Melléfogás pénzügyeket tanítani a gyerekeknek?

Melléfogás pénzügyeket tanítani a gyerekeknek?

Óriási melléfogás lesz abból, ha 18 éven aluliakat akarunk megtanítani pénzügyekre, helyes pénzkezelésre, a kamat, a kamatos-kamat, a hozam fogalmára, a THM-re, az EBKM-re és a devizahitelek veszélyeire. Hogy miért? Mert ez sziszifuszi munka, az értelmetlen energiabefektetés tipikus példája. A gyerekeket egészen másra kell megtanítani, de arra nagyon: ez fogja eredményezni azt, hogy már kora felnőtt korukban tisztában és jó barátságban lesznek a pénzzel.

Ezekben a recessziós időszakokban minden napra jut egy-egy szakértői megszólalás vagy sajtóközlemény, esetleg egy diákok körében végzett felmérésről készült tanulmány megjelenése a sajtóban, amelyeknek közös céljuk felhívni arra a figyelmet, hogy milyen nagyon fontos lenne, hogy a gyerekek már kisgyermek kortól kezdve tisztában legyenek a pénz, a kamat, a kamatos-kamat fogalmával, az EBKM és THM csúfszavak jelentésével, és legleglegfőképp a devizahitelek veszélyeivel.

Egyesek már-már azt vizionálják, hogy ha a felnőtt lakosság anno gyerekkorában kapott volna megfelelő képzést ezekben a témakörökben, akkor most nem lenne sem devizaalapúhitel-probléma, sőt, lehet, hogy még államadósság sem. Az ország nem lenne ekkora kátyúban, ha minden állampolgár már az általános iskolában megkapta volna a pénzügyi alapképzést, és lehetne örülni a Kánaánnak, de hát sajnos azzal kell főznünk ugyebár, amink van, de legalább annyit megtehetünk, hogy társadalmilag összefogunk és megtanítjuk a gyerekeinket, már egészen kicsi kortól arra, hogy mire való a pénz, hogyan kerül az emberekhez a pénz, és hogyan kell vele bánni.

Ezt a kötelező tananyag részévé tesszük az iskolákban, aztán hurrá, 10-20 év múlva már annyi eredmény látszódni fog legalább, hogy a gyerekeinknek teljesen más pénzügyi problémái lesznek, mint nekünk, mostani felnőtteknek. Lehet hátradőlni, probléma megoldva, naaaagy, piros pipa!

Láttál te már gyereket közelről?

A gyerekeket nem érdekli a pénz. Nézz meg egy 7 éves kisfiút, sőt kérdezd meg, mire vágyik, mi a legnagyobb vágya zsenge életében.

Csatárrá előlépni a focicsapatban, napokon át legozni a barátokkal, vagy csak bandázni az iskolatársakkal, de az sem kizárt, hogy számítógépen akar játszani. Ha közlöd vele, hogy bizonyos dolgok pénzbe kerülnek, akkor csak néz rád óriási bociszemekkel, és nem érti, mi köze van ehhez.

Felmerül a provokatív kérdés: az a felelős szülői hozzáállás, hogy olyan terheket rakunk a gyerek vállára a pénz korai emlegetésével, amivel adott esetben a társadalom alig 2%-a képes könnyedén megbirkózni?

De menjünk tovább, nézz meg egy 7 éves kislányt is, kérdezd meg, mire vágyik!  Olyan akar lenni, mint Hannah Montana, vagy valamelyik popsztár, babázni akar, sugdolózni az iskola udvarán a barátnőivel, és népszerű akar lenni a közösségében, és ő is számítógépen akar játszani.
A pénz őt sem érdekli, ahogy a kortárs fiúkat sem.

Ugorjunk pár évet, legyenek a gyerekek immár 11-12 évesek!
A fiúk ebben a korban iszonyatos fizikai energiával rendelkeznek, képesek egész nap futkosni, focizni, biciklizni, míg a kislányok elkezdenek komolyan barátnőzni ezekben a korakamasz években.

Újabb 3-4 év elteltével a lányoknál még erősebben jelentkezik a csoporthoz való tartozás-, a barátkozás igénye, a fiúk pedig lassan elkezdenek visszavonultabb életet élni – többek között azért, mert minden gondolatukat a szex tölti ki, és félnek, hogy ezt más is észreveszi rajtuk. Kevesebb a barátjuk, kevesebbet futkároznak, inkább a szobájukban hallgatnak zenét, vagy játszanak a gépen, vagy elmerülnek álmaikban.

A pénz senkit nem érdekel ebben a korban, attól függetlenül, hogy a tizenéves korú gyerekek egyre többet hallják szüleiktől, hogy „az bizony sok pénzbe kerül”. A világlátásuk egyre szélesebb, és ebbe óhatatlanul bevonzódik a pénz témája is, de mivel nem ők rendelkeznek a pénzről – a zsebpénz pedig nevetségesen alacsony ahhoz képest, amennyit el tudnának költeni -, nem ők keresik a pénzt, és van fontosabb problémájuk is, ezért ez a kor sem a legalkalmasabb a pénzügyekre való szemfelnyitásra.

17-18 éves korban olyan erővel nehezedik a gyerekre a saját jövőképe, hogy abba nem fér bele a pénz témája.
Gondolj csak bele, milyen érzés lenne számodra, ha két éved úgy telne, hogy fogalmad sincs, mi fog történni veled!
A pénzen törnéd az agyad? Kötve hiszem. Ehelyett inkább arra törekednél, hogy tisztábban lásd a jövődet, hogy ne egyedül vágj neki a homályos útnak, és, hogy legyen támogató közeged – család -, akikkel viszont egyre kevésbé érteted meg magad, mert valahogy minden kommunikáció nehezebbé válik ebben a korban.

Óriási kihívás a felnőtt kor küszöbe, ha ilyenkor akarnánk a gyereket pénzügyekre tanítani, akkor jó eséllyel felfogná ugyan, de mivel a felnőttektől jövő információkat eleve szűrten fogadja be, ezért jó részét azonnal ignorálná is.

(A felnőtté válásig végbemenő hormonális és érzelmi változásokról, mind a lányok, mind a fiúk tekintetében kiváló összefoglalót nyújt Louanne Brizandine, A női agy című könyve.)

Az emberi agy az egyik legtöbb kutatási anyagot létrehívó terület, szinte minden napra jut egy-egy rejtély felderítése az agyunkkal kapcsolatban.
„A kutatások újabban rávilágítottak arra, hogy micsoda figyelemre méltó változások mennek végbe az agyban az élet második évtizedében. Annak belátása, hogy a kamaszkor folyamán az agy nagymértékű növekedésen és változáson megy keresztül, ellentmond annak a régóta fennálló elképzelésnek, hogy az agy javarészt már „kialakul” a gyermekkor végére. A gyermekkorból a felnőttkorba vezető időszak során az agy „huzalozottsági diagramja” jóval összetettebbé válik, egyúttal sokkal hatékonyabbá, különösen az agy prefrontális kérgében, melyet frontális külső köpenynek is neveznek.

A prefrontális kéreg az elülső lebenyek egy igen fontos része, egyike azoknak a területeknek, amelyek legutoljára válnak éretté. Ez a terület a felelős az olyan képességekért, mint hogy fontossági sorrendeket állítsunk fel, rendet tegyünk terveink és elképzeléseink között, stratégiákat alakítsunk ki, uraljuk a hirtelen fellángolásainkat, valamint megosszuk a figyelmünket.”

Forrás: http://www.tminfo.hu/maharishi-ajurveda/szuper-agyak-szuper-jegyek-maharishi-ajurveda-tanacsok-iskolasoknak/

Ha a prefrontális kéreg a felnőtt kor küszöbén válik éretté – bár néha olyan érzésem van, hogy egyes emberekben sosem válik éretté… -, az azt jelenti, hogy azok a bonyolult összefüggések, amiket a pénzzel kapcsolatban néha még közgazdások sem jól értelmeznek – ugye tudod, hogy a közgazdászok között ugyanannyi a gazdag ember, mint a kohómérnökök és a gyári munkások között? -, akkor hogyan is várhatnánk egy éppen fejlődésben lévő agytól, hogy ezeket az összefüggéseket megtanulja, rácsodálkozzon, és pár év múlva, mikor aktuálissá válik a saját életében, akkor jól is használjon majd?

Szóval itt ez a remek ötlet, hogy tanítsuk a gyerekeket arra, amire nincs igényük, amit nem képesek jól megtanulni, és amit nem képesek jól használni majd. Szuper. Ha ezt valaki komolyan gondolja, akkor az az illető biztosan szegény ember, ugyanis a jó befektetésről fogalma sincs, az biztos.

De akkor mit tanuljanak a gyerekek?

Akkor ennyi? Felesleges plusz tananyagot bevinni, mert úgysem ér célt?
Tulajdonképpen igen. Teljesen felesleges új tananyagot fejleszteni, bevinni a18 év alattiak oktatásába és tömködni azt a gyerekek fejébe.

A megoldás olyan pofon egyszerű, hogy akár még fájdalmas is lehet egyesek számára, és ami a fő, évtizedek óta itt van a szemünk előtt:

1.)    A gyerekeket meg kell tanítani kiválóan számolni – négy alapművelet, százalékszámítás, terület-kerület számítás, arányok, egyenletek. Kiválóan!

2.) A gyerekeket meg kell tanítani kiválóan írni és olvasni – vagyis szöveget értelmezni és jól meg is fogalmazni. Kiválóan!

3.) Mindezeken túl, a gyerekek tehetségét kell gondozni, nem a tehetségtelenségét.

Három alappillér, ami a korai felnőttkorban támogatni fogja a belülről fakadó pénzügyi önfejlesztés igényét. Minden gyerekből a lehető legtöbbet kell ezeken a területeken kihozni, mert ezek állnak össze a kora felnőttkorra rendszerré, és ezek biztosítják a lényeges alapinformációkat és készségeket a bonyolultabb összefüggések megértéséhez, és a számukra megfelelő életstratégia kialakításához.

A tizenévesek nem tudnak átgondolt döntéseket hozni, nem értik és nem érzik a döntéseikből eredő következményeket és azok súlyát, nem tudnak logikusan következtetni, és minden ilyen cselekvésre ösztönzés csak frusztrálja őket. És persze oktatóikat is, az oktatás eredménytelensége.

A szülő feladata nem az, hogy minden tudást beletöltsön a gyerek fejébe, és az iskola feladata sem ez. A szülő feladat tulajdonképpen az, hogy az adott kor körülményeihez igazodva túlélésre nevelje a gyereket – szeretettel, törődéssel, példamutatással, és információ átadással, de akár még rossz példával is – miközben hagyja a gyereket hibázni is.

Az iskola feladata az, hogy megtanítsa GONDOLKODNI a gyereket. Hogy fejlessze a tudását, a készségeit, hogy támogassa a sikerek elérésben, és megtanítsa elviselni és kezelni a kudarcot.

Mi van azokkal a gyerekekkel, akik szomjazzák a pénzügyi tudást?

Közel ezer azon klienseim száma, akikkel pénzügyi gondolkodásmód fejlesztésen dolgozunk együtt. Közülük két – 2 fő! – a 18 éven aluli.

Mivel a tehetséggondozás áll az általam javasolt harmadik pontban, szerintem azoknak a gyerekeket, akiknek igényük van arra, hogy a pénzzel kapcsolatban fejlesszék magukat, mindenképp biztosítani kell a pénzügyi képzést. Fakultáció, különóra, játékos foglalkozás keretében, annyi ideig és olyan mélységben, ameddig kedve van hozzá. (Mint minden tehetséggondozásnál, itt is figyelembe kell venni az életkorral változó igényváltozásokat is, illetve a lelkesedés és legfőképp a motiváció szintjét.)

Mit tegyenek azok a fiatal felnőttek, akiket sem számolni, sem írni-olvasni nem tanítottak meg kiváló szinten, és akiknek a tehetségét sem gondozták eddig?

Ma, ha valamit meg akarunk tanulni, nem biztos, hogy egyetemet kell hozzá végezni.
A tanulás fejleszti a gondolkodásmódot, még az olyan dolgok megtanulása is, amik látszólag nem bírnak semmilyen haszonnal, csupán csak a kellemes időtöltést szolgálják.

Ilyen például a hobbi. Mindenki, akinek hobbija van, az illető az adott hobbi helyi miniszakértője. Olyan tudással és információtöbblettel rendelkezik arról a dologról, amiről más földi halandó még csak nem is hallott!
Minden tudás az agyat fejleszti, és minden használt agyterületünk egyre tovább fejlődik, míg meg nem halunk. A nem használt agyterületek nem fejlődnek, majd eltűnnek.

Éppen ezért, azt javaslom a fiatal felnőtteknek, hogy ha ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy fejlesszék magukat bármilyen területen, akkor tegyék meg! Nem biztos, hogy pénzt fognak vele keresni, valószínűleg nem lehet az adott tudást pénzre váltani, de az agyukban lezajló folyamatokat később nagyobb eséllyel lehet anyagi haszonra is fordítani. Nem mellesleg a fiataloknak meg kell tanulniuk megélni is a pillanatokat – amiről éppen leszoktak a felnőtté válás pillanatában -, amikhez a hobbitevékenység első osztályú alapot biztosít.

Továbbá javaslom azt is, hogy kezdjenek el stratégiai jellegű játékokat játszani. A játék nem a gyerekek kiváltsága, az agy örökös igénye a könnyedség és a játékosság, óriási butaság ettől megfosztani csak azért, mert elmúltunk 18 évesek.
A stratégiai játékok alapja szerintem a sakk, de ha valakinek pókerezni támad kedve, akkor az dupla haszon, mert akár még pénzt is kereshet vele később (kérdezze meg könyvelőjét, adótanácsadóját és a szerencsejátékokról szóló törvényt!).

Mit tegyek, a gyerekemet semmi más nem érdekli, csak a számítógépes játékok!

Amikor tehetséggondozásról beszélünk, általában nem az jut elsőre eszünkbe, hogy számítógépes játékok játszása. Márpedig a számítógépes játéktól már csak egy lépés a programozás, onnan egy lépés a magas szintű stratégiai gondolkodás, az pedig már egyenesen a könnyed és boldog élet kapuja.

Nyilván nem egy örömmámor a szülő számára, hogy a gyerek 10 órákat is képes a gép előtt ülni, de ha nem mindig ugyanazzal a játékkal játszik, ha mindig van igénye a fejlődés iránt, ha szakértőjévé válik a témának, akkor nyert ügyünk van: a gyerekünk képes belemélyedni olyasmibe, ami örömet okoz számára, ráadásul hosszú időn keresztül. Ha egy valamibe képes belemélyedni, akkor másba is képes! Gondolj bele, mennyivel nehezebb az élete annak, aki képtelen 5 percnél tovább egy dologgal alaposan foglalkozni!

Gyerekkoromban 10 órákat olvastam naponta, kalandregényeket – éljen Old Shatterhand és Winnetou -, de tulajdonképpen mindent, aminek az első 5 oldala megfogott. Főleg a nagyszüleim voltak ettől kétségbe esve, mert szerintük többet kellett volna kinn rohangásznom a napon. Szerencse, hogy már akkor is létezett ezen az égövön a 4 évszak ;).

Mik a legsürgősebb teendőink az oktatásban?

1.)    Matematika.

2.)    Írás-olvasás.

3.)    Tehetséggondozás.

Az első kettőt az iskolának kell biztosítania. A harmadikat a szülőknek ÉS az iskoláknak közösen.

Mik a hosszú távú teendőink az oktatásban?

Ugyanezek.

Mikor képezzük gyerekeinket pénzügyileg?

Mivel a pénzügyek nem függetlenek, sőt, szorosan összefüggnek az életünk minden eseményével és területével, ezért nemcsak pénzügyekre tanítanám őket, hanem mindenre, ami ehhez kapcsolódik.

Az éppen középiskolát végzetteket egy évre intenzív pénzügyi kiképzőbe küldeném – akár online is meg lehet oldani, így közben vállalhatnak diákmunkát, vagy felzárkózhatnak olyan területeken, amikkel lemaradtak kamaszéveik során, viszont elengedhetetlen a munkaerő piacon, pl. nyelvtanulás -, és intenzíven képezném őket ezen a területen, csupa olyan megközelítésből, ami az ő érdeklődésükre számot tarthat (pl. kevés 18 évest érdekel a nyugdíj, meg az államadósság).

Megtanítanám őket arra, hogy hogyan működik az ember, hogyan működnek a fejlett társadalmak és gazdaságok, és hogyan érvényesülhet ezekben az egyén, miközben hasznára van a közösségnek is.
Ekkor tanítanám nekik a vállalkozási alapismereteket, és a közéletről – magyarul politika – is átfogóan értekeznénk.

Kötelező lenne?

Semmiképp! Utálom a kötelező szót. A szabadság azt jelenti, hogy van választási lehetőségünk. Ha nincs választási lehetőségünk, akkor nem vagyunk szabadok, akkor rabok vagyunk.
Márpedig mindenki előtt szabad az út akár a gazdagság, akár a szegénység, akár az okosság, akár a butaság felé.
Ha nem így érzed, akkor még van hova fejlődnöd. Esetleg majd iratkozz be hozzám a fiatalok mellé. 🙂 Tőlük is van mit tanulni.

Vidi Rita

Gondolkodásmód szakértő és tanácsadó

38 Comments

  1. A prefrontális agykéreg kapcsán fontos megemlítsem, hogy a Transzcendentális Meditáció gyakorlásával épp ezen kéregterület lesz aktív, de a szinapszisok a két agyfélteke között is összhangban lesznek aktívak
    http://www.tm.org/images/chart_brain_reserves.jpg – a kutatás megjelent: Human Physiology 25: 171–180, 1999. kiadásában.

    A hátsó agylebeny az ösztönös (állatias) központok székhelye, közvetlen összefüggés van az erőszakos, illetve az antiszociális viselkedés és ezen területek aktivitása között. A prefontális kéreg viszont ez érzelmi területek központja, a TM gyakorlása során ezzel magyarázható többek közt az, hogy javulnak a szociális kapcsolatok, mivel mint a fenti ábrán látható, az aktivitás áttevődik az agy elülső központjára, így a különféle belső és külső ingerek feldolgozását ez a terület kezdi feldolgozni és értelmezni. Nem kell semmilyen mentális ráhatás, az eredmény az agyfiziológiai működés változásától spontán módon következik be.

    Minél korábban kezdődik meg a gyerek agyfiziológiájának ilyen fokú rendezetté válása, annál inkább fog teljesebb, önálóbb életet élni és döntései spontán módon életet támogatóak lesznek, ez pedig a siker és az önbecsülés egyik alappillére.

    Bár érdemes megjegyezni, hogy a modern oktatás – a túloktatás legfőképpen – funkcionális lyukakat okoz az egyes agyterületek működésében. A neuronok ugyan élnek, de nem aktívak. Az oktatás is fontos, s mindenképpen ki kell egészítse a tanulási folyamatot a megismerő ismerete, a tanulást végző hardver (agy) és szoftver (elme) fejlesztése, amire kiváló eszköz a Transzcendentális Meditáció. További kutatások itt olvashatóak: http://tminfo.hu/kutatasok

  2. Mosolygok nagyokat… Vannak részek, amikkel egyet értek, ráadásul mélységesen, vannak, amiket tapasztalatból megkérdőjelezek… Rita, mit szólsz egy viszontposthoz? A végén meg legfeljebb jól egyet értünk… 🙂

  3. 7 és 11 éves srácok szülőjeként naponta megélem a témát. Persze nem a THM-et és társait, hanem az alapműveletek mentén a bevételi és kiadási oldalakat, a változó egyenlegeket, a növekvő lehetőségeket.
    Nem betétkönyvben gondolkodunk, hanem KP forgalomban kis kasszában. Mivel nekik a főállásuk a tanulás, ezért a jegyeiket is pénzzé konvertáljuk. (úgy van kialakítva, hogy kicsit több jöhessen ki ha jók, mint amennyit egyébként alanyi jogon szánni tudunk rájuk) Nem kell motiválni őket, jobban fáj nekik a rossz jegy is így, mintha dorgálást kapnának érte. Számolgatnak, tervezgetnek, álmodoznak, gyűjtögetnek. Időnként be kell segíteni a célok jó kitűzésében és az oda vezető út meghatározásában is, de tényleg csak időnként. Sokszor el sem költik amire sokáig gyűjtöttek, mert rosszul érzik magukat, ha tudják, hogy üres a kasszájuk.
    (Ezt nem mi sugalljuk, ők gondolják így) Érdekes, hogy a hitel pl. meg sem fordul a fejükben 😉

  4. Mik a legsürgősebb teendőink az oktatásban?

    Kihagytad a nyelvtanulást!

    Azok, akik az iskolai pénzügyi oktatás hiányára vezetik vissza a deviza adós problémát, elfelejtenek egy fontos tényt: az önkormányzatok is svájci frankban adósodtak el, pedig ott közgazdászok döntöttek a hitelek felvételéről.

  5. Nagymértékben egyetértek Veled. Az iskolában már így is rengeteg mindent tanítanak, java részét feleslegesen. A tizenéves kor éppen az intenzív érzelmi fejlődés időszaka, és épp ebben a korban kényszerítik a legtöbb adatot és száraz információt a gyerekekre, nem csoda, hogy nem igazán szeretnek tanulni… Az érzelmeken keresztül sokkal inkább meg lehetne ragadni őket, ezért is kulcsfontosságú a családi példa szerepe a pénzügyek terén. Akár pozitívan, akár negatívan… Így a gyerek saját élményre alapozva tanulja meg, hogy mit jelent hitelt felvenni, adósságfizetés terhe mellett élni a mindennapokat, és jó esetben a szülővel együtt fogja levonni magának a következtetéseket, hogy akkor megérte-e vagy sem. Szerintem a legfontosabb, hogy a szülő maga is vonjon le tanulságokat, és ezeket a gyerekkel együtt tárgyalják meg. Ezt tankönyvekből, száraz tanórákon megtanulni úgysem lehet, ezt meg kell tapasztalni, meg kell élni, különben tényleg érdektelen számára az információ. 18 éves korban pedig valóban jó lenne, ha értelmes pénzügyi ismeretekre tehetne szert, azért is, hogy megértse, milyen családi mintát hozott magával, meg azért is, hogy akár továbbtanulás mellett is tudjon magának egzisztenciát teremteni.

  6. Béla, köszi a kiegészítést! 🙂

  7. Rita, ezt írod: “Szerintem a legfontosabb, hogy a szülő maga is vonjon le tanulságokat, és ezeket a gyerekkel együtt tárgyalják meg.”

    Nagyon fontos, hogy így legyen, hogy a gyerek lássa, hogyan kell feldolgozni kudarcokat, sikereket, hogyan kell felállni, újra elindulni újult erővel.
    Erre utaltam, mikor a túlélésre való tanításról beszéltem.

  8. Judit, a tehetséggondozásba az is belefér, hogy nyelvet tanul a gyerek, illetve a szülőktől kapott túlélőkészletbe is beletartozik. Mivel nagyobb halmazokba tartozhat, ezért nem lett külön kiemelve, de természtesen alapvetésnek tekinthető manapság, akár több nyelv tanulása is.

  9. András, ez szuper!
    Nálunk is volt időszak, amikor ez jól működött, napi szinten téma volt ilyen játékos módon a pénz “megkeresése”, befektetése.
    Egy idő után több kárt okozott, mint hasznot… Persze ez személyiségfüggő is 🙂

  10. Csilla, nem kell engedélyt kérned a viszontposthoz 🙂

  11. Üdvözlet a témának és a “felfedezőjének”!
    Kedves,Rita!
    Nagyon-nagyon igazad van és jól látod a gyermekkori pénzkérdést és annak
    tanítását.
    Nekem 2 fiú gyermekem van 13,14 évesek.
    A kisebbik fiam élénken érdeklődik a pénzvilág iránt (persze nem napi szinten),míg a nagyobbik gyermek látta az öccse érdeklődését és ő is kíváncsiskodott,de a témánál
    így fogalmazott:”hát ez nekem magas” és ott hagyott,h. őt ez még nagyon nem érdekli.
    Mi?Részvény?Mi? napi árfolyam?Mi? eladási,vételi árfolyam?
    Na ne…!Úgy otthagyott …
    A kisebbik pedig “vágta” értette, miről van szó.
    Több visszakérdezésből mértem le h. mit értett meg belőle.
    Utána hagytam a dolgot érlelődni benne s magától jöttek a kérdései… a témáról.
    Persze nem mindegy milyen környezetben élnek a gyerekek.
    Pénzüggyel foglalkozó családban hamarabb felmerül a gyerekben a “pénz kérdés”,mint aki naponta más szakmában dolgozik,vagy nincs miről beszélgetni mert nincs “mani”.
    Gondolom, senkinek nincs ellenére,ha a gyermekben olyan kérdés merül fel ami pénzzel kapcsolatos és esetleg ő sem tudja a megfelelő ,pontos választ akkor felvértezve szakemberhez forduljon.
    Szerintem az általad “megszidott” kezdeményezés is inkább szülőknek,18 éven felülieknek jött létre pont azért,hogy ne legyünk pénzügyi analfabéták.
    Helyesen adjuk át gyermekeinknek is a pénz-kérdést.
    Azért nekünk is van mit tanulni ….bőven!

  12. Rita, a pénzügyi társasjátékokról mi a véleményed? (Nem a gazdálkodj okosan-ra gondolok) Gondolkoztunk, hogy kipróbáljuk a gyerekekkel, 10 éves kor körül.

  13. Én a gyerekek pénzügyi nevelésén elsősorban azt értem, hogy van valamennyi pénzük, amellyel gazdálkodnak, megtanulják beosztani, nem pedig a közgazdasági alapfogalmakat. Ez pedig nem az iskola feladata – szerintem. És kapcsolódva az előttem szólóhoz: a szülői példa fontossága, illetve hogy ne akarjak megtanítani olyat, amit magam sem tudok, vagyis az önképzés fontossága.

    Viszont: én már semmit sem várok el az iskolától. Azokkal a cikkekkel is Dunát lehet rekeszteni (én is írtam párat :)), amelyek az oktatás eredménytelenségéről szólnak, meg adnak tippeket. Én meg közben a gyerekeimmel haladok a saját utunkon, és kicsiben gyökerestül felforgatok mindent, és nálunk működik. Az iskolai tananyag nagy része nem ér többet annál, minthogy a gyerek félévente levizsgázzon belőle, aztán elfelejtse (magántanuló), azok se tudnak belőle többet, akik mindennap az iskolapadban ülnek. Vagy ha igen, azt is minek… Ezt az időt sokkal élvezetesebben és hasznosabban is fel lehet használni, anélkül, hogy a gyerekeket elszakítanánk a kortársaktól, mert én azt is erősen kétlem, hogy a szocializáció legjobb színhelye az iskola.
    Lényeg, hogy az életben használható dolgokat vagy mi, a szülei tanítjuk meg a gyereknek, vagy senki. Nem tudom, hány év kell az iskoláknak, míg ide eljutnak, mert sajnos a tanterv elég nagymértékben köti az összeset. De hogy addig nem, amíg a gyerekeim tankötelesek, az szinte biztos. Ez pedig a tehetséggondozásnak sem kedvez.
    Az olvasás, írás, számolás pedig szerintem nem az iskolában kezdődik, hanem otthon, azzal, hogy motiváljuk-e a gyereket, hogy rendszeresen olvasunk neki, látja-e értelmét a számoknak, stb. A motiváció otthonról indul, és ha az nincs, azon csak egy nagyon jó iskola, kiváló tanárokkal tud segíteni. A legnagyobb gond ugyanis nem a tempóval van alapvetően (jó, a részképességzavarok esetén azzal is), hanem a motiváció hiányával. Ilyen körülmények között pedig valóban hagyjuk ki a pénzügyi oktatást az iskolából…

  14. Nekem már felnőttek a gyerekek de fontos, hogy legyen a pénzről fogalmuk, (az életünk eszköze), (hiszen iskolás kortól, azonnal belép az életébe a pénz) ,hogy mindennek értéke van, és az értékért meg kell dolgozni. Akár tananyag vagy társasjáték formájában tanulják ezt meg. Állítólag, nincs pénzügyi “kultúra” múltunk, hát a jövő nemzedékének legyen. Ha csak egy kicsit csinálják jobban mint mi, akkor már megérte. Nem beszélve arról, ha a nagy betűs életből megértenek egy kicsit (természetesen, nem főiskolás szinten), akkor a szülőknek is könnyebb lesz, mert esetleg nem fognak követelőzni.

  15. Tóth Tímea

    Teljesen egyetértek veled Rita! Nekem is jól jött volna, hogy jól ill. kiválóan megtanítsák a matematikát! Az én általános iskolai koromban erre nem sok hangsúlyt fektettek, s tudod sokszor- “Pofára”- már bocsánat a kifejezésért, ment a jegyek osztogatása! De a közép iskolába azért hálás vagyok a matematika tanáromnak, több időt szentelt arra, hogy megértsük az anyagot, mint, hogy úgymond “átrugdosson” minket! Mindig is gyenge voltam ezen a téren. És a munkámban kellett megtanulnom igazán fejből számolnom is, amit már általános iskolába tudnom kellett volna! Pedig nem vagyok későn érő típus:)
    Úgyhogy teljesen egyetértek! Most is találkozom olyanokkal akik nem szeretnek olvasni, vajon miért? Én nagyon szeretek, ezért nehéz megértenem, hogy mások miért nem kedvelik az olvasást! Na és a tehetséggondozás? Bizony, ha abba az időben jobban oda figyelnek ránk, miben vagyunk tehetségesek, akkor ma már bátrabban mernénk belevágni abba amihez tehetségünk van!
    Szeretném azt, hogy mire a lánykám eléri az iskolás kort már odafigyeljenek a tanárok is ezekre az alapvető tudást adó tantárgyakra, és oda figyeljenek a gyerekekre, ne akarják őket egy bizonyos sablonba beerőltetni őket! Na és mi szülök is oda tudjunk figyelni, tudjuk megteremteni azt az időt amit a gyermekeinkkel tölthetünk, és ne munka után rohangásszunk, vagy úgy essünk be az ágyba! Sajna ehhez másnak is változni kell, nem mindig elég ha mi megváltoztatjuk a hozzáállásunkat! 🙂
    Köszönöm!

  16. Kedves Gondolkodó társaim!
    Szerintem a gyerekeket érdekli a pénz.
    Kezdtek egyedül járni a suliba, kaptak jelképes zsebpénzt, 200 forintot hetente, de arra, ha kell 1 10 filléres ( 20 forintos:-)) rajzlap, egy füzet, radír másnapra, akkor ne este, amikor hazaérek a melóból kelljen nyakba venni a várost, mikor már minden zárva. Legyen nálad pénz, azért van, ha kell legyen., hajnalban szaladni..kisvárosban.
    Ez remekül működött, nagy segítség is volt nekem.
    A zsebpénz arra volt még jó, ha valamit szerettek volna, de én butaságnak tartottam, mondtam, van pénzed, ha gondolod, vedd meg a zsebpénzedből. Máris nem annyira fontos.
    14 évesen bankszámlát nyitottak, olyat kerestünk, amihez volt biztosítás is az utazásokhoz, ez nagy segítség volt, mert jártunk túrázni, nem kellett mindig ezzel vacakolni.
    Hamar elkezdtek dolgozni, a középiskolában diákszövetkezetben, ha pénz kell: odaadjam, vagy utaljam? Tudják, hogy a fizetés ingyenes a pénz-kivét pénzbe kerül.
    Odafigyelnek pl. arra, hogy vannak akciós belépési kedvezmények: Lemondtam a TV-t, a fiam újrakötötte a saját nevére ugyanannál a társaságnál havi 980Ft-tal olcsóbb, nem nagy pénz, de mennyi is ez évente? Mégis nagy pénz?
    Szerintem egy 15 éves tudja mi az, hogy THM.
    Minden gyerek született Igazság Bajnoka, a pénzvilág, pedig a nagy becsapások világa, a gyerekek szeretik ezt leleplezni.

    Vettem egy rozsdamentes citromfacsarót. 2000 Ft volt: Anya, nem gondolod, hogy sok 2000 Ft egy citromfacsaróért? 13 évesen Tudod, fiam, ez nagyon szép, rozsdamentes acél, örökölni is lehet. ( Csend) Jó. Akkor enyém lesz a citromfacsaró, öcsémé meg a tésztaszűrő.

  17. Amit András mond, azzal nem értek egyet egyáltalán.
    Én nem üzleti kapcsolatban álok a gyerekeimmel. Az üzlet az más.
    Van egy pedagógus Donald O. Hebb Az ő logikáját követem: mennyi egy emberben az öröklött, mennyi a tanult, ő azt mondja a saját csatornáján 100% ig érvényesül a tanult, és 100 % az örökölt.
    Ez a 100% 100% elv nálunk úgy érvényesül, hogy : Mindenki a képességei szerint 100%-ot kell hogy beleadjon a közösbe. Nem azért tanul, hogy az 5-ösért kapjon 500 Ft-ot. Azért tanul, hogy okos legyen, viszont ha céljai vannak, és ebben tudom támogatni, legyen az, hogy kell egy zokni, vagy 500 dollár a nyári 3 hónapos amerikai munkavállaláshoz, akkor segítek, a saját erőmhöz mérten. Ha csak zokni van, akkor zokni van, mindenkinek tudni kell hogy állunk.. Én a társasjátékokban nem hiszek, persze jó, hogy összehozza a családot, megérti a logikát, de az igazi társas, ahogy élünk, lekapcsoljuk a készüléket, ha nem kell, levesszük a fűtést, és veszünk föl egy pulcsit.

  18. Én nem üzleti kapcsolatban állok a gyerekeimmel

  19. Népszerű, jól hangzó téveszmének tartom az itt leírtakat, amelyek fő jellemzője, hogy sok igazság alapján von le téves végkövetkeztetést.

    Semmi kétség, hogy nagyon fontos (volna) a gyereket megtanítani könnyedén olvasni (és értelmezni!), akadálymentesen számolni, és valóban a legfontosabb a tehetséggondozás. Miközben az első kettő általánosan oktatható, a harmadikra képtelen a sémák közé szorított, túlszabályozott oktatási rendszer, és képtelen a pedagógusok egy jelentős része – sajnos, ma már nem a legkiválóbbak lesznek (lettek) pedagógusok, és rettenetesen gyakori az egyediség, az egyéniség korlátozása, rombolása, a közösség rosszul értelmezett érdekében.

    Azonban a konkrét tudás átadásánál (és ebbe beletartozik az olvasás, számolás is) mindenképpen fontosabb a készségek fejlesztése. A vizuális, auditív, motorikus, nyelvi, kommunikációs, érzelmi és más készségek fejlesztése megelőzi a tananyagot mind időben, mind fontosságban. Ez könnyen belátható egy példa alapján: előrehaladott vizuális készséggel sokkal könnyebben tanul meg olvasni a gyermek, mint fejletlen készséggel. A készségfejlesztésre alapozott tárgyi oktatás mindig eredményesebb lesz, mintha ugyanannyi vagy még több időt és energiát kizárólag a tárgyi tudás oktatásába fektetne a tanár és a gyerek.

    DE: minden témának megvan az életkornak megfelelő szelete, amely szükséges abban az életkorban. A pénzügynek is. Láttam gyereket, akinek sohasem volt zsebpénze (de mindent megkapott, amire vágyott), és hiába tanult később, felnőttként sem érti az egészet, és nem is fogja sohasem, mert a megfelelő életkorban elmaradt a szükséges képzés (ami önképzés is lehet, a zsebpénz megléte magában is hatásos önképzést indít el). A pénzügyi társasjátékok (Gazdálkodj okosan, Monopoly, Capitaly) is játékosan helyre tesznek sok olyan kérdést, amelyek szükségesek, de tanítani sokkal nehezebb volna.

    Az írás legszomorúbb része számomra az, amelyben Vidi Rita leírja, hogy milyenek a gyerekek ilyen meg ilyen életkorban. Magam csak két évtizedet töltöttem középiskolai tanárként, de ezalatt két egyforma gyereket nem láttam (SZERENCSÉRE!!!). Ezért sohasem mernék olyan kijelentést tenni, hogy “a 15 évesek ilyenek”. Nem lehet nagyobb tévedést (és egyben nagyobb bűnt) elkövetni gyerekekkel szemben, mint sémák, sztereotípiák alapján “egyformásítani” őket. Természetesen olyan gyerek is van, amilyet Vidi Rita leírt – de hogy mennyivel több egy gyerek az ilyen buta sémáknál, az elmondhatatlan (és akkor csak egyetlen gyerekről beszéltem).

    Természetesen figyelembe kell venni a gyerekek saját érdeklődését az oktatás és nevelés során, de ha ez volna a kizárólagos szempont, akkor igen kevés gyerek tanulna meg olvasni, még kevesebb számolni, és a tehetséggongozás sem hozna sok eredményt. A gyerek játszani akar – de milyen játékot ad a kezébe a felnőtt, a szülő, a tanár? Ha jól választja meg a játékot, azzal neveli is, tanítja is, és játszani is engedi. (Voltaképpen az iskola nem más, mint fokozatos átvezetés a játékok világából a felnőtt életbe, anélkül, hogy az átalakulás pillanata, a határvonal észrevehető volna.) Minél színesebb a játékok palettája, annál inkább kiderül(nek) az egyes gyerekek tehetségének legjobb, legerősebb oldala(i), amelyet tovább lehet fejleszteni, megint csak az életkornak megfelelő módon. De az, hogy valamit egyáltalán ne tanítsunk, mert a gyereket nem érdekli, szimpla butaság (amellett, hogy egyáltalán nem igaz). A gyerek érdeklődését szinte bármire rá lehet irányítani, és EZ a pedagógusi és szülői feladat: minél teljesebb palettát nyújtva észrevenni a tehetség egyediségét, és azt gondozni, gondozni, gondozni. És ebben a palettában a pénzügynek pontosan ugyanolyan helye van, mint a művészeteknek, irodalomnak, természettudományoknak, társadalomtudományoknak, sportnak stb. A gyereket egészséges egésszé kell nevelni-oktatni, és az egészben mindennek megvan a helye, legalább nyomokban. Ezért valamit eleve kizárni, hogy az “nem kell”, bűnös butaság.

    Végeredményben az a véleményem, hogy a gyereket születésétől fogva folyamatosan képezni kell mindenre, testi és lelki, humán és reál, művészeti és gazdasági és minden más irányban. Egyetlen kritérium fontos csak: hogy ez az életkornak, a személyes fejlettségi szintnek megfelelően történjen. Bármely területen megvonni az információt ugyanolyan káros, mint megvonni a szeretetet. Emellett el kell kerülni, hogy a szülő, nevelő a saját elképzeléseit (vagy saját zsákutcáit) váltsa valóra a gyermekben ahelyett, hogy az ő saját egyedi tehetségét, egyéniségét “csomagolná ki”, teljesítené ki. Ezért ha valaki azt állítja kategorikusan, hogy a gyereket “ÍGY és CSAK ÍGY” kell oktatni-nevelni, az vagy hazudik, vagy téved, vagy egyáltalán nem ért hozzá, viszont a lehető legkárosabb bűnt követi el épp a gyermekkel szemben. Ezért javaslom minden felelősen gondolkodó szülőnek és pedagógusnak, hogy ilyen téveszmés korlátozás helyett igyekezzenek a leggazdagabb, legszínesebb és legteljesebb forrást biztosítani a rájuk bízott gyermek számára.

  20. Én semmiféle pénzügyi nevelést nem kaptam gyerekkoromban (“Gyereknek nem való pénz!”), most is iszom a levét…
    Én sem azt mondom, hogy egy hétévest devizával vagy THM-mel kellene traktálni. Erre a jó öreg zsebpénz volna való, amit hetente/havonta kiutal a kedves szülő a gyerekének, hogy tanulja meg beosztani…
    Egyébként, ha visszaemlékszem a saját hétéves kori vágyaimra, azokban igenis szerepelt a pénz, egy-két forint ropira, csokira, vagy hasonlóra… Az osztálytársaim is mind kaptak, és az volt a “menő fej”, akinek a legtöbb volt… (Szóval ennyit arról, hogy a gyerekeket nem érdekli a pénz…)

  21. kell pénzügyi ismereteket tanítani 18 éves kor alatt is, minél előbb érdemes elkezdeni, csak be kell tartani a fokozatosságot, én örültem volna neki ha velem foglalkoznak anno ilyen téren, lehet hogy épp akkor nem, de mostanra tudnám értékelni.
    Lehet játékosan, érdekesen tanítani a pénzügyi dolgokat, úgy hogy a gyerek megjegyezze, és lehet szarul tanítani dolgokat, mindegy hogy mi az, nem marad meg az emberben. Nem az a fontos hogy egy 3 éves ismerje a vállalati mutatókat, hanem ahogy múlnak az évek kialakuljon benne a helyes pénzügyi gondolkodás. Középiskolások többsége nem tudja mi a különbség valuta és deviza között, vagy hogy mi az a részvény, stb…
    Lehet hogy ezek nem sokkal érdekesebbek Dante poklánál, de hasznára válik. Én 22 éves vagyok, pár éve érettségiztem. Ha mi az osztályban valamit nem tanultunk meg azt azért tettük mert nem érdekelt, rosszul tanították, vagy tudtuk hogy soha az életben nem válik hasznunkra. Szerintem a mai fiatalok igénylik a hasznos tudnivalókat, amit az élet vár tőlük hogy tudják, és nem a tanár.

  22. Kedves Rita!

    Én nem értek veled egyet. Abban igen, hogy nem érdekli a gyerekeket a pénz, avval viszont nem, hogy nem kell tanítani a pénzügyekre. Nem véletlenül vannak azok a társasjátékok amelyek tanítják is. Nagyon sok gyerek nem csekély zsebpénzt kap, amit azonmód el is költ. Azonkívül a mobiltelefon és társai. Tehát költeni megtanul. Azt megtanulhatja? A pénzköltés is pénzügy. Ha csak 18. évesen kezd foglalkozni a nem érdekel témával mi lesz vele? A felnőtteket sem érdeklik a pénzügyek, csak hát muszáj vele foglalkozni, hiszen jönnek a csekkek. Nos ez vár a mindenkori felnövekvő generációkra is, ha csak költeni tanulnak meg, már kis iskolás koruktól.

  23. Mindjárt eldugulok, de ezt még meg kell osszam.
    Iskolában is lehet pénzről tanítani, mi az árú-tőzsde, meg a faktorizálás..de bizonyos dolgokat csak otthon lehet megtanulni: A fő kérdés, mit engedhetünk meg magunknak.
    Ismerek családokat, akik nem esznek csak a kicsi lányuknak a legmárkásabb haszontalanságokat meg tudják venni, hogy a gyerek ne érezze, hogy DE igen, a gyerek érezze, hogy ha bajban vagyunk. Hogyan akarjuk, hogy kialakuljon benne olyan erény mint empátia, összetartozás, őszinteség, ha folyamatosan hazugságokat kommunikálunk.
    A gyerek érezze, hogy mindent megteszünk, de tudja, hogy vannak határok.

    A másik véglet is nagyon káros, közelről ismerek, túl közelről, sajnos:MERT MI NEM ENGEDHETJÜK MEG MAGUKNAK. A család rosszul szigetelt, lefestetlen ajtajú házban él 20 éve, a ház nincs befejezve, a háztartási gépek korszerűtlenek, rengeteget fogyasztanak, a családnak nincsenek közös programjaik, nyaralás, sport, gyerekek nem tanulnak nyelveket, miközben sok millió van a bankban, ott romlik…Mert a család azt kommunikálja, generációs átokként, nem engedhetjük meg magunknak, ugyebár spórolni az erény:-)))

  24. Kedves zoldagi!
    Anélkül, hogy vitatkozni akarnék, én sem elsősorban üzleti kapcsolatban állok a gyerekeimmel, sőt! Szerintem az átlagnál sokkal jobb kapcsolatom van velük és ezt ők is tudják, mert gyakran mondogatják. Ennek ellenére a fenti téma szerintem nem megkerülhető, ez a mindennapok része, hisz minden reggel szendvicseket készítünk nekik + 2 ásványvizet visznek. Ha ez mégis kevés lenne, a büfében azt vehetnének, amit csak akarnak. Persze az már a mi gondunk, hogy mindegyik azt vigye amit szeret, mert akkor nem fog vásárolni. 🙂
    Ha vannak céljaik, akkor képesek takarékoskodni, ha nincsenek, akkor nincs értelme foglalkozni a pénzzel. (idén épp egy saját PC-re gyűjtenek közösen)

    Engem is úgy neveltek, hogy takarékoskodjak. Sajnos én túlságosan is komolyan vettem, ma már lazábban csinálnám, de így 18 éves koromra 10 évnyi zsebpénzből és 4 évnyi diákmunkákból vadonatúj autót tudtam venni. (igaz, a legolcsóbbat és mégis 2 évet kellett rá várni) 😀 És többek között ennek a szemléletnek is volt köszönhető, hogy eddig mindig fel tudtunk állni a legmélyebb pénzügyi gondjaink után is. Mi nem állunk úgy, hogy bármit megadhatunk, ami pénzben mérhető, de a lehetőséget mindenképpen megadjuk nekik a szabad döntéseikhez.
    Egyébként látják az iskolában a társaikon, hogy ki mennyi pénzzel gazdálkodik és mire megy vele. Sokat tudnék erről mesélni. Látszik az is, hogy a gyerekek pénzkezelése kísértetiesen hasonlít a szüleikéhez. De mitől is lenne más?

    Mindezek ellenére nem gondolom azt, hogy a matematikai alapműveleteken túl kellene ezzel foglalkozni.
    Egyelőre még a % számítás ismeretekre sincs szükség. Soha nem értettem kisgyerekként, hogy 15 Ft-ért miért kell lekötni az 1000 Ft-ot egy teljes évre. Azóta ez csak bonyolultabb lett. Bankügyeket szerintem gyerek- főleg egyedül – ne intézzen. (bár nekem is volt 15 évesen bankkártyám, csak akkor még sehol nem lehetett használni, a fiókot meg az 5 db budapesti automatát kivéve) 🙂

  25. 3 gyerekem van, és mindegyiket érdekli a pénz egészen pici korától kezdve. Már az oviban elkezdődött, hogy ki hova megy síelni, nyaralni, és milyen szuper játékokat lehet behozni az oviba. Szerintem nincs olyan gyerek, aki meg ne kérdezné a szüleit, hogy egyik gyereknek miért lehet sokszor annyi kütyüje, mint a másiknak. Ez remek lehetőség arra, hogy a pénzről, gazdaságról, szokásokról beszélgessünk a gyerekeinkkel.
    Közgazdász-tanár végzettségem van, és a gyerekek (akiket állítólag semmi nem érdekel), imádták a pénzügyek tantárgyat. Az igaz, hogy egy órára 3-4-et készültem, de szerintem megérte. (A férjem szerint nem 🙂
    2-3 évesek voltak, amikor sk dobták a templomban a perselybe a pénzük odaszánt részét, és tudták, hogy miért teszik. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy már az oviban kapjanak választ és útmutatást a gyerekeink, és főleg azért, mert a szülőknek nincs pénzügyi kultúrája. Nem feltétlenül a THM-et kell elmagyarázni nekik, de hogy létezik jó és rossz hitel, azt tudniuk kell. Azt is, hogy ha az első 10 napban elköltöm a pénzem kólára meg chipsre, akkor a maradék 20 napban nem fogok tudni enni.
    Dolgoztam gyermekjóléti szolgálatnál, és a gyerekkel könnyebb dolgunk volt, mint a szülőkkel. Ők megértették, hogy nem kólára kapják az állami támogatást, és megtanultak takarékoskodni. Minden kornak megvan a maga jellemzője, és mindig lehet valami újat tanítani a gyerekeinknek a pénz világáról. Minél korábban elkezdik, annál jobb. Egyébként a nagyon gazdag emberek így nevelik a gyerekeiket, és kicsi koruktól dolgoztatják őket a saját vállalkozásukban. Svájcban például a gyerekek tudják, hogy a taníttatásuk költsége az kölcsön, és visszajár a szüleiknek. Egyre több ilyen magyar családdal is találkozom. Nem gondolnám, hogy a kifejezetten szegények közül valók.

  26. Szerintem a legerősebb minta az, amit szülőként átadunk. Akár tudatosan, akár nem! Oktathatom bármire a gyereket, ha a családi légkör arról szól “ezt nem engedhetjük meg”, ha megoldáskeresés helyett az alaplégkör a panaszkodás, a “világ, a sors, a bankok “hibáztatása.
    Vagy eleve kihagyom a gyereket a család pénzügyi dolgainak ismeretéből, mondván, nem rá tartozik! Ha a család képes tudatosan és “ésszerűen” bánni a pénzzel, és beszélni róla, szerintem a gyerek ezt minden külön kiképzés nélkül átveszi.

  27. Zita, igazad van. A legegyszerűbb azoknak mintát átadniuk a gyerekeiknek, akik dolgozni járnak, akik alkalmazottak. Olyan rutin ég a gyerek tudatába, amit nem lehet onnan kimosni, és öntudatlanul is másolni fog. (Remélhetőleg biztos anyagi háttér is tartozik ezen életstílus mögé.)
    Sokkal nagyobb bajban vannak a szülői minta átadásával azok – pénzügyekről beszélünk -, akik kreatívan keresik a pénzt, vállalkozóként, szellemi foglalkozást űzve, otthonról dolgozva.
    Egy időben nem értettem, hogy jómódú – vállalkozó – családok gyerekei miért bolondulnak meg 18 évesen. Ma már, mivel nagyon sok vállalkozó ismerős és klubtag van, látszik a két életstílus gyerekek gondolkodásmódjára gyakorolt hatása közti óriási különbség.
    Ott, ahol van pénz, néha nehezebb megértetni a gyerekkel, hogy az nem csak úgy van, hanem iszonyat munka van mögötte (a gyerek nem mindig van tudatában annak az iszonyat munkának, mert olykor csak a bulihangulatú jövésmenést tapasztalja). Ott meg, ahol minden hó fix napján csenget a postás – vagy a munkáltató -, a szülők pedig reggel munkába mennek és este esnek haza, ott a gyerek is jobban átlátja a dolgokat.

    A legkorábban tudatosak azok a gyerekek lesznek a pénzügyekben, ahol egy szülő tartja el a családot (vagy épp neveli őket). Ott teljesen elkerülhetetlen a téma. Kérdés, hogy ez jó-e a gyermeki léleknek. (Még a szülőnek sem jó…)

  28. Azt gondolom, hogy alapvetően a most általánosan jellemző túlfogyasztást és “tárgyfétist” érdemes mikroszinten visszaszorítani, így a gyermekeink nevelésében is. Hogy inkább abban nőjenek fel, hogy nem azért nem veszünk meg valamit, mert “nem engedhetjük meg magunknak”, hanem azért, mert szimplán nincs szükségünk rá ahhoz, hogy harmóniában, boldogan éljünk. Az ÉRTÉK mibenlétének átadását legalább olyan fontosnak tartom példamutatás és tudatos nevelés által átadni, mint az Általad felsoroltakat. Nem csak a pénz megszerzése, okos megspórolása vagy befektetése lényeges, hanem az is, hogy mikre és főleg miért, milyen lelki indíttatásból költjük/szórjuk el azt…? “Jól” szeretve, jó példával és megfelelő lelki neveléssel nincs szüksége annak a gyermeknek majd felnőttként sem vásárolgatós pótcselekvésre és mindig valami új, jobb, szebb “kütyüre”, mert nem azokban keresi a megváltást, hanem az egyszerű hétköznapi csodák, a közös élmények, a családi és baráti kör, a nagy beszélgetések, a jókedvű kirándulások adnak majd jóval több lelki töltést, boldogságérzetet. Az az igazi szabadság egyik ismérve (szerintem), amikor valamit megtehetnél, megvehetnél, mert van rá anyagi és egyéb lehetőséged is – de nem teszed, mert nincs szükséged rá, hiszen anélkül is boldog vagy. És a pénzért mást veszel, vagy félreteszed vagy adakozol belőle. Hát én ennek a komplex képességét igyekszem átadni a két gyerkőcömnek.:-)

  29. Jakab Gézánál a pont!

    Ennyire szabatosan nem tudtam volna megfogalmazni egyet nem értésemet.
    Miért is nem szabad 18 éves kor előtt pénzügyeket oktatni?
    Hát azt a sok felesleges marhaságot, amit most is oktatnak, azokat szabad? Például a kismillió évszámot történelemből – azoknak mi hasznát fogja venni? Biztosan hasznosabbak, mint a pénzügyek lennének (kivételek a leendő történészek, de azt hiszem, ők vannak kisebbségben).

    Másik kedvencem a cikkből, hogy a hétévest nem érdekli a pénz. Így. Kijelentő módban. Egyrészt ez marhaság, másrészt pedig gyereke válogatja. Az én hét éves lányomat annyira már érdekli, hogy pontosan tudja, hogy minden pénzbe kerül. Nem hiszem, hogy ezzel feldolgozhatatlanul nagy felelősséget raktam volna a vállára – természetesen nem az ő dolga a pénzt előteremteni, hanem az enyém. De igenis legyen tisztában azzal, hogy a dolgok megvásárlása nem csak akarat kérdése. Szerintem a szerző is látott már olyat, ahol a gyerek korlátozás nélkül mindent megkapott, s mi lett belőle – általában egy hasznavehetetlen, elkényeztetett, idegesítő kis senki.

    Most is sok olyasmit tanulnak a gyerekek, ami nem érdekli őket (többségében olyanokat tanulnak). Azokat tehát szabad? Csak pont a pénzügyeket nem? Ez nevetséges.

    Még egy gyöngyszem: “a számítógépes játéktól már csak egy lépés a programozás”. Hát, ha ez így van, akkor igen nagy lépésről beszélgetünk, akkoráról, amit egy normál ember sok kis lépésben tesz meg – ha egyáltalán. Nyilván, akit érdekel, az könnyedén elkezd programozni – akit meg nem érdekel, az soha nem fog, még ha kényszerítik, akkor sem.

    Ennyit akartam egyelőre hozzáfűzni.

  30. Kedves Mindenki!

    Sajnos nem értek egyet!

    Ha a gyermek csak költeni kapja a pénzt, akkor 20 sőt 30 éves korában is csak eszerint a gazdaságilag gyenge program szerint fog élni és költeni. Szerintem egy ötödikes is simán látja, hogy a banktól kölcsönkért pénz, vagy a költségekkel terhelt bankszámla-szintű befektetés rossz üzlet. Továbbmegyek. Azt is megérti, hogy a plazmatévé előbb kerül a kukába, mint ahogy a “részletei” lejárnak..

    Egy szülőnek olyan mintákat kell mutatni a gyermekének, hogy az ne a fogyasztói, hanem inkább a befektetői (megtakarító) oldal felé vezesse. A semmilyen mintának semmilyen pénzügyi műveltség lesz az eredménye. A felelősség hárítás nem megoldás. Semmilyen intenzív pénzügyi tanfolyam sem fogja felülírni a hibás mintákat. Válhat valaki elméletileg képzetté, mégsem lesz bátorsága vállalkozni, félni fog a “kockázatos” befektetésektől, inkább választja az egyszerűbb utakat és az ösztönös pénzügyi passzivitást.

    BJ

  31. Kedves Rita! én az 1960-as generációhoz tartozom, akik még annak idején bélyegeket
    gyüjtöttünk év végéig az iskolákban, hogy kerekpárt vehesünk magunknak. Boldogan váltottuk be az összegyűjtött és megspórolt pénzünket. Senki sem kényszerített rá, de tudomásul vettük, a spórolás zsebpénzét. 2000-ben pedig simán olvastam Kyosaki
    könyveit. Most már a számítógép lehetőségével cashlow for Kids 202. Nagyon szórakoztató játék. Talán a szülőknek is kellene idejüknel lenni rá a pénzügyi megismerésekben, de nem felnőtt szinten. Üdvözlettel: Andrea

  32. Én kaptam zsebpénzt már 14 évesen saját bankkártyám volt. Akkor még a kártyás fizetés nem volt úgy elterjedve, mint napjainkban. Nem tudtam könnyen hozzáférni, de ha mégis kellett vmi, akkor ott volt a pénzem.
    A mobiltelefont is feltöltőkártyásként kaptam, akkor 6 hónapig volt érvényben a kártya egy feltöltéssel. És igenis be tudtam osztani!
    Az első végzettségem tanár. A gyerekeket igenis meg lehet tanítani a pénzzel való bánásmódra, csak ehhez egy jó példa kell nekik. Amikor azt látják, hogy a szülök rettegnek kinyitni a postaládát, hogy már megint mikor jön egy fizetési felszólítás, vagy pedig betaníttatják a kicsit, ha a bankos néni keres, akkor nem vagyunk otthon…
    Nem szakmai és elméleti dolgokkal kell kezdeni, hanem először a megfelelő példamutatással!!!

  33. Sziasztok!

    Elég sok mindennel egyetértek, másokkal meg mélyen nem értek egyet.

    Írni, olvasni, számolni, gondolkodni valóban meg kell tanítani a gyereket, és a tehetségét is gondozni kell. Illetve erősen ajánlott.

    De.

    Ebből a cikkből elég sok érzelmi fájdalom sütött ki. Ezeket nem ártana valahogyan gyógyítani…

    Például:
    Szerintem a szülők feladata nem “túlélésre” nevelni őt, hanem boldogságra és az ahhoz szükséges cselekvésekre. (A túlélés szó elég sok fájdalmat takar, hogy ugyan a jég hátán is megélek, elviselem a szenvedést, bár nagyon fázom.) Mert egy eleve boldog gyerek már eleve jobb kapcsolatban van a pénzzel, könnyebben és szeretettel dolgozik, könnyebben keres-talál, bevonzza a pénzt!
    És egyetértek azokkal, akik azt vallják, hogy a gyerek tanításánál nemcsak a “MIT” a fontos, hanem a hogyan is nagyon lényeges (Jakab Géza, Hitelmentes, S.E.). Lehet játékos, szórakoztató, kedves formában is pénzügyeket tanítani ám, és bevonni őket a család mindennapi életébe.
    És még ez: “néha nehezebb megértetni a gyerekkel, hogy az nem csak úgy van, hanem iszonyat munka van mögötte” – ez csak módszer kérdése, hogy hányféleképpen és milyen kedélyállapotban van neki elmagyarázva, valamint hogy a munka szeretetből végzett-e, vagy kényszerből és szenvedésből…

  34. Még egy fontos apróság. Leggyakrabban olyan dolgok tanítását szokta valaki bírálni vagy feleslegesnek ítélni, amelyekhez ő maga nem ért. Sőt, nemcsak a tanítását, de az ilyen dolgok szakemberrel való elvégeztetését is. Senki sem áll oda gyomorműtétet végezni vagy gázkészüléket szerelni, hanem rábízza a sebészre, szerelőre – mert ezek veszélyes dolgok. De mondjuk lakberendezéshez, pénzügyekhez, gyerekneveléshez ritkán kérnek hozzáértőt. Azt szoktam mondani, hogy ma Magyarországon három dolog van, amihez mindenki ért: a foci, a politika és a pénzügyek. Ezért állunk olyan kiválóan mindhárom területen…

    Tanárként nem kevés olyan kiegészítő anyagot is tanítottam, amelyhez kollégáim sem értettek igazán, ezért többségük feleslegesnek is ítélte azt. Elégtételt az jelentett, amikor a végzett tanítványok pár év múlva, immár főiskolásként felkerestek, és azt mondták: “Géza, akkor nagyon utáltuk, hogy meg kell tanulni, de most nagyon jó, hogy tudjuk.”

    Én azt vallom, hogy a dolgokat végezze (és irányítsa) az, aki ért hozzá. A sebésznek nem magyarázzuk el, hogyan operáljon, sem az ácsnak, hogy hogyan készítse a tetőt. Ezért hát bízzuk a tanárra, hogy tanítson, az építészre, hogy tervezzen, a pénzügyesre, hogy irányítsa a pénzügyeinket. Egyáltalán, engedjük mindenkinek, hogy tegye azt, amihez ért, és úgy, ahogyan jónak látja. Rengeteg galiba származott már abból, hogy a hiányzó hozzáértést mérhetetlen önbizalommal pótolva végeztek fontos dolgokat. Ebből mindig kár származik – ha másként nem, hát úgy, hogy a haszon marad el. Ez utóbbi történik, ha az oktatást a szülő, vagy valaki más akarja irányítani a tanár helyett. Persze kontrollra szükség van; de ne a módszert vagy a folyamatot kontrolláljuk, hanem az eredményt. A pénzügyi oktatás hiányának eredménye pedig tökéletesen látszik a magyar társadalmon.

  35. Nekem volt egy kollégám, aki már 2009-ben panaszkodott, hogy mennyit emelkedett neki a törlesztő, egyébként 16M Ft- svájci frank hitelt vett fel 140Ft-os árfolyamon. A kölök korábban valamelyik egyetemen tanított pénzügy c. tantárgyat.
    Ha ilyenek simán előfordulnak, akkor a pénzügyhöz nem értő ember mit szóljon?

  36. Úgy látom, többeknek elkerülte a figyelmét: Rita cikke annak a nézetnek a helytelenítésével indul, hogy a pénzügyeket “a kötelező tananyag részévé tesszük az iskolákban, aztán hurrá, 10-20 év múlva már annyi eredmény látszódni fog legalább, hogy a gyerekeinknek teljesen más pénzügyi problémái lesznek, mint nekünk, mostani felnőtteknek. Lehet hátradőlni, probléma megoldva, naaaagy, piros pipa!” Nem a pénzzel kapcsolatos oktatást helyteleníti, hanem azt, hogy ezt gyermekek számára kötelező iskolai tantárgy keretében oktassák.

    Én úgy mondanám: nem kell a gyermekeket a pénzről tanítani. Csak tegyük érdekessé számukra a témát és adjunk meg nekik minden lehetőséget arra, hogy a pénzről a nekik megfelelő módon, mértékben és tempóban tanulhassanak!

  37. dr Tóth András véleménye a témáról:
    “A saját véleményem szerint a pénzügyi alapismeretekben a következő dolgok a leglényegesebbek (és a saját oktatónapunkat is e szerint állítottuk össze):
    A praktikus dolgok. Sajnos a szocializmusban szocializálódott szüleinktől ez már nagyon kevesen tanulták meg: hogyan kell mérnünk a vagyonunkat, hogyan kell kontrollálni, és ha folyton ki akar folyni a pénz a kezünkből milyen módon lehet ezt megakadályozni. Aztán, hogyan kell a pénzügyi biztonságot megteremteni. Mert az első dolog, hogy legyen pénzünk.
    Pénzügyi tervezés. Az embernek egy élete van, és azt kell jól élnie – ezért kell pénzügyileg a fő céljait kitűzni és erre jó terveket készítenie. Egy pénzügyileg jó tervekkel rendelkező család élete folyamán 5-10x annyi elkölthető pénzzel rendelkezik, mint egy minden terv nélkül a világba bele élő…
    Háttér ismeretek. Hogyan is működnek a pénzügyi világ dolgai, miként harap az infláció, hogyan lehet úrrá lenni rajta, milyen módon dolgoznak a befektetés típusok, hitelek.
    Konkrét veszélyek és lehetőségek. És akkor most jön, hogy mi is van a piacon, mi mire való és hogyan kell használni.
    Mi ezt tanítjuk – és szerintem ezt kellene tanítani. “

  38. Sziasztok!
    Rita mindig fején találja a szöget, de most valószínűleg nem tudta kidomborítani a gondolat lényegét, ezért talán nem pontosan az jött le belőle, ami a célja volt.
    A három alapdologgal egyet tudok érteni, mert a felmérések eredményei is rámutatnak a mai oktatás ebbéli hiányosságaira.
    Több remek felvetés melengette a szívemet pl. “közös kirándulások, pozitív életszemlélet, tudjuk a gyereket jól szeretni, zsebpénz a perselybe, házilag készített finom szendvicsek + ásványvíz, vagy fontos gondolat a motiváció, a játék nemcsak a gyerekek kiváltsága, érzelmi nevelés és kérdezzünk meg a nevelésről szakembert”.
    Sokaknak van részigazsága a témában, ráadásul a látszólag szemben állók sem gondolkodnak rosszul, de kiragadott részleteket nem lehet önmagukban megítélni.
    Az a helyzet, hogy a nevelés nem fekete vagy fehér, hanem egy rendszer, amely ok-okozati összefüggéseken alapul. Többen utaltak néhány hívószóra, melyek ezeket meghatározzák, de maradt még fehér folt is közte.
    Először is legyen család, amely szeretettel óvja, védi, gondozza a gyermeket, erkölcsi normákat közvetít. Elkülönít fontos (szeretet, empátia, segítség nyújtás, önzetlenség, adakozás, minőségi idő, kirándulás, sport, egészséges életmód, örömmel, tisztességgel végzett munka, tanulás, becsület) és lényegtelen (kifogás keresés, mások majmolása, céltalan időtöltés, egészségtelen ételek, pótcselekvések, hazugság, mások megkárosítása, értelmetlen kütyük utáni vágy stb.) dolgokat.
    Azután jön a tudatos, értékrenden alapuló következetes nevelés. Tudatosság, közös szabályok felállítása, azok betartása, betartatása.
    A gyereket minden korszakban komolyan kell venni, kimerítő, őszinte válaszokat kell kapnia a kérdéseire, mert különben már nem fog hozzánk fordulni a problémáival.
    Bármit meg lehet tanítani vele, ha a korosztályának, ismereteinek megfelelően, a fokozatosság elvét betartva járunk el.
    Én is híve vagyok a zsebpénznek, de itt is a fokozatosság számít. Néhány forinttal is el lehet kezdeni a gazdálkodást.
    A jegyet pénzre váltani módszert a legritkább esetben láttam célravezetőnek, de nem zárom ki, ha adott esetben jól határozzák meg a feltételeket. Még mindig jobb, mint a semmi. Ilyen még bizonyos plusz munkák elvégzése anyagi ellenszolgáltatás fejében. Számomra nehezen elfogadható a pénz alapú játék. Erre is láttam példát.
    Nagyon sikeres Alkér Orsolya pénzügyi neveléssel kapcsolatos törekvése, mely Kyosaki cashflow játékának magyar megfelelője.
    Végül gratulálok Rita, mert ennyi remek hozzászólást tudtál kicsalogatni az emberekből! Én ismerem és szeretem a stílusodat, úgyhogy simán értem a gondolatmeneted lényegét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük