben sem esik szó arról, hogy az egész világon bezárkóznak az emberek hetekre, hónapokra az otthonukba úgy, hogy végül úgy dugják ki újra az orrukat a szabad levegőre, hogy közben NINCS VÉGE a járványnak, és közben NINCS MEGOLDÁS SEM. Az ilyen történetekben az is hiányzó elem a valósághoz képest, hogy azokban nincsenek járványhullámok, főleg nem a megváltó gyógymód után…
Az elképzelhetetlen történt és történik meg velünk 2020-ban és 2021-ben is, és hát azt kell, hogy mondjam, még messze nincs vége.
Az egy dolog, hogy fogalmunk sincs, mire és hogyan is készüljünk.
A változás sokkján már túl vagyunk, de a bizonytalanság és logikátlanság mardosó és nyomasztó ereje még mindig itt van, minden áldott nap, és nagyon úgy tűnik, hogy jó darabig még itt is lesz.
Na, ilyenkor merül fel a kérdés:
– Mégis mi a jó bánatot kellene csinálnunk, hogy újra irányításunk alá vonjuk legalább csak a saját életünket?
– Létezik, hogy teljesen szétesik az általunk ismert világ és marad az állandó bizonytalanság és kizárólag járványhullámok között jut az emberiségnek egy kis szusszanás, aztán kezdődik minden elölről?
– Létezhet az, hogy egyetlen kapaszkodót az életünkben a bevásárlóközpontok, és hétvégente a kirándulások jelentik majd, meg évente egyszer-kétszer a Balaton? Ja, és persze az egyre rövidebb időközönként ismételt oltások?
– Meddig tart még az árak elszabadulása? Meddig száguld még az infláció?
Hogyan lehet így nagy dolgokat tervezni?
Hogyan lehet így családod alapítani?
Hogyan lehet így vállalkozást indítani?
Arról már (illetve még) nem is beszélve, hogy hogyan előzhetjük meg a hasonló jelenségeket?
Mit tanítsunk a gyerekeinknek, hogyan kell élni?
Így kell majd? Maszkban és a járvány veszélyének örökös damoklészi kardjával a fejünk felett?
Tanítsuk arra a gyerekeket, hogy félelemben kell élni? Amikor tudvalévő, hogy a félelem egy önpusztító mechanizmus?
Vagy tanítsuk őket arra, hogy á, semmitől sem kell félni? Amikor a vírus elbagatellizálása szintén egy önpusztító mechanizmus lehet?
Hogyan tanítsuk meg őket a két véglet közti árnyalatokra, amikor mi magunk is el vagyunk veszve?
Vagy lehet, hogy nekünk kellene tőlük tanulnunk végre?
Annyi új kérdés vetődött fel az elmúlt 2 évben – 2019 novemberében fedezték fel a vírust Vuhanban, tehát most már kereken két éve. – mint soha korábban, és még évekig ezeket a kérdéseket fogjuk válaszolgatni. Mármint mi, akik most, ezekben a hetekben-hónapokban-években sem veszítjük el végleg a józan eszüket…
A változó világban nem a változás a rossz. Hanem a bizonytalanság.
Általában a változások gyorsan lezajlanak, míg persze hatásaik még akár évekig érezhetőek. Így a változásokkal járó bizonytalanságok nem tartanak sokáig, az ember gyorsan tud alkalmazkodni.
De ez a változás, ami most zajlik, ez olyan, mintha még csak most kezdődne, pedig már konkrétan 2 éve az életünk része.
Sokkolt, letaglózott, frusztrált, egymás ellen acsarkodó emberiség lettünk szinte pillanatok alatt, aztán váltunk tartósan széthúzó, megosztott, egymást gyanakodva méregető fajjá, és nagyon úgy tűnik, hogy ez a dolog még ÉVEKIG kitart.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy vannak olyan csoportok, amik arra készülnek, hogy ez a végtelenül bizonytalan, puskaporos hangulat évekig velünk lesz.
Te fel vagy erre készülve?
