10 hónap

Mi az? (ki az?)

9 kiló, 76 centi, 7 foga van, arany haja, és épp ma 10 hónapos?

Ön nyert: Luca 🙂

Luca ma 10 hónapos lett.
Minden pillanatára emlékszem az egy évvel ezelőtti időszaknak, amikor 7 hónapos kismama voltam.
Boldog izgatottsággal vártam a januárt, a szülés várható időpontját, ennek ellenére – illetve pont ezért – csigalassúsággal teltek az utolsó hetek.

Ahhoz képest ez a 10 hónap meg úgy elrepült, mint egy pillanat. De tényleg! Sőt, fél pillanat, mert olyan érzésem van, hogy még pislogni sem volt érkezésem, mióta megszületett.

Miket tud egy 10 hónapos csemete? Illetve miket tud Luca 10 hónaposan? Hát, lássuk.

Tud öntudatos lenni, és kereken nemet mondani, ha valamit nagyon nem akar. Először csak nemet int a fejével, de ha tovább erőltetem, akkor mondja is, hogy EM!

Aztán, egy látó képességével szúrja ki 15 kilométeres körzeten belül a neki még nem való kajákat. Szó szerint titokban kell enni, mert addig követelőzik minden mást feledve, míg ki nem harcol egy falatot magának a csípős pizzából, vagy a kolozsvári szalonnából, vagy a  túrórudiból.

Kiválóan tud unni. Mindent megun. Az elalvási szokásait, az evési szokásait, a játékait, a kajákat, az innivalót, a fejemet, a ruhámat, a szobát, a házat, az egész megyét.
Ilyenkor újítani kell valamit – vagy újít ő, simán lehet már rá hagyatkozni -, és akkor megint elvagyunk néhány napig békességben.

Rajongani is képes ám! A tesójáért, papa sapkájáért, a macska farkáért, a zuhanyból jövő vízért, és néha játékokért is persze. Utóbbiakért 2 percig.

Fognövesztésben verhetetlen. 7 foga van, eddig egyetlennel, a hatodikkal kínlódott csak – de azzal két hétig -, a többit úgy növesztette ki, hogy csak azt láttam, hogy jéééé, már megint egy fog kibújt. Minden előzmény, minden nyűg, minden hiszti nélkül. Reméljük, eme jó szokását végig megtartja.

Cserébe többször is volt már beteg – mielőtt valaki irigykedni kezdene a könnyű fogzásért. Torokgyulladása már kétszer volt, és a takonykór sem ismeretlen felénk… Hát, valamit valamiért.

Imád dolgozni!
Pakol. Ki a fiókokból, le a polcokról, fel az ágyra – ez utóbbi nagyon nehéz művelet, rendesen le is fárad tőle.
A mosogatógépet naponta legalább háromszor megkörnyékezi, már gondoltam rá, hogy megtanítom bepakolni és bekapcsolni, de az a baj, hogy még nagy eséllyel bele is mászna, szóval inkább tiltott zónának tekintjük a konyhát (nemcsak a mosogatógép miatt, hanem úgy egyébként is.)
A morzsák felszedegetésében világbajnok. Már csak arra kell nagyon figyelni, hogy ne a szájába gyűjtse, de ahhoz meg nekem kellene sprinter világbajnoknak lennem. Gyúrok rá keményen.

Kifinomult érzéke van a legrosszabbkor, illetve a legjobbkor való felébredéshez. Az elsőt nem ecsetelem, a legjobbkor való felébredés viszont érdemel egy kis részletezést. Számtalanszor volt már olyan, hogy reggel időben kellett – pontosabban időre kellett – kelnünk, mert időpontunk volt védőnőhöz, vagy orvoshoz, vagy bárhova.
Ilyenkor a gyerekek klasszikusan nem akarnak felkelni, és még az óramű pontossággal kelők is pont az ilyen napokat választják ki máskor ébredésre a megszokott helyett. Luca kb. másfél órás időintervallummal dolgozik, tehát 7-től fél9-ig bármikor képes megkezdeni a napot.  De ha korábban kell kelnünk, akkor csodák-csodája, a vekker helyett mindig arra ébredek, hogy ott vigyorog az ágyban, mintha megbeszéltük volna, hogy aznap korán kelünk. (Mondjuk megbeszéltük ;), csak nem gondoltam volna, hogy 9-10 hónapos fejjel tudja mi az, hogy kelés, korán kelés, X időben kelés.) Szóval büszke vagyok rá nagyon.

Tud még olyat is, hogy vérszívó üzemmód. Amikor semmi nem jó, senki nem jó, és csak olyasvalami lenne jó, ami tilos. Úgy mutogat, mint egy pantomimművész, és közben ümmög, de inkább folyékonyan hablatyol, hogy egyértelmű legyen a dolog. Ilyenkor az egész napunk arról szól, hogy eltereljük a figyelmét.

Imádja a Vészhelyzet főcímét. A Duck tv-n az a kedvenc meséje, amikor a ceruza, a toll, az ecset, meg a nyomda betűket csinálnak, aztán elmennek aludni (az én kedvenc részem ebből az „elmennek aludni”).

Szeret az egymásra hajigált párnákról legurulni, és azt is, hogy ha elmászik tőlem az ágyon, akkor a lábainál fogva visszahúzom magamhoz. Ezt kb. nyolcvanszor egymás után.

A „ha nem megy kézzel, megy majd lábbal” elv lelkes gyakorlója. Ha pl. ideültetem az ölemben a géphez, és nem engedem, hogy kézzel csapkodja a klaviatúrát, akkor egy pillanat alatt előkerül egyik, de inkább mindkét hosszú lába, és odacsap azokkal. Érdekes módon, mindig a windows gombot találja el először, aztán már benn is vagyunk a vezérlőpultban. Úgy látszik, ezt is örökölte 😉

UPDATE: míg ezt írtam, bepakoltam a mosogatógépet, és megengedtem Lucának, hogy ő nyomja meg a gombokat. Aztán 10 perc múlva arra lettem figyelmes, hogy kikapcsolta… Szóval már ezt is kipipálhatjuk.