Közlemény: átmenetileg nem lehet megvásárolni a Hagyd a dagadt ruhát másra! című, női időgazdálkodásról szóló könyvemet, mert az első kiadás lényegében az utolsó darabig elfogyott, a második kiadás pedig néhány hét múlva lesz csak a boltokban.
Addig kis türelmeteket kérem, ízelítőnek íme a második kiadás előszava:
Előszó a második kiadáshoz
(Ígérem, utána már csak a lényegre szorítkozunk!)
A 21. század a nők évszázada. Mindez persze jól hangzik, hiszen reményt és lehetőséget sugall. De mintha ezen a hangzatos sugallaton kívül másunk nem is lenne. Sőt, a nők túlnyomó többsége még ezt sem hallotta.
A nők évszázada lenne? Akkor miért kerülnek egyre inkább hátrányba a nők a munkaerő piacon? Miért szegényebbek egyre inkább a nők a férfiaknál? Miért a férfiak uralják még mindig a világot? Miért szűkebbek a nők lehetőségei, annak ellenére, hogy legalább 120 éve ugyanúgy próbálják kivenni a részüket a társadalomból, a gazdaságból, a politikából, mint a férfiak?
Az a helyzet, hogy globális kérdésekre nem lehet egyéni válaszokat adni. A Föld óriási területein a nők még mindig elnyomásban élnek – nálunk, itt Európa szívében is hátrányos helyzetűnek számítunk -, ahol akár halálra is kövezhetik őket azért, mert kivillant a bokájuk a ruhájuk alól, vagy, mert merészeltek autót vezetni.
Magyarországon, nőként akkor is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha egyértelműen kevesebb munkalehetőség adódik számunkra, vagy gyerekszülés után beszorulunk a négy fal közé, és a társadalom még mindig nem díjazza karriertörekvéseinket, vagy vállalkozói álmainkat.
Lehetne jobb a helyzetünk, de sosem voltam híve a „mi lett volna ha…” mentalitásnak. Minek azzal foglalkozni, ami nem lehetett? Minek azon keseregni, ami nem lehetséges most? Minek az után vágyakozni, ami nem lehet a miénk, főként akkor, ha a mát, a mostot, a pillanatot képtelenek vagyunk a maga teljességében megélni?
A Hagyd a dagadt ruhát másra! című könyv első kiadásában még nagyon fontosnak tartottam tudatosítani azt, hogy a nők számára is adottak azok a lehetőségek, amik a férfiak számára, csak tudnunk kell élni ezekkel a lehetőségekkel. Azóta eltelt kereken három év, és több ezer nővel kerültem kapcsolatba a könyvem által, személyes találkozókon, és elektronikusan, az Internet és az email segítségével.
Rájöttem, mert a tapasztalat, vagyis az élet megtanított rá, hogy az tévedés, hogy ugyanazokat a lehetőségeket kívánjuk a magunk számára, mint amik a férfiak számára adottak. Nem akarhatjuk ugyanazt, amit a férfiak akarnak maguknak.
Nem azért, mert kevesebbek, gyengébbek, butábbak vagyunk, hanem azért, mert más MINŐSÉGŰEK vagyunk, mint férfitársaink.
Nem akarhat a körte alma lenni. Nem akarhat a fenyő tölgyfa lenni.
Ezért nem tartom helyesnek azt, hogy minden más minőségi mutatót félretéve kizárólag azzal foglalkozik minden média, fórum, platform, hogy a nőket a hátrányos helyzetükből kiemelje, és a férfiakkal egy szintre segítse. Nem azért vagyunk itt, hogy férfiakkal akarjunk egyenlőek lenni, hanem azért, hogy abból hozzuk ki a maximumot, amire mi a legalkalmasabbak, legrátermettebbek vagyunk. Hogy mi az, ami nekünk, nőknek leginkább való? Bármi, csak ne a férfiakhoz mérjük és hasonlítsuk magunkat!
Nyilván vannak és lesznek helyzetek az életünkben, amikor csak férfiakhoz tudjuk viszonyítani magunkat, mert teszem azt, az a terület, amire bemerészkedünk, az teljesen el van férfiasodva. De nem vehetjük fel a kesztyűt úgy, hogy mi is férfivá válunk.
Abban hiszek, hogy az erősségeinket fejlesztenünk kell, a gyengeségeinket pedig el kell engednünk, ha lehet, teljességgel meg kell szabadulnunk tőlük.
Egy olyan területen, ahol a férfiak „uralma” a jellemző – a sok lúd disznót győz alapon -, ott nekünk nőknek vagy nem kell beszállnunk a játékba, vagy a meglepetés erejével, a nőiességünkkel kell operálnunk.
Vállalkozói, üzleti körökben szerencsére egyre inkább terjed az a szemlélet, hogy mindegy mit csinálsz, csak csináld másképp, mint mások.
Ha ezt elfogadjuk, akkor tulajdonképpen pofon egyszerű a feladatunk: a férfias világban igen is merjünk végre teljes egészében nők lenni!
Ha sírnunk kell, sírjunk. Ha toporzékolnunk kell, toporzékoljunk! Ha egy pillanat alatt anyatigrissé kell válnunk a szende cicusból, akkor tegyük meg! Ha gondoskodni akarunk, gondoskodjunk! Ha pletykálni akarunk, akkor tegyük azt!
Még sosem lett boldog és sikeres olyan nő, aki férfi akart lenni ebben a világban. Mert az már nem nő. Az már férfi.
Az első kiadás óta azt is megtanultam – többek között az első kiadást olvasóktól, akikkel van szerencsém rendszeresen találkozni, levelezni – a saját könyvemről, hogy a módszereknek és az elveknek egyensúlyban kell lenniük. Annak idején igyekeztem mindent átadni, közben ügyelve arra, hogy a könyv mérete ne haladja meg a könnyen emészthető mértéket, így néhány fejezetnél az a sajnálatos helyzet állt elő, hogy túl hirtelen lett végük, vagy bizonyos részeik éppenséggel túl voltak ragozva. Az elvek néhol nem voltak részletesen kifejtve, néhány fejezetben pedig túlságosan hosszan taglaltam a mondanivalómat, persze csak azért, hogy nehogy félreértés essék.
Ebből a hibámból igyekszem tanulni, és ebben a második kiadásban jobban koncentrálok a tartalom harmóniájára, a fogalmazás pontosságára, és a túlzó jelzőktől is tartózkodni fogok.
Nem titok, hogy a második kiadást egyértelműen jobbnak szeretném, mint amilyen az első volt, jelezve ezzel azt is, hogy nemcsak szerény személyem, mint a téma szakértője mentem át fejlődési folyamaton, de a világ és az olvasók is változtak az első kiadás óta.
Számtalan kellemes élményben volt részem olvasóimmal való találkozásokkor. Sokan kerestek meg személyesen, vagy levélben, hogy elmondják, milyen nagy változást hozott az életükbe a könyv. Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, és azt a kevés, de nagyon hasznos konstruktív kritikát is. Igyekszem mindent beépíteni a második kiadásba.
Szeretettel,
Vidi Rita
