Mielőtt még belekezdenék a gondolatmenetbe, szeretném egyértelművé tenni, hogy IMÁDOM az HBO Trónok Harca című sorozatát. Imádom az első képkockától a jelenleg elérhető utolsóig. Imádom a történet mesélésének minőségét, imádom a látványt, imádom a castingok eredményét (még akkor is, ha bizonyos szereplők egyik évadban egyik, másik évadban másik szerepet játsszák, illetve, hogy egy-egy karaktert több színész is eljátszik az idők során). Imádom ahogy felcseperednek, megemberesednek, megasszonyosodnak a kedvenc szereplők, imádom mindegyik karaktert (eskü, még Tywin Lannistert is, de még Ramsey Boltont is), és már nem tudom, hányszor néztem meg elejétől a végéig, de olyan is volt már, hogy a végétől az elejéig. (Amit nem imádok, azt lásd alább.)
Nem vagyok nagy sorozatfogyasztó, alig tucatnyi kedvenc sorozatom van, ilyenek, mint Az ifjú pápa, Doktor House, Gyilkos elmék, True Detective (1-2 évad), Supernatural, és már nem túl hosszan folytathatnám a sort, mert a jó sorozatok (számomra jók) száma véges. Számomra az a jó sorozat, amit akárhányszor újra tudok nézni és soha nem unom meg. Ezeknek a sorozatoknak közös jellemzője, hogy egyedi hangulatuk van, és valóban minőségi munkát kapok az alkotóktól, nem pedig kliséhegyeket egymásra hajigálva, és úgy egyébként telibezoomolt arcokat, amik csak bámulnak, és ezt nevezik színészi játéknak. Szóval, mielőtt bárki úgy gondolná, hogy sorozatfüggő vagyok, jelzem, nem, nem vagyok az, sokkal inkább vagyok minőségfüggő. És ezt a minőségfüggésemet bizonyos sorozatok messzemenőkig kielégítik.
A Trónok Harcával ugyebár dupla szerencséje van a vérbeli rajongóknak, mert létezik a sztori könyvben is – A tűz és jég dala elnevezésű regényfolyammal szorosan kapcsolódva, melynek első kötete konkrétan a Trónok Harca –, és hát ugye az HBO elkezdte megcsinálni képernyőn is (nem véletlenül fogalmazok így) az egész univerzumot. Ha létezik szerencsés együttállás sorozat számára, akkor George R. R. Martin és az HBO igényességének összecsengése az szépen modellezi, mit is értek jó bolygóállásnak egy sorozat esetében.
A következőkben spoilerezni is fogok, szóval, aki nem akarja tudni az igazságot, az inkább ne olvasson tovább.
Szóval mi is a bajom az HBO sorozattal és miért haragszom rá?
Akárhányszor is nézem újra, az 5. évadnál már nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy az HBO elkezdte megunni és leépíteni az egyébként irdatlan regényfolyam szövevényes univerzumát. Igen, így ahogy mondom: elkezdték lezárni és elvarrni a szálakat, miközben rengeteg szálat még meg is spóroltak, összevontak a már kedvelt karakterekkel, kiiktatva így a képből a Martin által előirányzot karakterfejlődések lényegét. Nyilvánvalóvá vált a sorozat készítésének megkezdése után ugyanis, hogy Martinnak még esze ágában sincs még a szálakat összekötni, esetleg elvarrni itt-ott, hanem az újabb könyvekkel – Királyok csatája, Kardok vihara, Varjak lakomája, Sárkányok tánca (e két utóbbi igazából egy könyv, csak mivel baromi hosszú lett, ketté lett véve) még tovább bonyolítja a dolgokat, és a lezárás esélye fel sem merült még.
Az HBO számára viszont ez azt jelentette menet közben, hogy akár még évtizedekig is eltarthat az egész történet a kismilliónyi szereplőjével és számtalan helyszínével, így aztán inkább számoltak, mint elkötelezték volna magukat a korrekt folytatólagosság mellett.
George R. R. Martin eddig öt könyvet adott ki A tűz és jég dala regényfolyamból, az HBO pedig ezt az öt könyvet eddig 7 évadra adaptálta át. Már az első 4 évadban törés volt az első két könyv és az évadok között (két könyv fedett le nem teljes 4 évadot), mert a második könyv ér véget ott, hogy Joffrey meghal, míg ez a negyedik évad második részében történik meg a sorozatban.
Mielőtt még bárki arra gondolna, ami elterjedt mém a filmiparban, hogy „egy könyvet nem lehet maradéktalanul átültetni filmre, főleg nem a jó könyveket”, az nem áll messze a valóságtól, csak éppen azt a tényt felejti el, hogy Martin a könyvet úgy kezdte el írni, hogy közben több évtizednyi forgatókönyvírói tapasztalat és számtalan ehhez kapcsolódó díj állt mögötte. A könyvek, ahogy az első két évadban is látszik, tökéletesen átültethetőek filmre, hiszen még a párbeszédek is szinte szó szerintiek. (Főleg a mindenki által kedvelt Tyrion monológjai és dialógjai ismerhetőek fel a könyvből.)
De a harmadik évadtól már borul a sztorivezetés, mert létfontosságú tényeket hagynak ki az HBO-sok, sokak szerint pénzügyi, más vélemények szerint pedig kreatív és/vagy dramaturgiai okokból.
Annak idején, mikor az HBO elindult a sorozattal, sok rajongó érezte azt, hogy igazából más cég nem is lenne képes a látványban azt a színvonalat hozni, mint amit a sztori megérdemel. De a negyedik évadtól már biztos lehet abban egy rajongó, hogy az HBO jócskán alább adta, és hogy a sorozatban ne legyen törés, és Martinra se kelljen várni, elkezdték saját szájízük szerint formálni a történeteket. A látvány stimmel, sőt az újabb évadok minden korábbit felülmúlnak kivitelezésben. Vannak olyan részek, amiket újra és újra tátott szájjal nézek, tehát ebben nem történt minőségromlás, csakis javulás. De a történetszálakban és a karakterek útjában durva visszanyesések, és érthetetlen önnállósodások következtek be az HBO részéről.
Amivel addig nincs gond, amíg van hasonlóság a könyvvel. De amikor már semmi nem úgy van, mint ahogy Martin megírta, az egyre inkább szembefordulás egy olyan alapelvvel, ami miatt annak idején egy rajongó biztonságban érezte az HBO-nál a sztorit, és ugyebár sok olyan fanatikust is begyűjtött a Trónok Harca láz, akik a könyvet még messziről sem látták.
Mondok példákat arra, hogy mennyi mindenben nem hasonlít már a sorozat a könyvekhez (azért mondom többes számban a könyveket, mert egy-egy évad nem pontosan egy könyv, hanem több könyv történetei keresztezik egymást, ahogy dramaturgiailag, meg nagyjából időrendben az HBO egymáshoz passzította őket).
Brandon Stark – a háromszemű holló
Óriási tévedések vannak Bran képességéről a sorozatban. Nyilván az első évadokban még csak lebegtették, hogy Bran mire képes és mire nem képes, de amikor Jojen azt mondja neki, hogy „nincs más olyan, mint amilyen te vagy, mert arra senki nem képes, amire te” – jelesül, hogy „megszállja” Hodort és irányítsa, ez úgy kamu, ahogy van. Ugyanis például a vadaknál a legkülönbözőbb lényekbe, köztük emberekbe is beleszállni képes vargok tömkelege leledzik vígan, ők a harcokban és úgy egyébként is a túlélésben fontos szerepet játszanak. De nemcsak a vadaknál vannak ilyen képességű emberek, hanem szerte a Hét Királyságban, de a vadaknál látunk konkrétan ilyeneket. A könyvben Riconról és Aryáról is kiderül, hogy képesek beleszállni a farkasaikba, tehát ők is ún. varg képességekkel bírnak.
Bran képességének konkrétumaira nem derült fény a sorozatban, de igazából az a lényege, hogy mindennel és mindenkivel, időben és térben egyszerre összeköttetésben van – mégpedig a varsafák által. Ezt persze nehéz megmutatni a képernyőn, de pár perces sejtelmes utalásokkal biztosan nem lehet, márpedig Bran nem kap többet ennél. Amikor pedig a hetedik évadban Samtől hall egy olyan infót, amit neki tudnia kellene, hiszen ő konkrétan mindent és bármit tud, azt is, amit nem, és erre az a reakciója, hogy „Jé, tényleg?” (gondolkodó arccal, miközben állandóan a varsafa környékén üldögél), akkor az vagy tiszteletlen dezinformáció a sorozatkészítők részéről, vagy pedig benézése a karakter lényegének. Közben azt is fontos tudni, hogy Bran attól különleges, hogy neki nem is kell ott lennie a varsafa közelében, akkor is működik a képessége. (Az előző háromszemű holló konkrétan bele volt nőve a falon túli varsafa gyökerébe. Brannek erre nincs szüksége.)
Bran ott van azokon a színeken, ahol a könyvben, csak semmi nem jön át abból, hogy mire is képes és az miért fontos.
Brienne
Brienne szerepét a sorozatban sikerült jól összekuszálni. Fontos momentum volt ugyan, mikor Brienne végre bosszút állhatott Renlyért és megölhette Stannist, csakhogy ez 100%-ban a könyv megcsúfolása – lásd alább. Brienne – és vele Pod – a Lobogó Nélküli Testvériség vezetője előtt végzik be, vagy nem végzik be pályafutásukat (ott van vége, hogy elsötétül a világ, de Martinnál tudjuk, hogy aki halott esetleg, az nem feltétlenül marad is az), tehát egyáltalán nem molyolnak Deresben, és pláne nem tér vissza Brienne Királyvárba (ahogy a 7. évadban történt.), mert leágazott a karakter egy nagyon fontos másik karakterhez, és nyilván Martin szándéka szerint nem véletlenül.
Stannis
Nem vonult egy az egyben Deres ellen, hanem Erdőmélyben találkozunk vele, merthogy az valahogy kimaradt a sorozatból, hogy az mennyire fontos stratégiai pont a térképen. Állítólag később Deresnél tényleg elesik, de nagyon érdekes, hogy a sorozatban egy olyan fél sornyi utalásnak szenteltek két részt, ami helyett Martin egész mást tartott fontosnak.
Mance Rader
Szintén nem hal meg a máglyán Jon nyila jóvoltából, hanem helyette a csontok ura kerül a máglyára, ugyanis a Vörös Asszony olyan varázslatra is képes, hogy egy embert valaki másnak láttat. Mance is küldetésre indul a falon innen, mint Stannis, és eljut Deresbe, ott segíti társaival Ramsey feleségét, aki – tádám – egyáltalán nem Sansa Stark, hanem valaki más.
Sam és Szegfű útja
Sam és Szegfű útja cseppet sem olyan cuki és reménybeli, mint ahogy látjuk, ugyanis ott borul az egész, hogy a könyv szerint nem KicsiSamet viszik ám magukkal – bár erről Sam mit sem tud eleinte –, hanem a falon túli király szintén csecsemő kisfiát. Mégpedig azért őt viszik magukkal, mert a Vörös Asszony imádja a királyi vért, és Havas Jon attól fél, hogy ha egyszer egy új varázslathoz megint királyi vérre lenne szükség, a Vörös Asszony Mance fiát szemelné ki áldozatnak… Így aztán Jon ráveszi Szegfűt, hogy vigye el a kisherceget magával, cserében az ő kicsi fia hercegként élhet… míg rá nem fanyalodik a Vörös Asszony a vérére – bár efelől megnyugtatja Szegfűt, hogy ügyelni fog rá, hogy ez ne történjen meg. Aemon mester is velük tart, ő mondja el Samnek, hogy ő jobban lát vakként, mint a fiú látóként, ugyanis nyilvánvaló, hogy a kisfiú nem Szegfű fia, hanem a falon túli királyé.
Tyrion
Tényleg megöli az apját, tényleg egy ládában keveredik ki a Királyvárból, tényleg a világ végére utazik, de nem lesz Danerys tanácsadója, sőt, nem is kerül az Ezüst Királynő közelébe. Mikor utoljára látjuk, akkor éppen a második fiakhoz való csatlakozáson morfondírozik, miközben egy törpe leányzóval, Krajcárral utaznak városról-városra, mely leányzó malacon lovagolással, mintegy vándorcirkuszosként keresi kenyerét. Összefutnak Mormonttal, de Jorah nem kapja el a szürkehámot, az valaki más sztorija a könyvben.
Catelyn Stark
A legfájdalmasabb számomra az, hogy egy elképesztően fontos szál és karakter ilyen durván kimaradhatott a sorozatból. Ugyanis Cat a vörös nász után „feltámad”, bár az, hogy a hulláját a folyóba vetették, nem tett jót a kinézetének. A nyakán a seb nagyon durván néz ki, és ez miatt beszélni sem igen tud, és a bőre is inkább zöld, mint mondjuk sápadt, de ő lesz a Lobogó Nélküli Testvériség Kőszív nevű vezetője. Nála végzi a sztorit a könyv szerint Brienne és Pod. Kőszív kegyetlen és bosszúszomjas, szóval nem az a Cat, akit korábban megismertünk, de a történtek fényében ez azért érthető. Annak idején, mikor a vörös nász előtt kérdezték a színésznőt, hogy mit tud, mi lesz vele, ő zavartan válaszolta, hogy fogalma sincs, hogy a készítőknek mi a célja a karakterével. Akkor sokan nem értették, hogy miért mondja ezt, hiszen hát a vörös nász… akik nem értették, azok nem tudták még, hogy Catelyn Starknak nagyon fontos szerepe van a történetben a könyv szerint, de a színésznő akkor már utalt arra, hogy ő bizony nem látja jelét annak, hogy benne lesz Kőszív a sorozatban…
Két elfeledett Targaryen
A sztoriból két időközben felbukkanó, élő és viruló Targaryent is kihagytak az HBO-sok. Az egyik akár a trón várományosa is lehetne, vele a segítői és támogatói beutazzák a világot, de végül rosszul végződik a kaland, míg a másik eljut egészen Daenerys udvarába (Meereenbe), és ő szabadítja ki a sárkányokat a láncaikból, míg Dany távol van (a sorozatban ezt Tyrion cselekszi meg). Ez a távoli rokon Targaryen konkrétan bele is hal a sárkányok kiszabadításába, mert azok megégetik… Így aztán kiderül róla, hogy ő bizony nem volt teljesen mégsem a sárkány vére (Az apja volt egyébként Targaryen, az anyja pedig Martell). Ezeknek a szálaknak a kihagyása – illetve egyikük Tyrionnal való összedolgozása – érthető, mert a történet bonyolultságát és hosszúságát tekintve ezek tényleg epizódszereplők, de mégiscsak fontos a szerepük abból a szempontból, hogy láthatjuk: az egyedüli örökösök sem mindig egyértelműen egyedüli örökösök ám, akkor sem, ha nagyon kedveljük őket.
Daenerys
Feleségül megy Hizdahr-hoz, és mikor a hárpia fiai lecsapnak az arénában, és Dany elmenekül Drogon hátán, akkor Hizdahr uralkodik tovább királyként, és ők gyanakodva állítanak csapdákat egymásnak Barristan Selmy-vel, miközben Dany messze jár.
Cersei
A sorozatban Cersei egy egyedül borozgató, láthatóan minden kihívással egyedül, vagy Jaime segítségável megküzdő, mindenféle csúf leszámolásokat kidolgozó, fivéréért heves lánggal égő, szenvedélyes és okos asszony, akit a hatalom és a hatalomvágy éltet. Nos, a könyvben nem ilyen. Egyáltalán nem olyan okos és dörzsölt, mint látjuk, sokkal szétszórtabb, sokkal több a rossz döntése, és rengeteg ember veszi körül. A terveit bár lehet, hogy egyedül ötli ki, de azokat a pillanatokat hetekig tartó, éjszakába nyúló beszélgetések (és más cselekmények) előzik meg bizalmasaival, tanácsadóival. (Akik többsége nő egyébként.) A rideg, elmagányosodott Cersei nem létezik. Rideg, és bárkit odadob Cyburn-nek, hogy kedvére kínozhassa az illetőt, de közben élveteg is, és ebből kifolyólag sok rossz döntést is hoz. Nem igazi pszichopata, ahogy a sorozatban mutatják.
Havas Jon
Bár a sorozat legkedveltebb figurája, a könyvben viszont nem más, mint egy komor, megkeseredett, de egyébként túlságosan is önérzetes fiatalember, aki hirtelen túl magasra jutott, pedig ő semmi mást nem akarna, mint kaszabolni az ellenséget. A karakterfejlődése ott tart, hogy elszakít egy gyermeket az anyjától azért, hogy egy kisherceget biztonságba helyezzen, de ezt a jócselekedetet is csak azért teszi, hogy megakadályozza a Vörös Asszony esetleges következő varázslatának sikerességét. A motivációi a könyv egy pontján végtelenül hidegekké és kiszámítottakká válnak, egy olyan felnövés-sztorit látunk általa, ami helyett tényleg valami másra vágynánk. Nos, az HBO meg is adja ezt a valami mást. Csak ezzel ugyebár keresztbe tesznek a történet folytatásában tovább fejlődő Jonnak.
További szereplőket nem taglalok, a lényegre rávilágítottam.
Összefoglalva: a sorozatban mindenki egy másik utat jár be, vagy cselekményileg, vagy karakterfejlődésileg, mint a könyvben. Így történik meg az, hogy már semmi sem olyan, mint kellene lennie.
De mégis miért haragszom?
Sokszor eszembe jut az, hogy igazából szerencsések vagyunk mi, olvasó és néző rajongók (tehát akik olvasták IS, meg nézik IS), mert egyszerre két Trónok Harca világot kapunk. Egyet az írótól, amely sztorifolyamnak messze nincs még vége, egyet meg az HBO-tól, ami nem igazán autentikus, de azért a 4-5. évadig elviselhetőek az eltérések.
De aztán mégis mindig rájövök, bármennyire is jóindulatú akarok lenni, hogy azok az eltérések, amiket az HBO kivitelezett, azok gyakorlatilag arculköpések. Ez már egy teljesen más sztori, ami meglovagolta Martin zsenialitását, majd jól beintett annak – meg a nézőknek is.
Ugyanis az érthető, hogy kihagynak nem olyan nagyon lényeges szálakat. Az is érthető, hogy gondot okoz számukra, hogy az író nem olyan ütemben halad, mint ahogy előre tervezték. Gyakorlatilag négy könyv megléte után elkezdték csinálni a sorozatot, tudván azt, hogy egy-egy könyv majdnem ezer oldalas, tehát nem három év lesz megírni újabb 3-4 kötetet, ami majd kiteljesíti és lezárja a sztorit. Ezt szerintem egy ennyire profi csapatnak, mint az HBO, előre látnia kellett volna, hogy kockázatos így belevágni. Érthető, hogy akartak valamit kezdeni ezzel az anomáliával már menet közben, de ahelyett, hogy teljesen átformáltak mindent és mindenkit, inkább azt kellett volna kezdeni, hogy fel kellett volna függeszteni a sorozatkészítést. Azt kellett volna mondani, hogy oké, addig csináljuk, amíg van. Ami meg nincs, azt nem csináljuk, megvárjuk, míg lesz.
A legjobb történeteket azért imádjuk, mert tanúi lehetünk a karakterek fejlődésének. Szinte lényegtelen, hogy mi történik velük, ha megvan az alap hangulat – márpedig Martinnál a hangulat a zseniális, az, hogy mit ebédeltek, az nem –, de az lényeges, hogy olyan irányba fejlesztjük-e őket az eseményekkel, ahova a könyv szerint is fejlődnek, vagy épp az ellenkező irányba.
Ez a hibrid megoldás rosszabb annál, mintha abbahagyták volna pár évre a forgatást, és azt mondták volna: kedves rajongók, mi is sajnáljuk, de tisztelünk benneteket annyira, hogy megvárjuk Martint.
De ők inkább saját kezükbe vették az irányítást, ami elsőre meghökkenést keltett mindenkiben, majd persze kíváncsiságot is ébresztett. Jók lettek a leágazó évadok, de sosem feledhetjük, hogy ez már nem AZ.
