A koncentráció és összpontosítás emlékére – nyugodjanak békében!
Emlékszel még arra, amikor legutóbb valami új dolgot tanultál?
Emlékszel még arra az érzésre, ahogy minden idegszálad rá volt feszülve a témára, és szinte nem is tudtál mással foglalkozni, még elalvás előtt is csak azon járt az agyad, hogyan fogod holnap jobban és rutinosabban csinálni? És emlékszel arra, hogy ez milyen iszonyatosan fárasztó volt?
2004-ben szereztem jogosítványt. A KRESZ vizsgán elsőre átmentem, pedig már arra sem hétköznapi módszerekkel készültem – majd egyszer máskor elmesélem azt is -, tesztlapot életemben a vizsgán láttam először, márpedig én is be voltam rezelve a villamosos kérdésektől. De sikerült – természetesen.
Aztán jött a vezetés. Előtte életemben összesen kb. 3 percet vezettem, tipikusan úgy, hogy én ültem a volánnál, miközben mások tolták az autónkat ;).
Az oktatóm egy hihetetlenül kekec nőszemély volt, állandóan szóvá tette minden apró hibámat, de mai eszemmel természetesen már hálás vagyok neki emiatt. Sokkal rosszabb lett volna, ha csak bíztat, hogy jaj, de jól csinálod, aztán a jogosítvány megszerzése utána azonnal lekoccolok valamit/valakit a nagy önbizalmammal.
Az autóvezetés tanulása közben éreztem minden idegszálamban azt, hogy egyfolytában FIGYELEK. Sőt, koncentrálok.
Biztonsági öv bekapcsol, ülés beállít, minden kütyü a helyén van, kuplung benyom, sebességváltó egyesbe berak, indítom a motort. Index, közben szétnézek, közben kézifék kienged, közben pici gázt adok, közben engedem fel a kuplungot, és hopp, már gurulok is.
Amikor még csak sorban kellett csinálni a dolgokat, nem is volt semmi gond, de amikor EGYSZERRE kellett csinálni és figyelni is, hát nem mondom, hogy nem izzadtam le harminckilencszer egymás után (ráadásul nyár eleje volt, de mintha csak a főszezonban lettünk volna, dögmeleg volt.)
Amikor az elindulás, megállás már ügyesen ment, akkor következtek a következő nehézségi fokok, és még mindig csak a rutinpályán voltunk. A kézifékes elindulás érdekes módon mindig remekül ment, de orral, pláne farral beparkolni két kapu közé, 90-fokot kanyarodva… Hát, szerencse, hogy csak műanyag kapuk voltak, nem kőoszlopok 😉
Ebből is sikeresen megvolt a vizsga, mehettem a forgalomba.
Na, akkor jött a sokk: a rutinpályán kanyarogni, ahol ritkán váltasz fel 2. fokozat fölé, nem nagy kunszt, mert nem kell váltanod. De a forgalomban, amikor például a főútról le akarsz kanyarodni egy mellékútra, akkor fékezel, kuplung benyom, visszaváltasz 2-3-ba (attól függően, hogy milyen éles a kanyar), és jó eséllyel még mindig a sebességváltón van a kezed, mikor már kanyarodnod kell – egy kézzel; a kanyarív közepén pedig már nyomnod kell a gázt, hogy a kocsit biztonsággal irányítani is tudd, aztán meg persze fel is kellett váltani, hiszen gyorsultam.
Úristen, hogy én ezzel mennyit szenvedtem! Volt, hogy inkább állóra lefékeztem a kanyar előtt, és újra elindultam, mintsem egy kézzel keljen kanyarodás közben manővereznem. Az oktatóm ilyenkor magából kikelve kiabált, hogy hogy lehetek ilyen béna, ne csináljam már, hogy feltartom az egész várost, mert félek egy kézzel kanyarodni!
Voltak pillanatok, amikor olyan erősen akartam jól csinálni, és annyira koncentráltam, hogy levegőt venni is elfelejtettem. A nap hihetetlen erővel sütött, az utcán egy-egy pillanatra megláttam a vidáman, gondtalanul sétálgató embereket, és arra gondoltam, hogy valószínűleg elment az eszem, amikor jogosítványszerzésre adtam a fejem.
Már nem tudom, hogy mikor múlt el belőlem ez a görcsösség-érzés, ez az állandó koncentrációs-kényszer, de ha emlékeim nem csalnak, legalább egy év telt el a jogosítvány megszerzése óta, mikor egy este, a munkából hazafelé autózva azt éreztem, hogy istenem, de jó vezetni. Kicsivel több, mint egy év kellett ahhoz – plusz pár ezer levezetett kilométer -, hogy igazán jól vezessek, hogy ne bénázzak minden elindulásnál, minden megállásnál, a parkolásról meg már nem is beszélve.
A legjobban este szerettem vezetni, két okból: 1.) kevesen vannak az utakon, 2.) A korlátozott látási viszonyok miatt csak egy irányba lehet figyelni, és emiatt könnyebb figyelni. Csak a világ egy kicsike szelete látható, és azt minden erőlködés nélkül szemmel lehet tartani.
Amikor elmúlt ez a borzasztó koncentrációs időszak, akkor kezdtem el igazán élvezni a vezetést.
Élvezed?
De biztosan neked is vannak ilyen eseteid az életedből, amikor valami új dolgot tanultál, és addig nem tudtad igazából élvezni, amíg azt nem vetted észre, hogy közben már kellemesen elterelődnek a gondolataid, és szinte játszi könnyedséggel csinálod, örömből.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, minden számunkra új dolog, amit kipróbálunk, automatikusan a koncentráció megnövekedésével járnak. De ezek az állapotok nem tarthatnak túlságosan sokáig, mert különben teljesen kimerülnénk.
Természetesen koncentráció és koncentráció között is van különbség, hiszen például autóvezetés közben sosem fordulhat elő az, hogy a figyelmünk teljesen ellustul, mert akkor rövid úton az árokban, vagy még rosszabb helyeken találhatjuk magunkat. De nem mindegy, hogy egyszerre figyelünk feszülten mindenre, amit látunk-hallunk-cselekszünk, vagy „csak” arra, amit látunk.
Nos, eme kellőképp hosszú, és gyanítom, fárasztó felvezető után, most már kanyarodjunk rá arra, amiért itt vagyunk.
„Minden fejben dől el.” „Megvolt fejben.” „Ott volt fejben.”
Ez az a mantra, amit a pozitív gondolkodás égisze alatt, a sikeres események után szoktunk használni, például, amikor valaki felgyógyul egy nagyon súlyos betegségből.
Tudományos tény, hogy azok a betegek, akik maguk is akarják a gyógyulást, nagyobb számban gyógyulnak meg könnyebben és gyorsabban, mint azok, akik lemondanak a saját gyógyulásuk esélyéről. Sok-sok felmérés és statisztika bizonyítja ezt.
De ennek ellenkezőjére is találunk ékes példákat, elég ha csak Steve Jobs-ot említem. Ő annyira bízott a saját gyógyulásában, hogy igazából betegnek sem gondolta magát, mégis addig fajult az állapota, hogy hiába volt a világ egyik legismertebb embere, és hiába volt rengeteg pénze, egyszerűen meghalt. Pedig, ha valaki „ott volt fejben”, akkor ő ott volt…
Akkor is szoktuk ezt a szófordulatot használni, amikor sportról van szó, sőt, a sportpszichológia pont erre épül: a kellő időben és helyen „ott lenni fejben”, vagyis a koncentráció és a figyelem olyan szintjét művelni, ami elősegíti a jó helyezést.
Képzeld csak el, hogy élsportoló vagy!
Egész életedben készülsz a versenyekre, egyre jobb és jobb formában vagy az évek és az egyre több tapasztalat megszerzése során, majd az olimpiai döntőben nem tudsz eléggé koncentrálni, „nincs meg fejben”, és csak hatodiknak érsz célba, a remélt éremszerzés helyett.
Puff, minden odalett azért, mert „nem volt meg fejben”.
Ugye, hogy te is hallottál már erről?
Ugye, hogy te is vallottad már magadról azt, amikor valami nem sikerült, hogy „nem dőlt még el a fejemben”.
Holott ez akkora kamu, hogy legszívesebben nem ide írnám, hanem az égre, hogy mindenki lássa. Ugyanis a dolgok egyáltalán nem fejben dőlnek el.
A sikereid nem fejben dőlnek el.
A nagy eredmények nem nagy koncentrációk eredményei.
Elme nem egyenlő az aggyal
Az emberiség, történelme során szinte mindig, az értelmes dolgok eredetét az agyba helyezte, míg az érzelmekkel kapcsolatos dolgok bölcsőjének a szívet tartotta.
Hasonló alapelv az emberiség történetében az is, hogy az agyunkkal, az értelmünkkel kapcsolatos dolgok irányítására bizalommal törekedhetünk, az sikerülni fog, míg a szív dolgaira vajmi kevés ráhatásunk van.
Amikor abban hiszünk, hogy fejben dől el minden, akkor nemcsak abban hiszünk, hogy ha megfelelően használjuk az elménk adta lehetőségeket, akkor sikeresebbek leszünk, legyen szó bármilyen megmérettetésről az életünkben, hanem abban is hiszünk, hogy mi irányítjuk a dolgokat, és ha nem sikerül valami, akkor egyszerűen csak rosszul „agyaltuk” végig. Valami hiányzott, de majd legközelebb, hiszen egyszerű, mint az egyszer-egy: minden fejben dől el.
De mi van akkor, ha az érzelmek nem a szívünkben rejteznek, hanem ugyanúgy, mint a gondolataink, az elménkben?
Az elmén ne az agyadat értsd, hanem a lelkedet!
Hiszen az agyunk az csak egy élő szövet, ami a halálunk pillanatában elkezd felbomlani, de a lelkünk az örök, bármilyen vallásnak is legyünk hívei.
Ha igaznak tekintjük azt, hogy megfelelő koncentrációval elérhető a maximális – vagy szükséges teljesítmény -, akkor a bajnokok sosem csúsznának hátrébb a ranglistán. Hiszen nemcsak egy remek módszer lenne a tarsolyukban, de a bizonyosság is, hiszen mikor bajnokok lettek, akkor aztán OTT voltak fejben. Nagyon OTT.
Hogy lehet, hogy a következő versenyen mégsem megy a nagy „ottlevés”? Nem dőlt el a fejükben, hogy a fejükben kell eldőlnie? Vagy mi van?
Hát az csak nem fordulhat elő, hogy például egy Sebastian Vettel NEM akar nyerni, és szándékosan NINCS ott fejben!
Ha egyszer sikerült a „fejben dől el” módszert jól csinálni, akkor miért nem sikerül legközelebb? Vagy a sikeres eset után sorozatban hússzor hogy-hogy nem sikerül?
Ennyire bonyolult és nehéz lenne ez a fejben ott levés? Ennyire nehéz koncentrálni? Ennyire nehéz a figyelmet összpontosítani, hogy még a profiknak is csak néha-néha sikerül?
Oké, nem csigázlak tovább, elárulom a titkot.
A dolgok nem fejben dőlnek el, hanem sokkal előbb. Időben is, „térben” is előbb.
Nem az értelem adja az eredményeket, nem a koncentráció, és nem a figyelem.
Hanem pont az ellenkezője: az érzelem. Az érzelmek. A vágyak és olyan dolgok, amikre nincs racionális magyarázat, mint például a HIT. Önmagunkban, vagy bármiben.
Ha fejben vagyunk ott valamiben, akkor erőlködünk.
De amikor igazából ott vagyunk, akkor lényegében nem is vagyunk ott. Hanem benne vagyunk, illetve az a valami van bennünk. Eggyé válunk vele. Ezt elérni az igazán nagy kunszt, nem koncentrálni.
Hogy lehet eggyé válni valamivel?
Erőltetve, koncentrálva, maximálisan odafigyelve sehogy.
Eggyé válni úgy lehet, ha nem is akarsz eggyé válni, egyszerűen csak megtörténik. Hagyod megtörténni. Nem irányítod, nem erőlteted rá az akaratod, csak vele együtt rezdülsz és létezel.
Nőtársaim, akik már átestek a gyerekszülés nehézségein és örömein, biztosan értik, mire gondolok: a szülés folyamata az, amikor lényegében semmi mást nem tehetsz, csak átadod magad neki. Nem tudod irányítani a fájásokat, nem tudod irányítani a tágulás gyorsaságát, nem tudod irányítani azt, hogy a baba végig remek állapotban legyen, vagy, hogy milyen gyorsan bújjon ki. Ha irányítani akarod, annál rosszabb lesz! Megrekedhet a folyamat, és nagyobb eséllyel lépnek fel komplikációk. A természetes szülés hívei semmi mást nem akarnak, mint visszavezetni a nőket az átengedés ősi tudományához, hogy Természet Anya szépen elrendezze a dolgokat.
Ugyanez vonatkozik azokra az esetekre is, amikor császármetszésre kerül a sor: akkor sem tudsz irányítani, akkor sem ér semmit az akarat, lesz, ami lesz, csak bízni és hinni lehet abban, hogy minden rendben lesz, hiszen Természet Anya akkor is ott van, és rendezkedik, ahogy kell.
De biztos, hogy nem te irányítasz. Biztos, hogy a világon minden éppen lesajnálja, hogy te mennyire vagy ott fejben, mennyire akarsz, koncentrálsz, irányítasz.
Engedd át magad!
Nemrég olvastam egy érdekes cikket, ami arról szólt, hogy évek óta gyűjtött statisztikák eredménye szerint, azok az autóbalesetet elszenvedett emberek, akik ittasak voltak a baleset idején, jóval csekélyebb sérüléseket szereztek, mint azok, akik szín józanok voltak.
A különbség szembetűnő, nemcsak pár százaléknyi eltérésről van szó. (Ezért is kezdték el figyelni, mérni.)
Orvosok ezt azzal magyarázzák, hogy az ittas utasok/vezetők teste az ütközéskor, becsapódáskor sokkal elernyedtebb, mint a józan embereké, emiatt kisebbek és veszélytelenebbek a sérüléseik. Nem feszülnek be, nem készülnek rá az ütközésre – még ha a józanaknak is csak tizedmásodpercük van erre -, hanem sodródnak az eseményekkel, a fizika meg ilyenkor kebelére öleli őket a hatás-ellenhatás elve alapján. (Nem fejtenek ki hatást, ezért kisebb az ellenhatás is.)
Az, hogy „add át magad”, az nemcsak a lelki folyamatainkban és a mentális képességeinkben jótékony hatású, de még a fizikában is…
Az „add át magad” természetesen nem egyenlő az „add meg magad”elvvel, ez utóbbi a feladást jelenti.
Mi ered honnan?
Ha sorba akarnám állítani a dolgokat, ahogy következnek egymásból, akkor egy egyenes vonalon úgy lehet elképzelni az egész folyamatot, hogy először van az érzés, aztán van a gondolat, aztán van a cselekvés.
Az érzések, érzelmek szintje mélyebben van, mint a gondolati – kognitív – szint, és az érzések, érzelmek táplálják a gondolatokat. Ezt hívják sokan tudattalannak, tudatalattinak.
A gondolati szint mélyebben van, mint a cselekvési szint, de feljebb van, mint az érzelmek szintje, ez afféle köztes állapot, de már mindenképpen tudatos szint.
Mint köztes állapot, nem kizárólagos eredője semminek, tehát bármennyire is abban akarunk hinni, hogy minden a tudatunkban dől el, felesleges ezen erőlködni, mert a tudatunkat már megelőzte a tudatalatti. Időben is, térben is.
A cselekvéseinknek és eredményeinknek a gyökere nem az egy szinttel lejjebb (beljebb) lévő tudatunkban, a kognitív képességeinkben van, hanem jóval mélyebben, a tudattalanban, aminek legfőbb megnyilvánulásai az érzelmek, érzések, érzetek.
Amikor azt valljuk, hogy „minden fejben dől el”, akkor ez lényegében igaz, csak nem hétköznapi értelemben. Nem az okos, racionális agyunkban dőlnek el a dolgok, hanem az érzelmeinkben, a tudatalattinkban, ami ugye messze földön híres arról, hogy nem tudjuk irányítani. (Ezért is tudat-alatti.)
Az, amit mi annyira irányítani akarunk – a sikereinket, a győzelmeinket -, annak végkifejlete pont az általunk nem irányítható forrásból ered.
Egyszerűen csak végignézzük a folyamatot, és annyira buták vagyunk, hogy azt hisszük, hogy ezt tudatosan tudjuk irányítani. Márpedig nézni valamit még nem irányítás, gondolom, ezt nem kell hosszasan megmagyarázni.
Most akkor mi van?
Csináljuk azt, hogy semmit se csinálunk?
Készüljünk úgy az olimpiai versenyekre, hogy nem is készülünk?
Akarjunk úgy jó eredményeket a munkánkban, tanulmányainkban, életünkben, hogy közben nem is akarjuk?
Igen.
Azok, akik azt vallották és hirdették, hogy „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”, még tudtak valamit az életünket érintő igazán lényeges dolgokról.
De mi már kezdjük elfelejteni, mert ha nem vigyázunk, akkor kilúgozza belőlünk a világ a lényeget.
Ha nincs eredmény, akkor semmi vagy, akkor semmit nem érsz. – sugallják azok, akik eredményeket várnak el.
De te ne nekik higgy, hanem a megérzéseidnek!
Hallgass nyugodtan az érzéseidre, érzelmeidre, ha úgy tetszik, az agyad helyett a szívedre!
Nem kell ott lenni fejben, és nem kell, hogy fejben dőljenek el a dolgok. Mert azok már el vannak dőlve… 😉
Nagyon jó!
Példa teniszből: akkor játszom a legjobban, ha eléggé laza vagyok, és nagy az önbizalmam. Ekkor minden „bejön”. Következő szint (kicsit rosszabb eredménnyel): elképzelem a mozdulatokat a mozdulat előtt, és koncentrálok. Ha sokáig így csinálja az ember. Ha közben a „meg tudom csinálni” gondolatot érzelmi szinten is fel tudom emelni, akkor jól megy a játék. Ha az érzés nem jön, akkor jön a görcsölés: rosszul megy a játék.
Következő szint: „francba, nem jön össze semmi”, ha ez érzéssel is párosul, akkor az ember apátiába süllyed és súlyos vereség a vége. Ha néhány pillanatig bosszankodik, utána már a „mostban van”, vagyis a játékra figyel, akkor lehet javulás a végén.
Én egy ideje gondolkodom azon, hogy hogyan lehet a „meg tudom csinálni” nagy önbizalommal teli érzést hosszú ideig fenntartani – az élet bármely területén.
Természetesen ez a fázis már az, amikor a tanult dolgok a tudatalattiból jönnek, és nem kell részletekre koncentrálni (mint a cikkbeli autóvezetés, vagy egy teniszjáték). Ha a tudás megvan, akkor „csak” a lelkesedést, és önbizalmat kell csak magasan tartani – és mindent meg tudunk csinálni.
Tibor, az önbizalom azért nem magas mindig és állandóan, mert nincs meg az eredője mindig és állandóan. Nem lehet meg, legalábbis földi életünkben nem – szerintem legalábbis.
Én azt egy jelnek venném, amikor ez az önbizalommal teli állapot nincs meg, hogy bocs, de most nem ezzel kell foglalkozni, mert ez most nem megy és kész ;).
Az élsport ebből a szempontból is teljesen természetellenes.
Kedves Rita!
Nagyon érdekes olvasmánynak találtam az írásodat. Elgondolkodtatott. 2007-ig kinevettem azokat az embereket, akik mindenféle spirituális dolgokkal jöttek elő, hogy az teljesül, amire gondolsz csak idő kell hozzá.
Azóta sok minden változott. A túlságosan spirituális világban most sem hiszek igazán, de elfogadom, hogy vannak dolgok, amik működhetnek. Például, hogy az embernek megvan az életútja, a feladata.
Lehet, hogy butaságnak hangzik de itt elmesélek egy történetet. 2007-ben sikeresen elvégeztem egy ügykezelő-titkári tanfolyamot, majd a végén kérdezték, hogy hol szeretnék dolgozni… mondtam, hogy a rendőrségen. Nem mtudom miért, de ott szeretnék lenni. És sikerült. A féléves gyakorlatot ott töltöttem. Utána fél év szünet következett. Nagyon szerettem volna, ha még a rnedőrségen dolgozhatnék és mindent megtettem, hogy ez teljesüljön. Naponta jártam a rendőrségre intézni, hogy ott lehessek. Ezt belül éreztem és nagyon könnyen összejött a dolog. Így másfélvet dolgozhattam a rendőrségen összesen.
Abban egyet értek, hogy amit nagyon görcsösen akar az ember, az annál inkább nem fog összejönni. Volt az életemben egy olyan dolog, hogy valakit nagyon meg szerettem volna ismerni, mert nagyon tetszett a hangja, de nem jött össze. Mindent megtettem pedig. Ezek szerint akkor időben és térben eldőlt jóval előbb, hogy ezzel a valakivel nincs dolgom? Még akkor is, ha mindennap benne van a fejemben hogy meg szeretném ismerni?
Szerintem ha valamit szeretnénk akkor tudatosan is bele kell gondolnunk és tenni is kell azért, hogy sikerüljön amit szeretnénk, ha nem teszünk, akkor csak sodródunk és nem lesz a dologból semmit. Abban egyetértek, hogy nem ellég mondani, hogy jaj de sieres vagyok, át is kell érezni, mert a rezgések alapján történnek a dolgok, mármint érzelmileg.
Nemtudom vajon sikerült e kifejtenem, amit szerettem volna, de valóban elgondolkodtató volt ez a cikk és várom a következőt.
Üdv: Gery
Igen, ezt már sokszor éreztem, hogy nem a hullámokkal kell harcolni, ahogy egyesek tanítják, hisz a hullámba belefulladhatsz, hanem meg kell lovagolni azt és engedni, hogy repítsen. Kár hogy ritkán sikerül..
Kedves Rita!
Azt állítod tehát, hogy a tudatalattink örök és megváltoztathatatlan?
S mint ilyen, minkenki sorsa előre elrendeltetett?
Hamis azon ismeret, hogy a tudatalatti bizonyos módszerekkel felülírható?
Kívácsian várom a válaszod.
Üdv
Kolos
Nagyon sok mindenen átmentem életem során vagyis a hatvanhét év alatt, de az bisztos, a dolgok akkor sikerültek a legjobban amikor csak ugy semi felkészülésés stressz nékül vágtam bele. A dolgok, hogy sikerüljenek legtöbb esetben tudás, önismeret és bátorság szükséges, és akkor megy minden. Üdv. Demián Imre.
Kolos, ezt mondtam volna? Én ilyesmire nem emlékszem :))
GRATULÁLOK!!!
Na, szerintem most vagy az Úton.
A végén tényleg Tanító lesz belőled.
Vigyázz azonban kérlek, mert ez már nem a „Hogyan spóroljunk meg „20eFt.-ot ?”! Ahogy közeledsz majd még jobban az igazság felé, úgy fogynak majd el az
érdeklődők. A többség több fókát szeretne és kevesebb eszkimót.
A HIT fogalmának behozatalával átléptél a transzcendens kapuján.Ez jó, de ez
már …szóval jó,mert viszonylag nagy plénum előtt kívülről jutottál ide.
„Szívből” kívánok sikereket!
Gábor bátyó
Kedves Rita!
Én már hosszú ideje +fogyasztója” vagyok a szellemi trmákeinek. Ez a cikke is nagyon tetszet és valóban érdekes az elmélet .Pldául a vonzás törvénye valóban mond olyat hogy a ” gondolat teremtő erővel bír”, de szerinten ez nem mond ellent az Ön írásának hisz mind a kettő alapja az érzelmi ráhangolódás a megfelelő feltöltöttség állapota. Személy szerint szerencsésnek tartom magam olyan szempontból, hogy az eddigi életem(63) során sokszor tapasztaltam a terminális megvalósulás eseményét. Akár anyagi akár szellemi termékről volt szó. Amielőtt összedőlne a világ kitisztul az ég és megoldódik a dolog. Lehet, hogy nem úgy ahogyan az elején elgondoltam de valószínű sz nem lehetett jó mert eredményül mást „dobott ki gép”. Ez a folyamat a nagy dolgaim döntő többségével így történik, de ha valami mégis félre csúszott pont olyan természetesnek fogon fel mint az eredményt és már lépek is tovább.
Köszönöm az írást és kíváncsian várom a folytatást: Tisztelettel Szipola Imre
Azt hiszem, hogy Rita kezdi, vagy már megismerte a keleti filozófiát.
Nekem ez a filozófia segíti az utamat. Nem gyakorlom semelyik vallást, mégsem vagyok hitetlen.
Részlet egy filmből.
– Nagy Mester! Úgy tűnik, hogy nem találok oda.
– Ha nem találod, kérj útbaigazítást.
– Útbaigazítást? Kitől?
– Kérdezd meg a földet, a szelet és kérdezd meg az eget..
– Hogyan?!
– A víz és a szél vezet minket Ja. Mi Won. Ha figyelsz, fognak neked énekelni egyre hangosabban. Ha tanulni akarsz, akkor majd megtanítanak. Ha keresel valamit, segítenek megtalálni.
Valóban így van. Igaza van Ritának, amikor kivonta a „kardját” 🙂 a tévhitek ellen.
Még sok történetet, bölcsességet tudnék ide írni, ami egyezik Rita igyekezetével, de ez nem az én blogom, ezért nem is élek vissza a hozzászólás lehetőségével. De írom a könyvemet, amely ezt a címet kapta. „Amit a keleti emberek tudnak és jól is csinálják.. ”
Ritának további jó „tévhit döntögetést” kívánok.:))
Mindenki másnak azt, hogy pillantsanak bele, a keleti emberek Konfuciusz alapjain nyugvó gondolatvilágába. Érdemes. Sok gondra, bajra gyógyír.
Kedves Rita!
Alapjában véve egyet értek Veled, a Steve Jobs példát viszont vitatnám. Jobs nagyon önfejű,kompromisszumokra képtelen vezető hírében állott. Vezetői módszere a hajthatatlanságból eredt, a tudomány mai álláspontja szerint , ha mindig az agy azonos területeit trenírozzuk akkor az agy azon idegpályáihoz kapcsolódó belszervek előbb-utóbb megbetegednek . A máj és a hasnyálmirigy betegségei a keleti orvoslás szerint a szemhez, a látáshoz kapcsolódnak- ő egyszerűen képtelen volt „belátni” mások véleményét, elképzeléseit, ezt nem adta fel- és ebbe halt bele. Üdvözlettel: Kovács Zsuzsanna
Nocsak Kedves Rita!
Érdekes amit leírt, annak ellenére is ,hogy kissé rángatós indulás után úgy kipörögtek a kerekek ,és enyhe marketingszag is belengi már a terepet. 🙂
Félreértés ne essék,tőlem már nagyon távol áll hogy ítélkezzem,és kívánom ,hogy sikeres legyen a kampánya!
Viszont valamelyik felét a világnak biztosan magára borítja…
Nem azt a felét ahol én vagyok,de persze az egyensúlyhoz kell a másik fél is,mint tudjuk.
Az anyag elmúlásától való félelem sem kábítja érzéseimet,így bátran vállalhatom,de manapság rosszul néz ki bizonyos szövegkörnyezetben a „jobbik” mint olyan.Viszont nem szokásom mások játszóterén piszkítani,ezért gyorsan hozzá tenném, hogy az agyféltekéről lenne szó.
Mindig is tudtam hogy az idegen szavak képesek zavart kelteni,és bocsánat a csapongásomért ,de mikor a kettősségről esik szó,jobb és bal ,igen-nem, dualitásról lenne szó,miközben ez az elmélet tagadja a test,és szellem egységét. Mégis a kis „indivi” előtaggal egy -edivé válik…Lelkünk által megtervezett és a fizikális földi játszótéren átélt „tapasztalt”feladataink,és azon mentális kilengéseink,amik e fejlődést erősítik,ha a megértés megszületik…
Had kerüljön ide kedvenc prófétámtól egy idézet!
„Lelketek gyakran csatatér, melyen az értelem és a mérlegelés vív háborút a szenvedéllyel és az étvággyal.
Vajha lehetnék békéltető a ti lelketekben, hogy a szembenállást és a viszálykodást egységgé és dallammá oldhatnám. De hogyan tehetném, ha ti magatok nem békéltetitek, nem szeretitek a bennetek élő elemeket?
Az értelem és a szenvedély a kormány és a vitorla a ti lelketek tengerjáró hajóján. Ha a vitorla szétszakad, vagy a kormány eltörik, csak tehetetlenül sodródhattok, vagy pedig mozdulatlanná váltok a tenger közepén.
Mert az értelem, ha egymagában uralkodik, korlátozó erő; és a szabadjára engedett szenvedély olyan tűz, amely önnön elemésztéséig lobog. Engedjétek hát lelketekben az értelmet a szenvedély magasába emelkedni, hogy dalra keljen;És lelketek értelemmel kormányozza a szenvedélyt, hogy a szenvedély minden nap új erőre kapjon, és miként a főnix, saját hamvai fölé repüljön. A megítélést és az étvágyat tekintsétek úgy, mint két kedves vendéget
házatokban. Bizonyára nem kedveznétek egyiküknek a másik rovására, hiszen aki az egyikre nagyobb tekintettel van, az elveszíti a hűségét és szeretetét mindkettőnek. A hegyek között, amikor az ezüst nyárfák hűvös árnyékában ülsz, és osztozol a távoli földek, mezők békéjében és derűjében – akkor csöndben mondja azt szíved: Isten az értelemben nyugszik. És amikor vihar kél, és a hatalmas orkán megrengeti az erdőt, és a mennydörgés, a villám az ég fenségét hirdeti, szíved félő tisztelettel mondja azt: Isten a szenvedélyben mozdul. És mivel mind egy-egy lélegzet vagytok Isten kebeléből, falevelek vagytok Isten erdejében, néktek is az értelemben kell nyugodnotok és a
szenvedélyben mozdulnotok. ”
Ugye csodálatos?!
Sikeres tanfolyamokat!
MInden kommentár nélkül egy kétrészes tavalyi írásom: http://eletdesign.hu/tag/pozitiv-gondolkodas
Miért is hasonlíthat ez annyira egymásra??? 😀 Rita, drága, nem véletlen, hogy minket egy helyre fújt a keleti szél… 😀
Kedves Rita! Már tegnap szerettem volna megosztani veled gondolataimat, de
mert Steve Jobs személyéről elég keveset tudtam, így hát utána néztem, s a
feltételezésem nem volt alaptalan. Sőt a róla szóló legkülönfélébb írások, meg
döbbentettek.Zsenialitásához nem fér kétség, emberségét megkérdőjelezem.
Azt írod: Pedig ha valaki „ott volt fejben”, akkor ő ott volt… Valóban, de egészen
biztos vagyok abban, hogy nem az egészségére, hanem sokkal inkább a mun
kájára összpontosított. Vagyis, szerintem elnyomta azt a betegséget, amit már
tudott és hogy maga előtt sem volt ismeretlen. Mert ha valamit elnyomunk,
megakasztunk az életünkben, csakúgy mint a vérkeringés, vagy a pénz sza
bad áramlása, akkor az, ha időben nem orvosoljuk, igenis a sors kíméletlenül
szembesít bennünket hiányosságainkkal.Vele is ez történt. Tudat alatt már na
gyon hosszú ideje egyetlen dolog foglalkoztatta, a karrierjének felépítése.
Mindezt zsarnoki kíméletlenséggel és ha úgy érezte, hogy a cél ezt kívánja, akkor mindenkin átgázololt. Mi ez, ha nem az emberben egyébként természe
tes folyamatként működő energia áramlás leblokkoltatása. Tudat alatt ő már
megdolgozta szubjektív elméjét alaposan, így hiába gondolt arra tudatosan,
hogy ő valójában nem is beteg.(Párhuzamos példaként megemlíteném a
közismert újságíró riporter személyét, aki hasonló felfogással veszi (de inkább
nem veszi) tudomásul betegségét. Ő Havas Hendrik)
Ami pedig gondolataid legigazabb és legszebb része számomra, az a szülés természetes folyamatának a leírása volt, hiszen ezt nem csak száraz
elméleti magyarázatként adtad át, henem a szülés egyedülálló és visszahoz
hatatlan élményét is. Azt, hogy minden dolog amihez az embernek köze van
a természet rendjébe kell, hogy illeszkedjen.Nekem a víz lételem, olyannyira,
hogy mert a víz a halmazállapotok mindegyikét képes felvenni, így arra is képes, amire más anyag képtelen. ( Persze ez sem bizos, hogy anyag,mert
Emoto kisérletei olyan Út-at fedeztek fel, amely már közel áll annak bizonyí-
tásához, hogy a víz élőlény.) Miért ne lenne hihető, ha az emberi szervezet és
Földünk 70%-a vÍz? Amit a vizzel kapcsolatban még mondani szerettem volna, az,hogy a víz könnyed, laza, alkalmazkodó „taktikáját” követve, az ember is
könnyebbé tehetné az életét. Lao Ce így szól a vízről: Mindennek enged,
s ura mindeneknek.” Megjegyzem, mégsem tör a győzelemre. Csupán azzal,
hogy részt vesz e földi létben, kiszolgálja az embert, az már önmagában
mégiscsak az ő győzelme.
Hat igen, kedves Rita szuper vagy ! Most ertettem meg, hogy miert engedte el magat a nep,miert sodrodik ellenallas nelkul, az arral az-az a politikai es a gazdasagpolitikai totalisan teves iranyitasanak nem ellenallva! Ha nem allasz ellent a hatasnak, az ellenhatas is elenyeszo !!! itt a leg dicseretesebb viselkedesuk a romaknak van es belatom, hogy jol godolkoznak,mert Betartjak a Jezusi tanitast is, hogy ,,Az utolsokbol lesznek az elsok es az elsokbol az utolsok !” Meg vannak akik probalnak ellenallani a hatasnak es az ellenallas miatt nagy az ellenhatas is mint pl. azok akik becsuletesen es tisztesegesen dolgoznak, harcolnak egy munkahelyert es hany ember helyett fizetnek adot, hozzajarulast es sok-sok egyebet???!!! Koszi, hogy kinyitottad a szemem es oszinten elismerem, hogy IGAZAD VAN !
Tisztelettel kivanok kellemes hetveget es honaprol -honapra a jovedelmed novekedeset, hogy minel tobb, utolsokbol lassan elsove valo ember tudja elerni a celjat !!!
Kedves Rita!
Nem volt egyszerű végigrágni magam úgy, hogy minden szavad látható-, és mögöttes értelmét magamévá tegyem. Nem tudom eldönteni, – hogy is tudhatnám, hiszen nálam sokkal okosabb emberek sok-sok éve vitatkoznak ebben a témában – hogy menyire van igazad, és menyire nem.
Viszont érdekes, tanulságos, elgondolkodtató…..persze, tudom nem az elménk csizsolása volt a cél vele. Amit én hozzá tudok tenni, az a következő.
Sok-sok éve – mert nem vagyok egy „csirke” – pontosan tudom, hogy egy adott napon milyen sikeres leszek. Egyszerűen érzem. Már ébredés után, már az ajtón kilépve a lakás bezárásakor érzem valahol belül, hogy az nap mindent el fogok tudni intézni, sziporkázni fogok, ügyes leszek, kreatív és sikeres, legyen az éppen bár mi, ami aznapra jut a teendőkből. Bizony előfordul a fordítottja is. Ezzel az a borzasztó, hogy vannak dolgok, amik nem halaszthatók, és akkor is neki kell vágni, amikor ún. „rosszpaszban” van az ember. Elgondolkodtam, hogy miért érzek dolgokat így előre? Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy az érzelmi állapotom szerint alakulnak a képességeim is. Hiszen én, minden nap „én ” vagyok, csak nem mindegy, mennyire vagyok stabil érzelmileg, hogy jól vagyok-e, vagy éppen csak „vagyok”, vagy szomorú, elkeseredett, bánatos, félős, dühös, „elanyátlanodott”, vagy keserű vagyok-e.
Nem segített, ha próbáltam pozitív lenni, mert nem volt támasz, nem volt ami „emeljen”, mert a lelkem nem tudott „ott lenni”, ahol kellett volna. Mi a megoldás? Fogalmam sincs, de egy ideje bele is fáradtam már minden harcba, önmagam manipulálásába. Csak épp, hogy élek, sodródom és várok valamire, ami segít felemelkednem, valamire, ami életre kelti azt a valamit, amitől ismét lennének vágyaim, hitem, akaratom, célom, amitől képes lennék úgy élni, ahogy érdemes. Mert a sodródás, a „nem ellenálás”, a dolgokba való beletörődés sem mindenki számára hoz sikert. Számomra légüres tér, nincs vége, értelme se nagyon.
Munkádhoz sok sikert kívánok. Az évek, a munka bölcsebbé tesz. Kívánom, hogy legyen olyan közeg, ahol ezt kamatoztatni is tudod. Üdv.Judit
Csatlakoznék a Zsuzsához Steve Jobs al kapcsolatban,hozzátéve hogy ha hiányzik az ALÁZAT,és a MEGBOCSÁJTÁS képessége,akkor egyre távolabb kerülünk a SZER-ETET rezgésétől.Ez sem ítélkezés hanem elemzés,okulásért azok számára ,akik a lélek fejlődése mellett teszik le a voksukat.Az ELFOGADÁSsal és a MEGÉRTÉSre való törekvéssel ezek a hiányosságok pótolhatóak,és mint előző hozzászólásomban is ,segítségül híva kedvenc prófétámat, az ért-elem ,és az érz-elem egyensúlyára HAGYATKOZVA bíznám ezt mindenki szabad akaratára.
Nincs is szebb feladat,mint a lélek fejlődésének lehetőségét felismerni a szeretet rezgésén keresztül.
Hiszen minden frekvencia,egy rezgés. Fény ,és vagy hang,és ezek külön külön is képesek annyira összesűrűsödni,hogy alakot öltsenek…:)
Ezek után leegyszerűsödik a feladat. Azokat a rezgéseket kell használni az anyag építésére,hogy annak sűrűsödése ne gátolja saját áramlását a tapasztaláson,(megismerésen) belül.
Ezt tanítani? Ehhez nem a nagy tudáson keresztül,vezet az út,hanem a kis tapasztalásokon ,mindenki lélekfejlődésének megfelelően,a megértéstől vezetve, és az emberi létezés egyetlen igazi értékét, a szabad akarat tiszteletén keresztül…
„Senki nem képes előttetek semmit fölfedni, csupán azt, ami tudásotok hajnalán, félálomban máris ott hever.
A tanító, aki követői között a templom árnyékában jár, nem bölcsességéből ad át nékik, hanem hitéből és szeretetéből. Ha valóban bölcs, nem azt kívánja, hogy belépjetek az ő bölcsességének házába, hanem inkább saját elmétek küszöbére vezet benneteket. A csillagász beszélhet néktek arról, mennyire ismeri a tér titkait, de
ismereteit nektek át nem adhatja. A muzsikus énekelhet néktek a ritmusról, amely a térben mindenütt
jelen van, de nem adhat néktek olyan fület, amely felfogja ezt a ritmust, sem olyan hangot, mely e ritmust visszhangozni képes. És aki jártas a számok tudományában, beszélhet a mértékek birodalmáról, de oda el nem vezethet. Mert az egyik ember tudománya át nem adhatja szárnyait a másiknak.
És mivel mindegyikőtöket magában ismeri az Isten, ezért mindegyikőtöknek egyedül kell megismernie az Istent és megértenie a földet.”
Köszi Rita! Ez megint jókor jött 😉
Kedves Rita!
Kérlek írj sok hasonló cikket és Kedves Hozzászólók, kérlek írjatok máskor is ilyen sokan hozzászólást! :))
Az élet szabad folyását nem szabad akadályozni. Igent kell mondani az életre.
És: Igen – akarok ilyen cikkeket olvasni, és Igen – akarok ilyen hozzászólásokat olvasni.
Köszönöm mindannyiótoknak, lelki felüdülés volt – még szemlélőként is.
A gondolatoknak (hatalmi szónak) teremtő ereje van,ez valóban így van,de szellemi szinten.
Nem mindenkinek vannak teremtő gondolatai,ugyanis ahoz megfelelő szellemi szintel kell rendelkezni. A fizikai léten mondják,hogy amit nagyon akarsz azt eléred,nekem más a tapasztalatom.Amit én eddig nagyon akartam az egysem jött be,viszont azok a dolgok amelyeket nem szeretem volna megtapasztalni,vagy megélni,azokat mind megéltem.
miki
Kedves Rita!
Sok érdekes hozzászólás után nem könnyű megszólalni.Nekem az a véleményem hogy az egészséges kiváncsiság és egészséges lélek mindenen görcsölés nélkül átsegít minden nehézségen.Szerintem a saját tempómban szabad és lehet haladnom.Versenyezni rivalizálni csak akkor lehet ha már minden az ember kisujjában van.Az autóvezetéstől kezdve ez nekem mindenüt bevált.
Üdvözlettel: Stefán
Kedves Szónoki Miklós,
remélem, nem veszed zokon, ha pár mondatot hozzáfűzök ahhoz, amit
leírtál. Hiszen a problémádnak nagyon egyszerű magyarázata van.
„.Amit én eddig nagyon akartam az egysem jött be,viszont azok a dolgok amelyeket nem szeretem volna megtapasztalni,vagy megélni,azokat mind megéltem.”
Te magad is megfogalmaztad az okot, amiért így alakultak a dolgaid. Az egyiket nagyon AKARTAD a másikat nem SZERETTED volna megérni.
Azt a részét kaptad, amelyiket több érzelemmel ruháztad fel. Végül is sikertelenség lett az eredménye. Mivel amit akartál nem sikerült, amit nem akartál, azt sem sikerült elkerülnöd.
Ez azért lett így, mert mind a két eseményben jelen van a félelem, a bizonytalanság.
Amit nagyon akartál, és nagyon igyekeztél megvalósítani, talán nem hittél benne, nem voltál biztos abban, hogy sikerülhet. Kételkedtél, kétségeid lehettek. Magyarul féltél a kudarctól.
Amit nem szerettél volna, abban is a félelem bujkál. Félni a veszteségtől, vagy attól, hogy valami bekövetkezik..stb.
A jövőben semmi mást nem kellene tenned, mint egyszerűen „nagyon akarás” nélkül, csináld meg amit SZERETNÉL és nam azt, amit nagyon AKARSZ. Lezseren.
Nagyon akarni, csak göröcsösen lehet. Ne aggódj amiatt, hogy hátha nem lesz jó. Ha nem lesz jó, majd jó lesz a következő.
Az meg egyszerűen az eszedbe se jusson, amit nem akarsz. Mert ha rágondosz életre kelted. ha életre keltetted, akkor az érzéseiddel is felruháztad. Erre pedig semmi szükség.
Ha van valami aminek, vagy akinek az elvesztésétől félsz, akkor szeretettel gyondoskodj róla, törődj vele. De ne félj attól, hogy elveszíted! Mert akkor el is fogod veszíteni.
Kedves Miklós, remélem a jövőben úgy fognak sikerülni a dolgaid, ahogy SZERETNÉD.
Kedves Rita!
Eddig azt hittem ön pénzügyi szakember. Rendszeresen kapom az online tanfolyamára invitáló emailjeit. Nyitott voltam, érdeklődve figyeltem, hogy érdemes volna-e részt venni rajta. Spirituális töltése és „tévedhetetlen” hozzáallása miatt azonban egyértelmű döntésre jutottam: nem. Jogi, pénzügyi vonalon dolgozom, cég vezetőként, nem vagyok materialista, de az ön tanításait, dogmáit elhibázottnak tartom. Többféle forrásból összerakott elméleteiben -én úgy látom- igazságok, rész igazságok és tévedések is előfordulnak. Ami nem is lenne olyan nagy baj, ha nem a tévedhetetlenség magabiztosságával vetné papírra azokat. Szimpatikus volt, hogy dogma gyilkosként határozta meg magát, de láthatóan csak saját dogmatikáját akarja más dogma rendszerek fölé helyezni. Olyan evidenciaként állítja be nézetei helyességét, mintha azok feltétlen elfogadásra méltó, saját érdekünkben követendő igazságok lennének. Magyarán mondva ön megmondja a tutit és ha sikeresek akarunk lenni akkor jól tesszük ha alárendeljük magunkat tanításainak. De mi van, ha ön mégsem a tutit mondja? Az én gondom azzal van, hogy írásaiban ennek minimális lehetősége sem merül fel, mindenre van megkérdőjelezhetetlen válasza, elmélete. Ne haragudjon, tenyleg nem szeretném megbántani, nem azért írtam, de ezt a fajta hozzáállást nem tudom elfogadni, még kevésbé követni. Tisztelettel, H. Igor.
Látom Rita, már nem csak magadban hiszel, hanem a halhatatlan lélekben is 🙂 .
Talán hitvallásodban ezt a magasabb rendű hitet kellene feltüntetned, annál is inkább, mert hát a lelkek csak úgy nem szaladgálnak a 3 térdimenzióban, hanem ahová őket szokták tenni, az a spirituális dimenzió, melynek létezésében ezért feltételezhetőleg szintén hinned kell 🙂 . Azt már Te tudhatod, milyen hierarchiát tételezel föl az emberi lelkek között, de ez már az Istenhit irányába mutató kérdés, illetve válasz.
Ami a neurobiológiai részt illeti, ott a sorrend nem stimmel. Ha a gondolkozás a cselekvési szint alatt lenne, akkor befolyásolni tudná az érzelmi szintből szármzó impulzusokat, holott ez -írod is, hogy- sok esetben nem így van.
A tényleges helyzet az, hogy a cselekvési (pszichomotoros) rendszer van legalul, felette az érzelmi agy, és a tetején a gondolkozási (kognitív) rendszer. Mivel a természet még volt olyan bölcs, hogy túlélésünket nem bízta a „racionalitásunkra”, mivel az még csak kifejlődésben van, a főnök az érzelmi agy a rendszerben. Mivel az érzelmi agy és a pszichomotoros rendszer közé nincs beékelődve a kognitív elménk, így érzelmi agyunk, amennyiben jónak látja egyszerűen lekapcsolja a kognitív elménkből érkező impulzusokat (vagy legátolja a gondolkozási rendszer működését), és a mozgási, cselekvési rendszert közvetlenül irányítja.
Érdemes még megemlíteni, hogy az érzelmi agyba kb. fele annyi idő alatt befutnak az információk (párhuzamos idegpályákon), mint a kognitív agyunkba (gondolkozási rendszer), így bizonyos esetben már éppen cselekszünk, mire egyáltalán tudatosítani lenne módunk, hogy mi is történt/történik.
Egyébként nagyon szép a cikk, szépen bemutatja, hogy a tudatos kontrollált cselekvésből hogyan válik egy tevékenység(sor) pszichomotoros programmá, melyet aztán már csak irányítani kell. Az is ügyes, ahogy az érzelmek, és hit (vagy más néven mély meggyőződés) jelentőségét ecseteled, stb. (Bár azért megjegyzem, a versenyzők példája nem a legjobb, hiszen ott mindenki a győzelemre gyúr, fejben szívben, és izomban, viszont csak egy győzhet, és közben egyfelől még ki vannak téve saját fiziológiájuknak, és másfelől gyakran előre nem látható eseményeknek is (pl. egy kavics a pályán a Forma-1-ben).
Mindenkinek van egy küldetése a földön, ezt kell megtalálni. Nem vagyunk egyformák, ezért a „talentumaink” sem egyformák. Fel kell fedeznünk ezeket az értékeket és gyarapítanunk kell, mert a végén el kell számolnunk velük. Ez csak pozitív magatartással, és Krisztusi szeretettel tudjuk elérni. Akármihez is fogjunk neki, ha pozitívan állunk hozzá abból csak gyarapodás lessz és mások javát is fogja szolgálni.
Hát nagyon figyelemre méltó ez a cikk, gondolkodásra késztet, magamon is végig kell vezetni a témát, mert hiszen egyediek vagyunk a gének alapján, de tanult viselkedési sémáink is vannak, majd mindezeket megszűri a saját tapasztalatunk, ami ugye a legnagyobb tudás: a gyakorlatból is adódóanTalán most az a feladatom, hogy vizsgálj meg mindent, és ami jó, azt tartsd meg,azt használd fel könnyűszerrel. Az Enüd azt taníttota, hogy ami működik, az jó a számunkra.,tehát meg kell tapasztalni az elméleti tuidást.Azt már tudom, hogy az agyunk fényképez és elő tud hivni dolgokat, fogalmakat is.Azt is tudom, hogy a szellemünk sebessége gyorsabb minden járműnél, és ezért áthatol mindenen, szinte a semmiben, észre sem véve a jelenlétét, csak futólag érezni, hogy van, létezik a szellem.olyan természetes és könnyü.Én valószínű, hogy sokszor ösztönösen működök, ami hol jó, hol rossz, de ha előbb eltervezem,hogy mik a feladatok, vagyis a szellemre teszem a hangsulyt,akkor tudatosabb leszek és a munkám eredményesebb, mert átgondolt terv alapján végzem.el. Azt elfogadom, hogy az az ember hiteles, aki amit gondol, azt mondja, és azt is cselekszi, mert harmóniában van önmagával.Na, az anyukám volt erre jó példa.Bölcsessége a józanságában, a mérték tartásban volt, nem tudni, hogyan alakitotta, formálta ki magából ezt a gyakorlatot, mert korát is túl szárnyalta ezzel, akkor volt modern, amikor történelmileg negatív korszakokban volt része, és mégis érzelmileg nem élte meg vesztesnek magát, valószínű, hogy túl fiatalon szerzett élettapasztalatot, ami végül is kihatott további életszakaszaira is.Valójában nekem az ő mentalitása most utólag egy iskolai feladat lett a számomra, hogy miképpen juthatnék én is egy hasonló bölcsességre tudatilag, mert merőben más típus vagyok az apai gének miatt is, a kettő együtt van bennem, tudom, érzem és már évek óta akarom megszülni magamat önmagam számára, hogy tudjam, érezzem, hogy én én vagyok, ki is vagyok valójában, szóval nem könnyű az önismereti pálya, de hiszek aJézusi tanításban., és sokszor az alapján határozom meg magamat, a létemet, és akkor könnyebbnek érzem aasorsomat is.Elnézést, de nagyon filozófáló sikra vittem a gondolkodásomat, de nagyon inspiráló a Rita féle felfogás, de a hozzászolók gondolatai is egy ilyen hangulatba vittek, amiért nagyon örülök, mert már régen volt, hogy ennyit töprengjek el érdekfeszitő témákon.
Kedves Rita,
nagyon jókor találkoztam a cikkével, nagyon megfogott, és meg is fogalmaztam pár gondolatomat erről a témáról a honlapomon.
Itt: http://feherlo.com/index.php/dula/93-gondolat-hatalma
A minden fejben dől el kérdés valóban nagyon hangsúlyos a szüléskor: félelmeink, fel nem dolgozott életeseményeink akár meg is állíthatják a folyamatot, míg tökéletes érzelmi felkészültség mellett is történhetnek olyan események, melyek más irányba terelhetik az eseményeket, mint ahogy szeretnénk.
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt az írását!
Én arra lennék kíváncsi, hogy gyakran tapasztalom azt, hogy többnyire a szívemre hallgatok, de maga az ezutáni tapasztalás általában mégis rossz tapasztalatok irányába vitt. De ugyanakkor ezekből nagyon sokat tanultam, tehát szükség is volt és lesz is rájuk. Egyre többször gondolom, hogy a „rossz” emberekre, rossz tapasztalatokra is szükség van. Ugyanakkro gyakran hallani, hogy ha rossz dolog történik velünk, akkor nem a szívünkre hallgattunk. És mi van, ha mégis? A világ az egyensúly felé törekszik és talán Steve Jobs-nak is szüksége volt arra, vagyis akár egy magasabb szempontból felvállalt feladata is lehetett, hogy ilyen makacs, kívülről nézve megbocsátásra, alázatra képtelen ember volt, legalább is ilyennek minősítjük. A rossz tapasztalatokat szeretjük elkerülni, pedig van, hogy ezekbe a tapasztalásokba is bele kell menni. Persze nem könnyű eldönteni, hogy mikor van az az eset, amikor már szenvedésfüggővé válunk.