Milyen vállalkozást indítsunk 2013-ban? – 1. rész

A vállalkozó életstílusa

Már meg sem tudom mondani, mennyi időn keresztül kerestem a tuti vállalkozás ötletét, és a vállalkozás sikerének biztos receptjét, de kb. 6 évembe biztosan beletelt (közben alkalmazott voltam), és aztán ott találtam meg, ahol nem is kerestem: az orrom előtt.

Arra viszont tisztán emlékszem, hogy milyen döbbenetesen egyszerű, és elsőre totál butaságnak tűnő ötleteket láttam kicsírázni és megvalósulni másoknál, és látok azóta is.

Példák, az elmúlt, válságos néhány évből:

Autókölcsönző vidéken, nem prémium kategóriás autókból. Ki az az őrült, hogy kibérel egy szakadt Wartburgot, ami épphogy eldöcög?
Nos, pl. három napos horgászatra induló, fiatalokból álló baráti kör, akiknek eddig még csak robogóra futotta, ami, ha esik az eső, elég kényelmetlen tud lenni. Ők törzsvendégek lettek például.

Vastelep. Most nem azért, de kinek jut eszébe a legmerészebb álmaiban, hogy vastelepet nyisson, főleg, hogy évtizedek óta üzemel már a környéken ilyen?
Valakinek mégis eszébe jutott, megcsinálta, és hát nem tett rossz lóra.

A 28. noname angol-turkáló, úgy, hogy előzőleg 27 már bezárt azon a környéken.

Zoknibolt. Csak zokni és harisnya. Hú, mekkora biznisz lehet, igaz? Aztán mégis megy már vagy 5-6 éve úgy, hogy közben kocsmák is kénytelenek voltak bezárni, kiemelném, hogy szintén vidéken.

TÜZÉP. Először csak néhány termék, az is megrendelésre – értsd: minimális befektetéssel, kb. a világ végén -, most meg már 150 kilométeres körzetből oda járnak vásárolni, és az égegyadta világon minden van a telepen, de még az is hozzátartozik a történethez, hogy az 5 kilométerrel odébb lévő, huszonakárhány éve üzemelő TÜZÉP bezárt, mert lehalt az építőipar.

A 32. gyrosos a 31. bezárása után, ráadásul nem is finom, sőt, rossz!

És még sorolhatnám a képtelenebbnél képtelenebb ötletek sikereit, amik persze virágzó gazdaságban cseppet sem képtelenségek, csak most, amikor már szinte mindenki beveszi a maszlagot, hogy „a Zembereknek nincs pénzük”, akkor ha ilyen sztorikat látunk megvalósulni, akkor azért megállunk egy pillanatra, hogy hm… hogy is van ez?

Amennyire belelátásom van ezekbe a felsorolt vállalkozásokba, azt mindenképp közös nevezőnek látom, hogy az ügyfélkezelésük már-már baráti.

Például a TÜZÉP-re odatelefonálsz, hogy van-e ez és ez. Mondják, hogy van (mert olyan, hogy nincs, az nem létezik). Kérded, hogy mikorra tudnák kiszállítani. Ha 10 kilométerre vagy, akkor kb. negyed óra múlva jön a teherautó és leborítják vagy lepakolják a cuccot, amit rendeltél. Ha mennek még tovább is (máshova is), akkor nincs kiszállítási díj sem. Lényegében a kiszállítási idő annyi, mintha bepattannál a kocsiba, és elmennél a telepre, de neked meg sem kell mozdulnod.

Vastelepet megjárod két perc alatt, és a leadott vasért 120 másodperc múlva megkapod a pénzt, hivatalos papírokkal együtt, egy olyan világban, ahol már a McDonaldsban is állandóan negyed órát várok a kajára!

A gyrosok még akkor is nyitva vannak este, amikor a környékbeli, évtizedek óta jelenlévő, vegetáló vendéglátó egységek órák óta bezártak! És mindig van benn vendég, mert hát tudvalevő, hogy a fiatalok nem szeretnek korán feküdni ;). Központi telefonszámon tudsz rendelni, és onnan osztják le, hogy melyik egységüknek kell kiszállítani.

Hétköznapi, már-már unalmas vállalkozások, amik mégis rendkívüliek: kiválóan működnek, pedig hát valószínűleg nem ők a legjobbak a világon, de van, amiben meg kiemelkedően jók, és ez meghozza a sikert is. (Ügyfélközpontúságról lesz még szó a követező részben.)

Ebből a tanulság az kell, hogy legyen – ezt mint a Magyar Vállalkozónők Közhasznú Egyesületének Elnöke is mondom -, hogy igazából nincs olyan kérdés, hogy milyen vállalkozást érdemes indítani most, vagy jövőre. Mert MINDEGY. Bármilyet!

Bármilyen vállalkozás lehet, még ma, recesszióban, gazdasági válságtól sújtva is sikeres.

Ezért indítom ezt a sorozatot, hogy több szemszögből is megvizsgáljuk, HOGYAN érdemes belevágni, mert a „mibe” az egy felesleges kérdés.

Ebben az első részben a vállalkozói életstílust beszéljük meg.
A vállalkozás nem nyolctól-négyig tartó munkát jelent, hanem sok évre szóló, mindennapos – igen, ünnepnapokon is! – 24 órás elfoglaltságot. Lehet, hogy nem gyártod 24 órában az üveggyöngyöket vagy a fajátékokat kézzel, de, hogy még álmodban is vállalkozol, azt garantálom.

A vállalkozás egy más LÉTforma, ebből kifolyólag egy speciális életforma.

Ha keresed a lehetőségeket, de még fogalmad sincs, mibe kezdhetnél, vagy van már némi fogalmad, de bizonytalan vagy, akkor első körben azt kell csak eldöntened, hogy milyen életstílus áll hozzád közel, és az első, nagyon intenzív 1-2 vállalkozói évedben milyen terepen akarsz dolgozni éjjel-nappal.

Üzletben, üzlethelyiségben?
Vendéglátó egységben?
Kinn a szabad ég alatt?
Fóliasátorban?
A lakásod egy elkülönített sarkában?
Egy műhelyben?
Stb.

A vállalkozással életstílust is választasz.
Nem minden vállalkozási ötlethez tartozik ugyanaz az életforma. Én pl. semmi pénzért nem várnám az ügyfeleket a térdig érő hóban a vastelepemen az első időkben. (Amikor evidens, hogy a vállalkozó még a cégben gürizik éjjel-nappal.)

Az is biztos, hogy nem akarok éjfélkor pénztárgépbe összegeket ütögetni.

Én mindig olyan ötleteket dédelgetek magamban, amik alapvetően úgy néznek ki, hogy

a.)    vagy itt ülök a kényelmes szobában és számítógép kell hozzá, és úgy foglalkozom emberekkel,

b.)    utazgatni kell hozzá, és úgy foglalkozom emberekkel, valahol máshol.

Persze ne rólam vegyél példát, ez csak az én életstílusom, ez csak egy példa (bár mostanában terjedő példa). Így egyeztetem össze a munkát a családi élettel, nekem ez vált be. Másnak meg más válik be.

De azt azért illik tudni előre, hogy ha belevágsz a BÁRMILYEN üzleti ötleted megvalósításába, akkor az körülbelül milyen életformát követel majd tőled az első időkben, mert az még baromira kevés, hogy van egy jó termék, ami eladja magát, aztán majd jót kaszálunk vele…

Innen folytatjuk, a következő részben a vevő lesz a középpontban.

Ha átfogó vállalkozói szemléletet szeretnél, akkor töltsd le az Iránytűt>>Vigyázat, kizárólag hasznos tartalom, csak eltökélteknek!

vállalkozást tervezőknek

2 Comments

  1. Pingback: Milyen vállalkozást érdemes indítani 2013-ban? 2. rész | Vidi Rita

  2. Pingback: Milyen vállalkozást érdemes indítani 2013-ban? 3. rész - Minőségszemlélet | Vidi Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük