Ez a cikkem a Minerva Capitoliumában jelent meg, 2010. szeptemberében. Minerva előfizetés>>
Képzelj magad elé egy focimeccset! Nem, nem kell a Real Madrid, vagy a Magyar válogatott teljes gárdáját felsorolni név és poszt szerint, elég csak éppen látni két különböző csapatot egy pályán, akik fociznak. A pálya lehet füves, vagy salakos, vagy betonos, nem számít. Megvan eddig? Két csapat, játékosok, labda, két kapu, pálya.
Kell még a meccshez nézősereg is! Tegyük fel, hogy tele van a lelátó, a nézők fele az egyik csapatnak szurkol – Hajráááááááá! -, a másik fele pedig a másik csapatnak – Hurrááááááá! Mindkét nézőtáborban vannak vezérszurkolók, amolyan kemény magok, a többség pedig egyszerűen, viszonylag csendesen, a pályán történő eseményekre reflektálva, élvezi az „előadást”.
Minden nap láthatsz ilyen szituációt a tévében, igaz? Semmi rendkívüli nincs a focimeccsben. A cél: minél több gólt lőni! Egészen pontosan megfogalmazva: az ellenfélnél több gólt lőni, az ellenfél kapujába! (Elvégre nem mindegy, hogy gól az, vagy öngól…)
De mi van akkor, ha azt mondom, hogy a meccs, amit elképzeltél most – a pálya, a szurkolók, a csapatok, a játékosok -, mindez csak analógia? Mi jut eszedbe akkor, ha azt mondom: a meccs az életünk?!
A pályán
Az életünkben is játék folyik. Harc, küzdelem, verseny. Olykor nem másokkal versenyzünk, hanem önmagunkkal, vagy a körülményekkel. A lényeg: mindig játékban vagyunk. Ismerjük, és olykor mi írjuk a szabályokat, együttműködünk másokkal, néha kicsit csalhatunk is – kezezés -, és bizony el kell fogadnunk a büntetéseket is (sárga lap). Minél többet játszunk, annál profibbak leszünk: a fociban fejlődik a labdaérzékünk, az életben pedig fejlődik az életérzékünk, a gondolkodásmódunk, a problémamegoldó készségünk, és sorolhatnám… De van kivétel, vannak kivételek. Mert, ahogy az elején elképzeltük: nemcsak játékosok vannak a meccsen, hanem nézők is…
A lelátón
Az emberek két csoportra oszthatóak az élet nagy meccsén is, mint ahogy a focimeccsen: vannak a játékosok, és vannak a nézők.
A játékosokat az különbözteti meg a nézőktől, hogy a játékosok a saját életüket játsszák. A nézők pedig… A nézők azok csak nézik a játékosokat és a játékot. Néha kommentálják az eseményeket, néha beszólnak, felhördülnek, olykor persze a játékosokkal együtt örülnek, a kudarcok esetén pedig sírnak.
De a nézők semmit nem tesznek az élet nagy meccsén, egyszerűen csak néznek. Az életük nézésből áll. Ha történik is velük valami érdekes, akkor az is csak a látványból fakad, nem a valóban velük történő eseményekből. Az életük minőségének mértékegysége, a játékosok – néznivaló – életének minősége. Ha nem vagy játékos a saját pályádon, akkor valaki más pályáján vagy néző!
Talán már rájöttél, hogy egy „leheletnyivel” jobb játékosnak lenni, mint nézőnek. A létminőségünk alapjait határozza meg az, hogy nézők vagyunk-e, vagy játékosok. A nézők nem cselekszenek, cserébe viszont véleményt alkotnak. A játékos nem alkot véleményt, hiszen éli az életét, játssza a játékát a saját pályáján, tehát egyáltalán nincs sem igénye, sem érkezése arra, hogy bármiről is véleményt formáljon. A játékosok boldogok, FLOW-ban vannak, a nézők boldogtalanok, és sosincsenek FLOW-ban.
Te mi vagy?
Biztosan megmozdult már benned az „én biztosan játékos vagyok!” gondolat, ami helyes is lenne, ha ezt most valamilyen hagyományos női lapban olvasnád. De te nem játékos vagy. És persze nem is néző vagy.
Te edző vagy!
Sőt, csapattulajdonos!
Sőt, akár az UEFA vagy a FIFA elnöke is lehetnél!
A te stratégiád és játékszabályaid szerint játszanak mások. Te formálod és reformálod mások életét.
Mert te nem egyszerű csapattag vagy az élet nagy meccsének stadionjában, hanem az edző vagy, akinek szavára mozdulnak a játékosok, és akinek sikereit őrjöngve és könnyezve ünneplik a nézők!
Ahogy anyám mondaná: csak a miheztartás végett…
Vidi Rita
