Ha már a múltkor kifejtettem, hogyan lehet egy országban mindenki hülye, és hogy lehet, hogy ettől függetlenül senki sem az, ide passzol az a történet, ami ma esett meg velünk.
Míg délelőtt az ebédet készítettem, Marci a matekleckéjét írta. 7 éves múlt, első osztályos, nem egyszerű gyerek, ha nem figyelek rá két másodpercig, akkor már komplett mozifilmek futnak a szemhéjai mögött, és ezeket nem átallja még el is mesélni. A matek meg ugye minden, csak nem sztorialapú ;).
Ahogy elvoltunk mindketten, én jöttem-mentem a konyha és Marci szobája között, egyszer csak, úgy félidő tájékán rá kellett döbbenem, hogy Marci fejben számol. Eddig kézzel, pálcikákkal, korongokkal is nehézkesen ment még a 10-es számkörön belül is, de a mai feladat egyrészt tízes átlépéses számolás volt, másrészt, hogy nehogy már a gyerek felé lejtsen a pálya, kivonás volt soron.
Marci, fogalmam sincs hogyan, de rájött a fejben számolás ízére. Nem gyorsan, de biztonsággal kiszámolja, hogy mennyi 18-9.
Mivel nem szoktam itt beszámolni az iskolával kapcsolatos nyűgjeinkről, ezért csak azzal szemléltetném, hogy ez mekkora nagy eredmény nálunk, hogy össze-vissza csókolgattam, ölelgettem, indián táncot jártam.
Marci szerényen mosolygott, majd közölte:
– Csak az a baj, hogy hibázom.
Hopp, megálltam az indiántánc közben, és hirtelen rádöbbentem, hogy ő még sosem hallotta azt az örök érvényű igazságot, mely szerint:
„Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.”
Így aztán elmondtam neki.
Először nevetett egyet, majd nézett rám gyanakodva, hogy „Micsoda? Jól értettem egyáltalán?”
– Marcikám, édesem (igen, ilyen vattacukrosan beszélek a gyerekkel), mindenki hibázik. Én is, minden felnőtt és minden gyerek. Mindenki hibázik, aki CSINÁL valamit. Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.
Furcsa, váratlan öröm érzése kerített hatalmába, ahogy láttam rajta, hogy megérti!
7 éves, és meg kell neki tanítani, hogy nem bűn hibázni. Meg kell neki tanítani, hogy mindenki hibázik, sőt, van, aki ugyanazt a súlyos hibát elköveti élete során harmincszor is egymás után.
Csak az nem követ el hibákat, aki meg sem mozdul.
Sokszor el kell még neki ezt mondanunk, hiszen felnőtteket is emlékeztetni kell arra, hogy „nyugi, semmi gond, hibáztál, tanulsz belőle”.
De azt hiszem, az egy óriási mérföldkő az ember életében, mikor rájön arra, hogy nem ő az egyedüli tökéletlen a világon.
Szóval, hibázz csak nyugodtan, mert akkor biztos lehetsz benne, hogy csináltál valamit.
Ügyes gyerek:) Mi még küzdünk a tízes átlépéssel. Alapvetően persze nem az eszével van gond Fanninak sem, hanem sajnálja az időráfordítást:) Inkább alkot. Fejben is:)
Azt már ő is tudja, hogy hibázni nem bűn. Viszont akkor többet kell gyakorolnia:) Azt is inkább csak azért, hogy megszokja, erre is oda kell figyelni.