Bosszúállók: Végjáték – vélemény és kritika (és fullspoiler)

Nagyon szerencsés helyzetben vagyok a Marvel Univerzummal. Annak idején, mikor az első Vasember film megjelent és moziban adták, nagyon kisgyermekes család voltunk. A nagyszülőktől kaptunk egy szabad délutánt, és mi fogtuk magunkat a férjemmel, és oda mentünk, ahova akkoriban csak ritkán volt lehetőségünk: moziba.

Fogalmunk sem volt, mit adnak, éppen milyen filmeket érdemes megnézni. Mindegy is volt, csak jól esett két-három olyan órát tervezni magunknak, amikor nem kellett azt figyelni, hogy éhes-e a gyermek, vagy álmos-e. Álltunk a sorban a mozipénztárnál, néztük a plakátokat, és akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve a Vasemberre vettünk jegyet. Én akkor el lettem varázsolva. A kisfiam – akire a nagyszülők vigyáztak – alig néhány évvel később maga is Vasember rajongó lett, úgyhogy követtünk minden ezzel kapcsolatos eseményt.

Korábban a Hulk filmek engem nem vonzottak különösképp, de azért ismertem a sztorit, sőt, láttam is mindet DVD-n – csak hogy nehogy kérdőjelek vetődjenek fel arról, hogy ismerem-e az egész Univerzumot. Ismerem. Sőt, folyamatában végig is követtem.

Thor, Amerika Kapitány, Galaxis Őrzői, Fekete Párduc és persze az összes Bosszúállók film.

Olyan fajta rajongó vagyok, aki azért bármit és mindent nem kajál be. Én sem vagyok persze kivételes, én is azt szeretem ezekben a filmekben, hogy mind a karakterek mélysége, mind a konfliktusok és kihívások hihetősége, mind a drámák és a viccek, mind pedig a látvány maximálisan ott van azon a szinten, ami elkápráztat és lenyűgöz is egyben.

Ezek a filmek szórakoztatóak. Nem azért nézzük, hogy megtudjunk bármit a világról vagy az emberek működéséről, mert arra más filmek valók. Ezeket azért nézzük, mert velük ismét gyerekek lehetünk néhány órára.

Az egész Marvel Univerzumban a Vasemberes átütő siker után számomra a Galaxis Őrzői volt egy hatalmas mérföldkő, méghozzá először negatív, majd pozitív értelemben.

Azért volt elsőre negatív, mert egyszerűen gyűlölöm azokat a filmeket, amikbe pusztán azzal akarnak bevonni, hogy olyan zenéket játszanak, amiket gyerekkorom óta ismerek, vagy legalábbis hallottam már valahol. Nos, a Galaxis Őrzői igazából egy tracklistnek tűnt első ránézésre, aminél a zenék közti részt kitöltötték egy kis sztorival. Borzadtam. Pfújjj!

Persze, én is röhögtem a vicces jeleneteken, de alig bírtam végignézni, miközben fél szemmel azért picsogtam a végén, mikor Grutról kiderül, hogy hát mégis él.

Aztán valahogy újra megnéztem. Szerintem véletlenül. Valaki nézte a családból és én leragadtam előtte. Már nem érdekelt a zene, csak a sztorira figyeltem, meg a karakterekre. És akkor tényleg megszólított a film, és azóta is örök kedvencem. A második részük óta azt hajtogatom, hogy Grut a legcukibb szuperhős a galaxisban.

A Thor-triász első része zseniális volt a maga nemében, bár nagyon egyértelműen hősös sztori, de hát mit várunk Asgard örökösétől?
A második rész – Sötét világ – láttán csak néztem, hogy ezt most komolyan el akarják nekünk adni? Mi ez a borzalom, te jó isten? Mi ez a vekengés állandóan? Hát nem istenek ezek? Vagy én néztem korábban félre valamit?

Nem tudom fejből, mi jött mi után ebben az Univerzumban, de azt tudom, hogy a Doctor Strange-re már féltem várni, de végül nagyon tetszett, a Thor – Ragnarok pedig azóta is a legkedvencebb kedvencem és ezzel még nem volt vége.

Kellemesen meglepődtem, hogy az Amerika Kapitány – Polgárháború is full Bosszúállók-film bár azon már kicsit kellemetlenebbül lepődtem meg, hogy állandóan, az összes Amerika Kapitányos részben Bucky a fő vetélytárs. Nemár! Hányszor kell még megbizonyosodnunk arról, hogy Bucky csak áldozata annak, ami vele történt? Hiszen TUDJUK!

Aztán a Polgárháború után jött egy meglepő fordulat: Pókember – Hazatérés. A Polgárháborúban egy új Pókember-figura tűnt fel, bár mikor mi, nézők láttuk, maximum csak annyit kérdeztünk, hogy „Hm, lemaradtam volna valamiről?” – de nem agyaltunk tovább, mert az új megszemélyesítő srác egyszerűen fenomenális ebben a szerepben.

Ő a Polgárháború után kapott egy saját részt, na, az is minden idők legjobb Pókember filmje szerintem. Pókember végre olyan, amilyennek lennie kell, a Gotham-fíling nélkül, hála az égnek.

És akkor jött tavaly a Végtelen háború.

Fantasztikum a javából! A film után hónapokig találgattuk, hogy mi lehet a folytatás majd, mit szánnak nekünk a készítők idén. A fiammal rendszeresen kikockáztunk bizonyos részeket a filmből, és elemezgettük. Nekem nagyon vad ötleteim voltak a megoldásra. Például, hogy az, hogy hat darab végtelen kő van, az nonszensz. Mert hét van igazából. Nincs hatos szám az Univerzumban, ha valami nagy dolgot akarunk keresztülvinni, csak 3, 7, 9, 12, és hasonlók vannak. (Van egy jelenet a filmben is, amikor egy olyan prototípus-kesztyűt mutatnak Nidavellirben, amin hét foglalat van.)

És majd előkerül a hetedik és azzal oldják meg a szitut.

Nem gondoltam, hogy Marvel Kapitányra fogják kihegyezni a sztorit, nem is lett így, ez méltatlan lett volna amúgy is a többi karakterrel.

Marci a rajzfilmsorozatot is nézte. Abban háromszor is összeakadnak Thanos-szal, mindháromszor másképp győzik le. Olyan módokon, amiknek az alapjai csak részben voltak adottak az eddigiekben, de bármelyiket ki lehetett volna fejteni, szóval minden ilyen lehetőséget is megvizsgáltunk, és izgalommal vártuk a Végjátékot.

Sokan mondják, hogy sírtak rajta. Én utána sírtam. Hogy nem, nem lehet ennyire elcseszni valamit bakker…

Tegnap este tallózgattam az eddig Marvel filmek között és bőgtem egy kicsit, mert, ahogy vettem sorra a filmeket, még egy pillanatra az sejlett fel bennem, hogy „jaj, majd milyen jó lesz a Végjáték…” és akkor belémnyillalt, hogy „ja, már láttam… és nem, nem lett jó”. Vége lett a nagy várakozásnak. Mégpedig ilyen méltatlan vége.

Nem fogom elejétől a végéig elmesélni, csak a három arculcsapással felérő nettó hazugságot fogom felsorolni. De még mielőtt megtenném, kiemelném, hogy:

– Ez is egy jó film, illeszkedik a többi mögé, lezárásnak, de néhány kiskapu nyitva tartásának is tökéletes.

– Szép film. Látványos, igényes, ahogy ezek szoktak lenni.

– Vannak benne mélységek, drámák, könnyek, kiteljesedő karakterek.

– Van benne humor is. Sajnos csak azért, hogy megnyugtassanak, hogy nyugi, annyira nem rossz ez, meg hogy amúgy alapból ne pattanj fel és ne hagyd ott a filmet.

Ami nincs benne: fajsúly, stílus, igényesség, hogy ne egy ezerszer lerágott csont legyen a sztori alapja, és igényesség, hogy egy ezerszer lerágott sztorit ne csesszenek el teljesen.

A három legordasabb arculcsapás, amihez egyébként gyomrosok is kapcsolódnak rendesen:

Az 5 éves ugrás a sztoriban.

A dráma kiindulási pontja az, hogy eltűnt az emberiség fele, és 5 évvel később sem sikerült még ezt feldolgoznia senkinek. Pardon, de igen, Tonynak, akinek azóta van egy kb. 4 éves kislánya, Morgan. Azért 5 évet ugrottak az időben, hogy érzékeltessék a tragédia súlyát – és beszélni, replikázni képes gyereke legyen Starknak… Lepusztult városok, kosz és szemét látható mindenütt 5 évvel a csettintés után, tehát az egy jogos óhajtás az egész világ részéről, hogy csináljuk vissza valahogy, mert ez nem állapot, ami kialakult azóta. Mondhatnánk, hogy milyen eredeti sztori ez az eltűnés-történet, meg az is, hogy látjuk, az emberiségnek mikkel kell megküzdeni ezek után. Csakhogy van ám egy filmsorozat, az a címe, hogy Hátrahagyottak https://www.imdb.com/title/tt2699128/. Arról szól, hogy az emberiség 20%-a eltűnt egyik pillanatról a másikra, és ezek után hogyan próbál meg túlélni a hátrahagyottak társadalma szerte a világon. A sorozat három évvel az eltűnés-esemény után indul. Az élet meglehetősen szürreálissá és teljesen mássá válik a Földön. Mindenkinek van ezzel kapcsolatos drámája, de olyanok is akadnak, akiknek nincs közvetlen érintettsége, de attól meg kissé megbuggyannak a helyzettől, mert minden olyan abszurd lesz. Alapvető, hogy új szekták jönnek létre és új Megváltóvárás alakul ki, azok pedig, akik veszteséget szenvedtek el, azok kissé kivételezett helyzetben vannak a többiekkel szemben. Abban a sorozatban minden aspektusból megvizsgálják ezt az eltűnés- szituációt jó alaposan, és elhiheted, hogy sehol nem borítja szemét az utcákat, és a szuperhősök sem indítanak önsegélyező csoportokat, továbbá már három év alatt is továbblépett igazából mindenki. A legtöbben arról ábrándoznak, hogy az eltávozottak majd egyszer visszatérnek, de valahogy mindenki úgy szervezi az életét, hogy ha ez megtörténne, az bizony nagy problémákat vetne fel… Szóval az 5 éves ugrás a Végjátékban egy borzalmasan elhibázott lépés volt, de inkább hazugságnak nevezném, mert az alkotók azt akarták elhitetni velünk, hogy bár ők ebből az 5 évből a szeméten meg Amerika Kapitány önsegélyező körén túl semmi mást nem mutatnak meg nekünk, viszont ők nagyon is lezsírozták az összes aspektusát a dolognak, pedig hát nem. Azért választották az 5 évet, hogy Tony Starknak legyen egy olyan korú gyereke, aki már jópofákat be tud szólni az apjának. Ezzel tönkretettek mindent. Egy 10-12 hónapos ugrás bőségesen elég lett volna, mert a világ akkor még a gyász végén járt volna, és nem kezdett volna az egész emberiség új életet. Emlékezzünk rá: a Földön az emberiség a legsikeresebb faj azért, mert bármihez képes alkalmazkodni. Akár ahhoz is, hogy eltűnik a populációja fele. Az emberiségnek nem kell 5 év kínlódás, mert már egy év alatt is megrázta volna magát és új életet kezdett volna. Thor 10 hónap alatt is dagadtra tudta volna magát vedelni simán. Ebbe az 5 évvel későbbi pillanatba visszahozni az eltűnteket, ami konkrétan legalább 3.5 milliárd ember… ez valami elképesztően irreális végkifejlet. Játsszunk csak el a gondolattal: eltűnik valakid, mint mindenkinek. 4 év múlva te is meghalsz. De rá egy évre mindenki visszatér, aki eltűnt számodra. Na, az mennyire lenne megoldás a világ számára? Vagy eltűnnek az ismerőseid, te új ismerősöket szerzel, elköltözöl, új életet kezdesz, boldog vagy. És hirtelen, 5 év múlva ott találod magad egy kettős élettel: visszakapod az 5 évvel azelőttieket is, meg ott vannak neked az új emberek is. Például új párod, új gyereked, új kutyád, és sorolhatnám. 5 év túlságosan hosszú idő egy ilyen esethez, és csak Tony kislányának karaktere indokolja ezt az időtávot, de erre nem lett volna szabad feláldozni az egész sztorit.

Az időutazás

URAMISTEN BAZMEG! Komolyan dollármilliárdok kellenek ahhoz, hogy a számtalan lehetőség közül időutazással oldják meg a problémát??? Olvastam valami fórumon, hogy valaki írta, hogy a moziban mindenki hangosan röhögött, mikor az fejtegették a szereplők, hogy a Vissza a jövőbe az mekkora kamu volt, de eeeez, ez most igazi, mert itt igazi tudósok vannak, mint Bruce és Tony. Na, én ekkor szerettem volna felugrani és világgá rohanni, hogy „komolyan ezzel szúrják ki a szememet???” Ha Marcira bíztam volna a sztorit, ő is jobban oldja meg a 13 évével, de szerintem sok más gyerekrajongó jobbat talált volna ki, de ha csak a rajzfilmsorozathoz visszanyúlnak, onnan is össze lehetett volna tákolni valami ezerszer igényesebbet és sokkal meglepőbbet. És senkinek még csak meghalnia sem kellett volna. Olyat, ami nem a második másolás ebben a világ legsikeresebben hétvégét nyitó filmjében – az első az eltűntek kontra hátramaradtak szenvedése, lásd előző pont –, hanem valami tök egyedi is lehetett volna. Az időutazós megoldás sem támasztotta alá egyébként az 5éves ugrást, arra továbbra sem lesz semmilyen racionális érv.

Thor kalapácsa Amerika Kapitány kezében

Az Ultron korában volt egy olyan jelenet, hogy az összes bosszúálló megpróbálta felemelni Thor kalapácsát, de senkinek sem ment, míg végül Vízió csak úgy felkapta – mert ő annyira tiszta és ártatlan volt, mint egy újszülött. Ugyebár a kalapácsnál az a trükk, hogy érdemesnek kell lenni rá. Még Amerika Kapitány is kevés volt hozzá. Itt meg most, amikor Thor visszahozta a múltból a kalapácsát, hirtelen valamiért Amerika Kapitány érdemes lett rá, és ő használta, lóbálta, pörgette, és villámokat is előcsalt vele. Hát erre is csak azt tudom mondani, hogy BAZMEG! Thor nem a Mjölnír miatt szór villámokat, hanem azért, mert ő kifejezetten a Villámlás Ura. Oké, hogy AK tudja használni a kalapácsot, de hogy kerül oda a villámlás?

Természetesen látványban, karakterábrázolásban, olykor a humor erejét bevetve az eleve hármas összetételben elhibázott sztori is nagyon magas minőségben van kimunkálva, tehát a profizmusra nincs panasz. De vajon mekkora stáb találta ki ezeket az alap baromságokat? Ha nincs az első kettő, akkor a Mjölnír esete Amerika Kapitánnyal tényleg egy nagy csavar lehetett volna a sztoriban, de ugye, ha az első kettő nincs, akkor nincs Mjölnír sem, merthogy az megsemmisült a Ragnarok-ben…

A fiam 13 éves, és neki tetszik. Látja az ellentmondásokat, ő sem erre számított, de nem akadt ki, nem lepődött meg, és nyilván nincs még túl H. G. Wells időutazós novelláján sem. Neki még sok minden lehet új.

Mikor a film végére értem, eszembe jutott a Transformersből az új, Űrdongós rész. Nézhetetlen. De az sem nekem készült már, hanem a tizenéveseknek. De vajon a Star Wars új részei miért tetszenek minden korosztálynak? Azoknak is, akik most fiatalok és azoknak is, akik akkor voltak azok, mikor az első részek születtek? Miért tud az egyik csapat majdnem 40 éven átívelő sztorit jól elkészíteni, és miért baltázza el a Disney ezt a rengeteg potenciállal bíró kiindulási pontot ilyen végtelenül olcsó és alpári módon, mintha most találták volna fel a filmkészítést, és olyan nagy innováció lenne az, hogy 5 évet előre megyünk az időben csak a történetmeséléssel, utána a szereplők meg visszautaznak?

Ismétlem: bármelyik tizenéves jobb megoldást talált volna ki, mint ami lett belőle. A profik azt a nagyon mást és nagyon jót is meg tudták volna csinálni egy tökéleteshez közelítő színvonalon.

Itt van bennem az érzés most is, amikor elkezdtem nézni, hogy úristen, de vártam ezt! Annyira otthonos volt… addig az „Öt évvel később…” feliratig. Ott minden elveszett.

Aztán még száz lehetőség lett volna visszaszerezni a bizalmat, de az időutazással csak még lejjebb süllyedtünk a mocsárba, és aztán már semmi sem stimmelt.

Vannak kedvenc jeleneteim. Mikor Mordály megszólal: BUMM. Thor összes jelenete. A Barton-Nat kettős a Volmíron… Ahogy Nebula beszól: Két lehetőség volt: ez a fickó, vagy egy fa.

Kacagtam én is. Égett a szemem nekem is az összegyűlő könnyektől.

Megérintett, és nyilván nem írnék róla, ha hidegen hagyna, mert mint tudvalevő, ami menthetetlenül utálatos, azt meg sem nézem, nálam 5 perce van egy filmnek, hogy gurítson valamit, és ha ez nem történik meg, akkor megy a selejtbe.

Végignéztem. Csomó mindent megjegyeztem.

De úgy érzem magam, mint mikor ott állsz a lottószelvénnyel, amin mind az 5 számot melléikszelted. Csak egyel kellett volna mindet odébb, és tiéd a főnyeremény. De nem így lett.

Hát, most már kénytelen vagyok ezzel együtt élni és nyilván menni fog. 🙂

De sajnálom, hogy így alakult.

10/5

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük