Állandóan pörögni iszonyú fárasztó még azok számára is, akik szeretik.
A folyamatos stressznek, zsezsgésnek, felfokozott hangulatnak kinél gyorsabban, kinél lassabban, de mindig meglesz a böjtje: kiégés, betegség, hullámzó kedélyállapot, elmaradó barátok, magány, vagy épp korai öregedés formájában.
Ezekből kifolyólag az az életszemlélet, hogy „éppen csak annyit pörgök, amennyi szükséges a szinten tartáshoz”, az első ránézésre nem egy rossz hozzáállás, mert a stressz-szintet bizonyára alacsonyabb szinten tartja, ami már magával hozza az ezzel kapcsolatos problémák alacsonyabb színvonalát is, csakhogy, hosszú távon ez már megint egy rossz stratégia.
Ugyanis ami nem fejlődik, az pusztul.
Van egy olyan törvényszerűség, amit úgy hívunk, hogy
entrópia.
Ez a dolgok természetes pusztulásának jelensége, amit csodálatosan nyomon lehet követni az elhagyatott házakat elnézegetve.
Ott, ahol nem laknak, ott, ahol nincs élet, ott, ahol nincs plusz befektetett energia, az a ház az alapig le tud pusztulni, mígnem eggyé olvad a talajjal.
Ugyanakkor ott, ahol laknak, és a takarításon kívül semmi mást nem csinálnak, a pusztulás mértéke jóval kisebb, mint ott, ahol elhagyatott az ingatlan.
Ott pedig, ahol PLUSZ ENERGIÁKAT fektetnek be: felújítanak, megújítanak, hozzátesznek, frissítenek, az az épület marad meg szinte az eredeti állapotában.
Az sem fejlődik a világhoz képest sokat, mert a világ közben irtózatosan felfoghatatlan ütemben száguld el mellettünk, hanem ÖNMAGÁHOZ képest fejlődik, és újul meg.
Az önmagához képest radikálisan megújult épület éppen beleilleszkedik a környezetébe, és nem lóg ki onnan, mert a környezet is fejlődött közben.
Vigyázat, belpolitika következik:
Most 2018-at írunk. Évek óta érdeklődve figyelem az ingatlanpiacot, és most, hogy SZÁRNYAL, most tartunk újra a 2008-as szinten, a válság előtti gazdasági színvonalon.
Mondom másképp: a magyar szárnyaló ingatlanpiac kereken 10 évvel van lemaradva Európa szerencsésebb országaihoz képest.
Az, amit itt növekedésnek könyvel el a média, az éppen hogy csak a túlélésre volt elég. Ez nem növekedés, ez egy 10 éves lemaradás éppen behozatala volt, de most meg az a baj, hogy nem tud kikkel felpörögni, mert szakember meg
már alig van az országban, az urambátyám világ bebetonozódását meg már ne is említsük.
Az, amit itt fejlődésként mutatnak a grafikonok, az egy nagyon beteg szervezet haláltusájának is betudható, ha kellő magaslatokból nézzük.
Ez nem fejlődés. Ez minimális ellenállás az entrópia ellen.
Az irány természetesen jó. De sokkal több energiát kell erre a területre – is – összpontosítani, hogy valódi fejlődést lehessen felmutatni, mert még mindig az van, hogy a pusztulás ellen küzdünk folyamatosan. Sosem lesznek itt EU
bérek, csak EU árak, ha így folytatódnak a folyamatok, ezzel a lendülettel, és khm… hátszéllel.
Oké, politikai téma berekesztve. Beszéljünk a vállalkozásodról!
A vállalkozásod is küzd az entrópiával, ahogy a tested, az elméd, a tárgyak, a világ minden része.
Az entrópia mértéke sosem tudható előre pontosan, de számításaim szerint egy vállalkozásban évi kb. 10% entrópia kalkulálható.
Ami az egyik évben zseniálisan bevált, és hozott X eredményt (bevétel és profit formájában), az ugyanúgy hagyva a következő évben már 10%-os veszteséget produkál az előző évhez képest.
Nem terveztél növekedést, ezért mérhető csökkenésed lett.
Ha ügyes vagy, és tervezel 10%-os növekedést, akkor ki tudja mennyi erőforrás befektetéssel, de éppen azt az eredményt éred el, mint előző évben.
Hát hurrá…
Ez olyan, mint a fogyókúra: már éppen éhen akarsz halni, egy hónapon keresztül diétázol, sportolsz, de mivel ezekkel a megszorításokkal is éppen a testsúlyodat szinten tartó kalóriaszintet érted csak el – az alá nem mentél –, ezért az extrém kihívások közepette is csak megtartani tudtad a súlyodat fogyni nem tudtál. Ettől elmegy az életkedved, és megeszel egy tonna csokit bánatodban.
Egy 10%-os extra erőforrás mozgósítás a cégedben már pont annyi plusz energiát igényelhet tőled, amitől a falra mászol és azon gondolkodsz, hogy visszamész alkalmazottnak, de nagy nehezen kibírod ezt az egy évet, és mit látsz a
végén, de már közben is?
Azt, hogy ugyanott vagy, ahonnan elindultál.
Elindulsz egy futóversenyen, rohansz, mint az őrült, majdnem kiköpöd a tüdődet, és amikor hátranézel, azt látod, hogy ugyanott állsz, a start vonalon.
Ez az entrópia. Az, hogy ELLENED mindig küzd a pusztulás, és neked annyi PLUSZT kell bevetned, ami ellensúlyozza az entrópia hatását, máskülönben ott toporogsz egy helyben továbbra is, csak sokkal nagyobb rezsiköltséggel például.
Tehát megállapodást és minimális fejlődést betervezni életveszélyes egy vállalkozásban.
Életveszélyes gondolat az, hogy „idén ugyanazt csináljuk, mint tavaly”, mert akkor biztosan kevesebb jut majd mind bevételként, mind profitként.
Az is életveszélyes az entrópia hatása miatt, hogy „betervezünk egy kis növekedést”, mert nem tudhatod, hogy a te iparágadban az entrópia milyen mértékű lesz.
Az már egy jó ötlet, hogy „megduplázzuk az eredményeinket idén”, mert az entrópia általában ezt a szintet már nem éri el.
Muszáj küzdened a pusztulás ellen, mert az mindig küzd ellened.
Ez az a harc, amit nem úszhatsz meg. Ha mégis megpróbálod, akkor úgy járhatsz, mint sok, hazai, látszólag nagyon sikeres vállalkozás:
– 7-8 év alatt leküzdötték magukat az akkori eredményeik hatodára…
Mert mindent ugyanúgy csinálnak, mint akkor. Ami akkor forradalmi volt, az ma már hétköznapi. Ami akkor egyedi volt, ma már szokványos. Ami akkor jópofa volt, az ma már uncsi.
Te ne ess az ő hibájukba! Tervezz tízszeres növekedést, tervezz tízszeres bevételugrást, tervezz tízszer több profitot, minden évben, és akkor nagy baj nem érhet! Maximum véletlenül még Piacvezető is leszel 🙂
Vidi Rita
