5 keresőoptimalizálási hiba, amit szinte mindenki elkövet

SEO, keresőoptimalizálás

Mindent és bármit lehet jól és rosszul is csinálni, így a keresőoptimalizálást is. Sőt, ezt aztán nagyon sokan rosszul csinálják, hiszen ennél a témánál a „nemcsinálás” az egyik legalapvetőbb hiba. Továbbá alapvető hiba az is, ha stratégia nélkül kapunk ide-oda, de szerintem ezt én már annyiszor elmondtam kb. az összes anyagomban, hogy minden mögé rendszer szükséges, hogy ha álmodból felébresztelek, akkor azonnal mondod: Rita szerint a stratégia a legfontosabb! Úgyhogy erre most külön nem pazarolunk pontot. Most lássuk inkább azokat a hibákat, amiket azok követnek el, akik már kezdenek tudatosak lenni SEO témában, és csinálgatnak ezt-azt, de ezeket valami miatt mindig inkább rosszul sikerül kivitelezni, nem pedig jól.

Olvass tovább

SEO: segítség, sehol nincs az oldalam a keresőben!

SEO, keresőoptimalizálás

Emlékszem úgy 8 évvel ezelőtt, nagyon igyekeztem, hogy a blogom és a weboldalam a „vírusirtó” szóra előre kerüljön a keresőben. A „vírusirtó” szó minden variációját használtam már a cikkeimben, sőt, külön bejegyzést írtam arról, hogyan szokták rosszul írni ezt a kifejezést azok, akik vírusirtót akarnak letölteni, telepíteni, vagy épp eltávolítani. De akárhogy is küzdöttem, nem kerültem előrébb. Legalábbis hetekig nem volt előre mozdulás a Google találati listáján, pedig esküszöm naponta ellenőriztem. Aztán egy szép reggelen, amikor úgy 5826-odszorra rákerestem a „vírusirtó” szóra, ELSŐ voltam! Juhúúúúúúúúúúú! Már épp elterveztem, hogy este, mikor a fiam végre elalszik, én bizony meg fogok inni egy pohár kólát (bezony, durvultam ám rendesen), de előbb még írtam egy nagyon kedves ismerősömnek, Bélának, hogy vele is közöljem a csodás hírt. Béla szinte a szőnyeg alól írt vissza: Ööö.. nem akarom elvenni a kedved, de amikor én keresek rá, még mindig csak a 36. vagy… Hogymííííí??? És akkor kiderült, hogy akkoriban kezdett a Google olyan okos lenni, hogy ha gyakran kerestél rá valamire, akkor azt a te külön bejáratú találati listádon elkezdte előre hozni. Óóóóóó, hogy az a… Szóval semmi nem változott, csak a G már messziről megismer. Remek. Aztán újabb pár hét elteltével már tényleg előrébb került az oldal és a blog is,… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

SEO: Te sem akarsz milliókat költeni évente arra, hogy látogatók kerüljenek az oldaladra?

SEO

Minden weboldal tulajdonos alapvető és mindennapos problémája, hogy „hát azért jó lenne „kicsivel” több látogató az oldalra…” Amikor megérkezik az első 10 látogató, pezsgőt bontunk. Amikor megérkezik az első 100, akkor cigánykerekezünk (legalábbis gondolatban), amikor pedig már naponta 100 látogatónk van, akik elkezdenek megrendelni, vásárolni, eljönni a rendezvényeinkre, konkrét, vásárlás előtti kérdésekkel bombázni bennünket… és hónap végén látjuk, hogy ez mennyi pénzt termelt nekünk összességében, akkor az a „kicsivel több” az már így alakul át: húha, ha megtízszerezem a látogatók számát, akkor megtízszerezhetem a bevételeimet is! De ne legyünk telhetetlenek, először csak dolgozzunk a duplázáson! Oké, de hogyan? Nahát, itt van ez a Facebook nevű kezdeményezés, a cuki állatos képek és hihhhhhhetetlenül mély életbölcsességek megosztogatása helyett most már akkor el lehet kezdeni a saját oldalunkkal megkínálni az ismerősöket! Azta! Ezek ráharaptak! Jesszus, a szomszéd Jucus is lájkolta az oldalamon a cikket! Ó, a gyerekkori szerelmem is! Ez fantasztikus! A statisztikák szárnyalnak! 250 látogató egy nap alatt, juhéééééééé! De hopp… Hónap végén nem duplázódott meg a bevételünk. Oké, új stratégia kell. Rajongói oldal! Na, ezzel elmegy néhány hónap, de nem csüggedünk, hiszen a látogatószám emelkedésén dolgozunk kérem szépen, a mindenféle posztolgatás, csoportokba való belinkelgetés nem szórakozás ám számunkra, bármennyire is úgy néz ki kívülről, most éppen minden erőnket megfeszítve DOLGOZUNK! A… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

SEO: Hogyan érj el olcsón, sok látogatót?

SEO

Minden weboldal tulajdonos első kérdése a „hogyan indítsak blogot/oldalt” után az, hogy: „oké, de honnan lesznek látogatóim?”. Azt gondolhatnánk, hogy ezek csak a kezdők kérdései, de jobb, ha most megkapaszkodsz: rálátásom van olyan projektekre, ahol már 10-100 milliók mentek el az oldal fejlesztésére, és havi szinten számolatlanul költik a pénzt a háttérrendszerre, látogatójuk meg NINCS. Az nem amatőrség, ha nincs látogatója a blogodnak, honlapodnak, de az amatőrség, ha nem foglalkozol ezzel a témával. Úgyhogy itt a válasz a „honnan lesz nekem olcsón sok látogatóm?”– kérdésre: Keresőoptimalizálás lépésről-lépésre>> Figyelem, ez NEM Facebook oldalak látogatóiról szól. Az egy külön történet. Ez kizárólag saját tárhelyen, vagy blogszolgáltatónál működő, részben vagy egészében egyedi fejlesztésű, egyedi tartalommal bíró WEBOLDALAK és BLOGOK látogatottságáról szól. 2016. november 18-ig TURBÓ akció. Aki november 18-ig rendel, olyan plusz anyagot kap meg ajándékba, amely sehol máshol nem hozzáférhető, és amely olyan haladó, sőt, körmönfont információkat tartalmaz, a keresőoptimalizálásról és látogatottságnövelésről, amiket alkalmazva a konkurens oldalak csak annyit fognak látni, hogy nekik már labdába se érdemes rúgniuk melletted… Kapcsolj TURBÓ fokozatra 🙂 Vidi Rita

Olvass tovább

Mi az igazi baj az MLM-mel?

mlm

Őrülten parázs vitákat szokott eredményezni az, ha valaki egy csoportomban, vagy beszélgetésben felveti „az MLM akkor most jó vagy nem jó” témát. Ilyenkor mindenki becsatlakozik az eszmecserébe, mondja a saját élményeit, tapasztalatait, közli a benyomásait, és zajlik a hittérítés. Ugyanis az MLM körül mindig két tábor van: azoké, akik hisznek benne, szeretik, meg azoké, akik nem hisznek benne, nem szeretik. Semleges állásponton már alig van valaki, elvégre  minden ember MLM-es: mert vagy tényleg az, vagy VOLT már az, vagy LESZ az. Ebből kifolyólag objektivitást sem igen lehet elvárni a felektől, így el kell fogadni azt, hogy ez a téma mindig is érzelmileg túlfűtött kissé. De most próbáljuk meg mégis egy kicsit más szemmel nézni, és nem arra alapozni a véleményünket, hogy nekünk magunknak milyen MLM tapasztalataink vannak, meg hogy az ismerőseinknek milyen élményeik lettek, meg, hogy imádjuk-e vagy utáljuk az egészet, hanem nézzük meg gazdasági oldalról. Az MLM könnyű és ezért vonzó Rengeteg MLM-es ügyfelem van, és egyre többen lesznek. Azért, mert úgy tűnik, hogy az MLM egy olcsó vállalkozási forma, könnyű belevágni, alig kíván befektetést, szakképzettséget meg pláne nem igényel, illetve amire az értékesítésben mégis szükség lenne szakmai tapasztalatra, azt gyorsan megtanítják. Ugye milyen előnyös tulajdonságok ezek? Ugye milyen… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

A coachok átka

coach

Az utóbbi években az ügyfeleim között lassan már több a coach, mint az, aki nem… Manapság hihetetlenül könnyű – és úgy tűnik, hogy menő is – coach-á válni, hiszen elég elvégezni egy akkreditált képzést, aztán irány a pénzkeresés könnyű és boldog kliensekkel tűzdelt útja. De várjunk csak… Lehetséges, hogy attól, mert coach-papírt szerzett, még senkinek sem lett több ügyfele? Lehetséges, hogy attól, hogy a coaching eszköztárát használja valaki, még nem több, hanem inkább kevesebb pénze lett? Sőt, lehetséges, hogy a coach-képzés és a folyamatos továbbképzés, illetve minden, ami ebben az iparágban van, az egy lefelé tartó spirál? A válaszaim: igen, igen és igen. Te is az egyre elfoglaltabb DE egyre szegényebb coach-ok közé tartozol? Nem csodálom, de nyugalom, van megoldás a problémádra! És nem a coaching eszköztárában, azt megígérhetem… Saját szememmel is láttam-látom, hogyan szereznek ügyfeleket a coach-ok, többségükben: elvégzik a képzést, levizsgáznak, örülnek, készítenek egy honlapot, FB oldalt, majd elkezdik nyomatni, hogy ők bizony coach-ok. Karrier coach, style coach, párkapcsolati coach, üzleti coach, ilyen coach, olyan coach, hú, de menő! Igen ám, de – amint a hozzám kétségbeesetten forduló ügyfeleimen is látom, meg hát ez nyilvánvaló is egy pár éves vállalkozói tapasztalat után – a dolog nem működik. Figyelem,… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Könyv írása

Könyvírás

Blais Pascal szerint, a legutolsó dolog, amit megtudsz egy könyv írása közben, az, hogy mivel kellett volna kezdened. Igaza van (volt). De szerencsére, ma már, a digitális szövegszerkesztők világában ez cseppet sem gond, akárhogy átírhatjuk a könyv elejét, mikor a könyv végére érve rájöttünk, hogy mivel is kellett volna kezdenünk. Könyv írása – folyamat Hogyan zajlik a könyv írása? Mi van mi előtt és után? Hogyan következnek a lépések? Általában így: 1.)   Van egy ötlet, ami elkezd mocorogni az író fejében. Vagy egy szereplő, aki életre akar kelni, vagy egy sztori, ami filmként pereg a szeme előtt – formájában. 2.)   Ez elég hosszú ideig tart, ez a fogantatás időszaka. 3.)   Minden író más technikával dolgozik, főleg a kezdő íróknak nincsenek kiforrott módszereik, de a legtipikusabb írói nekikezdések ezek: a.) Az író nekiül, és egy szusszra elkezdi írni a sztorit. – Ez nem túl célravezető, kb. 60-70 oldal után kifullad az egész. b.) Az író jeleneteket kezd el írogatni, először vázlatosan – hogy ki ne essenek a fejéből a képek -, aztán ha belelendül, akkor egyre nagyobb részletességgel, egyre inkább kidolgozva, később ezeket a nem összefüggő jeleneteket összefésülve. c.) Az író az elejétől kezdi tervezni, vázlatolni a karaktereket, az eseményeket, a… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Kreatív írás könyv letöltés

írni bárki tud könyv letöltés

Kreatív írást tanulni nemcsak örömteli, de nagyon előremutató tevékenység is. Így nem csoda, hogy sokakat érdekelnek olyan könyvek, amikből a kreatív írás rejtelmeit lehet megtanulni. 2014-ben írtam erről könyvet, méghozzá nemcsak a kreatív írásról, hanem kifejezetten arról a módszerről, ami valóban könnyeddé, élvezetessé, kifejezetten boldogítóvá teszi az írást az író számára, és nem elhanyagolható tény, hogy az olvasást pedig boldogítóvá teszi az Olvasó számára. Kreatív írás könyv letöltés Az Írni bárki tud című, a jobb agyféltekés kreatív írásról szóló könyvem letölthető verziója – több formátumban is – a kreativkonyvek.net oldalon érhető el, pontosan ezen a linken: Kreatív írás könyv letöltés>> A könyvből kiderül, hogy nem azt kell kutatni, hogy hogyan kell a szavakat egymás után pakolni, hogy az kreatív írásnak minősüljön, hanem igazából abba a lelki-szellemi állapotba kell kerülni, aminek a végeredménye maga a kreatív írás folyamata, és a kreatív írásmű lesz. Tartalomjegyzék: Írni bárki tud! 7. Egyszer volt, hol nem volt 17. Kreativitás, mint képesség? 35. A kreatív írás 43. Amikor a jobb pontosan tudja, mit csinál a bal 53. Kell-e tehetség az íráshoz? 81. Mit és hogyan írjunk jobb agyféltekésen? 101. A jobb agyféltekés írásterápia 121. És akkor megszólalt a bal agyfélteke 129. Miért kihagyhatatlan élmény a tréning?… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Hogyan és mire tanítsunk 4 éves gyereket?

A legszívesebben kapásból azt mondanám, hogy SEMMIRE, de közben meg azt mondom, hogy MINDENRE. Najó, megmagyarázom. A szakma úgy tartja, hogy egy 4 éves gyerek egyfolytában futkorászik, szerepekbe képzeli magát, fennhangon játssza a különböző karaktereket, a hangereje mintha ekkor lenne a legnagyobb, tele van életerővel, mozgási energiával, és kérdéssel. Igyekszik egyedül öltözni, vetkőzni, fogat mosni, és ha bevonjuk a házimunkába, örömmel törölgeti a port, tologatja a porszívót, vagy üldözi a pókokat a sarokból. Rajzolgat, festeget, örömmel gyurmázik, és bár még mindig elég nehéz felismerni egy-egy összetettebb karaktert a rajzból-gyurmafigurából, de egyértelműen helyükön vannak a kezek-lábak-fejek. Kezdi felismerni a satírozás mibenlétét, és fáradhatatlanul színez ceruzával, vagy zsírkrétával. Zseniális zsonglőre az okos eszközöknek, és szívesen néz youtube videókat is, az érdeklődési körének megfelelő témakörökben. Mindig van valami, amivel elfoglalja magát, izgalmas, felfedezős, alkotós korszak ez. A figyelmét csak percekre tudja összpontosítani, de aki látott már tablet előtt 3-4 éves gyereket, az tudja, hogy ez nem igaz. Órákig is le tudja kötni magát egyvalamivel, és el tud mélyülni. Még véletlenül sem egyformák Ezek általános megállapítások, és óriási a szórás. Van gyerek, aki a világ minden kincséért sem venne a kezébe ceruzát, míg a másik az építőkockáktól kap lábrázást. Általában ilyen korban már elkezd… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

Hogyan lesz a blogolásból üzlet?

Hogyan lesz a blogolásból üzlet? Hogyan lehet pénzt keresni a blogolással? Hogyan lehet pénzkeresésbe fordítani a hobbit? Hogyan lehet eladni, ha sokáig mindent ingyen adtunk? Közelítsük meg onnan a kérdést, hogy nemrégiben indítottál blogot (profiknak a magasabb sorszámú tippek között lesznek a hasznos infók):

Olvass tovább

Morzsák a padlóról, vagy torta az asztalról? Melyiket akarod?

Stratégiázzunk egy kicsit! Mi az, hogy stratégia? A stratégia egy folyamat, amin keresztül elérjük a célunkat. A stratégia egy értékrend, amihez akkor is ragaszkodunk, amikor nagy a kísértés, hogy ne tegyük. A stratégia egy hozzáállás, egy tervszerűség, egy tudatosság. Mondok egy példát:

Olvass tovább

Melyik agyfélteke a vállalkozó? – GYESEN előadásom vázlata

2015. november 21-én a GYESEN kezdeményezésen tartottam előadást az alkalmazotti és vállalkozói mentalitás közti különbségekről, természetesen nem kihagyva a „sztoriból” az agyféltekék közti különbözőséget sem. A kutya képe a bemutatkozásom után végig látható volt az előadás alatt, remélhetőleg innentől kezdve, a hallgatóság bármelyik tagja is lát majd yorkshire terriert, előjönnek számukra a jobb agyféltekés vállalkozói alapvetések 🙂 Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot – már pedig a könnyebb érthetőség kedvéért sokszor van szükség egyszerűsítésre -, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az alkalmazotti gondolkodásmód a bal agyfélteke dominanciájából ered, míg a kreatívabb vállalkozói mentalitás a jobb agyfélteke dominanciájára utal.

Olvass tovább

Mielőtt a szólásszabadságért sírnál…

Új trend terjed a Facebookon, és a különböző oldalakon. Mindenki a szólásszabadságot félti, amikor az kerül szóba, hogy a megosztó témák miatt, a két részre szakadt világ képviselői ne küldhessenek el bárkit a jó édes anyjukba, hanem legyen szűrő, legyen moderáció, és fejeződjön be végre az acsarkodás.

Olvass tovább

Hol tartunk a RitArt Franchise-zal?

ritart franchise

Helyzetjelentés a franchise rendszerem háza tájáról. A nyár négy – már szerződött – Franchise Partnert hozott, és három továbbival vagyunk tárgyalásban. A költözésem kapcsán már tavaly óta – pontosabban a lábtörésem és műtétem óta – nyomasztott az a gondolat, hogy „mi lesz ezzel az egésszel nélkülem?”. Tudtam, hogy franchise rendszert fogok létrehozni, és már januártól láttam a lépéseket nagyjából, de az apró lépcsőfokokat, és az időpontokat nagyon nehéz volt előre belőni. Igazából alapelvem, hogy határidőket szigorúan véve kijelölni igencsak balgaság, hiszen a világra többnyire nem vagyunk közvetlen hatással.

Olvass tovább

Franchise-om legyen, vagy saját cégbirodalmam? 2. rész

Franchise

Az első részt itt olvashatod: Franchise-om legyen, vagy saját cégbirodalmam? 1. rész>> A franchise ereje A franchise-t megfontolni nemcsak az egyszerűsége, életszerűsége és praktikuma miatt érdemes, hanem hatástöbbszörözési szempontból, üzletileg való VÉDETTSÉGI szempontból, és piacvezető-kihívó-követő felosztás szempontjából is.

Olvass tovább

Franchise-om legyen vagy saját cégbirodalmam?

Franchise

A Starbucks alapítója, Howard Schulz írja le részletesen a „Sztárkávéház” című könyvében azt a gondolatmenetet, aminek folyamán és végén, rendszeresen, és újra és újra úgy döntött, hogy NEM franchise rendszerben fogja terjeszteni a cégét, hanem saját tulajdonban tartja az egyes egységeket. Inkább befektetőket vont be – az első egység megnyitása utáni egységek nyitásához hónapokig semmi mást nem csinált, csak pénzért kilincselt, sokszor megalázkodva -, és adott nekik hatalmat a cégben, mintsem kiszolgáltatta volna a tudást és a gondolkodásmódot független vállalkozók számára. Ő abban hitt, hogy azt az értékrendet, amit létrehozott, és amit az első kávézója közvetít, csak az ő állandó és szoros felügyelete képes magas színvonalon tartani, nem mellesleg az új célokat is csak úgy tudja elérni, ha minden egy kézben összpontosul.

Olvass tovább

Kellene egy tuti biznisz?

Emlékszem, évekig ábrándoztam arról még alkalmazott koromban, hogy „istenem, de jó lenne, ha internetezésből meg lehetne élni…” Egyszerűen imádtam a net előtt ülni, beszélgetni, információkat keresni, és azt kutatni, hogyan lehetne ezzel pénzt keresni. Annak idején még az volt az alap üzleti modell, hogy csinálsz egy nagyon informatív, rengeteg cikket felvonultató oldalt, amihez persze szerkesztőgárda sem árt, és hirdetéseket jelentetsz meg rajta, és így a hirdető fizet neked, ez által megfinanszírozva a felhasználók számára létrehozott tartalmat.

Olvass tovább

Hogyan lehet aktivitásra bírni a látogatókat?

Negyedik örök kérdés a weboldalak tartalmával kapcsolatban, – első három örök kérdés itt>> – illetve állandó probléma a weboldal tulajdonosok számára, hogy „mégis hogy a bánatba bírjam a látogatókat kommentelésre, hozzászólásra, urambocsá’ megosztásra?” Az oldalról való megosztást erőltetni általában teljesen felesleges, mert sokkal jobban működik, ha te megosztod a rajongói FB oldaladon a tartalmat, és majd onnan továbbosztják a rajongók. A weboldalakon lévő megosztás gombok nem mindig úgy funkcionálnak – pl. nem illeszkednek szorosan a dizájnnal, kilógnak, nem látszódnak fontos dolgok -, ahogy azt elképzeljük, és azt is figyelembe kell venni, hogy az Olvasók óriási csoportja netezik már mobilról, onnan megosztani meg pláne bajos. Tehát a weboldaladon a cél leginkább a hozzászólások generálása lehet, már csak az a kérdés:

Olvass tovább

3 örök kérdés a weboldalak szövegével kapcsolatban

1.) Milyen rendszerességgel kell írni a weboldalra? Nagyon nagy valószínűséggel sokkal többször, mint eddig csináltad, vagy mint amennyit a szíved mélyén szeretnél. Ha megnézzük a jelenleg is nagyon sikeres oldalakat, akik az elmúlt 1-2 évben lettek igazán sikeresek, és nem tekint vissza a márkájuk 8-10 éves múltra, azt kell mondanom, hogy a heti három, másképp kifejezve az évi 150 cikk az egy nagyon jó eredményeket hozó cél lehet. Mi van akkor, ha ennél kevesebbet tudsz csak írni? Máris mehet a levesbe az oldalad?

Olvass tovább

A telefonhívás 2.

(Az első részt itt találod: A telefonhívás>>) Zsuzsa a következő hetekre úgy emlékszik, mint valami rózsaszín, meleg szélviharra. Elindította a honlapját, feliratkozott az összes online marketinges és marketinges hírlevelére, itta magába a rengeteg, néha egymásnak ellentmondó információt, és közben Dani segítségével saját youtube csatornát is indított, melyre óriási elánnal gyártotta a videókat. Nap mint nap leült a videót is vevő fényképezőgépe elé, és úgy beszélt különböző témákról, mintha egy barátnőjének mesélne róla.

Olvass tovább

A telefonhívás

Zsuzsa vérprofi tanácsadó volt a szakterületén, és élvezte is ennek minden előnyét. Hosszú út vezetett a csúcsra, nyugodtabb pillanataiban – amikből nem volt túl sok az életében -, szerette is végiggondolni a pályáját. Ő tipikusan az az ember volt, aki sosem felejtette el, honnan indult, és hogyan jutott el oda, ahol most volt. A középiskola befejezése után, mivel a szülei nem tudták taníttatni, rögtön dolgozni ment. Egy éppen privatizált, hatalmas gyártócégnél talált adminisztrátori munkát, amiben nagyon jól érezte magát. Rengeteget dolgozott, élvezte a pörgést, a nyüzsgést, úgy érezte, kivirágzik munka közben. A támogató közegben úgy döntött, tanul még. Elvégzett néhány, a munkájához szükséges okleveles képzést, és a maga örömére is tanult, ha csak ideje engedte.

Olvass tovább

Volt egyszer egy tanácsadó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanácsadó. A vállalkozását fillérekből indította, és az volt a legfőbb célkitűzése, hogy sok ügyfele legyen. A pénzt jutalékból szerezte, saját szolgáltatása, saját terméke nem volt. Jól ment a szekér, reggeltől-estig tárgyalt, sokszor még hétvégén is, az ügyfelek egymásnak adták a kilincset, és terjesztették tanácsadónk hírét az ismerőseik körében. A családnak végre mindenre jutott: nyaralásra, a legújabb kütyükre, divatos ruhákra, autóra, új lakásra.

Olvass tovább

Termelés 7 vesztesége

Általában gyártó, vagy feldolgozó cégek szembesülnek a leginkább azzal, hogy ha kicsit is nem tökéletesek a folyamataik, akkor gyakorlatilag minden szinten veszteséget termelnek. Van az a vicc is, tudod: Abból élünk, hogy hétvégén zárva vagyunk. (Bármiféle áthallás a közéleti dolgokra, tévképzet szüleménye, csak szólok ;)). Szóval, ha gyártasz valamit – pl. muffinokat -, akkor szemmel látható a veszteség. Kikeversz X mennyiségű masszát, de X-n mennyiséget tudsz csak felhasználni, és mindig megmarad valamennyi, amennyi semmire sem jó, és felelős muffinsütő-kisiparos nem teszi el a következő napra…

Olvass tovább

Aranyosi Zénó

Aranyosi Zénó átlagos fiatalember volt egy átlagos ország átlagos kisvárosában. Családos apuka volt, kertes házban lakott, és szerette az állatokat. Egyetlen dologban azonban nem volt átlagos. Aranyosi Zénó egy kezdő, de feltörekvő vállalkozó volt, cipőket javított. Álmát egy lepukkant garázs sarkában kezdte megvalósítani. Eleinte csak a szomszédok lábbelijeit tette helyre, aztán már a másik utcából is keresni kezdték, mígnem elérkezett az a nap, amikor a város másik végéből is érkezett egy kuncsaft. Aranyosi Zénó ekkor rájött, hogy vállalkozását ideje lesz szilárd alapokra helyezni, és a hobbielfoglaltság helyett komolyan venni a saját tevékenysége hasznát, ezért céget alapított. Így született meg a Könnyed Léptek Bt., hosszabb nevén Könnyed Léptek kereskedelmi és szolgáltató betéti társaság.

Olvass tovább

Dollárárverés a Facebookon – te is benne vagy?

Még tavaly írtam egy cikket Viszlát Facebook hirdetések címmel. Hú, hogy miket kaptam érte… Persze nem itt, hanem a hátam mögött, de hát nem tudják, hogy nekem hátul is van szemem. Na mindegy, a lényeg az, hogy kiderült, hogy nem értek a Facebookhoz, azért nem működtek a hirdetéseim, meg nem értek a stratégiához, azért nem termeltek a hirdetéseim, meg különben is erős felindulásból írtam a posztot, ezért nem is kell nekem hinni, meg úgy egyébként sem kell, mert csak… Mit ad Isten, Schobert Norbi is kiborult a Facebookra. Meg még sokan mások is, csak külföldiül nem jutnak el a hírek ugyebár hozzánk.

Olvass tovább

9 hasznos szövegírási tipp honlapra

Szövegírás

Te is fontosnak tartod, hogy rendszeresen frissüljön a tartalom a weboldaladon? Íme a gördülékeny munkához néhány valóban hasznos, évek óta beválós tipp. Reggel első dolgod legyen írni egy cikket a honlapra. Hogy miért? Azért, mert ilyenkor még nagyon könnyen összekapcsolódnak az agyféltekék, és látványosan hatékonyabb ebben az időben az írás, mint mondjuk délután ötkor. Reggel dobj be egy kávét, mosd meg az arcod, készíts egy kis harapnivalót, és még mielőtt emailek és a facebook böngészésével tennéd tönkre a hatékonyságodat, kezdj el cikket írni.

Olvass tovább

Viszlát Facebook hirdetések!

2011. március 4-én írtam egy cikket arról, hogy érdemes ésszel eljárni a Facebook felületére alapozott vállalkozásműködtetéssel, és érdemes még mindig arra koncentrálni, hogy az erőforrásaink java részét a saját weboldalunk építésére fordítsuk. Itt találod a cikket: Facebookon vagy saját honlapon nyomuljak? Persze, jó dolog jelen lenni a Facebook-on, hiszen alapvetően az internetező közösség ott lebzseli végig élete ébren töltött idejének java részét. Ha véletlenül belénk – a portékánkba vagy vállalkozásunkba – ütközik, az sosem árthat.

Olvass tovább

A netadó margójára

Az ország lázban ég a netadó, az USA-kitiltási botrány, a szappanadó, meg úgy általában a honi közélet miatt, és bár itt ritkán szoktam politizálni, de most megteszem én is. Én még emlékszem azokra az évekre, amikor itt vidéken, a MATÁV betárcsázós internetére tudtunk csak csatlakozni, de úgy, hogy közben PERCDÍJAT fizettünk a helyi telefonszolgáltatónak. Ugyanis akkoriban a MATÁV monopol helyzetben volt, talán egy kis internet-szolgáltató volt még az országban, de pont nem erre felénk. A helyi telefontársaságnak nem volt internetszolgáltatása! Szóval, a gatyánk ráment az internetezésre, és internetezésen ne azt értsétek, ami ma van, hogy képek, videók, és csilli-villi tartalmak mindenfelé, hanem olyan oldalakat, amik úgy néztek ki fénykorukban, mint most, amikor valami technikai probléma miatt nem töltődik be az oldal kinézetét szabályozó fájl. Csak betűk, csak linkek, semmi struktúra, semmi felhasználóbarát metódus.

Olvass tovább

Petei

Ezt a történetet Marci találta ki, és én írtam meg: Petei, a Harmadik galaxis, Tizenötös bolygójának egykori lakója, éppen munkát keresett a Földön. Még csak néhány hónapja élt itt a családjával – Apjával, Anyjával, és kistestvérével. A saját bolygójukról el kellett menekülniük, mert azt betolakodók foglalták el. Petei és családja a Földet tekintették új otthonuknak. Mikor ide érkeztek, Petei és családja még húsevők voltak, és fogalmuk sem volt arról, hogy növényeket is lehet enni. Egy nap, mikor Petei lenyelt egy mezei pockot, későn vette észre, hogy a pocok bundájára tapadt fűszálat is bekebelezte. Már nem tudta kiköpni, ezért hagyta, hadd csússzon le a fű is a torkán. Tartott tőle, hogy mérgező, de kiderült, hogy nem mérgező a növény, sőt, valami fantasztikus dolgot is eredményezett. A füves pocok elfogyasztása után, Petei éppen hazafelé tartott a mezőről, ahol rendszeresen rágcsálókra vadászott, és az egyik rög átugrása közben arra gondolt, hogy milyen könnyű lenne az élete, ha tudna repülni. Összeszorította rövid lábait, és egy pillanatra elképzelte, milyen érzés lehet elrugaszkodni a talajtól.

Olvass tovább

Június 13-tól nagyon rosszul járhatsz, ha erre nem figyelsz!

2014. június 13-án lép hatályba A Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelete a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól, amely részletesen tárgyalja a szerződések tartalmi és formai követelményeit is, és hosszan taglalja a fogyasztók megváltozó, június 13-a után hatályos elállási és egyéb jogait. Ha azt mondom, hogy a fogyasztóknak több lesz a joguk, mint a folyamatosan kockázatokat vállaló vállalkozásoknak, akkor enyhén és igen visszafogottan fejeztem ki magam. A Közlönyt, amiben kihirdették, itt lehet megtekinteni (és letölteni).

Olvass tovább

Milyen vállalkozást indítsak 2014-ben?

2013 Év Vállalkozója, Vidi Rita

Ha átolvastad 2013-ban született ebben a témában releváns cikkeimet, és még mindig ez a kérdés van a fejedben, akkor csak egy jó válaszom van erre: Író-vállalkozást indíts! Hogy miért? Íme 10 remek érv az író-vállalkozás indítása mellett: 1.)    Olcsó az indítása, pár ezer forintból elkezdhető.

Olvass tovább

5+1 hasznos tipp videókészítéshez

Néhány évvel ezelőtt robbanásszerű terjedésnek indultak az úgynevezett beszélőfejes videók, amikben egy-egy szakértő taglalja az éppen aktuális témát. Ez nagyon hasznos megoldás mind a megszólaló, mind a néző számára, hiszen egy-egy jól sikerült közvetítés már-már tökéletesen visszaadja a személyes tanácsadás, vagy személyes előadás érzetét. De azért, ha bénák vagyunk, akkor nagyban lehet rontani a néző számára az élményt! Íme a leghasznosabb tippek, amiket az évek során már többször is kipróbáltam közvetítéshez és videókészítéshez, és másoknál is bevált.

Olvass tovább

Hogyan kell üzleti tervet írni?

Azt szoktam mondani, hogy az igazi vállalkozót az választja el a szerencsejátékostól (nem a pókerestől!), hogy van üzleti terve. Az üzleti terv gondolatától mindenkit lever a víz, mert hát üzleti tapasztalat nélkül mégis hogy a búbánatba írhatnánk meg bármilyen korrekt tervet? És ha már nem lehet korrekt, akkor meg ne legyen semmilyen.

Olvass tovább

Amit a pókeresek jobban csinálnak, mint a vállalkozók – 5. rész

A tét A pókeresek óriási jelentőséget tulajdonítanak a tét és a beülő nagyságának – legalábbis az okos pókeresek, mert hát ne legyenek illúzióink, köztük is vannak kevésbé tudatosak. Minden pókeres tudja magáról, hogy melyik tét a megfelelő számára: mikor nem túl unalmas még a játék (a túl kicsi téten való játszás ismérve ez), vagy ennek ellenkezője: mikor nem veszélyes még számára (a túl magas tét esetén fordulhat ez elő). Ha pókeresként valaki ki is próbálja a számára veszélyesen nagy tétet, gyorsan visszamenekül a komfortzónájába, mert a nagy tét bár nagyobb nyereséggel, de nagyobb veszteséggel és sok-sok és mély tilttel is fenyeget. A tudatos pókeresek, nagyon helyesen nem akarnak nagyobb sikereket, mint amekkorára érdemesek: egy kezdő nem megy a VB-re, és fordítva is igaz ez, egy vérprofi nem megy le az amatőrök közé.

Olvass tovább

Amit a pókeresek jobban tudnak a vállalkozóknál – 4. rész

A szakértelem A pókeres Rita Úgy kezdtem pókeres pályafutásomat, hogy elolvastam egy könyvet Mérő Lászlótól, amiben írt a póker és a vállalkozó közti analógiáról, a blöff kapcsán. Erről jutott eszembe, hogy van egy könyvünk a pókerről, és mivel annak idején szerencsejátéknak tartottam, valahol valamelyik sarokban porosodott. Előkerestem, elolvastam, megvilágosodtam. Aztán mindenfélét elolvastam a pókerről a neten, és habzsoltam a videókat róla. Próbáltam játszani, élőben és neten is, meg gép ellen is, és egyre inkább értettem. Épp akkoriban kezdődött a 2009-es Budapest Open, és valamelyik pókeres oldalon élő közvetítést adtak a rendezvényről, és emlékszem, esténként végig izgultam a gép előtt, hogy vajon ki hogyan fog játszani a tévés asztalnál.

Olvass tovább

Amit a pókeresek jobban tudnak a vállalkozóknál – 3. rész

Folyamatos önfejlesztés – Már a tilt-nél is láthattuk, hogy a pókeresek, ha nem is az önismeret bajnokai, de odafigyelnek az érzéseikre. Emellett tudatosan odafigyelnek saját tudásuk fejlesztésére is. Folyamatosan gyakorolnak, játszanak, rengeteg pókerről szóló szakirodalmat olvasnak el, és több hónap időtartamra tehető videót néznek meg, a profik és kevésbé profik játékáról. A póker egyik legnagyobb öregje, Doyle Brunson mára már klasszikussá vált mondása: A póker szabályait jól megtanulni 2 nap is elegendő, de megtanulni jól játszani egy élet is kevés.

Olvass tovább

Így lett a Depeche Mode az életem része

Érezted már azt valaha, hogy egyetlen pillanatba belesűrűsödik az egész addigi életed? Érezted már azt, hogy egy szemvillanásnyi lélegzetvételre, mintha kívül tudnál kerülni az idő és a tér hálóján, és tiszta rálátásod lenne arra, hogy milyen úton haladtál eddig az életedben, és amerre tovább haladsz a jó-e? Ez a pillanat, és ez a szemvillanásnyi lélegzetvételnyi idő nálam május 21-e óta tart. Vigyázat, nem hétköznapi rajongói írás következik.

Olvass tovább

Hátrányos országban éljünk?

(részlet a hamarosan megjelenő, Hagyd a dagadt ruhát másra! című könyvem második kiadásából, a 187. oldal környékéről, a Le a dogmákkal! fejezetből) 2009-ben alapítottam a HősNők.hu oldalt. Éreztem, hogy kell egy olyan oldal, ami a hagyományos női szerepek kántálása mellé még segít bevenni a szólamba olyan felhangokat is, amikre a nők csak legmerészebb álmaikban mernek gondolni, és sosem mernék maguknak bevallani – pláne másnak nem -, hogy valami többre vágynak.

Olvass tovább

A lehetőségek, amikre mindig vártál, szépen elmennek melletted

A lehetőségek nem akkor jönnek, amikor megnyomod a kiadás gombot a lehetőség-automatán, az élet vámszabad-területén. A lehetőségek nem is úgy érkeznek, mint ahogy te várod: –       nem küld senki pénzt, hogy kényelmesen elindíthasd az új weboldaladat, és új szolgáltatást vezess be a vállalkozásodba, amivel majd több pénzt termelhetsz;

Olvass tovább

A mastermind csoportok titkai

A mastermind csoportok titkai Kezdő és haladó vállalkozók számára is maximálisan inspiráló, tanulságos, és támogató egy (vagy akár több) mastermind csoportban részt venni. A mastermind csoport azt jelenti, hogy az összegyűltek megosztják egymással a gondolataikat, érzéseiket, ötleteiket, problémáikat, és a közösség, mint valami közös, mesteri elme, reagál ezekre, aztán mind a felvető, mind a csoportban részt vevők levonhatják maguknak a tanulságokat.

Olvass tovább

Írók születtek

Jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyam – első tapasztalatok Pár héttel ezelőtt arról meséltem nektek, hogy jobb agyféltekés rajztanfolyamon jártam, és, hogy milyen gazdag is lettem általa. Ott és akkor találtam ki, hogy jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamokat fogok szervezni, és pár nap múlva megvolt a tematika, a módszertan, a tudományos háttér, és persze mindenek előtt a lelkesedés és a meggyőződés, hogy ez valami eszméletlenül jó lesz! Hát nem tévedtem. Most hétvégén tartottuk meg az első jobb agyféltekés kreatív írás tanfolyamot, és azóta sem nagyon tudok magamhoz térni az élménytől, de igazság szerint nem is nagyon akarok ;). Az, hogy fantasztikus volt ez a két nap, az a legenyhébb jelző, és persze a legalapvetőbb is, hiszen fantasztikus emberektől csak fantasztikus dolgokat lehet várni.

Olvass tovább

Hibázz nyugodtan!

Ha már a múltkor kifejtettem, hogyan lehet egy országban mindenki hülye, és hogy lehet, hogy ettől függetlenül senki sem az, ide passzol az a történet, ami ma esett meg velünk. Míg délelőtt az ebédet készítettem, Marci a matekleckéjét írta.  7 éves múlt, első osztályos, nem egyszerű gyerek, ha nem figyelek rá két másodpercig, akkor már komplett mozifilmek futnak a szemhéjai mögött, és ezeket nem átallja még el is mesélni. A matek meg ugye minden, csak nem sztorialapú ;). Ahogy elvoltunk mindketten, én jöttem-mentem a konyha és Marci szobája között, egyszer csak, úgy félidő tájékán rá kellett döbbenem, hogy Marci fejben számol. Eddig kézzel, pálcikákkal, korongokkal is nehézkesen ment még a 10-es számkörön belül is, de a mai feladat egyrészt tízes átlépéses számolás volt, másrészt, hogy nehogy már a gyerek felé lejtsen a pálya, kivonás volt soron.

Olvass tovább

A hosszú hétvégére a hülyék országa lettünk?

Csütörtök – 2013. március 14-e – reggel óta folyamatosan követve az itthoni, rendkívüli hóhelyzettel kapcsolatos eseményeket, figyelve a híradásokat, olvasva a véleményvezér blogok cikkeit és az azokhoz fűzött olvasói hozzászólásokat, legalább nyolcszor beszéltem le magamat arról, hogy megírjam én is a magam mondanivalóját. (Ez az ide-oda billegés a döntésben még fontos lesz a későbbiekben.) Már nyolcszor kezdtem el megfogalmazni a gondolkodásmód szempontjából magát a katasztrofális helyzetet – autósok ezrei akadtak el tizenhuszon órákra olyan magasan frekventált úton, mint az M1 -, és a körülötte kialakult hisztérikus kommunikációs katyvaszt. És nyolcszor meg is nyugtattam magam afelől, hogy ennek nem most van itt az ideje. Illetve nem ez most a legfontosabb megközelítés. Illetve, hogy inkább mégsem avatkoznék bele.

Olvass tovább

Okos telefonon is találkozunk?

Az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy egyrészt egyre többet netezek okos telefonról, mert akár tetszik, akár nem, vannak élethelyzetek, amikor ez a kényelmesebb (pl. gyerekreggeliztetés közben, végeérhetetlen séták során, vagy épp valamire hosszasan várakozva), másrészt azt is észrevettem magamon, hogy egyre jobban idegesít, ha okos telefonon olyan weboldalba botlok, ami nem reszponzív. A reszponzivitás a weboldalak esetén azt jelenti, hogy reagál-e arra, hogy ki milyen eszközről olvassa. Ha reszponzív egy weboldal – illetve a sablonja -, akkor okos telefonon úgy jelenik meg, hogy az oldalsó sáv egyrészt teljesen hiányzik (alulra kerül), illetve sokkal rövidebbek a sorok, és oldalra semmiképp  nem kell görgetni olvasás közben. Egy szóval kényelmes, na. 😉 Aztán jött egy afféle sugallat, hogy a saját oldalamat még nem is láttam okos telefonról, hát gyorsan megnéztem. Volt egy kis „ó, hogy az a…” részemről, mikor rájöttem, hogy az egy dolog, hogy én nagy kényelmesen elvárom a weboldalaktól, hogy reszponzívak legyenek, de az azért elég ciki, hogy ennek ellenére az én oldalam sem az. Szóval most csak azért írok, hogy szóljak: ha okos telefonról nézed a vidirita.com oldal bármelyik cikkét, akkor kényelmesen olvashatsz, mert lecseréltem a sablont reszponzívra. Nem vagyok egy azonnal minden újba beleugró személyiség, de az… itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább

(Nemcsak) Motivációs tippek fogyókúrázóknak

10 tipp, ami segít, hogy ne térj le a fogyás útjáról A fogyókúrával – hízókúrával is egyébként – az a baj, hogy nem úgy működik a dolog, hogy van egy jó erős probléma tudatunk, jól eldöntjük, hogy na, kész, vége, lefogyok, és aztán nekikezdünk és megy tovább minden a maga útján, hanem az van, hogy eldöntöd, hogy le akarsz fogyni, majd onnantól kezdve, egészen a fogyókúra végéig – amíg fel nem adod,vagy amíg le nem fogysz – körülbelül több millió döntési szituációval fogsz szembesülni azzal kapcsolatban, hogy fogyózz-e egyáltalán, vagy sem. A fogyókúra melletti döntés azt jelenti, hogy utána még milliószor állsz döntés előtt: most akkor fogyózom, vagy nem fogyózom? Belefér ez még, vagy nem fér bele? Fogytam vagy nem fogytam? Akarom én ezt, vagy nem akarom? A döntéshelyzetek abból születnek, hogy irgalmatlanul nehéz NEM enni, nem AZT enni, nem ANNYIT enni, irgalmatlanul nehéz magunkat a több mozgásra rábírni (vagy más jellegű mozgásra); pozitív visszaigazolás meg csak egy hosszú, nagyon magányos időszak után fog következni, mikor végre annyi lesz a mínusz, hogy azt már mások is észreveszik. Sokkal egyszerűbb lenne, ha a fogyás úgy működne, hogy egyszer eldöntjük,elkötelezzük magunkat mellette, aztán csókolom, találkozunk a végén, mikor lement a 10-20-30 kiló…. itt folytatódik Vidi Rita cikke …

Olvass tovább