Év Vállalkozója 2013: Vidi Rita

Óriási megtiszteltetés ért, a Fejér megyei VOSZ jelöltjeként elnyertem a 2013-as Év Vállalkozója díjat.

December 6-án volt az ünnepélyes díjátadó, ahol találkozhattam és kezet foghattam Demján Sándorral és a VOSZ prominenseivel, sőt, még koccintottunk is.

Az Év Vállalkozója díjazottak 2013.

Az Év Vállalkozója díjazottak 2013.
Fotó MTI, Kovács Tamás

Érdekes érzés volt készülni az eseményre és megélni a pillanatot, mert egyszerre volt rendkívüli és közben persze természetes.

2013 Év Vállalkozója, Vidi Rita

2013 Év Vállalkozója, Vidi Rita

A díjamat itt tartogatom magam mellett, kézközelben, sokszor kibontom, megnézem, megszagolom. Nemsokára megy egy szép piros keretben a dicsőségfalra.

Köszönöm mindenkinek, aki gratulált, aki idefigyelt, aki érdeklődött, aki velem együtt izgult, aki nap mint nap velem tart és figyel rám, és mindenkinek, aki valaha vásárolt már tőlem. A vevőim, vásárlóim nélkül ma senki és semmi nem lennék, és egyetlen vállalkozó sem lenne a világon a vevők nélkül.

Remélem, hogy még sokáig együtt maradunk :).
vállalkozást tervezőknek

14 Comments

  1. Kedves Rita! Nagy-nagy örömmel tölt el az elismerés amiben részed lehetett és ha némileg egy parányi részben, hozzájárultam magam is. Az érdem nagy része mindenképpen a tiéd.Fogadd őszinte gratulációmat,amit e díj is magában foglal.A rendíthetetlen hitet,a rengeteg munkát amit belefektettél és a sok-sok segítséget,amivel segítettél nekünk azzal, hogy másképp lássunk rengeteg mindent,még az úgymond “rugdosásért” is,ami néha nem is árt! Őszinte elismerésem a vállalkozói díjhoz, kívánok jó egészséget, kitartást, türelmet a további élethez, sok szeretettel:Maja

  2. LESTÁK PÁL

    Szia Rita!
    Gratulálok!
    Legjobbakat kívánok a családdal együtt!
    Nélkülük bizonyára nehezebb lett volna a megtett út.
    Üdv.
    Lesták Pál

  3. Melihercsik Jánosé

    Gratulálok, Rita! Sokat tettél érte, és mi is sokat tanulhattunk az írásaidból! További sikeres munkát, jó egészséget!

  4. Kedves Rita!

    Szívből gratulálok!

  5. Pálfiné Ledniczky Mária

    Kedves Rita!

    Gratulálok!
    Példát mutatsz sokunknak a kitartásból és küzdelemből.
    További eredményeket és sikereket kívánok: Mária

  6. D. Bikfalvi Moni

    Gratulálok! Példát mutatsz mindannyiunknak! Csak így tovább 🙂

  7. Szívből gratulálok!

  8. Kedves Rita!
    Tiszta szívböl gratulálok ehhez az elismeréshez.
    További munkádhoz sok sikert,és jó egészséget
    kívánok: Kati

  9. Deák Gyuláné

    Kedves Rita!
    Te egy rendkivűli nő vagy aki amit akar tűzön-vízen átviszi és mindent megtesz a Sikere érdekében. Igen nagyon sok munka van mögötte , a család a gyerek a munka hely és a rengeteg előadás az embereknek, az emberekért, amit te meg tettél. Tehát szivből örülök annak,hogy sikeres vagy és Gratulálok a kitartó sikeres eredményed jutalmának.Igen ezt meg érdemelted,hisz nagyon sokat tettél mindezekért! Be is kell keretezni és valóban méltó helyen legyen az eredményednek mint példakép mindenki számára és örülök neki,hogy láthattam az oklevelet. Kivánok számodra további sikereket,mert téged ismerve nem állsz meg ennyivel , mindig új kihivásokra készteted magadat, ami szép és nagyon dicséretes. Kivánok mind ehhez jó erőt és egészséget és kitartást! Szeretettel. Erzsike

  10. Kedves Rita!

    Én is szívböl gratulálok, és csodálom a kitartásodat!
    Üdv, Szilvi

  11. Gratulálok szívből !
    További sikereket kívánok a lelkiismeretes munkádért
    üdv. Zsóka

  12. Pingback: Amit a pókeresek jobban csinálnak a vállalkozóknál - 3. rész | Vidi Rita

  13. Kedves Rita!

    Fogadd őszinte gratulációmat!Hihetetlen, hogy erről semmit sem tudunk Kartalon….minimum a helyi újságban egy írás kijárt volna neked! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük