Átmeneti üresedés – kritika Rowling könyvéről

Az imént fejeztem be J. K. Rowling, első, felnőtteknek írott, nem folytatásos regényét, az Átmeneti üresedést, és attól félek, hogy a bennem lévő üresedés nem átmeneti lesz…

Előzményként el kell mondanom, hogy annak idején, mikor a Harry Potter körül megkezdődött a hype, már jócskán felnőtt voltam, és a hallomások alapján fogalmam sem volt, miből eredhet ez az eksztázis, amivel körülveszik ezt a könyvet a rajongók. Aztán megértettem.

A negyedik rész megjelenésénél – A tűz serlege – tört meg az ellenállásom, és akármekkora butaságnak tűnik, a 4. rész volt az első, amit elolvastam a Harry Potter sorozatból. Úgy faltam a könyvet, mint az éhező, mikor végre friss kenyérhez jut. Odáig voltam, meg vissza a rajongástól, gyorsan beszereztem az első három részt is, és örökre J. K. Rowling rajongóvá köteleztem el magam. A további új köteteket is a megjelenésük napja környékén vettem meg, és olvastam el egy szuszra, egy nap vagy egy éjszaka alatt a sok-sok száz oldalt.

Imádom a Harry Pottert, pedig akik ismernek, azok tudják rólam, hogy óvakodok bármit is imádni.

Tudtam, hogy az úgymond felnőtteknek szóló regény más lesz, mert nem lesz benne misztikum, nem lesz benne varázslat, de bíztam abban, hogy lesznek szerethető karakterek, akikkel könnyű lesz azonosulni, lesz benne spontán és hangos nevetés, és lesz olykor sírás is. Sírás lett is, de nem úgy, ahogy gondolnánk…

Talán az elvárásaim voltak nagyok – ami J. K. Rowling esetében, azt hiszem érthető -, vagy talán túl rég olvastam már hasonló témájú könyvet, de az Átmeneti üresedés maga a borzalom  – aki nem olvasta, most nyilván megbotránkozik a jelzőn, de azért merek ennyire végletes lenni, mert az Átmeneti üresedés-ben ez a kifejezés/szó/jelző például, hogy szar, az már-már kötőszónak számít.

Az első harminc oldal után elvesztettem az érdeklődésemet, és ez nálam a katasztrofális minőséget jelenti. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ha nem J. K. Rowling írja ezt a könyvet, akkor valószínűleg sosem jelenik meg. Ez azért gond, mert egy olimpiai bajnoktól nem azt várjuk, hogy minden 4 évben újra rajthoz álljon, és legalább menjen végig a pályán, hanem vagy azt várjuk, hogy legyen az élmezőnyben, vagy azt, hogy adja át a helyet a feltörekvő tehetségeknek. Rowling képtelen volt átadni a helyet, úgy gondolta, hogy neki elég végigsétálni a pályán.

A könyv megjelenését beharangozó sajtóközleményekben arról írtak, hogy sötét humorral átitatott társadalomkritika a könyv.

Hát ööö izé… humor egyetlen karakternyi sincs benne. Nemcsak nincs nevetés, de még halvány mosolyt sem bírt az arcomra csalni, és nem azért, mert az arcom megfagyott a döbbenet kifejezésének állapotában, hanem azért, mert nincs benne semmi vicces. Semmi humoros. Minden siralmas.

Társadalomkritika?
Az, hogy egy lepukkant, szociálisan rászoruló lakóktól hemzsegő lakótelep és a szépséges kisváros szembenállása a könyv cselekményeinek legfőbb izgalomforrása, az lehet társadalomkritika.

De az, hogy ehhez a szereplők lelki világának legmélyebb és legmocskosabb bugyraiba kell lemásznom, és közben olyan szavak repkednek, mint „lófasz”, „kibaszott”, „geci”, és ezeket nem a társadalom perifériájára szorult népek kiabálják töltelékként, hanem a munkás apa a tinédzser fiának, mintegy becéző szavakként, hát az gyomorforgató.

Ez nem társadalomkritika, hanem bizonyos jellemek és élethelyzetek kritikája, ami szintén lehet szükséges, meg hasznos, csak akkor ne használjuk rá a fellengzős társadalomkritika kifejezést, mert az azt feltételezi, hogy valaki – akár az író, akár az olvasó – a társadalmi problémák felett áll. Holott ez kizárt. A társadalom mindenki, mégsem ismerek magamra ebben a könyvben – így utólag azt kell, hogy mondjam: szerencsére!

Igen erős motívumként jelenik meg a szexualitás, a szexuális eltévelyedés, a kamaszok szexuális lázálma, az állandó szexuális izgalom.
Olyan érzésem van, mintha Rowlingnak az lett volna a célja, hogy megbotránkoztasson, de nem azzal, hogy részletekbe menően leír egy aktust vagy egy erőszakot például, hanem azzal, ahogyan csak úgy lazán odaveti, hozzá, és írói munkásságához nem illő módon. Nem az botránkoztat, hogy ott van, hanem az, hogy tőle ÍGY van.

Sokkal több kreativitást vártam tőle. A mocskot, a szennyet, az ürességet lehetett volna úgy is ábrázolni, hogy közben nem okádik a Harry Potter rajongók képébe, hogy „Nesztek, csak a ti kedvetekért voltam olyan visszafogott eddig”.

Az egész könyvben nincs egyetlen pozitív szereplő sem, illetve legpozitívabbaknak azok tűnnek – de ilyen körítéssel képtelenek vagyunk elhinni, hogy valóban jó emberek -, akik lényegében csak epizódszereplők: az első fejezetben elhunyt tanácsnok, az újságírónő, és Vikram, az indiai szívsebész.

A legkevesebb hibája talán Andrew-nak van, és ő az, akinek a jelleme egyértelmű fejlődésen megy keresztül. Amikor az ő szemével láttatja az írónő a világot, talán csak akkor nem érzem azt, hogy „jól van, lapozzunk”.

Többször is félretettem a könyvet, mert egyszerűen nem bírtam olvasni. Az is előfordult, hogy az erőltetett nyelvezetű leíró részeknél átlapoztam két-három oldalt.

A cselekmény – ha jól számoltam – hét fő szálon fut, és ezeken belül a különböző családtagok további 2-3 al-szálat jelentenek. Iszonyatos mennyiségű a főszereplő, illetve nincs főszereplő.  A könyv feléig el kell jutni, mire megjegyzed, hogy ki-kivel van, ki-kinek a rokona, és egészen az utolsó fejezetig biflázod be, hogy kinek mi a defektusa, és hogyan éli meg a mindennapokat, és mi a fő célja.

Az rendben van, hogy az élet ilyen. Az emberek ilyenek. Ilyenek vagyunk, mint ebben a könyvben.

De ezt tudjuk, tudom. Ehhez nem kell könyv.

VIGYÁZAT, SPOILER VESZÉLY—>
Olvasni nem azért akarok, főleg nem Rowlingtól, hogy tudjam, milyen titkos szexuális élvezetre vágynak az emberek, és milyen elítélőek embertársaikkal szemben, és milyen átmeneti jóságokat hoz ki az emberekből az, amikor két gyerek meghal. Azért olvasok, hogy kiszakadjak a saját valóságomból, és elrepüljek fantáziavilág olyan helyére, ahova csak olyan profi írók képesek elrepíteni, mint amilyen Rowling is (volt), de persze olvashatok azért is, hogy elámuljak az író zsenialitásán, mint ahogy ez megtörténik, mikor H. G. Wells Vakok országát, vagy Orwell 1984-ét veszem a kezembe.

Ha társadalomkritikát, meg mocskot és borzalmat, és olcsó sztorikat akarok, akkor bekapcsolom a tévét, és szociológusokat olvasok, desszertnek meg Story magazint, vagy épp a közszolgálati médiát nézem. Nem regényt. És nem Rowlingot.

Rowling egy dolgot nem vett figyelembe ennek a könyvnek a megírásánál. Azt, hogy mit akar az olvasó. Az az érzésem, hogy azt vette figyelembe, hogy „Mit nem akarnak a Rowling olvasók? Na, pont azt fogják megkapni!” Az Átmeneti üresedés ebből kifolyólag sajnos öncélú, ami lehet egy írónak szíve-joga, csak hát ugye kérdés, hogy mit fog gondolni az olvasó: bocsánatos botlás ez, vagy örökös csalódás? Ez a könyv zseniális a skatulyából való kitörésre, de ez az író önös célja lehet, nem az olvasóé. Természetesen nem gondolom, hogy egy írónak mindig és minden áron az olvasók milliméterre kiszámolt igényeit kell kielégítenie, behódolva a tömeg akaratának. Nem! De akkor ha mégis megtesszük íróként ezt a lépést, akkor minden platformon hangsúlyoznunk kell, hogy ez olyan, mintha egy másik ember írta volna, hiszen nyilván Rowling is már egy másik ember, nem az, aki a Harry Pottert kiötölte és megírta – szerintem fantasztikusan.

A könyvvel összességében nem az a bajom, hogy nem azt adja, amit vártam, hanem az a bajom, hogy nincs meg a Rowling színvonal, és nem egy másik stílus, nem egy másik írói entitás jelenik meg a könyv mögött, hanem egy kezdő próbálkozása, amit viszont Rowlingtól már nem vártam. Igen, magasan van a léc, és ha maga a mérce meginog, annak nem fogunk sikongatva tapsikolni.

Ahhoz, hogy oldjam ezt a depresszív, nyomasztó hatást, amit ez a könyv szolgáltat és előidéz, azt hiszem a legjobb lesz, ha újra elolvasom a Harry Pottert, mert még Voldemort is kifejezetten szerethető, pozitív hősnek tűnik az Átmeneti üresedés egyszerű, hétköznapi lakosai után.
Brrr.

Olvastad? Mi a véleményed? 

Ui.: Lehet, hogy csak én vagyok túlérzékeny az ember szívében-lelkében lévő mocsokkal kapcsolatban?

Ui2.: Időközben elkészült a könyvből egy három részes minisorozat is, amit az olvasmányélmények után félve néztem meg, de örömmel jelenthetek két dolgot:
– A sorozat alkotói remekül megoldották a kusza szereplőgárda szétszálazását és a casting is olyan zseniálisan sikerült, hogy jól érthetővé vált a képernyőn az, ami teljesen érthetetlen volt a könyvben.
– A sorozat alkotóinak is megfeküdte a gyomrát a drámai végkifejlet, úgyhogy átírták a sztori legvégét. Na, ezen végül örömömben sírtam.

Átmeneti üresedés az imdb-n>>

Ui3.: 2022-ből jelentem, hogy Rowling továbbra is a kedvenc íróim egyike, sőt, nagyot nőtt a szememben a bátor kiállásaival a tűzvészként tomboló hülyeség ellen, úgyhogy még ezt a könyvet is megbocsájtom neki :).

35 Hozzászólás

  1. Jól beszóltál… 🙂

  2. Annak a fényében, amit én is megtapasztaltam ama nagyon felturbózott trilógia első részét olvasva, meg tudlak érteni.
    Nem akarom kiírni sem a címet, sem az írót, a fordító nevét meg főleg nem. De utána fogok nézni, nem egy és ugyanaz az ember fordította-e Rowling könyvét is.
    Mert lehet, hogy nem az alapművel van gond. Hanem a fordítással.
    Ez pedig nagyon -nagyon szomorú.

  3. Anikó, a fordításnak semmi köze ahhoz, hogy hogyan van ábrázolva egy jellem, az milyen fejlődési folyamaton megy végig, és mik történnek vele a cselekményben.

  4. A Potter sorozat nekem is nagy kedvencem, és szintén óriási csalódás ez az Átmeneti üresedés. Mivel meg voltak az elvárásaim az írónővel szemben, ezért ahogyan lapoztam a könyvet (most kb a felénél tartok) és olvastam, bennem is felmerült, hogy ez csak egy vicc (olyan angol humor féle magyar módra), és tényleg rossz a fordítás, de nem hiszem hogy 2012-ben ezt meg lehet tenni…

    Ez a bizonyítéka annak, hogy amikor a Potter-t írta akkor válságban volt, nem volt állása és a képzelete a kényszer hatására kinyílt. Azért be kell vallani, hogy az első három rész az ami tényleg mesés, és még egy felnőtt gyermeki lelkét is táplálni tudja. A negyedik résztől pedig már kezdi elveszíteni a varázslatos hatását (jójó azért ennek pl az is oka, hogy a szereplők is idősebbek stb), de én azért élvezettel és nagy izgalomban olvastam az utolsó részt is.

    Ez a könyv pedig valóban egy kitörés akart lenni, de véleményem, és hatalmas sajnálatomra – hogy is mondjam – nem jött be…

  5. Judit, köszi a véleményed!
    De azért végigolvasod? 🙂
    Én kb. hatszor kerestem olvasás közben véleményt és kritikát, de nem találtam. Ha akkor találok olyat, amit én itt fenn megírtam, tutira nem olvasom végig. Ami kár lett volna egyébként, mert így összességében, a HP sorozattal a hátunk mögött nagyon tanulságos ez az eset.

  6. Igen végigolvasom, de csak azért mert soha nem hagyok félbe egy könyvet, még akkor sem ha rossz.
    Ez olyan babona féle nálam 🙂 és persze itt érvényesül az, hogy a remény hal meg utoljára.
    Én szeretném, ha írna még „felnőtteknek”, hogy legyen összehasonlítási alap, de abban nem vagyok biztos, hogy fizetnék azért a könyvért, esetleg ha már olvastam és tetszett.

  7. Szia!

    Én még nem olvastam az új könyvét, bár bevallom őszintén elborzadva vettem tudomásul a kritikát… Nem tudom elhinni, hogy Ő csak így, egyszerűen beinthet a rajongóknak. Amennyit ki tudtam venni a leírásodból, nekem Zola-tól a Tisztes úriház jut eszembe, bár -teszem hozzá- az jól meg van írva…

    Üdv,
    Mes

  8. Kedves Vidi Rita!

    Köszönöm a kritikát, minden soroddal egyetértek… sajnos.
    Nagyon küzdöttem, de nem olvastam végig a könyvet, képtelen voltam rá: kb a felénél jártam, amikor feladtam, elolvastam az utolsó fejezetet, majd letettem. Végleg.
    Azt hiszem az írónő végre kitombolta magát, írhatott mindent, amit gyerekkönyvben nem lehetett: az öncélú trágárságtól kezdve az összes polgárpukkasztó elhajlásig.
    Semmi baj, csak nekem le kelljen olvasni, mert nem érdekel…

    Remélem, hogy a következő jobb lesz, majd könyvtárból kikölcsönzöm 🙁

    Lilla

  9. Kedves Rita! Köszönöm a kritikát, a 200. oldal körül járok, eddig gyűrtem a könyvet,-majd csak lesz jobb- alapon. A véleményed minden szavával egyetértek. Nem is fogom végigolvasni ezek után.

  10. Inkább egy krimit írt volna a nő, ahhoz sokkal nagyobb tehetsége van…

    (Nem vagyok kimondott Harry-Potter-rajongó, de azt még én is elismerem, hogy ez a Rowling tényleg tudott valamit… és ENNÉL tényleg többre lett volna képes. Mindegy, fő a remény, hogy lesz ez még jobb is… 🙂 )

  11. Sallai Adrienn

    Amikor elolvastam ezt a kritikát, teljesen megdöbbentem, mert azt hittem, hogy kissé eltúloztad, de ilyen rossz nem lehet 2012 legjobban várt könyve. Aztán láttam, hogy a BBC sorozatot fog forgatni belőle. De az angol kritikákból ítélve nem lehet mégse olyan jó, mert nagyon óvatosan fogalmaznak a könyvről, sok rizsával, alig írnak pozitívumot. Amolyan udvariasságból megírt recenzióknak tűnnek. Úgyhogy nem hiszem, hogy elolvasom, nem szeretném ha lerombolná a HP élményt.

  12. Eléggé szomorúan olvastam ezt a kritikát most..éppen ma vettem meg a könyvet, mondván lássuk mit tud Rowling a Hp után. (Szintén rajongó) Ezek után elég kétkedve fogok nekiállni, mindenesetre kíváncsi vagyok.. Köszönjük a kritikát!

  13. Kedves Rita!
    Tegnap este fejeztem be a könyv olvasását (végigolvastam). Ma reggel elkezdtem olvasni az interneten található kritikákat (nagyon kiváncsi voltam, hogy mások hogyan látják) és az Ön birálatával értek maximálisan egyet!

    Én a 70. oldal körül éreztem úgy, hogy követhetlen ahogy a sok szálon és szereplőn keresztül fűzi fel a cselekményt. A könyv közepétől kezd összeállni a történet, utána már sokkal olvasmányosabb és amikor az összes szál összefut a végkifejletnél, már habzsoltam.

    Amiről eddig még nem olvastam a kritikákban, az az átmeneti üresedés átvitt értelmezése. Ha jól belegondolok, Bary halála teljesen megváltoztatja az összes szereplő életét „átmeneti üresedést” hozva létre az életükben, egészen a végkifejletig (aki végigolvasta, tudja mire gondolok végkifejlett alatt, de nem akarom leírni, azok miatt akik még nem olvasták). Értem üresedés alatt pl. egyik szereplőt kirúgták az állásából, másikat felmentették, harmadik betegállományba került, nem is beszélve a sok magánéleti „üresedésről”,(pl. Kay, Shirley stb.).
    Nekem ez a vonal tetszett a könyvben: egy ember halála hogyan változtatja meg, forgatja fel mások (kb. 30-50 ember) életét.

    Olvasás közben többször eszembe jutott Jilly Cooper Alma mater c. könyve,
    ami hasonló témakört dolgoz fel és mutat be. szintén angol kisvárosban játszódik, szintén bemutatja a város széli lepukkadt lakótelepiés a szomszédos „jómódú” középosztálybeli életet, van drog, van csőd szélén álló iskola, vannak korrupt politikusok, problémás gyerekek, árvaház, gyerekmolesztálás stb. de sokkal olvasmányosabban, olyan szereplőkkel, akikkel lehet azonosulni, drukkolni nekik, szerethetők, gyönyörűen leírt angol táj, a kertes házakban kutyákkal. (Pagford-ban egyetlen kutya sem lakott ?!). Igaz Jilly Cooper könyve puhafedeles kiadásban jelent meg, de nekem árnyaltabb, színesebb, szerethetőbb volt.

  14. Kedves Rita!

    Tegnap fejeztem be a konyvet, szinte faltam, vártam, hogy mi sül ki ebből, azóta én is üres vagyok. 🙁 Én nem mertem a tiédhez hasonló kritikát még magamnak sem megfogalmazni, azt hittem velem van a baj, az nem lehet, hogy ne tetsszen, a HP annyira magával ragadott, hogyhogy ezt nem értettem akkor? Mármint, hogy mi értelme az egésznek. Épp ezért kerestem rá a neten, hogy mások mit gondolnak róla. Minden szavaddal egyet kell értenem sajnos… A pozitív szereplő nekem is nagyon hiányzott és semmit nem adott ez a konyv, csak az időmet rabolta.

  15. Kedves Rita!

    Hát én is most olvasom a könyvet és kb. a felénél tartok. Valószínűleg ki fogom olvasni, mert én sem szeretem félbe hagyni a könyveket mégha mégoly rosszak is.
    Teljesen egyetértek a kritikáddal és a hozzászólásokkal is. Borzasztóan dagályos és mintha szóra fizették volna. Némely mondatot nem is értem hogy tudták lefordítani olyan értelmetlen. A cselekmény teljesen lapos és érdektelen. A csúnya szavakon teljesen meglepődtem, én sem ezt várnám az írónőtől.
    Nagyon szomorúnak tartom, hogy kihasználva a népszerűségét ilyen könyvvel eteti a rajongóit. Állítom sokan megvették a HP miatt, de nem hiszem, hogy a következő könyvét bárki megveszi (feltéve, ha ír még egyáltalán).
    Azért az furcsa, hogy pozitív véleményt egyáltalán nem lehet olvasni.

  16. Oh…tegnap vettem meg….miétt is nem kérdeztelek meg??????

  17. Azt hittem már velem van a baj…nekem sem jut elmésebb szó eszembe a szarnál, de nem a szókincsem hiányossága miatt…

  18. Szerintem is borzaszto volt a konyv. Elolvastam vegig mert kivancsi voltam mi fog kisulni belole; szomoruan tapasztaltam hogy semmi. Gyakorlatilag alig tortent valami 500 oldalon keresztul, a lelektana pedig egyaltalan nem olyan mely hogy ezt kompenzalja. Az pedig kifejezetten idegesito volt hogy ossze-vissza ugralt a szalak kozott; mindig amikor vegre mar tortenhetett volna valami, irhatott volna valami izgalmasrol nem csak arrol a ket darab pagfordi utcarol meg Samantha klimaxarol akkor fejezet vege es elkezdett valami tok irrelevans, unalmas sztorit. Nagyon rossz volt, igy utolag sajnalom az idot amit az olvasasaval toltottem. Egyetlen pozitivum: annyira nem tudott szar lenni hogy megutaljam miatta a Pottert, az tovabbra is az egyik legjobb konyvsorozat!

  19. Meg annyit hogy en is talaltam a szovegben olyan felreforditasokat amik nagyon zavaroak voltak, es nem kellett melle az angol szoveg hogy tudjam mit rontottak el. Ilyen volt peldaul hogy a „pudding”-ot minden egyes alkalommal pudingnak forditottak, pedig ezt a kifejezest a britek a desszertre hasznaljak, nem pedig arra amit mi pudingnak hivunk. Plusz meg egyre emlekszem ami megmaradt: amikor dolgozik az Andrew meg a Gaia a dagadt Howard-nal es a csaj kint ul, az Andrew meg mond neki valamit akkor a magyar valtozatban az volt a lany valasza hogy „Csirio, Andy”, ami ugye annyit tesz hogy „Egeszsegedre, Andy”, nem pedig azt hogy „Koszonom, Andy”, amit a „Cheers, Andy” jelent.

    Elkepzelheto hogy tele volt ilyen hibakkal a forditas es ettol meginkabb elvezhetetlen lett a konyv.

  20. Akartam is kérdezni, hogy te akkor angol eredetiben olvastad, merthogy itt felmerült a fordítás minőségének problémája is. De megelőztél a válaszoddal, és hálásan köszönöm, mert szerintem másoknak is támpontot ad a hozzászólásod!

  21. Sajnos csatlakoznom kell az előttem szólókhoz. Nagyjából szó szerint ezeket éltem át az elmúlt 3 hétben, ami alatt sikerült kiolvasnom ezt a borzalmat. (Teszem hozzá, az összes Harry Potter együtt véve nem tartott ennyi ideig.)
    Mostanra sikerült kivégeznem, egyetlen okból olvastam végig: vajon megpróbálja Rowling feloldani az 500 oldalas nyomasztást, vagy így is fog befejeződni? Na de Krystal és Robbie halálát nem tudom sajnos úgy felfogni, mint nagy-nagy hepiendet.
    Amennyit AD a Harry Potter sorozat, annyit VESZ EL az Átmeneti üresedés.

  22. KMD: A brit (de egyébként egyre inkább az USA) angolban a ‘Cheers’ szó ugyanúgy jelenti az hogy köszönöm, csaó, szia, ok, király, mint azt hogy egészségedre. Amolyan jolly-joker szó, ha nem tudsz mást mondani, ezt mondod.

    dido 531: Tudod SENKI nem fogta fel Robbie és Krystal halálát hepiendnek, legalábbis, akiben egy csepp emberi érzés van. Merthogy a regény nem hepienddel végződik. A „tragédia” szó jelent valamit?

    vidirita és még sokan mások: Kínosan röhejes, hogy a HP rajongók meg vannak ütközve azon, hogy az irónő – mint minden valamire való művész – nem hajlandó a közönség elvárásainak megfelelően ismételgetni az egyszer bevált sikerreceptet, ehelyett belenyúl egy sistergős témába és arról mondja el a véleményét, az irodalom eszközeivel finomkodás és kertelés nélkül. Akkor Weöres Sándoron is megbotránkoztatok, ugye, amikor a gyerekversek után a „rendes” verseivel is megismerkedtetek? (nem beszélve az életpályájáról..) Komolyan, mintha Shirley Howardot hallanám.
    A könyvről egyébként egyszóban azt mondanám: sok. Egy ekkora és ennyifelé ágazó történetet, ennyi karaktert, konfliktust lehetetlen egy regényben feldolgozni. Viszont a két fő elem (az idilli, angol, vidéki élet iszonyata, ami Agatha Chrtistie-nél is fontos, illetve a kiállás a társadalom legalján vergődők mellett, ami Rowling egyébb filantróp tevékenysége után teljesen érthető) jól átjön.
    Egyik-másik karakter zseniális. Krystal az én szememben igazi tragikus, pozitív hős, szerintem a könyv főhőse. Nem is a halála az igazi katarzis, hanem ahogy az öccse iránti szeretete a legdurvább dolgokba hajszolja bele, amiket emberfeletti önfeláldozással vállal. Terriben is megvillan ez egy másodpercre, amikor azt mondja hogy „legyüttem a szerrű, nehozzá”, akkor legszívesebben megöleltem volna, no persze a valóság gyorsan pofánrúgja az embert. Az, hogy Krystal miket tesz/tett/hogyan beszél, csak mélyítik a karaktert, nem angyalka ő, hanem valaki a gödör legalján, ahonnan egy pici segítséggel akár ki is mászhatna. Szerintem itt lehet valami személyes élmény is ebben a karakterben, talán egy osztálytársnő, akitől a tini Rowling egyszerre félt és akit ugyanakkor csodált is a vadsága és az ereje miatt.
    Sukhvinder is hiteles karakter,főleg a közelmúlt zaklatás miatt történt tinédzser-öngyilkosságai után, bár ő kissé össze van csapva. A végére azért kikerekíti és megváltja őt Rowling.
    Mócsing, az iskolai lövöldöző archetípusaként pontosan azt kapja és úgy, amit megérdemelt, úgy is megy végig a karakterfejlődés ahogy kell, szép volt, bravó. Szerintem Mócsing érdemelt volna egy saját regényt.
    Gavinnél nen tudok szabadulni a kisördögtől, hogy az irónő valamelyik pasiját látjuk viszont ebben a szívből utálható alakban. 🙂 (nyilván még a csóró, egyedülálló anyuka időszakból…)
    Viszon egy pár karakter béna. Parminderről kiderül, hogy titkon szerelmes volt Barrybe, aztán kész, ennyi. Gaia Bawdent simán ki lehetett volna hagyni, Mary és a gyerekei csak simán méltatlanok az apjukhoz. (ami nekem nem áll össze, ha egyszer Barry annyira csodálatos volt, akkor a családja hogy lehet ilyen nyomi?)
    A történetben is vannak zseniális elemek. A polkorrektség vékony máza alatti engesztelhetetlen rasszizmus leírása szerintem perfekt. Az általam annyira csodált írástechnika, a finom leírások, a jelenetezés, a helyszínek megválasztása most is lenyűgöző, mondjuk a folyóba süllyesztett számítógép, meg Tessa órája egy HP könyvben zseniális csavar, itt kicsit erőltetettnek éreztem.
    Végül, ha csak annyit elér az írónő, hogy ha ezentúl közterületen egy egyedül levő kisgyereket látunk, akkor odamegyünk, és nem hagyjuk magára, amíg a szülei elő nem kerülnek, akkor sem ha piszkos a ruhája (a „cigány” szót le sem merem írni), nos akkor a regény máris többet tett a világért, mint az összes HP együttvéve.

  23. Laci, jó végre jó véleményt is olvasni, és még alá is tudom írni ezeket.
    Ahogy írtad, SOK. A sok jó dolog is lehet nagy dózisban mérgező.

    Szerintem senki nem akarta, hogy Rowling a felnőttes Harry Pottert írja meg, ugyan már!
    Nem ezt rójuk fel neki, hanem a tömény borzalmat. Pedig HP részek és epizódok is tudtak sötétre sikerülni, de ott megvolt a jó és rossz végpontja. Itt meg mindenki rossz, és persze mindenkiben van jó is.

    Azt már többen írták, meg talán én is utaltam rá, hogy ha kevesebb a szál, akkor már eleve nincs ez a borzasztóan tömény érzés.

    Gavinről nekem is pont ez jutott eszembe 😀

    Egyébként alapvetően azt mondom, hogy meg kell venni, el kell olvasni. Én senkinek nem mondom azt, hogy húbasszus, nehogy elolvasd! Sőt! Olvasd, és lásd a saját szemeddel, ne az én szubjektív megítélésem alapján :).

    Örülni fogok, ha kiderül, hogy többeknek tetszik.
    Egyébként pedig ne bántsd azokat, akik happy endet vártak, mert ilyen befejezéssel, mint a könyvben, minden nap találkozhatunk az életben. Olvasni azért IS szeretünk többek között – és a legtöbben -, mert a jó nagy eséllyel elnyeri jutalmát, a gonosz pedig a büntetését, tehát létezik az epikus igazságosság, amire az életben egyre kevesebb példát látunk…

  24. ferenc veronika

    Hát, csak annyit tudok nektek mondani, hogy a hozzászólásaitok számomra egy dolgot tett világossá: az irodalmi műveltségetek megállt a Harry Potternél…
    Ha valaha is olvastatok volna Zolát, Dosztojevszkijt, vagy netán Updike-ot, akkor talán képesek lettetek volna felfogni ezt a könyvet is.
    De erről szerencsére nem Rowling tehet, mert ő zseniális. És épp azért, mert a Harry Potter után képes volt egy ilyen könyvet megírni. Ha Updike írta volna, akkor esetleg egy finom biccentéssel nyugtázom, hogy „ja, kemény. De tőle nem is vártam mást.” De a HP szerzőjétől egy ilyen könyv… Nos, ezt a nő tud valamit…
    Még akkor is, ha ti nem értettetek belőle egy kukkot sem.

  25. Csatlakozom az előttem szólóhoz, hihetetlenül -fogalmazhatnék úgy, hogy megrendítő, szomorú, komor, durva de nem- egyszerűen csak igaz. Az utolsó betűig. A karakterek első gondolatától kezdve az utolsóig az. És a kritika írójának üzenném: a humor nem feltétlenül az amin mosolygunk vagy nevetünk esetleg hahotázunk. Ebben a könyvben volt humor, csak éppen keserű.

    Az elejétől kezdve volt valami izzás a dolgokban mert nem tudtam letenni a könyvet. Nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy miért, ugyanis _látszólag_ semmi izgalmas nem történt majdhogynem a végéig mégis elementáris feszültség hatotta át az egészet.

    Egyébként végig arra voltam kíváncsi a könyv megvétele előtt, hogy vajon fel fogom-e ismerni Rowling stílusát. Hogy vajon ismerősek lesznek-e a mondatok a megfogalmazás a stílus. Eleinte inkább Coelho-ra emlékeztetett, de ha az ember koncentrál bizony megtalálja benne az írónőt.

    Miközben átfutottam a hozzászólásokat láttam, hogy páran elégedetlenek a fordítással. Nekem sem tetszett. Egyrészt nem hiszem, hogy a primitív angol dialektusokat ilyen módon kellett volna ábrázolni, másrészt sajnálom, hogy nem tudom elolvasni angolul mert a tömör ütős mondatok igazán angolul jönnének ki. Az a puritán egyszerűség ahogyan ők fogalmaznak kihozná a könyv profán sokkoló voltát.

  26. nekem is tetszett a könyv, alig bírtam letenni. szerettem,hogy nyers, őszinte, szókimondó.

  27. Én nem olvastam se Zolát, se Updike-t, de szerintem az, hogy van a cselekménynek íve és hogy nem egy rózsaszín kis ködös világot ábrázol, miért baj? Harry Potter után teljesen más, ezt úgy mondom, hogy én is olvastam az összes HP-t. De ha valami más, az miért baj? Egyáltalán nem borzalmas, egyszerűen nem egy vidám mű, pont attól jó könyv, hogy mennyire átlátja az egészet. Házasságok tönkremenése, epekedés, szülői „túlkapások”, ja és az elmaradhatatlan egymás háta mögött való pletykálás. Ez van manapság… sajnos. Nem a könyv rossz, hanem a világ lesz ilyen!

  28. zseniális könyv!!! elhűlve olvastam a földbe döngölő kritikákat, azt gondoltam, vagy velem van a baj, vagy más könyvet olvastam (ja, a harry potterek nekem nem voltak meg 🙂

  29. Nagyon furcsa dolog a szubjektivitás. Ebből a szempontból tényleg igaz az a filozófiai opusz, ami szerint nincs valóság, csak a valóság személyre szabott illúziói.Hogy tetszik-e egy könyv, vagy sem, az legalább úgy múlik több millió sejten, mint testünk csodás működése. Attól függően, hogy mit olvastunk előtte, hogyan nevelt anyánk, kik voltak a barátaink vagy milyen eszményeket dédelgettünk, stb. stb. , mindenki másképp reagál ugyanarra a dologra. Engem is meglepett, hogy sokaknak nem teszik ez a könyv. Az meg pláne, hogy a fantasztikumot, a mesés hazugságokat kérnek tőle számon. Egyrészt azért, mert a véleményt íróval szemben én nem az elfedés fátylát várom egy műtől, hanem éppen ellenkezőleg a megértés adományát. Szeretném megismerni a világot és benne magam, amihez az édes hazugságok, zsongító álmodozások nem igazán segítenek hozzá, sokkal inkább azok a valóságdarabkák, amik elgondolkoztatnak, érzelmeket indukálnak bennem, emlékeket elevenítenek fel, kapcsolódásokat adnak, felismeréseket, a rokonság, az egység megnyugtató érzetét. És ez a mű minden látszat-kuszaság ellenére pont erről szólt, az egységről, a kötődésekről, egy olyan remek csipketerítővé fonódva, mint a dédi örökségéből ránk maradt családi ereklyéje, amit áhítattal terítünk az ünnepi asztalunkra.
    Másrészt azért is furcsállom a fantázia-hiányt emlegetők reakcióit, mert abban sem fukarkodott az írónő: misztika, fantázia, mese éppen annyi volt ebben a könyvben, mint amennyi van a mindennapjainkban, és mint amitől olyan izgalmas tud lenni egyetlen élet, vagy bármelyikünk élete is.
    Szerintem irodalmat kapott az olvasó, akkor is, ha nem várta, vagy ha a prekoncepciói hitetlenné teszik ezzel kapcsolatban.

  30. Helló!

    Én végigolvastam a könyvet és azt kell hogy mondjam hogy nekem tetszett. Lehet, hogy nekem van furcsa ízlésem de le tudott kötni a könyv. Valóban rengeteg megjegyezhetetlen szálon fut a történet és a Parlagi lakótelep leírásánál majdnem én is abbahagytam de utána egyre jobban vonzott. Ahogy a szereplők megjátszák egymás előtt magukat, rejtegetik a kis titkaikat, versengnek egy posztért amit úgy kezelnek mintha a világ elnöki pozíciója lenne és közben az emberi gyengeségüket hibáikat egy egyszerű weboldalon nyilvánosságra hozzák szerintem nagyszerű. Itt tényleg nincs happy end, egyáltalán nem mókás egy két apró vicces rész van benne de ez az abszolút lehető legrosszabb életkép és élethelyzetet tárja elénk amit talán úgy is nézhetünk, hogy sajnos ilyen világban élünk. Rá kell jönnünk, Weedonék története létezik a világunkban ugyanúgy mint pl. a Mollison család is ahol egymás mellett élnek le egy teljes életet úgy, hogy észre sem veszi az egyik fél a másik boldogtalanságát.

    Számomra megdöbbentő miután elolvastam feldúlt voltam, nem találtam szavakat. Egy oldalon azt olvastam elvileg sorozatot csinálnak belőle kíváncsi leszek mi lesz belőle.

  31. erdekes…hallottam en is a bbc minisorozatrol, ugy jutottam ide. a konyvet angolul olvastam, es nekem kifejezetten tetszett, es a HP sorozat is tetszett, en is felnott fejjel olvastam, mert annyi baromsagot hallottam rola, hogy elolvastam, mielott a gyerek kezebe adtam.

    nem hittem volna, hogy az atmeneti uresedes a magyar olvasokozonseget ennyire kiakasztja, hogy ennyire egyontetu fikazas lesz belole. MOndjuk en egy ideje mar angliaban lakom, lehet, hogy azert tetszett, mert valahogy illeszkedett az ittani kornyezetbe… 🙂

  32. én most néztem meg a minisorozatot, a könyvet előtte félig bírtam elolvasni. sorozat amúgy tényleg jól van megcsinálva, visszaadja a könyv hangulatát, csak az a baj, hogy az is nagyon nyomasztó. karakterek jók, de nem elég kidolgozottak a filmen, sok részlet nem fért bele. Viszont meglepő volt ez a fajta befejezetlenség, hogy nincs pozitív kimenetel, a dolgok maradnak a régiben tulajdonképpen. Emiatt nyomasztó, és hiányzik belőle a szeretet (csak Cristal és Robbi közt van igazi szeretet) a családokon belül. Csak a kritika és kavarás, manipulálás. és szerintem az igazi világ nem ilyen, az enyém legalábbis szerencsére nem ilyen….

  33. Egy apró észrevétel: A vakok országát nem G.B. Shaw írta, hanem H.G.Wells

    • Jesszusom, tényleg! Összekevertem a két géniuszt 🙂 (Shaw-t nem is szeretem igazából, H.G. Wells viszont gyerekkorom óta toplistás író nálam, nem is értem, hogyan téveszthettem el :)) Köszönöm, javítom!

  34. Én csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy ne bántsuk már azokat, akiknek nem tetszett az átmeneti üresedés olyan megjegyzésekkel, hogy: „az irodalmi műveltségetek megállt a Harry Potternél…” Akiknek nem tetszett a könyv, ők sem nevezték műveletlennek azokat, akiknek az átmeneti üresedés tetszett. Az a természetes, és az a jó, hogy mindenkinek más a véleménye, és attól, hogy valakinek más a véleménye, az nem jelenti azt, hogy nem művelt. El kell fogadnunk, hogy vannak más vélemények is. De ezzel nem akartam ám senkit letámadni. 😀
    Hogy a könyvről is mondjak véleményt, azt mondanám nem rossz könyv, el lehet olvasni, de nem az a könyv amit nem lehet letenni. Nem az a könyv, ami annyira magával ragad, hogy újra, és újra elakarjam olvasni. Engem egy kicsit zavart, hogy nincs konkrét főszereplő, mert én legalábbis úgy érzem, hogy így valahogy nem tud hozzám közel kerülni egyik karakter sem. Az életben sem látjuk mindenki szemével az eseményeket, hanem van egy-két ember, akinek jobban belekerülünk, belelátunk az életébe, és így közelebb kerülünk egymáshoz, és a barátaink lesznek. Ezért hitelesebbek azok a történetek, ahol egy főszereplő van, és az ő szemszögéből láthatjuk az eseményeket. (Az csak személyes vélemény, hogy egyébként én is jobban szeretem az olyan könyveket, amik eltudnak vinni egy jobb világba. A valóságot látni eleget, olvasni valami mást szeretnék, valami olyat, ami többet ad, mint a valóság.)
    Viszont azt kell mondanom, hogy azt Rowling nagyon jól szemléltette az átmeneti üresedésben, hogy a tökéletesség mögött hogyan bújik meg az ármány, és hogy az emberek milyen képmutatóak tudnak lenni, és hogyan is megy az életben a képmutatás. Van valóságalapja, de a világ azért nem ennyire sötét szerintem. A szereplőknél általában meglehet érteni, hogy miért lettek olyanok, amilyenek, hogy miért viselkednek úgy, ahogy, de egy kicsit akkor is zavart, hogy szinte egy pozitív szereplő sem volt, akit szívből jónak tudtam volna mondani. Talán Sukhvinder-rel tudtam teljesen együtt érezni, és Krystal próbál kitörni a nyomorból.
    Egyébként szerintem Rowling személyes tapasztalatok alapján is írta ezt a könyvet. Nekem valahogy úgy jött le, hogy talán Rowling úgy érezhette a szülei nem ismerik el, mert a megfelelési kényszer a Harry Potterben is sokszor előjön. Ron mindig úgy érzi, hogy nem ér a bátyjai nyomába, Ginny is azért sír a második részben, amikor feljönnek a titkok kamrájából, hogy majd mit szólnak a szülei, ha megtudják, hogy nála volt a napló, és az átmeneti üresedésben sem kapnak elismerést a kamaszok a szüleiktől. Illetve az átmeneti üresedésben néha már egy kicsit tényleg túl sok a káromkodás. 🙂

Hozzászólások lezárva