– A kizárólag filmért rajongók nem azt kapják, amit kapniuk kellett volna. AKKOR kapják, amikorra az HBO tervezte ugyan – hóhiányos forgatási helyszínek miatt csúszott egy évet az utolsó évad forgatása –, de nem AZT, amibe beleszerettek anno. Amikor például Tyrion Danerys udvartartásában két egymást követő részben is azon vekeng, hogy a vajon a többiek mivel szokták elütni az időt olyankor, amikor nincs mit tenni a várakozáson kívül, hát az idegesítően szánalmas. Martin a nagyon fontos üzeneteit úgy szokta beégetni az agyakba, hogy a dolog megtörténik az egyik szereplővel, majd kisvártatva ugyanaz, vagy nagyon hasonló megtörténik egy másikkal is. A harmadikra már másképp dönt az éppen soros, ezzel borítva meg a mesterhármas dramaturgiai erejét, és meghökkentve az olvasót és a nézőt, de az is lehet, hogy a harmadik nekifutás olyasvalakivel történik meg, akire biztosan nem számítanánk. Az, hogy dettó ugyanaz megtörténik valakivel két egymást követő részben/epizódban/jelenetben, az kizárt. Ez persze csak egyetlen példa. A legszánalmasabb az, ahogyan Dany és Jon egymásba szeretnek valami 3-4 részen keresztül… Ennyi nyálhoz már egy tekercs papírtörlő kellene. (Miközben Martinnál Dany már a többedik pasijával él együtt, és férjhez is ment, ahogy fentebb írtam.)
– A könyvért rajongók, de közben a sorozatot is nézők vagy megtanulnak elvonatkoztatni a könyvtől – de ez a negyedik évad 2. részéig nem szükséges, hiszen addig a lehető hű a sztorihoz –, vagy kínlódnak azzal, hogy minden egyes későbbi résznél összes jeleneténél ezeket gondolják: aha, hát vele sem ez történik… meg vele sem… és vele sem… és senkivel sem…
– Csak a könyvért rajongók érezhetik azt, hogy azt kapják, amire az íróval „szerződtek”, egy sajátos, egyedi, Martin-féle Trónok Harca élményt. De akkor meg, ha csak ők kapják meg azt, amit megérdemeltek, akkor a sorozatot ilyen módon elkészíteni – szerintem – bűn és csalás.
Ismétlem: imádom a sorozatot. De egyetlen más sorozat sem okoz ekkora belső vívódást, mint ez. És ez a vívódás nem előre mutató, hanem frusztráló. Ez kizárólag az HBO hibája.
Mi ebből a tanulság?
Inkább ne kezdj bele olyasmibe, aminek a végén nem tudsz annyira hű lenni az elvekhez, mint ahogy az elején, és ennek a veszélye már előre látszik. Ha azt veszed észre, hogy letérsz az alapelvek ösvényéről, akkor állj meg, és várd meg, míg azok az elvek újra megmutatják az utat. Addig ne haladj tovább.
Hogy várom-e a befejező évadot?
Hajjaj! És azt is imádni fogom! De örökre megmarad bennem a gondolat: ezt nem így kellett volna csinálni.
Ha tudtunk 39 évet várni egy új Star Wars epizódra, akkor tudtunk volna még éveket várni az újabb és újabb, de Martin-hű Trónok Harca évadokra.
Megengedőbb pillanataimban, érzem, hogy dupla öröm ér, mert olvastam is, nézhetem is. De néha még nekem is megszólal a bal agyféltekém, és azt mondja: basszus, ez nem AZ!
Ui.: Senki kedvét nem akartam elvenni sem a könyvtől, sem a sorozattól, sőt, mindenkit arra buzdítok, hogy NÉZZE meg! Nem kötelező elolvasni, de nézni szerintem igen. 🙂
U.ui.: Természetesen sok filmet láttam már, ami szinte csak nyomokban hasonlított az eredeti könyvre. De filmeknél ez tényleg dupla öröm. A Trónok Harcánál ez valahogy dupla bosszúsággá válik, és ezen irományom csak azt a célt szolgálta, hogy megfogalmazhassam magamnak ezt az élményt. Ha ezt még bárki el is olvassa, hát köszönet az extra figyelemért. 🙂
Vidi Rita
U.u.ui.: Fogok még írni a Trónok Harcáról más megközelítésben is, akkor csak dicsérni fogom a sorozatot, ígérem :).
U.u.u.ui.: Haragszom a sorozatra egyébként az erőszak és a szex durva és nyers ábrázolásai miatt is, de ha ennek külön cikket áldoznék, még inkább felhívnám rá a figyelmet. Nem ezek a jelenetek a sorozat – és a könyv – erősségei, Martinnál fontos árnyalatokat adnak hozzá a sztorihoz, a sorozatban viszont a leggyakrabban öncélúak.
