Farkasházy tévedett?

Heti Hetes

Heti Hetes

Vasárnap éjjel, félálomban szörfölgettem a tévécsatornákon, és megálltam a Heti Hetesnél. Éppen az állami vállalatok vezetőinek fizetéséről volt szó, és valahogy senki nem tudott okosat mondani. Ha jól emlékszem, Gálvölgyi János jegyezte meg, hogy már elnézést, de 20 éve veszteséges cégeknél miért is kapnak egyesek arcpirítóan magas fizetést?

Farkasházy Tivadar – mély tiszteletem egyébként! – egyszer csak elkezdett félre(mellé)beszélni: azt magyarázta, hogy olyanról nem beszélhetünk, hogy veszteségesek ezek a vállalatok, mert ha mondjuk az állam BELETESZ 10 milliárdot, és ennyi nyereséget vár el, akkor, ha csak 5 milliárdot termel az a cég, akkor már nem veszteséges, mert megtermelt 5 milliárdot az államnak.

Hát, egy kissé összerándult a gyomrom ennek hallatán.

Jobb, ha most meghatározzuk, hogy mi az, hogy veszteséges egy vállalat (vállalkozás) és mi az, hogy nullszaldós, és mi az, hogy nyereséges. Nem kell semmi extra, csak egy kis józan paraszti ész. Ha így gondolkodna mindenki, nem lennének hosszú távon megtérülő – vagyis soha meg nem térülő – befektetések az államok részéről.

Egy vállalkozás akkor veszteséges, amikor a saját maga fenntartását sem termeli ki.

Teszem azt, egy jól menő susztercég, a bérleti díjra, rezsire, alkalmazottak bérére valót sem termeli ki, tehát nem jön be annyi bevétel a cégbe, ami ezeket fedezné.

Ilyenkor szokott a tulajdonos benyúlni a zsebbe (államkasszába), és onnan belecsurgat a cégbe egy kicsit, hogy elég legyen a túléléshez, mert lehet, hogy a következő negyed évben fellendülés lesz várható. Időszakos veszteségesség akár bármelyik vállalatnál előfordulhat, sőt, mit ne mondjak, a világ leghíresebb vállalkozásai eleinte mind-mind veszteségesek (twitter, facebook, stb.).

De igaza volt Gálvölgyinek: 20 éve csak toljuk bele a pénzt, és még a költségeken sem képesek lefaragni?

De folytassuk: nullszaldós az a cég, ami éppen annyi bevételt produkál, mint amennyi a fenntartásához, üzemeltetéséhez kell. Bejönnek a pénzek a megrendelőktől, vevőktől, a tulaj pedig hó elején szépen elutalja ezeket bérekre, járulékokra, rezsire, bérleti díjra, miegymásra, majd kezdődik elölről a pénztermelés.

Ha marad a mindenféle befizetések-kifizetések után, akkor már nyereséges a vállalkozás. Nyilván, minél nyereségesebb, annál nagyobb beruházásokat, innovációkat, fejlesztéseket lehet finanszírozni, és akkor megint esetleg vissza lehet csúszni a nyereségességből a veszteségességbe, de közben nyilvánvaló fejlődések történnek!

Na, most mi a helyzet az állami vállalatoknál?
Az az állami vállalat, ami tényleg, világ életében veszteséges volt, attól egyáltalán elvárhatjuk-e, hogy nyereséges legyen?

Ha nem – mondjuk a MÁV esetében -, akkor minek háborgunk azon, hogy mennyi a MÁV vezetők fizetése? Nem lehet bezárni a vasutat, mert már az üresen kongó szárnyak bezárása is sztrájkgyanús eseményeket jelez elő…

Lehetséges, hogy állami vállalatok esetében nem is lehet nyereségességről beszélni, mert olyan dolgokat szolgáltat az a cég, amik az ország életképességét biztosítják, amit a versenyszférában kivitelezni sem tudnának (pl. több tízezer alkalmazottat, a’ la MÁV) ugyanakkor valamiféle hatékony és költséghatékony szemlélet ilyen esetekben nem ártana.

Egy vállalat eredményét nem csak a nyereségesség-veszteségesség jelzi, sőt, állami vállalatok esetében abszolúte felesleges erről beszélni: nem lehet mérőszám az, amit nem lehet más cégekkel összehasonlítani. Ja, de lehet: a vezetők fizetése. Ugyanakkor a méretek kicsit sem akkorák, és a felelősség sem, mint egy bármilyen, ugyanabban az iparágban, a versenyszférában tevékenykedő cég esetében.

Egészen más mérőszámok kellenek, meg lehet nézni egy-két japán céget, mi mindent mérnek! Még a levegővételre fordított időt is kiszámolják, és tisztában vannak a veszteségeikkel (már ez is nagy szó!).

Ráadásul olyan dolgokat tekintenek veszteségnek, amiket mi, itt nyugaton természetesnek tartunk, például a koszt, a rendetlenséget, az átláthatatlanságot, az átállási időt, a selejtet, a hibás terméket, a nem optimális raktárkészletet (túl nagy is rossz), a felesleges mozgatást, sőt, még a túltermelést is.

Néhány magyar vezető hanyatt dobná magát egy-két ilyen módszertől, és nem csoda, hogy ezek még nem terjedtek el itthon, csak a GE és LEAR szintű cégeknél: kultúra kell hozzá. Jó hír, magyarok is meg tudják tanulni. Rossz hír: ezen módszerek bevezetése is pénzbe kerül.

Szóval, egy cég lehet akár akkor is veszteséges, ha szépen jönnek a bevételek, de mindezt dupla munkával érik el. És lehet akkor is nyereséges, ha tökéletesen működnek a folyamatok – percre pontosan járnak a szép tiszta vonatok, mosolygó személyzettel – és mindenki boldog.

Abban biztos vagyok, hogy az állami tulajdonban – vagy részben állami tulajdonban – lévő cégeknél nem bevételben kell mérni a nyereséget, hanem a vevők megelégedettségében. Ugyanakkor, ha a vevők már annyira elégedetlenek, hogy a felső vezetők zsebében és bukszájában szeretnének szétnézni, akkor az azért jelzés értékű. Vagy ezt is csak a politika teszi?

2 Comments

  1. Kedves Rita!
    Mélységesen egyetértek Veled.
    Igen, az is nyereség, ha pl az utazóközönség elégdett.
    Sajnos, ma ebben a hazában nem szokás figyelni a “nép” igényire.
    A vezetők és holdudvaruk zsebe tele legyen, slussz. Ennyi az elvárás.
    Fajkasházy úr nagyon polkorrekt, de embernek….

  2. Pingback: Farkasházy tévedett? |

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük