Milyen a szerethető vezető?

Cikkrészlet a Minerva Capitoliuma 2010. decemberi számából, amely a szeretetről szólt.  A Minervát ide kattintva rendelheted meg. A cikknek csak az elejét közlöm itt, mert a második felében olyan információk vannak, amiket tényleg csak fizetős ügyfeleknek tartok fenn. A Minervát most megrendelők olvashatják a cikk második felét is>>

Milyen a szerethető vezető?

Néhány évvel ezelőtt még az volt az elvárás egy munkavállalóval és egy munkáltatóval szemben, hogy megbízható legyen, és a stabilitást erősítse és sugallja. Akár beosztottként, akár vezetőként, akár foglalkoztatóként.

Bár a foglalkoztatóknál még mindig nem hátrány a stabilitás, de a foglalkoztatottak felé megjelent valami teljesen más elvárás, mint ami addig volt jellemző: a stabilitás és biztonságra való törekvés helyett előtérbe került a rugalmasság.

Azt is mondhatnánk, hogy hirtelen az egész világnak vállalkozó szellemű emberekre lett szüksége, akik jól tűrik a stresszt, magas szintű önmotivációval rendelkeznek, és ha kell, pillanatok alatt képesek továbbállni.

Mi értelme van kötődni a vezetőhöz, vagy a vezetőnek a beosztottaihoz?

Mivel emberek vagyunk, érzelmek nélkül lehetetlen élnünk, sőt dolgoznunk is. Akkor ugyanis már robotok lennénk. De legalábbis gépek. Semmi furcsa nincs abban, hogy ha érzelmekkel viszonyulunk a beosztottainkhoz, esetleg a főnökeinkhez, vagy azokhoz, akiket bármilyen jogviszony keretében is, de vezetői státuszban irányítunk.

Mi, emberek bele tudjuk vinni az emberi mivoltunkból fakadó előnyöket a munkába, a gépekkel szemben: kreatívak vagyunk, pozitívak, érzelmektől irányítva döntünk, ráadásul nagyon gyorsan (nagyon sokszor ugyanolyan jól, mint mikor gépek hetekig analizálják a lehetséges módozatokat). Képesek vagyunk a kompromisszumra – egy beprogramozott gép erre képtelen -, és ha kell, felülírunk minden szabályt, mert például az emberi vagy a vagyon védelme úgy kívánja meg egy adott helyzetben. Képesek vagyunk az együttérzésre, és az önfeláldozásra is. Csupa gépiesség mentességet feltételező tényező.

Akkor szerethetünk is?

Mindenképp. Miért pont erről az érzelemről mondanánk le, egy munkakapcsolatban? De tudomásul kell vennünk, hogy mivel sokszínűek vagyunk, az egy csoporton belül lényegében elképzelhetetlen, hogy mindenki szeressen mindenkit.

Egy vezetőnek mindenkor tisztában kell lennie azzal, hogy a legkönnyebb az olyan embereket szeretni, akikben önmagunkra, vagy általunk hőn szeretett, tisztelt emberekre ismerünk.

Azokkal, akiket kedvelünk, szeretünk, tisztelünk, könnyebben együtt tudunk dolgozni, ami egy cég eredményeit tekintve egyáltalán nem hátrány ám!

Nem mindegy ki vezet, és nem mindegy, kit vezetnek

Most nem arról fogunk beszélni, hogy egy hierarchikus viszonyban is előfordulhat az, hogy az elméletben vezetettek vezetik a vezetőt (rossz esetben az orránál fogva), hanem arról fogunk beszélni, hogy a karizmatikus egyéneknek milyen archetípusai vannak, és aztán ebből levonjuk a megfelelő konzekvenciát is – lehet, hogy közben már rájössz magadtól is.

Folytatás a Minerva 2010. decemberi számában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük