Hála az íróinknak!

Nem szoktam különösebb leltárt készíteni év végén, és az újév elején sem szoktam kifejezetten fogadkozni, de azért a visszatekintős-előretekintős pillanatok váltakozásai nálam is intenzívek ezekben a napokban.

Mostanában sokszor eszembe jutottak azok az évek, amikor még nem vállalkoztam. Két ünnep között dolgozni jártam – volt, hogy éjszakára, brrr –, hajnalban keltem, fáztam a hidegben, miközben a buszra vártam, és mindig azt kérdeztem magamtól: mi az úristent keresek én itt? Aztán mindig meg is válaszoltam magamnak: ja, nincs más lehetőségem…

Aztán eszembe jutottak az első vállalkozós karácsonyok-évvégék, amikor éjjel-nappal számítástechnikai leckéket írtam, olvasói levelekre válaszoltam, és fórumoztam, amikor csak időm engedte, hogy gyorsabban fejlődjön a vállalkozásom a „nyitok egy boltot, aztán majd lesz valami” megszokott metódus helyett. A legelső céges karácsonyunk pedig kifejezetten kalandosra sikeredett, mert december 22-én döntöttük el, hogy oké, boltot nyitunk, és onnantól kezdve őrült pörgés vette kezdetét. Tudod, olyan, hogy legalább hat dolognak kellene egyszerre történnie, hogy minden flottul menjen, ehelyett a világ visszahúzódott az ünnepi csigaházába, hogy január 4-5-éig elő se dugja az orrát. Hát, érdekes élmény volt, az biztos.

De akármi is jutott eszembe mostanság, mindig azzal az őszinte csodálattal vegyes gondolattal feküdtem le esténként, hogy „te jó ég, hova jutottunk idén”!

Én is, mint mindenki, kíváncsian tekintek a jövő év elé – vagyis ez most már jelen időben értendő, tehát az IDEI év elé -, hogy vajon mi fog történni, miben fogunk fejlődni, milyen új dolgokat fogunk kitalálni, milyen régi dolgokat fogunk elengedni, mi miben fog változni, és mit hoz majd a jósorsunk esetleg, meg mit a rossz… Hogyan alakulnak a körülmények, és hogyan tudunk mi hatással lenni a körülmények alakulására, illetve hogyan tudjuk kiiktatni a külső hatások negatívumait, és hogyan tudjuk felerősíteni a külső pozitív hatások erejét. Kik jönnek velünk tovább, kik maradnak le, és kik fordulnak ellenünk – mert ilyen is van néhány évente.

2016-ban minden olyasmi megtörtént velem és velünk, amikre senki nem számított, még a legtudatosabb célkitűző sem számíthatott, persze én sem. Előfordult minden, amit senki nem tervezett, mégis megtörtént – és utólag nyilvánvalónak tűnik, hogy tényleg minden ide mutatott, és ma már tudható, hogy teljesen természetes, hogy megtörtént –, és amik a maguk klasszikus módján első látásra problémaként jelentkeztek, aztán egy fantasztikus, most is zajló – és mindent megteszek, hogy hosszan tartó – kaland lett belőlük.

Konkrétan?

Egy skype beszélgetés Nagy Béla SEO szakértővel megváltoztatta a RitArt életét – ahogy erről korábban is írtam. Már 4 éve foglalkozunk írásoktatással – februárban lesz pontosan 4 éve -, de soha nem akartunk megrendelésre szöveget írni. Nem tudom miért. Komolyan mondom, hogy nem érdekelt, nem jutott eszembe, nem akartam ezzel foglalkozni – így együtt minden, és a hangsúly a „nem tudom”-on van. Mintha egy burokban léteztünk volna a jobb agyféltekés kreatív írás tréningekkel, mint a magzatburok, ami nemcsak védi a babát az anyja pocakjában, hanem a fejlődés feltételeit is közvetlenül biztosítja.

Ez a burok a Bélával folytatott skype beszélgetés során kipukkadt, de még akkor sem vettem észre, hogy egy születésnek vagyok tanúja, bábája, sőt szülőanyja, csak tettem a lépéseket egymás után, és tádám, megszületett a szövegíró csapatunk, és nekikezdtünk a kreatív írást új alapokra helyezni: nemcsak tanítjuk, hanem csináljuk is.

Tegnap este – Szilveszterkor – 18:47-kor még az általunk megírt cikkeket küldtem el egy kedves ügyfelünknek. 19:03-kor még azt terveztem, hogy mi lesz annak a három cikknek a témája, amit ma kezdünk el megírni, és miközben ezen ábrándoztam, érkezett egy megrendelés 60 cikkre.

Szilveszterkor.

Ma pedig, újévkor, amikor ezt írom, az íróink már szintén írnak: más szövegeket, másoknak (nekem is szoktak :)).

Azért írom le mindezt, mert számomra is felfoghatatlan, hogy hova jutottunk ilyen rövid idő alatt. Nem úgy felfoghatatlan, hogy a nap minden pillanatában csak pislogok, mint pocok a lisztben, hanem úgy felfoghatatlan, hogy néha átjár egy érzés, hogy „Te jó ég!!! Azta!!!”, és csak ámulok, mennyire csodálatos az, amit létrehoztunk.

Az idei évet a hálával szeretném kezdeni, mégpedig a RITART ÍRÓINKNAK szóló hálával.

Szeretném felétek, kedves RitArt Írók a hálámat kifejezni azért, hogy:

– Hogy vagytok.
– Hogy jelen vagytok.
– Hogy lelkesek vagytok annyira, hogy le se tudjuk ellenőrizni a feltett feladatokat, hogy jól adtuk-e ki, ti már lefoglaltátok magatoknak és írjátok!
– Hogy sosem pihentek, hogy mindig készen álltok írni, és készek vagytok fejlődni az írásban.
– Hogy bármilyen, elsőre kényelmetlen újítást is vezetünk be, ti pillanatok alatt felveszitek a ritmust, még a legmerészebb álmaimat is túlszárnyalva – pedig hát nekem vannak azért merész álmaim, valljuk meg őszintén.
– Hogy minden témában bátrak vagytok, és olyan kreatívak, hogy én, aki a kreativitás fejlesztését tűztem ki a zászlómra még 4 évvel ezelőtt, minden alkalommal, mikor meglátom, miket írtatok, egy újabb AHA élménnyel vagyok gazdagabb, és újabb csodálattal adózom az emberi kreativitásnak.
– Hogy ilyen fantasztikusan jól írtok!

Nehéz bevallanom, de nem nagyon vannak szavaim arra, hogy mit érzek. Nem akarok túl nyálas lenni, meg túlságosan fennkölt, pedig megérdemlitek, csak mivel ezt nyilvánosan írom, ezért mégis visszafogom magam egy kicsit :).

De a lényeg: SZERETLEK benneteket!
A hálám egyben szeretet is. Köszönök mindent, amit 2016-ban elértünk együtt, és ígérem, 2017-ben még vérmesebb vágyainkat váltjuk valóra, miközben 2016 tanulságát is szem előtt tartjuk: hadd történjen meg minden, aminek meg kell történnie!

Szeretettel,

Rita