Ha valóban változtatni akarsz a világon, használhatod a gerilla- és vírusmarketinget is

Egy ismerősöm hívta fel a figyelmet egy Romániában zajló érdekes, és jelenleg is aktuális eseménysorra,  amit azért osztok meg, mert szeretném megmutatni, hogy még 2018-ban is mozgalmat lehet elindítani a gerilla- és vírusmarketing erejével, és még csak posztot sem kell kiemelni hozzá a Facebookon. (A cikk semmiféle politikai irányultságot nem kíván támogatni, sem támadni.)

A sztori valamikor július közepén kezdődött, 19-e környékén amikor egy Svédországban élő román férfi egy olyan autóval érkezett meg Romániába, aminek ez volt a rendszáma: MUIEPSD.

Ez azt jelenti, hogy „Kapd be PSD”. (némi eufemizmust alkalmaztam a fordításnál :))

A PSD a jelenlegi kormányzópárt Romániában, és mint minden országban, vannak olyan vélemények, miszerint a kormánypárt szerintük kapja be.

Ezeknek a véleményeknek általában ki-ki a maga módján ad hangot, és mindenki bízik abban, hogy a saját véleménye majd hat másokra is, de hát ugye ezt manapság már elég nehéz elérni, hiszen hatalmas média és tartalomzajban élünk. Bár sokan a modern technológia megoldásaiban hisznek és abban, hogy ezekkel lehet csak áttörést elérni – pl. chatbotokkal, mesterséges intelligenciával, meg influencerek segítségével –, de ez az eset bebizonyítja, hogy ha visszatérünk az alapokhoz, azzal jóval messzebbre juthatunk, mint párszáz megosztás.

Ha van egy fontos(nak vélt) küldetésed, ha van vér a pucádban, és ha mersz valóban más lenni, akkor valóban nagy eredményeket lehet elérni. De folytassuk a sztorit:

Többen is fotót készítettek az autóról, a rendőrség többször is megállította a gépjárművet, és mindent rendben talált. A sajtót persze azonnal elkezdte érdekelni a történés. mert hiszen ez nagyobb hír, mint az, hogy valaki kiírta a Facebookra, hogy MUIE PSD, hiszen egy ilyen autó egy ilyen rendszámmal ez abszolút és valóban kézzel fogható, ez a tényleges valóság, ez a valódi a fizikai tér része, így aztán sokkal jelentősebb, mint bármi, ami csak a virtuális térben tud jelen lenni.

A sajtó, hatástöbbszörző eszközként hatalmas lendületet adott a sztorinak. De nem ám úgy, ahogy elképzelnénk az imádott web2.0 és web3.0 égisze alatt, hogy milliók osztották meg a képeket és a cikkeket a saját közösségi felületükön – nyilván ez IS megtörtént –, hanem a fizikai térben kezdett el terjedni.

Először is, többen is lecserélték a rendszámukat hasonlóra (nyilván jó páran csak heccből és nem hivatalosan):

Továbbá olyan fotók is elkezdtek terjedni, melyek nem az eredetit másolják, hanem még inkább ki akarják terjeszteni annak mondanivalóját.

Itt egy BMW-n szerepel egy olyan rendszám, amire az van írva, hogy MUIEDRAGNEA – Dragnea a PSD elnöke. Nyilván vannak, akik csak őt utálják, nem az egész pártot.

De a rendszámokról átterjedt más felületekre is a MUIE PSD.

Ezen a képen egy úriember látható, akinek az öltönyén a halvány csíkmintát szintén a MUIE PSD felirat adja.
Update1: Péter kommentje: Az úriember a képen Conor Mcgregor harcművész. Az eredeti felirat az öltönyén pedig a fuck you volt.

Természetesen bekapcsolódtak a mémgyárak is a folyamatba, és szakmányban gyártják a felhasználók a MUIE PSD-s feliratokat olyan fotókra, amikhez nyilván köze sincs, pl. a focivégé ikonikus képeire.

Itt még nem mondhatjuk, hogy hú, de nagyon nagy gellert kapott volna a sztori, de a következő esemény már az eredeti platform kiszélesítése:

Egy Kolozs megyei kertész úgy írta ki a saját földjére azt, hogy MUIE PSD, hogy repülőből is látni, és megfelelő szögből persze a földről is.

UPDATE2: Ebben a cikkben összeszedték, hogy milyen, a fizikai valóságban is megjelenő formában alkalmazták az emberek a MUIE PSD feliratot, pl. sörösüvegekből kirakva, tenyérre írva, napraforgóba „írva”, grillrácson a grillezett cuccokból kirakva (ez tetszik nekem a legjobban, talán mert éhes vagyok :D), medence aljába írva, és persze pólón megjelenítve. Böngésszétek:
Gyűjtemény az emberi leleményről, a MUIE PSD vonatkozásában>>

UPDATE3: Egy buszos képre is lecsapott a bulvársajtó, én nem tudom, eldönteni, hogy ez valóban így közlekedett-e, vagy pedig photoshop.

Megjelent egy kép – persze ez is photoshop –, amint a Hollywood feliratot lecserélték MUIE PSD-re, hogy támogassák a kezdeményezést:

Ez azért lényeges momentum, mert a hagyományos mémek – módosított képek – nem igazán hagyják el a közösségi média határait, annak falait nem tudják áttörni, de ennek a feliratnak mégiscsak sikerült. Tehát photoshop-olt mémek és photoshopolt mémek között is iszonyatosan nagy lehet a különbség. Minél jobb minőségű és minél valósághűbb egy kép, annál nagyobb eséllyel terjed a szabad neten, a Facebook és az Instagram felségvizein jócskán túlhaladva.

Az egész sztori jelenleg 2-3 napos. Már a nemzetközi sajtó is felfigyelt rá, sorra cikkeznek az eredeti Audiról, a MUIE PSD rendszám kapcsán – és tessék, én is erről írok.

Minden esetben az a kérdés vetődik fel a sajtó részéről, hogy megbüntethetik-e a rendőrök a tulajdonost – aki persze járja az országot rendesen, a legkülönbözőbb helyeken készítenek róla (lassan nemzeti sporttá avanzsálva) képeket és videókat –, de persze a válasz az, hogy nem. Miért is büntetnének bárkit egy ízléstelen, de sokat mondó rendszám miatt? Európa ezen része szabad, nem? (Vagy lemaradtunk valamiről? :))

Miért osztottam meg ezt a történetet és miért figyelem tovább a fejleményeket?

Mert érdekelnek a dolgok mögötti mozgatórugók. Mert érdekel, mi mozdítja meg az embereket és mi nem. Mert ez izgalmas. Mert éppen történik. Mert érdekes abból a szempontból, hogy egy egyedi rendszám mikre képes. Mert érdekes abból a szempontból is, hogy ha van egy erőteljes üzenetünk, amit maximum két szóval meg lehet fogalmazni, akkor az semmiféle további magyarázatot nem igényel, és terjed tovább.

Ha esetleg nem terjed, akkor ki lehet találni újabb két szót, amit megpróbálhatunk terjeszteni, és egyszer csak mind az internet népe, mind a sajtó, mind a valódi világ felkapja rá a fejét, és elkezd a mondanivaló ÉLNI.

Természetesen érdekes abból a szempontból is, hogy ebben az egészben semmiféle újdonság nincs: nincs új marketingmódszer, nincs új adatvezérelt döntési folyamat, nincs big data, nincs mesterséges intelligencia, és pláne nincs Facebook mindenhatósága. Leginkább „csak” emberek vannak.

Van tere a marketingnek a közösségi médián túl is, és még csak éveket sem kell rajta agyalni, hogy mi legyen az áttörés, elég annyi, hogy a fizikai térben valami olyasmit hozunk létre, amire odakapják a tekintetüket az emberek, és aztán önkéntes reklámhordozóként viselkednek.

Amint frissülnek az infók ezzel kapcsolatban, én is folytatom további részletekkel.

UPDATE4! És ez ide vezetett ez a gerilla kampány: 450 tüntető és 35 csendőr sérült meg a tüntetésen>>

7 Hozzászólás

  1. Az úriember a képen Conor Mcgregor harcművész. Az eredeti felirat az öltönyén pedig a fuck you volt.

  2. Az úriember a képen Conor Mcgregor harcművész. Az eredeti felirat az öltönyén pedig a fuck you. Ha belenagyítasz a képbe látszik is, valamint az is, hogy a mueie psd csak képhamisítás.

  3. Ez nagyon jó sztori, nagyon tetszik !!!

  4. Katalin Burger

    Köszönet a sztoriért, nagyon tanulságos minden szempontból!

  5. Ehrlich Ivánné

    Jó a sztori, érdekes volt olvasni, de mi ebben az eredmény és milyen eredmény? Mi a haszna ebből a Svédországban élő román férfinak? A világ minden országában vannak emberek, csoportok, akiknek nem tetszik a kormány vagy annak egyik tagja vagy egy párt elnöke stb. Ez a román férfi ennek így adott hangot, persze ötletes, mert érdekesebb, mintha a kormányzópárt honlapján mondogatná oda azt a bizonyos szót. Lehet, hogy akkor is követnék, csak ez így feltűnőbb.

    • Egy kormányváltási szándék nem érdekes sztori? 😀 Szerintem érdekes lehet még a jövőre nézve.
      Ez, amit itt látunk, az az a mód, ahogy VALÓDI hatást lehet gyakorolni a világban, ahogy gondolatokat lehet elültetni mások fejében. A kormányzópárt honlapján mondogatni a dolgokat??? Na, azt sosem szabad 🙂
      Nem mindenki érti ezeket a mögöttes dolgokat első ránézésre, azoknak szedtem össze ezeket az infókat, akik érdeklődnek ilyesmi iránt :). Nekem ez a hobbim.

Hozzászólások lezárva