Hamupipőke, az időgazdálkodás mestere

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy árva kislány, akinek a gonosz mostohája… Ismered a történtet, ugye?

Azt viszont biztosan nem tudod, hogy Hamupipőke kiváló volt az időgazdálkodásban! Bár a mese egészen más szemszögből mutatja be őt, de most nézzük meg, milyen fortélyokat vetett be Hamupipőke azért, hogy ne sodorják magukkal a tennivalók, hogy sose késsen el sehonnan. Főleg az lett volna nagy gond, ha az éjféli menekülést kési le, egy pár perccel, ugyebár :).

Hamupipőke a házimunka minden nyűgjét gyenge vállain viselte, és kiszolgálta rettenetes mostohaanyját és csúf mostohanővéreit. Ellátta a háztartást, főzött, mosott, takarított. Itt lép be a képbe Hamupipőke egyik legfontosabb időgazdálkodási fortélya: kiszervezte a házimunkát! Biztosan emlékszel még, amint azt a Disney adaptációban is láthattuk, a kisállatok, a madarak, az egerek, a kutyus, mind-mind segítettek neki a maguk módján, hogy képes legyen a végére érni annak a rengeteg munkának.

Hamupipőke elfogadta a segítséget! Lehet, hogy ő ezerszer jobban csinálta volna meg, lehet, hogy ő sokkal precízebben oldotta volna meg, de vannak azok a helyzetek, amikor nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy minden apró mozzanatot mi végzünk el!

Sokszor beszélgetek olyan nőkkel, akiknek otthon besegít a házimunkába a nagymama vagy nagypapa. És valahogy ezek az elbeszélések sosem a háláról szólnak, hanem a panaszról: már megint beleavatkozott, már megint kimosott, már megint megfőzött, már megint…

Akiknek ilyen problémájuk van, üzenem: adj hálát! Nézd a hála szemszögéből! Sőt, kérd meg a nagymamát, nagypapát, hogy segítsen többet, segítsen konkrétumokban! Ne duzzogj azért, mert van segítséged! Attól még nem jut neked kevesebb levegő, hogy valaki segít! Nem leszel csökkent értékű háziasszony és nő azért, mert valaki segít!

Vállalkozónőknek meg egyenesen kötelező segítséget kérni és elfogadni! Hogyan is akarnánk egyszerre 48 órát dolgozni egy nap alatt, segítség nélkül? Tessék kérni! És tessék elfogadni! És tessék örülni neki!

Hamupipőke amellett, hogy hálásan megköszönte és elfogadta a segítséget, amit a háziállatoktól kapott, nagyon tudatos is volt. Úgy ment el a bálba, hogy tudta, éjfélkor lejár az ideje, és visszaváltozik hercegnőből szegény, mostoha sorsú leánnyá, tehát legeslegkésőbb éjfélkor el kell jönnie a bálból.

Amikor éjfélt ütött az óra, Hamupipőke nem fogott neki halogatni a cselekvést. Uzsgyi, rohanni kezdett, még a fél pár cipellőjét is elveszítette a nagy menekülésben! Gondolj bele, mi lett volna, hogy ha nekiáll agyalni, ahogy mi szoktunk: jajj, de ehhez most annyira nincs kedvem! Jajj, de úgy szeretnék maradni! Jajj, de utálok elrohanni a bálból! Jajj, de hát pont itt van a szőke herceg, hát nehogymár!

Nem jajjgatunk! Idő van! Futás!

Valld be őszintén veled is számtalanszor megesik, hogy idő van, és nem indulsz neki a teendőnek. Vagy ami még kellemetlenebb, nem is veszed észre, hogy idő van… Mert ennyire nem is vagy tudatos. Minden olyan képlékeny, minden olyan meghatározhatatlan az időbeosztásodban és a tennivalók sorában, így aztán soha, semminek nem jön el a konkrét ideje, csak egy nagy tennivaló hólabdát görgetsz magad előtt, és aztán meg rosszul érzed magad emiatt.

Tessék példát venni Hamupipőkéről! Ha előre tudod, hogy valamit meg kell tenned, bármilyen kellemetlen is a dolog, tessék futni! Akár még a fél cipődet is hátrahagyhatod, a szőke herceg majd utánad viszi :).

De itt még nincs vége Hamupipőke időgazdálkodási fortélyainak!
Nem gondolnánk, de a remek időzítés is az időgazdálkodás része. Emlékszel? Mikor eljött a szőke herceg az üvegcipellővel, akkor Hamupipőke nem robbant be a szobába ajtótokostól, hanem szépen kivárta a kedvező pillanatot: megvárta, míg a mostohanővérei nevetségessé válnak a batár nagy lábaikkal, és aztán jött elő csendesen, szerényen, és aratta le a babérokat!

Céltudatosan várni többet ér, mint hamarjában cselekedni (túl korán). Most azt mondhatnád, hogy ez ellentmond a halogatásról szóló bekezdésnek, pedig, ha jól figyeltél, akkor nem: ha van stratégiád, ha van célod, akkor mi sem egyszerűbb, mint elkülöníteni a jó időzítést a halogatástól. Várni a kedvező pillanatra nem azt jelenti, hogy elhalasztottunk valamit. Ha minden teendőd, minden mozzanat az életedben csak úgy egy kupacba van hányva, akkor természetesen stratégiáról sem beszélhetünk – Hamupipőke az igazság és a kontraszt elvét alkalmazta a kivárásnál: az igazság úgyis nála volt, a kontraszt (batár nagy mostohanővéri lábak) pedig még inkább az ő malmára hajtotta a vizet – hanem csak káoszról.

Hamupipőke nem vett részt az Idővarázs tréningünkön, így ő csak ösztönösen jó időgazdálkodó volt. De most nem Hamupipőke és a szőke hercegek korát éljük, így egy mai HősNőnek nem árt, hogy ha kicsit több van a tarsolyában az ösztönöknél.

8 Comments

  1. Kedves Rita

    Csodálatosan megfogtad a kérdést. Gratulálok.

    De jó lenne, ha a magyar nők 1% lenne csak Hamupipőke. Persze itt nem arra gondolok, hogy állandóan “robotolnának”, hanem az időbeosztásukra. Mindig arra várnak, hogy valaki megmondja, hogy mit csináljanak. Aztán majd ők eldöntik, hogy miért nem csinálják. Elképedve olvasom a női oldalakat, chat szövegeket, v. Dr. Mészáros Ádám jogász oldalán feltett kérdésekre a válaszokat. Tényleg ilyen lusták vagy sötétek vagyunk?

    Ide kívánkozik egy vicc.

    Megüresedik egy vállalat igazgatói szék. Igazgatót keresnek, de nem tudják eldönteni, hogy ki legyen az utód. Megállapodnak, hogy három feladatot kell megoldania az új igazgatónak.

    1. Meg kell enni egy tányér mákostésztát.
    2. Kikell mosnia egy pár zoknit.
    3. Elkell “intéznie” egy nőt.
    Minderre kap 5 percet. Igazgatói várományosok: a főmérnök, a művezető, és a cigány.
    Bemegy a főmérnök. Öt perc múlva rázörögnek. Lejárt az idő, lássuk mivel végeztél? Elintézte a nőt.
    Művezető. Megette a mákostésztát, és elkezdte kimosni a zoknit.
    Cigány. 3 perc múlva zörög, hogy engedjék ki. Készen van minden? Kérdezik. Igen. Hogy csináltad? Egyszerű, beosztás kérdése az egész. Lehajoltattam a nőt, eléje tettem egy lavór vizet, rátettem a hátára a mákostésztát. Amíg ő kimosta a zoknit, én elintéztem hátulról, és megettem közben a mákostésztát.

  2. De elfogadnám én is a segítséget! Csak amióta már hat unoka és egy öreg dédipapa van, a nagyszülők kevésbé hajlanak rá…
    Másik részről pedig a felajánlott segítség tényleg hátráltathat is, ha a segítő nem elég “kompetens”… Szegény húgom kezd ebbe nagyon “belefáradni” (anyós-téma)

  3. Hát, igen, a kéretlen segítségről én is tudnék mesélni… Nálunk ugyanis az volt a gond, hogy úgy meg lettem “segítve”, hogy utána csinálhattam még egyszer.

    A dolog másik fele: ahogy Gyöngyvér is írta, a kompetencia. Itt jön be a képbe ugyanis a jó “főnök” másik ismérve, a “megfelelő embert a megfelelő helyre” című történet. Most már a szüleim és anyósom is megszokta, hogy ha segíteni akarnak, akkor csak azt és annyit, amit és amennyit én mondok, kérek, “eltáncolok”, stb. Na, ebből persze az lett, hogy nagyobb részt most már rám marad minden, de nem gond: beosztottam az én időmet, sőt a családét is. Nagyobb gyerekeim már elég önállóak ahhoz, hogy letörölgessenek, kiporszívózzanak a saját, meg a húguk szobájában, kiürítsék a mosogatógépet, levigyék a szemetet, meglocsolják a virágokat, feltöltsék a párologtatókat, eltegyék a mosott ruhákat… Nem nagy dolgok, de ha összeadod, iszonyú sok időt spórolnak meg Neked, arról nem is beszélve, hogy ez is hozzátartozik az önállósodásukhoz, felnőtté válásukhoz. A nagylányom időnként már főz is, ami újabb felszabadult időt jelent nekem.

    A másik időspóroló “technikám” a priorizálás. Nem egyenlő a halogatással! Listát írok, mi az, aminek feltétlenül meg kell lennie még aznap. A lista másik felén azok a teendők állnak, amik még akkor is jók, ha másnap, harmadnap intézem el. Így előbb-utóbb mindenre sor kerül, és marad idő a váratlanul becsúszó sürgős dolgoknak is (pl. ne adj Isten, beteg gyerekkel orvoshoz rohanni).

    Szóval szerintem egy családos nőnek már nem női, hanem családi időgazdálkodásra van szüksége. De a lényeg, hogy a családi időgazdálkodást mindenképpen a nő irányítsa. 🙂

    Üdv:

    🙂 Csilla 🙂

  4. Nagyon tetszett ez a bejegyzés. Szerintem az egyik legjobb, amit valaha Ritától olvastam. És a hozzászólások sem voltak nudlik.
    Igen, nálam is voltak olyan tapasztalatok, hogy ha családtagra bíztam teendőket, akkor csinálhattam meg újra mindent. Szerencsére különféle praktikákkal már elég jól sikerült beidomítani a rakoncátlankodókat. 🙂
    Nálam néha az időben futás nem megy. De már kezdem azt is intézni.

  5. Drágáim!
    A jó főnök ismérve az is, hogy pozitívan áll hozzá a beosztottai kompetenciájának hiányosságaihoz :). És nem kell a beosztottra lőcsölni a vezetői kompetenciánk hiányosságaiból fakadó eltéréseket 😉
    Nálunk a lányom van befogva már 1-2 éve takarításra, mosogatásra, sőt, néha még nekem is segít. Eleinte a mosogatás az úgy nézett ki, hogy koszosabbak lettek az edények, mint voltak 😀 Néhányszor elölről kezdtem, de közben tanítottam is őt, mik a trükkök…
    Úgyhogy lehet fejleszteni is a segítősereget :).
    Ezzel foglalkoztam minőségbiztosítósként: mindenkit a sokkal jobb munkára kellett ösztönöznöm. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nincsenek reménytelen esetek! Vezetni viszont tudni kell :).

  6. Lányok! Előbb vizsgáljátok meg a megoldást, a SEGÍTŐ szempontjából. Lehet, hogy új megvilágításból látjátok a problémát.

  7. Kedves Rita!

    Köszönöm a cikket, segít más megvilágításban látni a dolgokat!
    Azt már magam is látom, hogy nem csupán jó szervezőkészség, hanem rengeteg türelem is szükséges ahhoz, hogy “kiszervezzük” a feladatokat, amelyekre nem jut idő, energia, kedv.
    De, amikor van önfegyelmem figyelmeztetni magam, hogy ez valaki másnak mégiscsak erőfeszítés (igaz, pozitív értelemben), akkor azért én is hálásabb vagyok még az olyan munkáért is, amit esetleg nekem is újra el kell végeznem ahhoz, hogy látszata legyen.

  8. Hát ez csúcs!!! Szenzációs a megközelítés és az elemzés!
    Naggggyon élveztem!
    Köszönöm!

Comments are closed