Persze, el lehet kerülni a híreket, és el is kell.
El lehet kerülni az ellentmondásos és kapaszkodó nélküli adatsorokat és el is kell.
De nem lehet elkerülni a tragédiákat, amik egyre többekkel történnek a környezetünkben. Ezek hús-vér emberekkel, ismerőseinkkel, sőt szeretteinkkel megtörténő események, amiknél mindig az az alap, hogy teljesen magunkra hagyatottnak érezzük magunkat. Ezek az egyéni drámák természetesen hatással vannak a társadalom egészére is.
Ha egy társadalmat úgy kezelnek, mint egy tűzre rakott kuktát, aminek a tetejét jó alaposan lezárták, és azt hevítik, akkor az robbanni fog. Szűkebb és tágabb környezetben és értelemben is.
Jelenleg a hevítés zajlik, most már két éve, és akárhogy is próbáljuk pozitívan nézni a dolgot, valahogy nem látszik a vége.
Amit egyénileg tehetsz az az, hogy valahogy kimenekülsz a kuktából, ami alatt dühöngve lángol a tűz…
Bárhol is olvasol utána, egy valamit fognak javasolni a szakemberek mostanság, miközben többnyire nem mernek sem konkrét véleményt megfogalmazni, sem konkrét tanácsokat adni: önismeret.
Soha nem volt nagyobb és akutabb szükség önismeretre, mint most.
Egy ember életében sokszor van szükség önismeretre és tudatosságra, hogy a vele történő dolgokat a helyükön tudja kezelni, mindenből tanuljon, mindenből kivegye a maga hasznát, és elérje a céljait, megvalósítsa az álmait – és persze jó példával szolgáljon mások számára is.
De most komplett társadalmaknak lenne arra szükségük, hogy tudatosabbakká váljanak. Mert társadalmakként egyre inkább szétzilálódunk, szétesünk, atomizálódunk. Oda vezet az út – ha nem változtatunk –, hogy egyszemélyes társadalmakká válunk. Ott viszont, ahol elszigeteltség van, ott vannak még egyéb más rossz dolgok is.
Amit tenni tudsz most: önmagad fejlődésére kiemelt figyelmet fordítasz, és azokéra is, akiket szeretsz.
A döntést mindenkinek magának kell meghoznia, hogy változtat-e, vagy sem, hogy igazodik-e a változó világhoz, vagy sem, hogy kiépít-e magában újabb túlélő-képességeket, vagy sem.
A tudatosság művészete online tanfolyam is egy ilyen kis túlélőtábor és kiképzés is egyben, hogy a változó világban mindig megtaláld a helyed, és közben ne ess szét darabjaidra.
Remélem, ezt a szöveget hamarosan törölhetem innen, vagy kiegészíthetem majd azzal, hogy „hurrá, vége”. De ahogy a 2008-as pénzügyi válságnak is tíz évvel később is megvoltak még a hatásai, úgy ennek a teljesen ismeretlen helyzetnek is meglesznek még évekig – és realistának lenni egy ilyen helyzetben sokkal több túlélési lehetőséggel kecsegtet, mint a naiv optimizmus.
Kiegészítés: ezt a szöveget a koronavírus felbukkanása után 6 hónappal írtam. Ott, ahol most a szövegben az van, hogy 2 év, ott eredetileg 6 hónap szerepelt. Tehát nemcsak riogatás az, hogy évekig velünk lesz ez a rémálom, hanem a valóság. Még 2-3 évet én adok neki egyébként, meglátásom szerint 2024 elejéig még ez az őrület itt lesz velünk. És nem az miatt, amit hisznek néhányan, hogy mi miatt… Az igazi, eredeti járványnak már réges-régen vége igazából… Ez, ami most van, ez már nem járvány. Hanem a járvány hatásainak bizonyos csoportok általi maximális kiélvezése.
Ne légy naiv! Légy okos, tudatos, felkészült és bátor – ehhez minden muníciót megkapsz A tudatosság művészete online, két hónapos önismereti tanfolyamon. Az árát te mondod meg: