Miért nem kell félni a könyvdarálásoktól?

Mostanában úgy látom, divat lett könyvet pusztítani. Mint írót, engem is érdekel ez a jelenség és téma, így természetesen azonnal odafigyeltem az eseményekre, és levontam magamnak a szokásos konzekvenciáimat, amiket most azért osztok meg, mert látom, hogy még mindig működik a hisztériakeltés egy-egy könyvdarálós aktussal, és hát ennél azért okosabbnak kellene már lenni drága életeim!

Joga van hozzá

Először is tisztázzuk, hogy bárki, aki könyvet darál vagy eléget, annak szíve joga megtenni ezt egy demokráciában. Megteheti, hogy bármilyen tárgyat elpusztít, megsemmisít, és ehhez még a sajtót vagy a közösségi médiát is felhasználhatja, hogy legyen, ami hatékonyan terjeszti a hírt. Nyilván lehetnek olyan esetek, amikor mondjuk szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősül egy-egy tárgy leamortizálása (mondjuk köztéri szobor megrongálása festékkel, meg hasonlók), de a nyilvánosság előtt könyvet égetni vagy darálni nem minősül bűntettnek.

Konkrétan nem érdekel, hogy ki milyen tárgyakat aprít fel vagy zúz szét. Az sem érdekel, ha könyvvel teszi ezt, és az sem, ha teszem azt, zászlóval.

Azért sem érdekel, mert ez az aktus nem más, mint manipuláció, és nem szokásom hagyni, hogy manipuláljanak.

A hisztizés az ilyen események láttán sehova se vezet, csak megerősíti az „elkövetőt”, abban, hogy igen, ezt érdemes csinálni. Ő semmi mást nem akar, csak hiszterizálni.

Vajon mikor kezdünk már el végre össztársadalmilag gondolkodni? Mikor jövünk már rá végre, hogy az ilyen eseteket teljes ignorálással, totális figyelmen kívül hagyással kell jutalmazni?

Rossz emlékek – sőt, borzalmasak – fűződnek a könyvégetésekhez, a történelem legsötétebb időszakait idézi meg egy-egy ilyen esemény, mikor könyvet pusztít el valaki, ráadásul teátrálisan és hát ugye politikai célzattal. Mert ugye véletlenül is semmisültek már meg könyvek, meg kerültek már zúzdába az idők során, valahogy mégsem hisztériázott sem a sajtó, sem a társadalom. Nyilván, mert azon esetek mögött nem volt semmilyen mögöttes szándék.

Most egy képviselőasszony úgy ad hangot a nemtetszésének, hogy a legprovokatívabb, legrosszabb kicsengésű módszert választja: nyilvánosan könyvet pusztít. Egyébként egészségére, ehhez is joga van. Ehhez is bárkinek joga van.

Mint gondolkodó embert, hidegen hagynak az ilyen játszmák és performanszok.

Mint írót meg, azért hagy hidegen az, ha akármilyen könyvet égetnek, mert a könyv fizikai megjelenési formája az nem maga a könyv.

Az csak a teste. A könyvnek a szelleme számít, ami elpusztíthatatlan.

Igazából elégethetnék az összes példányt, akkor sem semmisülne meg a szellemi térben az, ami a könyvben van.

Sőt, mondok egy rossz hírt az égetni, darálni, zúzni vágyóknak: az ilyen akciókkal erősítik a könyv szellemét. A könyvek szelleme annyira erős, hogy ezek a megmozdulások nem sértik, hanem építik. (Ez például már látszik is az ominózus könyv eladási eredményein, de az is csak egy fizikai jel, a szellemi térben még hatalmasabb lett a könyv ereje.)

Igazából szánom a könyvpusztítókat, mert nyilvánvalóan nem tudják, mivel kerültek szembe. Ilyen harcban nem lehet győzniük. Lehet manipulálni a közhangulatot, lehet hergelni a népet, hiszen a koronavírus már olyan uncsi lett, ideje valami mással idegesíteni egymást, valami mást megbeszélni a vasárnapi ebéd mellett.

A könyveket csak úgy lehet gyengíteni, ha nincs olvasójuk. Ha valóban azt akarták volna, hogy az említett könyv ne érje el a célját, ne jusson el az olvasókhoz, akkor titokban fel kellett volna vásárolniuk, és elrakni egy dohos pince sarkába, vagy esetleg úgy megsemmisíteni, teljes fedésben, senki által nem tudva róla.

Ezek alapján nyilvánvaló, hogy nem az a célja a képviselőasszonynak, hogy ne terjedjen a szerinte és pártja szerinti kártékony propaganda, hanem az a célja, hogy terjedjen és épüljön a könyv szelleme. Ezt el is érte, a kiadó helyében küldenék neki tiszteletpéldányt.

Digitálisan vajon hogyan pusztítana?

Azért sem kell félni a könyvdarálók és könyvégetők akcióitól, mert ha okos és ügyes a kiadó és az író, akkor nyilván létezik a könyv digitális verzióban, ekönyvként is.

Elképzelem, ahogy a képviselőasszony összehívja a sajtót, előadja a mondókáját, előveszi az ekönyv olvasóját, és teátrálisan kitörli róla az ominózus, pusztulásra ítélt könyv nála lévő verzióját. Azta, micsoda képek! Ja, semmi. Tudjuk, hogy egy letöltött fájl törlésével még nem szakad meg a történelem szövete, nem történik helyrehozhatatlan kár.

A digitális könyv is ugyanúgy tartalmazza azt a szellemi erőt, mint a nyomtatott példány, és ha eddig senkit nem érdekelt az az érv, hogy sokkal jobb a digitális könyv, mint a nyomtatott, mert a digitális egyáltalán nem terheli környezetet, akkor talán most előkerülhet egy új érv, amit talán többen fognak értékelni:

– A digitális könyvet nem lehet teátrálisan bedarálni, elégetni, megsemmisíteni, mert az eltüntethetetlen, kitörölhetetlen, és bármikor pótolható és helyreállítható.

Szerintem két út van előtted, előttünk:

Első út: ésszel élni. Gondolkodni és provokátoroknak meghagyni a jogot, hogy provokáljanak, de nem adni nekik plusz erőt azzal, hogy behisztizünk, mert ledarálnak egy darab könyvet, vagy kitörlik az ekönyvolvasójukról.

Ha azt tapasztalnád, hogy bárki könyvet éget és ez téged zavar, akkor van egy fontos teendőd, műveleti sorrendben így kell kivitelezni: elfordítod a tekinteted a provokátoroktól, és soha többé nem figyelsz rájuk, majd azzal a lendülettel minden könyvet, amit csak lehet, megszerzel digitálisan, és több példányban is tárolod a gépeden, mobilodon, ekönyv olvasódon.

Ha a provokátorok észjárása szerint működsz, akkor győztek fölötted, hiszen nekik semmi más nem kell, csak figyelem. A provokátorok figyelem-paraziták. De a sorsod alakulásának szempontjából az az üdvös számodra, ha te győzöl az élet játszmáiban. Mert akkor éled a te, saját életedet.

És persze van még egy út, ezt párhuzamosan járhatod az első mellett:

Írj! Teremts szellemi erőtereket az írásaiddal, amik által nemcsak a műveid, de végül is te is elpusztíthatatlan leszel.

Legközelebb, ha provokálnak és hisztizel, látni fogom, hogy mások életét éled-e, vagy a sajátodét.

Úgy tapasztalom, ennek az országnak a társadalma imádja más életét élni. Ezért is tartunk ott, ahol tartunk. Nem tudom, ki hogyan van vele, de jól esne már egy ébredés.

Vidi Rita

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.