50 millióval mihez kezdenél?

19 Hozzászólás

  1. Hehe, jó ez az eredmény, nekem az eredményen kívül minden más megjelenik… 🙂

    Különben meg szívem szerint több mindent is megjelöltem volna, ugyanis több ipar-, szolgáltatási ág is van, ami szerintem nyerő lehetne hosszútávon is, másrészt pedig 50 millió már elég pénz lenne ahhoz, hogy két-három területen is be lehessen indítani, ill. fel lehessen pörgetni a működést. Persze csak akkor, ha kicsiben kezdi az ember, és onnan felépíti a nagyot. Nem muszáj rögtön multimilliomos iparbáró(nő)ként kezdeni…

  2. Én is szívesen megjelöltem volna többet is. Leginkább azért, mert az első tippem az örök „lottó-nyeremény” álmom lett volna. Egy vállalkozás, aminek az infrastruktúra része elég húzós, azaz kicsiben nem lehet elkezdeni, de úgy érzem, behozná az árát.
    Aztán ahogy a lehetőségeket olvastam, mégsem az ő ágazatát jelöltem meg, mert találtam olyat, amit észérvekkel biztosabban nyereségesnek ítéltem – és még tetszett is.

  3. Én ugyan a szerintem ma itthon „tuti bizniszt” jelöltem be, de ez nem azt jelenti, hogy én abba is vágnék bele, mert nekem az egyáltalán nem kenyerem. Az, hogy tudom, azzal szinte lehetetlen csődbe menni (sajnos, nem egy „szép” terület), az is tuti, hogy én másra fordítanám az összeget, hogy valami olyat támogassak, amiben érték is van.
    Nem tudom, átment-e, mit akarok mondani…?:-)

  4. Sziasztok!
    Nekem hiányzott a felsorolásból a wellness, egészséges életmód, lehet nem találtam, akkor elnézést 🙂 Az MLM meg szerintem egy üzleti modell, ami akár több iparágban is megállhatja a helyét (terméktől függ).
    Szép napot

    Kata

  5. Szomorúan látom, hogy nem lehet frissíteni az eredményoldalt. Visszaugrik ide, a szavazás oldalra.
    pedig kíváncsi vagyok a válaszok változásra. Van mód (az újbóli szavazáson kívül 🙂 ), hogy visszatérhessek időnként az eredményekhez, megnézni?

  6. Sziasztok!
    Én is többet jelöltem volna be, már csak a több lábon állás miatt is.

  7. nem látszik az eredmény 🙁

  8. Elnézést kérek, valamiért tényleg nem működik az eredmények összesítése. Az admin részen sem, tehát még onnan sem tudom kihozni nektek a grafikont. Készítek majd manuálisan egy grafikont, annyit most tudok mondani, hogy jelenleg:

    15%-kal vezet a tanácsadó cég,
    és 10-10%-kal osztozik a második helyen az MLM és az oktatás, fejlesztés.

  9. Idealistaként :)) én az oktatást jelöltem be – de egészen biztos vagyok benne, hogy nem ez a húzóágazat Magyarországon. Ha ugyanis ez lenne, nem itt tartanánk…

  10. Keményen 40 évet ledolgoztam közalkalmazottként.Most boldog nyugdijas vagyok mert segitettek megtalálni az álmaimat céljaimat.Most egy MLM vállalkozásom van amit tanulok képzem magam és bebiztositva érzem magam és páromat az elkövetkezendő 40 évre
    Wellnes területén ami a mai trend és passzivjövedelmet termel.

  11. Sziasztok Kedves Lányok!

    Köszönöm Rita, hogy gondolatokat tudunk itt cserélni, mivel nagyon érdekel a többiek véleménye.
    Az MLM-et jelöltem be. 13-14 éves koromban hallottam először erről a vállalkozási formáról. Már akkor zseniálisnak tartottam. Szinte csak a pozitívumait láttam. 15 évig kutattam a számomra legmegfelelőbb céget – már azt hittem sosem fogok hálózatot építeni -,de idén végre ráleltem. Illetve szívem szerint a Lap és/vagy könyvkiadás lehetőséget is csillagoztam volna – nem rég írtam le az utolsó szót…. Tehát a jelöléseim egyik oka, hogy az életemben most mindkettő téma nagyon aktuális, és az összeg a legjobbkor jönne :). A másik oka pedig az, hogy – szerintem – mindkét tevékenységnek komoly közösség – és gondolatformáló hatása van (ami persze lehet optimista is és pesszimista is, de most koncentráljunk a jóra 🙂 Mindkettő segítségével meglelhetjük a „Kánaánt” /az idézett szó a Jerry Maguire – a nagy hátraarc c. filmben hallott meghatározása: a szeretet, a törődés és a lóvé együttes megléte :)/ Én – egyesek szerint – naivan Kánaán szerű életformára és munkavégzésre törekszek. Egy részét nemesfémbe is befektetném – nem ékszer, hanem érme formában, hogy értéktartóbb legyen. Egyébként is jobbszeretem a bizsukat. 🙂 Azt gondolom, manapság szükség van több lábra. Az első kettővel ugyan már dolgozok, persze ekkora összeg alaposan felgyorsítaná az eredményeket 🙂

  12. Sziasztok!
    Nehéz választás volt, de azért írtam az egyebet, mert nem találtam a felsoroltakban azt, amibe szívesen befektetnék. Igaz, nincs 50 millióm, de kicsiben is ebbe fektettem be, remélve, hogy rajtam kívül még nagyon sokan fogják követni a példámat. Szerintem óriási üzlet a megújuló energiákba pénzt fektetni, arról nem is beszélve, hogy ezzel megmenthetjük a kizsákmányolt FÖLDÜNKET.
    „Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük.” John James Audubon
    Az előttem szólókkal maximálisan egyetértek abban, hogy az MLM üzleteknek van még ezen kívül nagyon nagy sansza arra, hogy biztosítsa a bevételeinket és a szabadságunkat.

  13. Sziasztok!

    Egyszer rég azt hallottam egy nagyon gazdag amerikai férfitól a tv-ben,hogy a legjobb befektetés a gyermek.Másrészt azt érzékelem ma (van két kis unokám) , de amúgy is,hogy kevés a ovi,bölcsi férőhely .Szerintem családi , társadalmi szinten is igaz lehet,hogy hosszútávon kell gondolkodni.Lásd nyugdíj téma,egyszóval minden ami ebben a témakörben szóba jöhet,jó üzlet is lehet egyben.

  14. Úgy örülök, hogy ilyen aktívak vagytok! Nagyon értékes gondolatokat osztottatok meg, amiért nagyon hálás vagyok, és szerintem így vannak ezzel csendesebb társaink is :).

  15. Sok divatos téma van manapság, amiről úgy tűnik, hogy jó befektetésnek tűnik.
    Teljesen kilógok valószínűleg a sorból azzal, hogy a mezgét jelöltem meg.
    Nem akarok műkajákat, olcsó nyugati szemetet, tejipari melléktermékből „pizzafeltétet”…

  16. Sziasztok!
    A mezőgazdaságot jelöltem be, de jelöltem volna hozzá a turizmust is mert kombinálnám a kettőt. Pontosabban ökofalut valósítanék meg falusi vendéglátással és a helyi termelőkkel együtt egy piacot is, tehát a termelés és a kereskedelem is beletartozna. Nekem is elegem van a sok műételből a stresszes életből és abból, hogy itt bp.-en alig van egy talpalattnyi zöld terület.

  17. Sziasztok!
    Én a szolgáltatást jelöltem meg, mert senki se érthet egyszerre mindenhez, vagy jobban jár, ha valaki hozzáértő nyújt segítséget, jóval rövidebb idő alatt, mint amennyi neki kell ahhoz, hogy kiókumlálja az adott probléma megoldását. Lehet ez akár számítógép-szerelés vagy gyógymasszázs vagy rendezvényszervezés vagy hajvágás, akármi.
    Szívem szerint bejelöltem volna még az informatikát, mert egyre nagyobb szerepe lesz az életben, a mezőgazdaságot „szerelemből”, bár ez most nem jó biznisz, de országos szinten fel kellene fejleszteni, akkor talán haladnánk is előre valamit (és nem mellékesen tudnánk, hogy mit eszünk). A tudományos kutatások se azonnal hozzák meg gyümölcsüket, bár igen magasztos célokat lehet kitűzni…(Az erkölcsi érdem viszont nem egyenlő a jó üzlettel és gyors megtérüléssel.) Az állategészségügy nagy gyengém, de amilyen jó szívem van, elég vékonyan fogna a ceruzám…élvezném, de nem lenne benne sok pénzem 🙂
    Veronika ötlete az ökofaluval nagyon tetszik!

  18. Visszajelzés:Szerintetek ezek a tuti üzletek | HősNők vállalkozói szféra Vidi Ritával

  19. Sziasztok!
    Én az egyéb kategóriába írtam, mert nem találtam semmit, amit bejelöltem volna. Nekem a tuti biznisz a forex. Már egy éve kereskedem a devizapárokkal. 50 millió viszont nem kell hozzá. Ennek töredéke is elég az induláshoz. Kőkemény tanulás, gyakorlás és kitartás, ami szükséges. Az elmúlt egy évben hatalmas személyiségfejlődésen estem át, amelyet az élet minden területén hasznosítok most már. Csak ajánlani tudom mindazoknak, akiknek vannak céljaik az életben, de nem tudják, hogyan érjék el, és emellett rendelkeznek kellő állhatatossággal és következetességgel.

Hozzászólások lezárva